2020. november 28. szombat

nov. 28
0:03
Széles körű, ingyenes kurzus indul a mesterséges intelligenciáról (Infostart)
December elsejével kezdetét veszi az MI Kihívás, amelynek célja a mesterséges intelligencia széles körű társadalmi megismertetése – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium digitalizációért felelős helyettes államtitkára a Mesterséges Intelligencia (MI) Koalíció ülésén. Az ITM és a Digitális Jólét Program keretében működő MI Koalíci
nov. 28
0:12
70 százalékkal nőtt a magyar cégek kivitele Kazahsztánba (ProfitLine)
A Magyarország és Kazahsztán közötti kereskedelem továbbra is stabil alapokon áll - jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter a Magyar-Kazah Gazdasági Együttműködési Kormányközi Bizottság hetedik, idén virtuálisan megtartott ülésén a Pénzügyminisztérium (PM) közleménye szerint, amelyet az MTI-hez pénteken juttattak el.
nov. 28
1:06
Enyhül a járvány terjedése Spanyolországban (ProfitLine)
Spanyolországban harmadik hete csökken a koronavírus terjedése; az egészségügyi minisztérium jelentése szerint a százezer lakosra vetített átlagos esetszám, amely a hónap elején még 525 volt, pénteken 307-re csökkent.
nov. 28
3:06
A koronavírus járvány alatt valósul meg a Szegedi Tudományegyetem Biobankjának felépítése és kialakítása (ProfitLine)
Megérkezett a Szegedi Tudományegyetem új Biobankjának 12 tonna súlyú, világszínvonalú mintatároló berendezése. A több mint 3 milliárd forint értékű, országosan is egyedülálló automatizált rendszer több millió biológiai minta tárolására lesz alkalmas.
nov. 28
3:42
Itt várják a szűrőbuszok, ha Covid-tesztre menne háziorvosi beutalóval (Növekedés)
Szűrőbuszok is segítik azok tesztelését, akiknek koronavírusos tüneteik vannak. A helyszíni mintavételt kizárólag azok vehetik igénybe, akiknek a háziorvosa már elrendelte a vizsgálatot, és a vizsgálatkérést az mentőszolgálat rendszerében rögzítették.
nov. 28
4:06
Akár 130.000 Ft-ot Te is visszaigényelhetsz a NAV-tól! Mutatjuk hogyan! (ProfitLine)
Sokan nem tudják, hogy a már hosszú évek óta, egész pontosan 2014. január 1-től életbe lépett adójogszabályok egy új lehetőséget kínálnak számunkra, hogy befizetett adónkról (Szja) rendelkezzünk, méghozzá úgy, hogy az a saját zsebünkbe vándoroljon vissza! Nézzük, hogyan lehetséges mindez!
nov. 28
4:42
Állandóság és változás jellemzi 2020- ban az ingatlanpiacot (GazdaságPortál)
„Semmi sem állandó, csak a változás maga” – Hérakleitosz ókori bölcsessége napjainkban igazabb, mint valaha. Az úgynevezett „harmonika-effektus”, azaz egy ciklikusság általában jelen van a gazdasági életben, de olyan óriási felfordulást, amelyet 2020 hozott el világszerte, már rég nem tapasztalhattunk. A Covid-19 által hozott egészségügyi helyzet g
nov. 28
4:42
100 évig akar élni? Étkezzen úgy, mint a japán Okinava lakói (Növekedés)
A Japánban található Okinava kivételes hely, lakói rendkívül hosszú, egészséges és boldog életet élnek: itt lakik a legtöbb 100 éves kort megélt ember. 100 ezer lakosra vetítve 68-an élnek ilyen sokáig. A hosszú élet titka a tudatos étkezéshez köthető, a lakók leginkább a táplálkozásukban térnek el a világ más részein élőktől.
