A NER befektetői által kedvelt borvidéken lesznek az ország legmenőbb dűlőútjai 5,7 milliárdért, de lesz milliárdos vonat és még a vadvízi evezésre is elköltenek félmilliárdot.
Érdekes adatokra bukkantunk a Központi Statisztikai Hivatal 2020-as halálozási statisztikáit elemezve. A KSH honlapján heti bontásban elérhető a magyarországi halálesetek száma, így egymás mellé tettük a 2019-es (koronavírus mentes) és 2020-as (koronavírussal sújtott) évek halálozási számait.
Magyarországon ma mintegy 150 ezer meddő pár él. Az elmúlt időben számos intézkedés született a helyzet javítására, legutóbb Humán Reprodukciós Nemzeti Laboratórium néven egy olyan intézményt is létrehoztak, amelynek összefogja a terméketlenség orvoslását célzó hazai kutatásokat, például a sikeres méh-, illeve petefészek-átültetés érdekében.
A CNBC arról kérdezett sikeres üzleti vezetőket, hogy mit tennének, ha kevés pénzük maradna, és az utolsó dollárjaik sorsáról kellene dönteni. Meglepő válaszok születtek.
Az elmúlt öt évben vált tömegessé a jelenléte Magyarországon az invazív címeres poloskáknak – derül ki a 14 ezer kérdőívkitöltő válaszait összesítő felmérésből, amely alapján kirajzolódott az országos poloskatérkép. A Sokk a rovar Facebook közösség poloskatérképéből az derült ki, hogy nincs már olyan térsége az országnak, ahol ne jelentek volna meg
A tisztatér-kompatibilis, IP67-es minősítésű 2FG7 együttműködő párhuzamos gripper révén új termékkel bővült az OnRobot széles, felhasználóbarát és teljesen elektromos gripper-kínálata. Az OnRobot piacra dobta a 2FG7-et, amely egy komplett, megfizethető, könnyen kezelhető, kicsomagolás után egyből alkalmazható és tisztatér-kész párhuzamos gripper. A
Nagyban befolyásolta az amerikai elnökválasztást, hogy a tavaszi két mentőcsomag már kifutott, alig éreztette már hatását, új mentőövről pedig végül nem született megállapodás. A munkaerőpiacon csak 3 év múlva állhat vissza a járvány állapot, ezért Joe Biden 3000 milliárd dolláros mentőcsomagja és adóemelési terve kulcsfontosságú lehet a helyreál
A legutóbbi hazai inflációs adat is abban erősít meg engem, hogy a hétköznapokban érezhető áremelkedés a hivatalos statisztikákban is látható lesz a következő hónapokban. Persze mindig vannak korrekciós tényezők, és magam sem hiszem, hogy a jegybankok a növekvő inflációs számok láttán kamatot emelnének, de ez egy olyan fejlemény, amely mellett nem
Kiemelt nemzetgazdasági érdekké minősítette a kormány az öt budapesti és két kelet-magyarországi kaszinó jövőbeli üzemeltetőjének kiválasztását. Akár egy kézbe is kerülhet a milliárdos üzlet. A szerencsés vállalkozó személyéről Rogán Antal dönt majd.
Franciaországot a II. Világháború óta nem látott megpróbáltatások rázták meg az elmúlt hetekben. A koronavírus-járvány második hullámának tombolása, terrortámadások, súlyosbodó gazdasági kilátások.
Miró Józsefet, az Erste Befektetési Zrt. szenior stratégáját kérdeztük az OTP Bank kilátásairól, a nem teljesítő hitelállomány és az eredmény várható alakulásáról, valamint a szuperbank tükrében élesedő versenyről.
Elkezdődtek a kötényszerző napok, melyeken a hírességek bekerülhetnek egy-egy sztárséf csapatába. Mindenkinek egy feladatnyi esélye volt, hogy a séfektől kötényt kapjon, de még így sem biztos a továbbjutás. A zsűri ugyanis megváltoztathatja a véleményét és kicserélheti a már odaítélt kötényt is. Az első főzés során Sárközi Ákos által összeválogat
Kisebb reménysugár pár száz mikro és kis építőipari vállalatnak, hogy a kormány több helyi infrastrukturális és sportberuházásra különített el sokszáz milliárd forintot. A pénzek azonban főleg jövőre és azután érkeznek, nem mind ők kapják, a kivitelezések jó esetben a tavasz végén, de inkább a nyár elején indulhatnak – már csak a járvány miatt is.
