2020. december 6. vasárnap

dec. 6
0:03
A vírusválság sem törte meg a lakáshitelek felfutását (Infostart)
Pluszban maradt a lakáshitelpiac októberben is, 770 milliárd forint lakáskölcsönre szerződtek a bankok az év első tíz hónapjában, ami 1,4 százalékos bővülésnek felel meg éves szinten. Ez egyben azt is jelenti, hogy napi átlagban 2,5 milliárd forintot tett ki az új lakáshitelek összege. A legbiztonságosabb, több mint 10 évre rögzített törlesztőrészl
dec. 6
0:03
Egek! Már a csillagvizsgálás is a netre költözik (Infostart)
Azért nem akármilyen tartalmakkal jelentkezik a Svábhegyi Csillagvizsgáló.
dec. 6
0:03
Ebben más az őszi digitális oktatás, mint a tavaszi volt (Infostart)
Sok-sok tapasztalat gyűlik össze a hagyományostól eltérő oktatásszervezésben, ezeket pedig most a HiperSuli program szakemberei időről időre össze is öntik. Így állunk most.
dec. 6
0:03
Rákellenes Liga: ne csak a lázad mérd! (Infostart)
A járvány ideje alatt sem szabad figyelmen kívül hagyni a daganatos megbetegedések esetleges figyelmeztető jeleit! A Magyar Rákellenes Liga fontosnak tartja a mindenkori megelőzést, és a 8 figyelmeztető jelre történő odafigyelést a pandémiás időben is – mondta az InfoRádiónak a szervezet elnöke.
dec. 6
0:03
Romániában kitalálták, hogy lehet kikerülni a karantént (Infostart)
Aki 24 órán belül elhagyja az országot, arra az alábbiak várnak.
dec. 6
0:06
Vízilabda ob I: idegenben tudott nyerni az UVSE (Infostart)
A lehető legkisebb különbséggel. Mindkét csapat minden negyedben szerzett legalább 2 gólt.
dec. 6
0:06
Sosem látott fotók: terhesen is lélegzetelállító a Trónok harca sztárja (Metropol)
A fiatal kora ellenére is világhírnévre szert tevő színésznő egy hónapra eltűnt az Instagramról.
dec. 6
0:06
Wolff: Azt mondtam Russellnek, ha a top 4 meglesz, az szuper (F1világ)
Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke elárulta, azzal is elégedettek lettek volna, ha a top 4-ben végez George Russell az F1-es Szahíri Nagydíj időmérőjén, eredménye azonban felülmúlta a várakozásaikat.
dec. 6
0:06
Még mindig nincs vége: újabb fordulatot vesz a rendhagyó időjárás (Metropol)
Decemberhez képest megdöbbentően meleg időben volt részünk, de az örömünk hamar véget ér: hó helyett eső és szél jön.
dec. 6
0:06
A legnagyobb szeretet és tisztelet szavaival búcsúzik Pécsi Ildikótól Nemcsák Károly (Life)
Nemcsák Károly is gyászolja a december 5-én elhunyt Pécsi Ildikót.
dec. 6
0:07
Egészen új módszeren dolgoznak a járvány megszüntetésére - ígéretes az irány (Infostart)
A hálózatelmélet alapjainak alkalmazása akár véget is vethetne a pandémiának: ha a legsérülékenyebbek helyett a szuperfertőzőket oltják be, behúzhatják a féket a pandémiában. Ehhez azonban olyan térképre lenne szükség, ami egyelőre nem létezik.
dec. 6
0:07
Három gyakori oka van a lakástűznek, a gyertya nincs köztük (Infostart)
Ettől függetlenül rövid tájékoztatót állított össze a katasztrófavédelem az otthoni elővigyázatosságért.
dec. 6
0:07
Ezt már szinte lehetetlen követni: mégis folytatódnak a brexittárgyalások (Infostart)
Kevesebb mint egy nappal azután, hogy az EU főtárgyalója és a brit kormány képviselője kvázi egymásra csapták az ajtót, mondván, kulcskérdésekben vannak áthidalhatatlan ellentétek a kereskedelmi kapcsolatok rendezéséről, a brit miniszterelnök és az EB elnöke bejelentette a péntekiek ellenkezőjét.
