Az Európai Unió és az Egyesült Királyság jövőbeni kapcsolatrendszerének feltételeiről született megállapodás tisztességes, kiegyensúlyozott és igazságos - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben csütörtökön.
A Kreml közölte, hogy az Északi Áramlat 2 ellen meghirdetett új amerikai szankciók megnehezíthetik az Oroszországból Németországba tartó gázvezeték befejezését, pedig Moszkva és az európai nemzetek érdeke is az lenne, hogy megépüljön.
Megállapodás született az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kapcsolatrendszerének feltételeiről - jelentette be csütörtökön a londoni miniszterelnöki hivatal.
Januártól az 1993 óta ügyvezetőként dolgozó Peter Gstattner mellett Németh Balázs veszi át a Porsche Hungaria irányítását ügyvezető igazgatóként - közölte a társaság az MTI-vel szerdán.
Megállapodás született az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kapcsolatrendszerének feltételeiről - jelentette be csütörtökön a londoni miniszterelnöki hivatal.
Újraindulhat szerdától a teherforgalom és korlátozott mértékben az utasforgalom is Nagy-Britannia és Franciaország között, miután a két kormány szerda hajnalra megállapodott ennek feltételeiről. Az egyezmény értelmében Franciaország negatív koronavírus-gyorsteszthez köti a belépés engedélyezését.
A digitális adatok áramlásának térképén ma egyértelműen látszik az USA hegemóniája, de az erőviszonyok folyton változnak. Oroszország és Kína is erős játékosok. A semlegesnek indult és a közjót szolgáló világháló mára hatalmi eszköz lett. Milyen képességek szükségesek ahhoz, hogy e nyitott és hálózatalapú világban egy térség sikeressé váljon? Többe
A gépjárműadó első részletének befizetésére jövőre március 15. helyett április 15. lesz a fizetési határidő - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-vel hétfőn.
Vajon mitől kapnak fel egy terméket? A válasz részben a kulturális tőkében rejlik, az emberek jelezni akarják, hogy ismerik a kulturális trendeket. Másrészt az úgynevezett lendkerék-modell is jellemző, azaz az ügyfelek a vásárlás után a lendületüket reklámként használva újabb és újabb ügyfeleket generálnak.
Jelentős mértékben rontották az euróövezeti gazdasági teljesítmény várható alakulásáról adott előrejelzéseiket vezető európai gazdaságkutató intézetek.
A filmszerű vagy rendkívül finom részecskeszennyeződések eltávolítása már régóta elvárásnak számít a félvezető-, az optikai, valamint az orvostechnikai iparban. Egy ideje azonban egyértelmű jelek mutatnak arra, hogy az ipar szerkezetváltása minden iparágban közvetlen hatással lesz az alkatrészek és a folyamatok tisztaságára vonatkozó követelményekr
Igaz-e, hogy a jó osztalékrészvények kiszámítható jövedelmet jelentenek, és kevésbé esnek a válságok során, mint a többi papír? Az idén biztosan nem igaz, de legalább világosan látszik, mi ennek az oka. Az európai osztalék-arisztokraták nagyobbat estek, de jövedelmezőbbnek tűnnek, mint az amerikaiak. Van-e ily nemes célpont már a hazai részvénypiac
2020-ban a koronavírus miatt felfordult világ egyik nagy slágere az volt, hogy véget ért az irodai robotolás korszaka, mostantól otthon fogunk robotolni, az irodaépületeket meg ideje lesz átalakítani, de az se nagy baj, ha lebontjuk őket, és a helyüket behintjük sóval. Egy szakértő szerint hasonlóan a többi, nagy korona-jóslathoz ez is elhamarkodot
Soha nem látott ismertséget és sokak esetében népszerűséget hozott a világjárvány néhány olyan szakembernek, akik kényszerűségből főszereplőivé váltak a Covid-19-cel kapcsolatos kommunikációnak, és ezzel bizonyos értelemben a 2020-as év celebjeivé is váltak.
A karácsonyi ünnepek a sertéshús főszezonja. Töltött káposzta, kocsonya, ünnepi sertéssült nélkül szinte elképzelhetetlen a karácsony, gasztronómiai hagyományaink szerint ilyenkor a megszokottnál is több sertéshús kerül az asztalra. Van, aki szerint ez egészségtelen és káros, mások úgy vélik, disznóhúsból unalmas ételek készülnek a magyar konyhákba
A globális koronavírus-járvány alaposan átalakította az életünket, és felgyorsított olyan folyamatokat, amelyek már a válság előtt elindultak, a pandémia miatt viszont néhány hónap alatt több területen akkora ugrás történt, amelyet békeidőben évek alatt tehettünk volna meg. A digitális transzformáció mostanra megkerülhetetlen, szinte minden vállala
Rendkívüli, de meglepőnek nem mondható időpontban, december 24-én jelent meg egy olyan határozat, amivel a kormány több száz milliárd forintot mozgat meg - még az utolsó pillanatban is - a 2020-as költségvetésben. Ennek túlnyomó részét a kormány a - forrásaiból már 5 hónappal ezelőtt teljesen kimerült - Gazdaságvédelmi Alap terhére valósította meg,
Robert Bollingernek akkor támadt kedve egy saját elektromos meghajtású pick-up építéséhez, amikor Chevy pick-upját egy saját tulajdonában lévő biomarhahús-gazdaságban vezette New York államban.