Az életbe léptetett előbb éjféltől hajnali ötig, majd szigorítva már este nyolctól érvényes kijárási korlátozás a taxisok életét jelentősen megnehezítette, és a következő időszak sem ad sok okot az optimizmusra.
A szabályozás szerint november 15-én a magyar töltőállomásoknak át kell állnia a téli szabvány szerinti üzemanyagokra, ezekkel hidegebb időben is garantáltan működni fognak a járművek, mezőgazdasági gépek. Ám 2020 újabb szempontból
Az utóbbi évekre egyértelműen a negatív devizakibocsátás volt jellemző a magyar adósságkezelésben, ezt azonban keresztülhúzta a válság. A csütörtökön eladott újabb 2,5 milliárd eurónyi kötvénnyel együtt már 7 milliárd körül lehet idén a forrásbevonás devizában, amivel kicentizi 20 százalékos benchmarkját az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). A köve
“Ősszel már egyetlen tervezett műsor sem marad el. A fokozódó járványhelyzet és a korlátozások csak megnehezítik, de nem teszik lehetetlenné a forgatásokat. Az állandó változások közepette így legalább egy dolog biztos marad a nézőink életében: az RTL Magyarország továbbra is hiteles tájékoztatást és tartalmas szórakoztatást nyújt a számukra” – fog
Az Európai Uniónak sikerült kedvező üzletet kötnie a gyógyszergyártóval, ennek értelmében az amerikai 19,5 dolláros ár alatt kaphatják tagállamai a vakcinát, melyből 200 millió adagnyit rendelt meg.
Az alma kilogrammonkénti átlagos 494 forintos ára csaknem hetven forintos csökkenés szeptemberhez képest, de még így is 14 százalékos idei és 61 százalékos egy éves pluszban van ez a gyümölcs – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal fogyasztói árakról szóló gyorstájékoztatójából.
Franciaországban a koronavírus-járvány miatt két héttel ezelőtt életbe lépett karantén szabályai a következő két hétben nem változnak, de amennyiben folytatódik a fertőzöttek és az intenzív osztályra kerülők számának csökkenése, december 1-jétől megkezdődhet a kereskedelem számára a korlátozások fokozatos feloldása - jelentette be Jean Castex minis
A vevők kerültek túlsúlyba a chicagói gabonapiacon csütörtökön. A búza ára 1,6 százalékkal, a kukoricáé 2,3 százalékkal, a szójababé pedig 0,6 százalékkal csökkent. Párizsban is mínuszban álltak a mutatók kivétel nélkül. Mind a négy fontos agrártermék, így a malmi búza, a kukorica, a szójabab és a takarmánybúza kurzusa is mérséklődött.
Pénteken változott az üzemanyagok ára a hazai a kutakon, a holtankoljak.hu információi szerint a 95-ös benzin, és a gázolaj literenként átlagára is 4 forinttal nőtt.
A jó minőségű magyar termékek védelme, a hazai termelők támogatásának jelentősége különösen megnőtt a koronavírus okozta világjárvány miatt. A SPAR Magyarország régóta elkötelezett a hazai áruk és termelőik iránt, így a vállalat csatlakozott a Vedd a hazait! Védd a hazait! kampány őszi időszakához is. „A pandémia új helyzetet teremtett a hazai él
A Hong Kong-i Egyetem (CUHK) kutatóinak új energiatermelő egysége legyőzi a hagyományos akkumulátorok korlátait, és akár megtízszerezheti az üzemidejüket, hangsúlyosan az olyan eszközökben, mint az okosórák, jelent meg a The Engineer magazinban. A CUHK Gépészeti és Automatizálási Tanszékének professzora, Wei-Hsin Liao által vezetett csapat az ember
A járvány elleni védekezést segítő újabb korlátozások miatt az év végi vásárlási szezonban ismét robbanásszerűen bővülhet itthon az e-kereskedelmi forgalom – mondta az InfoRádiónak Stylers Group információtechnológiai szolgáltató cégcsoport vezérigazgatója.