nov. 28
5:12
Személyesen is bekopoghat a főnök ellenőrizni a távmunkát (Márkamonitor)
A munkáltatónak meg kell győződnie, hogy a dolgozói rendelkeznek a távmunkához szükséges feltételekkel, amiről akár személyesen is megbizonyosodhat – hívja fel a figyelmet a Bán és Karika Ügyvédi Társulás. Az otthoni munkavégzés szabályozását célzó friss kormányrendelet alapján a foglalkoztató már nem dönthet egyoldalúan a home office bevezetéséről
nov. 28
5:12
Az okleveles technikusképzéssel akár felvételi nélkül is be lehet kerülni egyetemre (SzakmaPortál)
Az okleveles technikusképzés egyenes utat nyit a felsőoktatásba – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-vel. A közlemény szerint a technikumokban jövő szeptemberben indulhatnak az első okleveles technikusképzések. A tanulók az együttműködő szakképzési és felsőoktatási intézmények közös, emelt szintű szakmai programja alapj
nov. 28
5:24
Öt önerőből lett milliárdos kínai üzletasszony sikertörténete (Növekedés)
Zhou Qunfei cége az üvegbeszállítója az Apple-nek, a Samsungnak és az LG-nek, Yang Luhan vállalata hamarosan megoldást talál a szervdonor-hiányra, Gong Haiyan megalkotta Kína leghíresebb társkeresőjét, Lucy Peng Lei társalapítója az Alibabának, Wang Laichun pedig olyan cégeknek gyárt alkatrészt, mint az Apple – következzen öt önerőből lett kínai üz
nov. 28
5:36
A gépi szőlőszüret gyakorlati tapasztalatai (Agrárágazat)
A zalai pincészet elsősorban a személyes ismeretség révén döntött a Pellenc márka mellett.
nov. 28
5:36
Tatra – 170 éves jubileum (GépMax)
Hazánkban is sok Tatra teherautó rója az utakat több mint fél évszázada, de sokan nem gondolnák, hogy a márka immár 170 éves.
nov. 28
5:42
Hogy mire nem jó a pulyka?! (Agroinform)
Sok ezernyi pulykatollból készült az ősi indián takaró.
nov. 28
5:42
Állandóság és változás jellemzi 2020- ban az ingatlanpiacot (Márkamonitor)
„Semmi sem állandó, csak a változás maga” – Hérakleitosz ókori bölcsessége napjainkban igazabb, mint valaha. Az úgynevezett „harmonika-effektus”, azaz egy ciklikusság általában jelen van a gazdasági életben, de olyan óriási felfordulást, amelyet 2020 hozott el világszerte, már rég nem tapasztalhattunk. A COVID-19 által hozott egészségügyi helyzet g
nov. 28
5:42
Photron gyorskamera és Dewesoft adatgyűjtő méréstechnikai alkalmazása (New Technology)
Photron A Photron Ltd (Tokyo, Japán) 1974-es alapításakor professzionális film- és videotechnikai berendezések gyártására szakosodott. Azóta a Photron világszínvonalú megoldásokat kínál az ipar, az orvostudomány, különböző laboratóriumok és a kutatás-fejlesztés számára, mára pedig a nagysebességű képfeldolgozó rendszerek és gyorskamerák világvezető
nov. 28
5:48
Folyamatosan emelkedhetnek a bérek a következő években is (Növekedés)
Adatdömping lesz jövő héten, egyebek mellett a hazai részletes GDP-t is megismerhetjük.