Meglévő szervervédelmi szoftverei mellett egy weboldalak védelmét megoldó szoftverrel is meg akar jeleni a piacon a Debrecen-ben működő, ám amerikai bejegyzésű BitNinja. A kibervédelmi profiljához ugyancsak illő szellemes nevet viselő kft. öt év alatt saját erőből félmillió dolláros árbevételig tornázta fel magát, ám itt korántsem akarnak megállni,
A Continental technológiai vállalat és Magyarország Kormányának képviselői december 2-án közösen bejelentették a közel 26 milliárd forint értékű beruházás elindítását, mely 30%-os vissza nem térítendő kormányzati támogatással valósul meg 2021-2022 között a vállalat budapesti és veszprémi gyárában. Az eseményen részt vett és beszédet mondott Szijjá
Már a koronavírus-járvány előtt lefékezett, a járványhatás pedig csak rátett még egy lapáttal. A vevők és eladók az év végén már 2021-re koncentrálnak.
Soha nem látott ismertséget és sokak esetében népszerűséget hozott a világjárvány néhány olyan szakembernek, akik kényszerűségből főszereplőivé váltak a Covid-19-cel kapcsolatos kommunikációnak, és ezzel bizonyos értelemben a 2020-as év celebjeivé is váltak.
Az intelligens gépek bevezetésétől a pilóta nélküli légi járművek (UAV) ipari telepítéséig a világ alapvető átalakuláson megy keresztül, folyamatosan új lehetőségek bukkannak fel. Az egykor a tudományos-fantasztikus irodalomban leírt technológiák ma már az élet szerves részét képezik. Az energiaipar számára ezek segíthetnek abban, hogy áttörést érj
A koronavírus-járvány második hulláma miatt fél évvel, 2021. június 31-ig kitolódik a május 1-jétől elérhető szabad felhasználású, kamatmentes Diákhitel Plusz igénylési határideje a kormány döntése alapján - tájékoztatta a Diákhitel Központ Zrt. hétfőn az MTI-t.
Külön kell választani az észszerű kockázatú befektetéseket és a műgyűjteményt, még ha mindkettő hozhat is pénzt. Az egyedi sportkocsi nagyon határozottan az utóbbi kategóriába tartozik.
A búza 2,4 százalékkal, a kukorica és a szójabab 0,8-0,8 százalékkal, a repce 0,7 százalékkal drágult a szenteste előtti kereskedési napon Chicagóban. Párizsban is a vevők voltak túlsúlyban, de a repce olcsóbb lett, miközben a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza ára emelkedett szerdán.
Nem terveznek elbocsátásokat a koronavírus-járvány teremtette vészhelyzetben, amely a pápai állam kasszáiban is jelentős hiányt okozott - mondta Ferenc pápa hétfőn, amikor Vatikánváros világi dolgozóit fogadta. Ezzel egy időben fertőzéses tünetekkel kórházba szállították a pápa egyik legközelebbi munkatársát.
2610 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 314 164 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 104 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 8 833 főre emelkedett. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 123 989 fő, az aktív fertőzöttek száma 181 342 fő. Az ak
2610 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 314 164 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
Különösen harcias külsőt kapott Ram-kínálat zászlóshajója a Power Wagon a modell 75. születésnapjára. Az amerikai márka ezzel ünnepli a nagy teherbírású pickup szegmens legismertebb modelljének gazdag történelmét.
2610 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 314 164 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
Egy nap alatt 664 ezer ember fertőződött meg koronavírussal a világon, így összesen 79 344 712 ember fertőződött már meg világszerte. A halálos áldozatok száma 1 741 934, a gyógyultaké 44 687 092 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint péntek reggeli adatai szerint. Koronavírussal kapcsolatos híreink percről percre.
Egy nap alatt 664 ezer ember fertőződött meg koronavírussal a világon, így összesen 79 344 712 ember fertőződött már meg világszerte. A halálos áldozatok száma 1 741 934, a gyógyultaké 44 687 092 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint péntek reggeli adatai szerint. Eközben egyre több országban kezdik meg az oltást. Koronavíru
December 26-án, szombaton reggel érkezik meg Magyarországra az Európában elsőként engedélyezetett koronavírus elleni oltóanyag, a Pfizer-BioNTech vakcina. A vakcina-szállítmány várhatóan a kora reggeli órákban fogja átlépni a magyar határt, ahonnan rendőri biztosítás mellett érkezik meg elsőként a Dél-Pesti Centrumkórházba, majd további négy kórház
Jövőre is egyre több zsarolóprogrammal és fájl nélküli kártevővel kell majd szembenéznie a cégeknek és az egyéni felhasználóknak, de az okoseszközök fejlődésével a biztonsági kockázatok a magánéletünk egyre intimebb területein is jelen lesznek - derült ki az ESET a biztonságtechnikai szoftvermegoldásokat fejlesztő vállalat 2021-es kiberbiztonsági t