dec. 6
0:10
Hihetetlen erőfeszítésre kényszerítette a Veszprémet a "kis" Gyöngyös (Infostart)
Most tért vissza a koronavírusból felgyógyult Lékai Máté. Nem is hiába.
dec. 6
0:10
Hamarosan megtudjuk, mi rejtőzik a Holdon, videón a nagy találkozás (Metropol)
A kőzetek már úton vannak vissza a Földre.
dec. 6
0:10
Leclerc: Gasly köréből tanultam a legtöbbet (F1világ)
Pierre Gasly fedélzeti kamerás felvételét elemezte Charles Leclerc, aki elmondása szerint ennek köszönheti, hogy ilyen remekül teljesített a Forma-1-es Szahíri Nagydíj szombati kvalifikációján.
dec. 6
0:10
Így változott meg az idősebbek és az okoseszközök viszonya a koronavírus hatására (Life)
Az idősebb generáció egyre nagyobb magabiztossággal bánik az okoseszközökkel, vagy az online videóchattel: az internetező magyar lakosság körében a 60-69 évesek közel 30 százaléka többet chatel, mint a járványt megelőzően, derült ki egy kutatásból.
dec. 6
0:11
Itthon tesztelik az első erőmű méretű fúziós reaktor kulcstechnológiáját (Infostart)
Az első erőmű méretű fúziós reaktor egyik kulcstechnológiáját tesztelik majd az Eötvös Lóránd Kutatási Hálózathoz tartozó Energiatudományi Kutatóközpontban. A csillagok energiatermelésének földi körülmények között történő megvalósításáról az InfoRádió Szigma, a holnap világa című magazinműsorában a Fúziós Plazmafizika Laboratórium vezetője beszélt.
dec. 6
0:11
Átlép a XXI. századba a jótállási jegy fogalma (Infostart)
Véget ér a papírőrizgetés, egyelőre párhuzamosan megy két rendszer 2021-től.
dec. 6
0:11
Steiner Attila: Magyarország tud felvenni hitelt a saját jogán is (Infostart)
Nem lenne nagy érvágás Magyarország számára, ha kimaradna az uniós helyreállítási csomagból, mert ha mi megyünk ki a hitelpiacra, akkor legalább a saját magunk urai vagyunk, nem kell helytállni mások tartozásáért – mondta Steiner Attila, az Igazságügyi Minisztérium európai uniós ügyekért felelős államtitkára az InfoRádió Aréna című műsorában.
dec. 6
0:14
Trump aláírt egy olyan törvényt, amely sok vitát hozhat a doppingharcban (Infostart)
A sportolók helyett felkészítőik buknának doppingvétkek esetén.
dec. 6
0:14
Lemészárolta anyját a horrorfilmmániás lány (Metropol)
A szerencsétlen édesanya kétségbeesésében ördögűzőhöz is elvitte lányát, aki végül iszonyú kegyetlenséggel végzett vele.
dec. 6
0:14
Verstappen: Nem vártam, hogy a pole-ért harcolhatok (F1világ)
Max Verstappen, a Red Bull versenyzője mindössze 56 ezredmásodperccel maradt el Valtteri Bottas pole-t érő idejétől az F1-es Szahíri Nagydíj időmérő edzésén, ám a versennyel kapcsolatban egyelőre nem akart jóslatokba bocsátkozni.
dec. 6
0:14
Hoppá! Alig lehet ráismerni Khloé Kardashianre (Life)
A hollywoodi sztárok, celebek sokszor túllőnek a célon, ami a plasztikai beavatkozásokat jelenti és a végeredmény sokkal inkább meghökkentő és visszataszító, mint természetes és szépséges. Ebbe a hibába esett Khloé Kardashian is, aki egyáltalán nem hasonlít régi önmagára.
dec. 6
0:15
Ötös lottó: senki nem nyert 1 millió forintnál több pénzt - íme a nyerőszámok (Infostart)
122 280 darab 2 találatos szelvény volt.
dec. 6
0:15
Alig néhányan lehettek ott a nagy francia államférfi temetésén (Infostart)
Valéry Giscard d'Estaing tiszteletére december 9-én nemzeti gyásznap lesz Franciaországban.
dec. 6
0:18
Újabb bokszlegenda törne be a nagypolitikába (Infostart)
Vitalij Klicsko Kijev polgármesterségéig vitte Ukrajnában, a Fülöp-szigeteken pedig ki más akarna államfő lenni, mint...
