Felmérések alapján a divatipar a világ egyik legszennyezőbb iparága. A folyamatos, gyors ütemű termelésen, fogyasztáson alapú gazdasági modell káros hatással van a bolygó élővilágára és elősegíti a klímaválságot, emellett embertelen munkakörülményeket teremt a divatipari dolgozók számára a fejlődő országokban. Ezért elengedhetetlen az iparág teljes
Az Európai Űrügynökség (ESA) szerződést kötött az angol Metalysis nevű céggel, amely így kilenc hónapot kap arra, hogy oxigén és fémek kiválasztását eredményező elektrokémiai eljárást dolgozzon ki, úgy, hogy azt a Hold felszínén is alkalmazni lehessen, adta hírül a The Engineer. A Glasgow-i Egyetemmel közösen fejlesztett elektro-deoxidációs módszer
Egy New York-i intenzív osztályos nővér kapta meg elsőként a Pfizer és a BioNTech nemrég engedélyezett vakcináját hétfőn az Egyesült Államokban, ahol megkezdődött az egészségügyi dolgozók oltása. Dr. Anthony Faucy járványügyi főtanácsadó szerint 102 éve nem volt olyan egészségügyi válság Amerikában mint most, és várhatóan a második negyedév végére
Három csapás is érte idén a magyar baromfiágazatot, amelyben akár egy csődhullám is elindulhat – hívta föl a figyelmet az InfoRádiónak a Baromfi Termék Tanács elnökségének tagja.
A jövőre Magyarországon is bemutatkozó UX 300e az Európában 95%-ban környezetbarát, öntöltő hibrid elektromos modelleket értékesítő Lexus első akkumulátoros elektromos hajtású modellje, amely egyesíti a márka világelső kifinomultságát az új ’Lexus Electrified’ vezetési élménnyel. A új elektromos Lexus magában hordozza a normál UX génjeit, a feltűnő
Tegnap az amerikai piaczárásra elromlott a hangulat, a vezető amerikai részvényindexek közül az S&P 500 és a Dow a nap eleji emelkedés után közel fél százalék eséssel zárta a kereskedést, míg a Nasdaq felülteljesítőként 0,6 százalékkal került feljebb. Az ázsiai piacok sem tudták függetleníteni magukat, és a főbb részvényindexek estek a keddi keresk
A Facebook már nemcsak a kis- és közepes vállalkozások legnépszerűbb marketingeszköze, hanem a leghatékonyabbra értékelt is. A legtöbb kkv oda menekült a koronavírus „elől”, azonban a kék óriás egyre többet követel a sikerért cserébe, mégis jobban bíznak benne. Stockholm-szindrómában a kkv-k – derül ki a Marketing Commando tíz éve folyó felméréséne
A Tesla hivatalos karrieroldalán több budapesti pozíciót is meghirdetett hétfőn. A csatolt leírásból kiderül, hogy az amerikai elektromosautó-gyártó hamarosan belép a magyar autópiacra, amely egyben azt is jelentené, hogy nem csak szervizszolgáltatást nyújtanának a jövőben, hanem Teslákat is árulnának Budapesten.
Minimális gyengüléssel kezdi a keddi kereskedést a forint az euróval szemben, így továbbra is 354 körül jár a jegyzés. Hétfő késő este volt egy érdekes pillanat, amikor 360 fölé ugrott a jegyzés néhány pillanatra, erre a legkézenfekvőbb magyarázat, hogy valaki egész egyszerűen mellényúlt a kereskedők közül.
Enyhe csökkenéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai értéktőzsdék kedden, a befektetők az iránykeresés jegyében a héten ülésező kulcsfontosságú jegybankok döntéseire várnak.
Kénytelenek lesznek megváltoztatni az üzleti gyakorlatukat az amerikai technológiai óriások Európában, mint az Amazon, az Apple, a Facebook és a Google, vagy különben jelentős büntetésekkel szembesülhetnek egy készülődő új EU-s szabályozás miatt, aminek bejelentése ma várható – írja a Reuters.
Különleges ünnepi meglepetéssel jelentkezik Vágó Bernadett, Mészáros Árpád Zsolt, Egyházi Géza, Csengeri Attila és további közkedvelt musical színészek. A Budapesti Showszínház szervezésében karácsonyi dalválogatást állítottak össze, amely CD formátumban jelenik meg 2020. december 18-án ’Musical Sztárok Karácsonya’ címmel. Exkluzív ünnepi album meg
Hónapok óta tartó belső hatalmi harc után a Volkswagennél döntést hoztak a vezérigazgató, Herbert Diess sorsáról, további költségcsökkentésekről és az autóipari vállalat átalakításáról.
A Credit Suisse tervei szerint legalább negyedével növelné a vagyonkezelésből származó profitját 2023-ra, emellett befektetési banki tevékenységét is szélesíteni szeretné – a következő évek prioritásait a banknál Thomas Gottstein vezérigazgató jelölte ki.
Tudósok egy csapata kezdte el vizsgálni azt a gigantikus, a déli-sarki jégsapkáról leszakadt jéghegyet, amely brit felségvizeken úszik, és elképzelhető, hogy itt - és pingvinek és fókák mennyországában - meg is feneklik.