nov. 28
6:06
Az e-kereskedelmi forgalom 25-30 százalékkal nőhet a negyedik negyedévben a GKI és az Árukereső szerint (GazdaságPortál)
Az e-kereskedelmi forgalom 25-30 százalékos bővülésére számít az idei utolsó negyedévben a GKI Digital és az Árukereső.hu, ezzel az év egészében 30 százalékot meghaladó lesz a növekedés az előző évhez képest. Az MTI-hez pénteken eljuttatott legfrissebb összefoglalójukban kiemelték: az idei várható növekedés kétszerese a tavalyinak. Felidézték, hogy
nov. 28
6:12
A Henkel csatlakozik az Amazon és a Global Optimism által alapított Climate Pledge-hez (Márkamonitor)
A Henkel megerősíti elkötelezettségét a klímavédelem iránt, és csatlakozik az Amazon és a Global Optimism által közösen alapított, különböző gazdasági ágazatok közötti nemzetközi klímavédelmi kezdeményezéshez. A Climate Pledge aláírásával a Henkel elkötelezte magát amellett, hogy az ENSZ Párizsi Megállapodásban foglalt 2050-es időpont előtt tíz évv
nov. 28
6:18
Legendás autócsodák lapulnak meg Elon Musk garázsában (Portfolio)
Elon Musk, a Tesla tulajdonos-vezérigazgatója nem meglepő módon hatalmas autórajongó, így óriási járműkollekciót halmozott fel karrierje alatt saját használatra. A saját fejlesztésű Teslák sorozata mellett megtalálható számos olyan autólegenda is a feltaláló garázsában, mint James Bond Lotus Espiritje, egy 1967-es Jaguar E-Type Roadster vagy a vilá
nov. 28
6:18
Megjelent a 2020-as Medicina évkönyv a Növekedés.hu gondozásában (Növekedés)
Kordokumentumnak nevezte a 2020-as Medicina évkönyvet Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke. Az idén először a növekedés.hu kiadásában megjelenő kötet pénteki bemutatójával egy időben virtuálisan átadták az idei Medicina pályázati díjakat is.
nov. 28
6:36
Lázár János nagyobb szigorral lépne fel az új típusú dohánytermékekkel szemben (Portfolio)
Füstmentes Magyarország mintegy húsz éven belül, ez a kormányzati szándék - fejtette ki a Boon.hu-nak adott interjújában Lázár János. A nemdohányzók védelméért felelős dohányügyi miniszterelnöki biztos beszélt az új típusú dohánytermékekről is. Szerinte majd csak 10-15 év múlva derül ki valójában, hogy igaz-e az az állítás, hogy az új típusú termék
nov. 28
6:36
Lesz ahol már érkezik a hó (Agroinform)
Változás kezdődik, de ebből még nem sokat érzünk szombat estig, folytatódik a borult, párás, néhol ködös idő. Eddig síkvidéken még nem láthattunk havat, de holnap erre is sor kerülhet.
nov. 28
6:42
Összefogva kampányoltak a pilisi gasztrohelyek (Márkamonitor)
Hét pilisi hely fogott össze egy szabadúszó PR-es, Hankó Viktor kezdeményezésére azért, hogy együtt népszerűsítsék a Pilist és természetesen magukat is, így megragadva a járvány miatt itthon ragadt utazni vágyók figyelmét. Kávézó, sörfőzde, étterem, borász és pékség is található azok között, akik a nyilvánosság elé lépve igyekeztek hangsúlyozni Pil
nov. 28
6:42
Két KUKA robot tökéletesen kiegészíti egymást a fröccsöntőgépnél (New Technology)
A Borscheid + Wenig műanyagfeldolgozó üzem mindenekelőtt gépjárműipari ügyfeleket szolgál ki. A műanyag-specialisták egy neves német gépjárműgyártó számára gyártanak motortér-burkolatokat többek között egy Demag fröccsöntőgép mellett működő két KUKA robot segítségével. Az üzemben olyan megoldásra volt szükség, amely mind a fröccsöntőgépből való kiv
nov. 28
6:54
Próbálja menteni a menthetőt a magyar zeneipar, de már elindultak a csődeljárások (G7)
A fesztiválszezon kiesése volt az igazi érvágás a magyar zeneiparnak, a legnagyobb veszteség pedig a technikusok pályaelhagyása lehet. Bali Dáviddal beszélgettünk a heti G7 Podcastban.
nov. 28
6:54
Újabb fordulat az uniós költségvetési vétó ügyében (Növekedés)
Ha a többéves pénzügyi keretről nincs megállapodás, akkor a szerződés havonta az előző év költségvetési összeg egytizenketted részének további érvényességét írja elő. Az uniós bizottság "technikailag" készül fel erre a lehetőségre - mondta az Európai Bizottság szóvivője.
nov. 28
7:03
Drámai vég: éveken belül eltűnhet a diótermés a kiskertekből (Infostart)
Immár az egész országban tömegesen pusztul a diótermés A dióburok-fúrólégy ellen csak a vegyszeres kezelés lenne hatásos, de a helyzet korántsem ilyen egyszerű.