dec. 6
0:18
Bottas: Nem ez volt a legjobb időmérőm (F1világ)
Annak ellenére, hogy az idei szezonban már az ötödik pole-pozícióját szerezte Valtteri Bottas, elmondás szerint volt már jobb időmérője is Forma-1-es pályafutása során.
dec. 6
0:22
Vízilabda Eurokupa - úgy menetel az OSC, ahogy kell (Infostart)
A francia Le Sec ellen egyetlen negyedben sem adták 3 gól alá.
dec. 6
0:22
Vettel: Meglepődtem, hogy ez nem volt elég a Q3-hoz (F1világ)
Sebastian Vettel a 13. rajthelyről kezdheti meg a vasárnapi F1-es Szahíri Nagydíjat: a németnek nem volt könnyű napja, miután az időmérőt követően motort kellett cserélni a Ferrariban.
dec. 6
0:26
BL-szereplés ide vagy oda, itthon verhetetlen a Ferencváros (Infostart)
Ezúttal idegenben verte a Diósgyőrt, továbbra is vereség nélkül áll a bajnoki tabella élén.
dec. 6
0:30
Őrjítően szoros lett a szahíri F1-nagydíj időmérő edzése (Infostart)
A világbajnok Mercedesbe beugró George Russel az első sorból rajtolhat vasárnap, beékelődött Valtteri Bottas és Max Verstappen közé.
dec. 6
0:34
Gólzáporos döntetlent ért el Münchenben a Bundesliga "magyar" csapata (Infostart)
Mind Gulácsi Péter, mind Willi Orbán részese volt a hatgólos döntetlennek.
dec. 6
1:06
Mikor jöhet helyre az építőipar? (ProfitLine)
A kormányzat otthonteremtési programjának, valamint az idén előkészített és a jövőre induló beruházásoknak köszönhetően az építőipar 2021 első negyedévének a végére léphet túl a koronavírus-járvány következményein - mondta az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (Évosz) elnöke pénteken az MTI-nek.
dec. 6
3:06
Ingyenes és önkéntes lesz az oltás Szlovéniában (ProfitLine)
Ingyenes és önkéntes lesz az új típusú koronavírus(SARS-CoV-2) elleni védőoltás Szlovéniában, a kormány erre vonatkozóan elfogadta a nemzeti oltási tervet - közölte a helyi sajtó szombaton.
dec. 6
3:12
André Kostolany: a piacok és a kávéházak örök szakértője (Tudás.hu)
Igazi polihisztor volt, nem egy mélyen gondolkodó, elemző közgazdász, hanem csak egy spekuláns, de talán mégis az egyik legismertebb magyar származású gazdasági szakember. Annyi tőkepiaci tapasztalata volt, ráadásul olyan remek „mesélőkével” volt ellátva, hogy még 90 éves kora felett is érdemes volt hallgatni a kifogástalan öltönyben, csokornyakken
dec. 6
3:24
Ez lenne a narancsbőr ellenszere? Kipróbáltam a guasha kezelést (Joy)
Spoiler: Nagyon rákattantam.
dec. 6
3:42
Az idősebb generáció egyre magabiztosabb az okoseszközökkel egy kutatás szerint (Tudás.hu)
Az idősebb generáció egyre nagyobb magabiztossággal bánik az okoseszközökkel, vagy az online videóchattel: az internetező magyar lakosság körében a 60-69 évesek közel 30 százaléka többet chatel, mint a járványt megelőzően – derült ki a Telenor reprezentatív kutatásából. Az idén a magyarok 44 százaléka a járvány miatt kevesebb személyes találkozást
dec. 6
3:42
A fiatalok ma inkább kutyát vesznek, mint gyereket vállalnak? (Növekedés)
A koronavírus-járvány miatti válság ugyan várhatóan a kisállattartásra épülő cégeket is negatívan érinti, összességében mégis ez napjaink egyik leglátványosabban fejlődő iparága. Világszerte folyamatosan nő a kedvencek száma, amire már dollár milliárdokban mérhető hatalmas piac épült.