A Vodafone Magyarország 5G hálózatának fejlesztése 2020-ban, a pandémia ellenére is folytatódik. Budapest, Zalaegerszeg és Siófok után a szolgáltató Székesfehérvár belvárosában indítja el kereskedelmi 5G szolgáltatását 2 bázisállomással. A most bejelentett fejlesztéssel a lakosság mellett a székesfehérvári vállalkozások is megtapasztalhatják az újg
Az Apple tervei szerint mintegy 96 millió okostelefont gyártana le 2021 első felében, ami harminc százalékkal lenne magasabb a tavalyi hasonló időszakhoz képest, mivel jelentős volt a kereslet az első 5G-s készülékei iránt.
1893 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést az elmúlt 24 órában, ennél kisebb utoljára október 24-én volt az esetszám. Ezzel 285 763 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 107 többségében idős, krónikus beteg (ez háromhetes mélypontot jelent), így az elhunytak száma 7237 főre emelkedett - közölte a kor
„Az Európai Bizottságra a törvény mindig és minden körülmények között kötelező, mert ez a törvény” – hangsúlyozza az az európai parlamenti négypárti állásfoglalás tervezet, amelyet a BruxInfo közölt és amelyet a szerdai ülésén tervez elfogadni az Európai Parlament. A lépés erős nyomást igyekszik kifejteni az Európai Bizottságra, hogy hagyja figyelm
Tegnap az amerikai piaczárásra elromlott a hangulat, a vezető amerikai részvényindexek közül az S&P 500 és a Dow a nap eleji emelkedés után közel fél százalék eséssel zárta a kereskedést, míg a Nasdaq felülteljesítőként 0,6 százalékkal került feljebb. Az ázsiai piacok sem tudták függetleníteni magukat, és a főbb részvényindexek estek a keddi keresk
1893 magyarnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést, ezzel 285 763 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 107 beteg, így az elhunytak száma 7237 főre emelkedett. 1893 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki
Az országos tisztifőorvos december 16-tól az ünnepekre való tekintettel elrendelte a szociális intézményekben az érintésmentes látogatás lehetőségét. Sokan fognak örülni ennek.
Az országos tisztifőorvos december 16-tól az ünnepekre való tekintettel elrendelte a szociális intézményekben az érintésmentes látogatás lehetőségét. Sokan fognak örülni ennek.
A koronavírus-járvány miatt ez az év mindenki számára rendhagyó, kihívásokkal teli, ami a pálinkafőzdéket sem kímélte. Ebben a nehéz helyzetben sem szabad elfelejtenünk, hogy a pálinka nemzeti italunk, hungarikum, ami méltó vetélytársa lehet a legnemesebb italoknak – mondta Erdős Norbert, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős ál
A Rakuten Viber, a világ egyik vezető, egyszerű kommunikációt biztosító üzenetküldő alkalmazása tizedik születésnapját ünnepli. Az elmúlt évtizedben a Viber az interaktív üzenetküldés egyik legkiemelkedőbb szereplőjévé vált köszönhetően innovatív megoldásainak, amelyekkel bárki és bárhol küldhet üzenetet. A Viber 2010-ben indult azzal az egyszerű
Az Alteo befejezte a több mint 100 éve üzemelő, műemlékké nyilvánított Gibárti Vízerőmű felújítását, az erőmű további hosszú távú működésének biztosítása érdekében. A rekonstrukciós munkálatok célja volt a rendelkezésre álló természeti erőforrás, a Hernád folyó hasznosításának növelése is. A vízerőmű ugyan 2020 októberében megkezdte a kereskedelmi
A koronavírus-járvány hivatalosan regisztrált fertőzöttjeinek száma 72,8 millióra nőtt a világban, a halálos áldozatoké pedig 1,62 millióra a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem kedd reggeli adatai szerint. Magyarországon azonban csökken a napi új fertőzöttek száma. Egy nap alatt 1893 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, enn
Teljes lefagyásban a hazai építőipari termelés. Hiába volt javulás a tavaszi mélyponthoz képest, az egy évvel ezelőtti értékekhez viszonyítva továbbra is siralmas az idei összteljesítmény.
Lélegeztetőgépek és a fertőtlenítőszerek területén is erősödik Magyarország önellátása, annak köszönhetően, hogy 9 milliárd forintnyi egészségipari beruházásról írtak alá megállapodást öt magyar vállalkozással az Egészségipari támogatási programban - jelent meg a pénzügyminiszter Facebookra kedden feltöltött videója alatti bejegyzésben.
Ez a szállítódoboz minden serpenyő között elválasztó és rögzítő betétet tartalmaz a sérülésmentes szállításért: az ötlet a WorldStar zsűrijének is tetszett.
Az elmúlt hónapokban bejelentett állami intézkedéscsomag a lejobbkor érkezett, ugyanis a pandémiától függetlenül is megindult egy leszálló ág a hazai lakáspiacon. A fejlesztők izgatottan várják az ismét bevezetésre kerülő 5 százalékos áfát, aminek hatására növekedhet az építési engedélyek száma. Várhatóan ez a növekedés a keresletben is meg fog jel