nov. 28
7:06
1,1 milliárd forintos beruházás az ANY Biztonsági Nyomdánál (ProfitLine)
Az ANY Biztonsági Nyomda 1,1 milliárd forintból hajt végre beruházást, amelyhez a kormány 502 millió forintos támogatást biztosít, ezzel mintegy 643 munkahelyet véd meg a vállalat Kőbányán a X. kerületben - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ANY Biztonsági Nyomda beruházását bejelentő pénteki sajtótájékoztatón a vállalat buda
nov. 28
7:12
Brexit: fogytán az idő, újra és újra egymásnak feszülnek a felek (Portfolio)
Londonban folytatódnak a hétvégén a tárgyalások az Egyesült Királyság és az Európai Unió (EU) jövőbeni kapcsolatrendszerének feltételeiről.
nov. 28
7:12
Veszélyben a média sokszínűsége, elhallgattatják a bíráló hangokat – figyelmeztet az EP (Márkamonitor)
A Parlament rendkívül aggasztónak tartja a médiaszabadság helyzetét az Európai Unióban és elítéli az újságírókat célzó erőszakot, zaklatást és nyomásgyakorlást.   Kevésbé szabad a sajtó Európában A képviselők elítélik az újságírókat érő támadásokat és zaklatást, különösen a politikusok részéről Az Európai Bizottság rendszeresen mérje fel a kormányz
nov. 28
7:21
Vendéglősök állnának bolti eladónak – alig akad meghirdetett álláshely (Piac és Profit)
Egy hónappal karácsony előtt sokkal kevesebb bolti eladót keresnek a kiskereskedelemben, mint korábban. Míg szeptemberben közel 200 álláshelyet kínáltak, ez mostanra 70 alá apadt.
nov. 28
7:30
Csak egy hónap maradt: a magyar autóipar is megszenvedi, ha nincs Brexit megállapodás (Növekedés)
December 31-én lejár a Brexit átmeneti időszaka. Ha addig sem születik egyezség, a brit autóiparnak 55,4 milliárd font (csaknem 23 ezer milliárd forint), a brit és az európai kontinentális autóipari ágazatnak együtt 110 milliárd euró termeléskiesést okoz 2025-ig.
nov. 28
7:42
Újszerű, stílusos virtuális otthon adja vissza az akkumulátoros elektromos Lexus UX hangulatát (Márkamonitor)
A ma Európában és hazánkban mintegy 98%-ban öntöltő hibrid elektromos autókat értékesítő Lexus első akkumulátoros elektromos hajtású modellje, a vadonatúj UX 300e 2021-ben érkezik Európába, Magyarországon várhatóan az év második felétől lesz elérhető. A UX slágercrossover elektromos változata felvillanyozó menettulajdonságokkal büszkélkedhet, melye
nov. 28
7:42
Szfe – Az oktatási jogok biztosa szerint jogsértő az oktatás felfüggesztése (SzakmaPortál)
Az oktatási jogok biztosa szerint jogsértő a Színház- és Filmművészeti Egyetemet (SZFE) fenntartó alapítvány kuratóriumának az oktatást felfüggesztő döntése – közölte a hallgatói kommunikációs szolgálat az MTI-vel. Az egyetemet fenntartó kuratórium november 6-án döntött arról, hogy a tanév 2021. február 1-től folytatható az intézményben. Több hallg
nov. 28
7:54
Új New Holland erőgép, elektromos Jcb rakodó és még sok más (Agroinform)
Ezen a héten Gépészet rovatunk cikkeinek a középpontjában a gépújdonságok voltak. Összegyűjtöttük, miről nem érdemes lemaradni.
nov. 28
7:57
Már jelentkezik a koronavírus hatása a magyar halálozási adatokban (Infostart)
Az előző hónapban több mint 12 ezren hunytak el, ami a tavaly októberinél 15 százalékos halálozási többlet – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal adataiból.