dec. 6
4:06
280.000 Ft ütheti a markodat év végén, ha ismered az adózási szabályt (ProfitLine)
Érdemes kihasználni (leginkább év végén) az egyes nyugdíjmegtakarítási termékek után járó adókedvezményeket, hiszen aki még az idén indít, illetve folytat ilyen célú megtakarításokat, akár 280 ezer forint adójóváírással is számolhat - mondta el Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.
dec. 6
4:06
A legdögösebb sztriptízes filmek (Mafab)
Magic Mike? A Wall Street pillangói? Showgirls? Vajon melyek a legjobb sztriptízes filmek? Új listánkban ezúttal erre kerestük a választ. A Wall Street pillangói tavaly gyakorlatilag a semmiből robbant be a köztudatba. A mindössze 20 millió dollárból forgatott, valós eseményeken alapuló dráma azonban már világpremierje után hatalmas visszhangot kel
dec. 6
4:06
Decembertől online élő bemutatókkal várja a Svábhegyi Csillagvizsgáló az érdeklődőket (Tudás.hu)
Decembertől online élő bemutatókkal várja a Svábhegyi Csillagvizsgáló az érdeklődőket, az interaktív előadásokon szó lesz többek között az univerzum keletkezéséről, az exobolygókról, a fekete lyukakról, valamint a Betlehemi csillag titkáról is, a nézők a műsor alatt feltehetik a kérdéseiket is – olvasható a Svábhegyi Csillagvizsgálónak közleményébe
dec. 6
4:24
MPV - mean platelet volume (WebBeteg)
Az MPV-érték a vérlemezkék (trombociták) méretére, a vérben az átlagos térfogatukra jellemző érték. Az MPV-érték a csontvelőben történő trombocitatermelés mértékét tükrözi.
dec. 6
4:24
Híres emberek, akiknek 2020-ban gyermekük született (Joy)
A 2020-as évben igazi babyboomra került sor a hollywoodi sztárok körében!
dec. 6
4:42
Miért mindig én kereslek? (She)
Vannak, akik gyakran felteszik maguknak a kérdést; Miért mindig én keresem a másikat? A kérdés érdekessége, hogy nincsen különösebb összefüggésben a mai információs korral. Ugyanis mindig is voltak, akik inkább keresték a másikat, és olyanok, akiket kerestek.
dec. 6
4:42
Jó egy százalékkal bővült az élelmiszerek kiskereskedelme (Agrofórum)
Októberben az előző év azonos időszakához viszonyítva, naptárhatástól megtisztítva az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben a forgalom volumene 1,2 százalékkal bővült.
dec. 6
4:42
Így védekezhetsz a Kiberkrampuszok ellen (Mínuszos)
 A karácsonyi ünnepi időszak kibertérben lévő veszélyei ellen indít figyelemfelhívó tudatosító kampányt a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete (NBSZ NKI). Az intézet közleményében azt írta: az online kampány során, a következő napokban több it-biztonsági tanácsot publikálnak és minden adventi vasárnap egy a biztonságos inte
dec. 6
4:42
Legyen neked is okosgyárad a Lacroix mintájára (New Technology)
A digitális gazdaság nem a jövő zenéje, és a világjárvány gyorsítja is a fejlődését, szemlélteti az Indsutry Week, az elektronikai alkatrészeket gyártó Lacroix Group fejlesztéseire hivatkozva. A francia gyártó a hatékonyság új szintjét keresi azzal, hogy az Orange telekommunikációs szolgáltató segítségével kitágítja az 5G nyújtotta lehetőségeket, a
dec. 6
4:42
A karácsonyi kiberveszélyekre figyelmeztet a kibervédelmi intézet (Tudás.hu)
A karácsonyi ünnepi időszak kibertérben lévő veszélyei ellen indít figyelemfelhívó tudatosító kampányt a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete (NBSZ NKI). Az intézet szombaton az közleményében azt írta: az online kampány során, a következő napokban több IT-biztonsági tanácsot publikálnak és minden adventi vasárnap egy a bizto
dec. 6
4:42
Ausztriában 8,1 milliót keres havonta a miniszterelnök - most emelik a bérüket (Növekedés)
A legmagasabb fizetés a szövetségi elnököt, Alexander Van der Bellen-t illeti, aki havi 25 332 eurót (mintegy 9,1 millió forintot) kap. Őt a kancellár, Sebastian Kurz követi havi 22 618 eurós (8,1 millió forint) összeggel.

Keresés