Az argentin búzatermés 16,7 millió tonnát mutat, amely adat kissé elmarad a korábbi 17 millió tonnás becsléstől a hosszan tartó szárazság miatt – közölte a Rosario Grains Exchange (Bcr), azaz az ország egyik legjelentősebb agrárlogisztikai központjának gabonatőzsdéje.
A koronavírus-járvány okozta piaci kihívásokra gyors kínálatbővítéssel válaszol a Szerencsejáték Zrt., amely az e-sportfogadást követően rövid idő alatt bevezette az e-sorsjegyet is - közölték a társaság csütörtöki online sajtótájékoztatóján.
A Laundry & Home Care üzletág új normákat állít fel az innováció és a fenntarthatóság ötvözésével. Termékfejlesztéseivel folyamatosan arra törekszik, hogy fogyasztóik mindennapjait megkönnyítsék. Kiváló példa erre a ProNature termékcsalád, mely a megbízható Henkel márkák bizonyítottan jó minőségű tisztítási teljesítményét kínálja még fenntarthatóbb
Péntek reggel szokás szerint a Kossuth rádió műsorában beszél élőben Orbán Viktor miniszterelnök. Az interjú fő témái továbbra is a koronavírus-járvány és a héten bevezetett korlátozások lehetnek, de az uniós költségvetés esetleges vétója is kulcsfontosságú lesz.
Hivatalos levélben tiltakozott a lengyel kormány az Európai Unió vezetőinél az ellen, hogy a jogállamisági mechanizmushoz kössék az uniós forrásokat - közölte kormányfő csütörtökön.
Hamarosan az európai, így a magyar felhasználók számára is elérhetővé válik a Messengerben és az Instagram egységes üzenetküldő felületén az Eltűnéses mód (Vanish mode) névre keresztelt funkció. Ha ezt bekapcsoljuk, az adott felhasználóval közös üzenetfolyamban váltott üzenetek automatikusan eltűnnek a chatfelület bezárásakor.
Már sokszor lehetett olvasni a március óta Magyarország életét is jelentősen befolyásoló koronavírus-járvány digitalizációra gyakorolt hatásairól, legyen szó online konferenciákról, távoktatásról, vagy a webes kereskedelem fellendüléséről. Azonban egyre világosabb, hogy ha kényszerből is, de az ügyfelekkel fenntartott kapcsolattartásban is időugrás
Rendkívül kedvező kamatozás és kiemelkedő, közel ötszörös kereslet mellett összesen 2,5 milliárd euró értékben bocsátott ki 10 és 30 éves futamidejű devizakötvényeket a Magyar Állam nevében az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) - közölte a Pénzügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.
A világon 52 733 290 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 1 293 183, a gyógyultaké pedig 34 149 223 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint péntek reggeli adatai szerint.
A Samsung az Eltűnt Remekművek (#MissingMasterpieces) kezdeményezés keretein belül elhozza az otthonokba a világ legjelentősebb, ikonikus, eltűnt műtárgyait. A digitális tárlat olyan kivételes alkotásokat foglal magába, amelyeket ma sehol nem lehet teljes, eredeti fizikai valójukban megtekinteni, hiszen elképzelhető, hogy örökre nyomuk veszett. Az
Nem állunk messze a vakcinától, amely nem lesz kötelező, és az orvosok kapják meg elsőként - mondta Orbán Viktor az állami rádió reggeli műsorában. Hozzátette, hogy mindenki eldöntheti, melyik vakcinát adatja be magának. Beszélt arról
A tegnapi kedvezőtlenebb hangulatban végül 0,88 százalékos mínuszban zárt a BUX, az európai részvényindexek vegyes, de többnyire negatív képet mutattak, a nap végén a DAX 1,2 százalékos mínuszban, a francia CAC 1,4 százalékos mínuszban zárt, a befektetők leginkább a növekvő koronavírus-esetszámokra figyeltek és újabb pozitív vakcinahíreket vártak.
Csökkenéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai értéktőzsdék pénteken, a kockázatvállalási kedvet erősen rontják azok a félelmek, hogy a koronavírus-járvány fellángolása súlyos csapást mér a gazdaságokra.