nov. 28
8:00
Minőségi megoldás a gazdaságok számára (Mezőhír)
Szőlészeti, kertészeti, kommunális, logisztikai munkákhoz magas minőségű és megfizethető árú eszközöket kínál a spanyol Niubo.
nov. 28
8:06
23 milliós bírság közel száz, a piacot manipuláló tőzsdei ügylet miatt (ProfitLine)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 23 millió forint bírságot szabott ki a Bonatrevi Sales a.s cseh székhelyű társaságra a piaci manipulációt tiltó jogszabályi rendelkezések és a szavazati jog mértékének bejelentésére vonatkozó jogszabályi előírások megsértése miatt - közölte a jegybank az MTI-vel pénteken. Az MNB tiltott piacbefolyásolás gyanújával feljel
nov. 28
8:06
Jól megy a John Deerenek világszerte (Agrofórum)
A Deere & Co a negyedéves bevételek növekedéséről számolt be, ezzel a cég rácáfolt a Wall Street-i becslésekre. A magasabb terményárak, az állami támogatási kifizetések és az elhasználódások miatti pótlási igény növelte a mezőgazdasági gépek értékesítését.
nov. 28
8:06
Megeszi-e az egér a poloskát? (Agrárágazat)
Újabb térképpel tájékoztatná a lakosságot a Bábolna Bio, de előtte a segítségünket kéri.
nov. 28
8:06
Bejött a becslésünk: történelmi mélyponton a búzaterület (Mezőhír)
Itt vannak a legfontosabb kultúrák őszi számai.
nov. 28
8:06
Újra lesz itthon is visszaváltási rendszer (Transpack)
Visszaváltási rendszer is jön az új hulladékgazdálkodási szabályozással Magyarországon.
nov. 28
8:09
Ismét megpróbálnak megállapodni a Brexit feltételeiről (Privátbankár)
Londonban folytatódnak a hétvégén a tárgyalások az Egyesült Királyság és az Európai Unió (EU) jövőbeni kapcsolatrendszerének feltételeiről.
nov. 28
8:12
Tovább tárgyalnak a Brexitről (Menedzsment Fórum)
Londonban folytatódnak a hétvégén a tárgyalások az Egyesült Királyság és az Európai Unió (EU) jövőbeni kapcsolatrendszerének feltételeiről.
nov. 28
8:12
K&H; alapok kezelője: akik nagyon bíznak a vakcinákban és átnéznek a rossz híreken (Márkamonitor)
Az amerikai elnökválasztás eredménye ugyan egy bizonytalanságot eltüntetett a piacokról, de a kilátások szerint megosztott marad a döntéshozatal az Egyesült Államokban, azaz kétségessé vált a Joe Biden által belengetett adóemelés és a technológiai cégek megregulázása – derül ki Kovács Mátyás, a K&H alapok kezelőjének portfóliómenedzserének friss el
nov. 28
8:18
2020-11-28 napi árfolyam jelentés (GazdaságPortál)
Erősödött a forint ma reggelre Szombat reggel 8 órára 0.01%-ot erősödött a forint az euróval szemben és így lett 361 forint és 67 fillér az euró, az ÁrfolyamTudós.hu napi jelentése szerint. A dollárhoz képest stagnál a hazai fizetőeszköz, ennek megfelelően egy amerikai dollár jelenleg 302 forintba és 31 fillérbe kerül. A frankhoz viszonyítva 0.05%-
nov. 28
8:18
Tovább drágult a szója (Agrofórum)
Chicagóban 2,5 százalékkal zuhant a búza ára, miközben a többi fontosabb agrártermék kereskedésében a vevők domináltak. A kukorica 0,3 százalékkal, a szójabab 0,2 százalékkal, drágult, míg a repce kurzusa gyakorlatilag stagnált a hálaadás napi kereskedési szünnapot követő kereskedési napon. Párizsban is inkább a vevők kerültek túlsúlyba, a repce és
nov. 28
8:24
Csökkenhet a globális kukoricatermés és Kína mindent vinne (Agrofórum)
A Nemzetközi Gabonatanács (Igc) elemzésében csökkentette a kukorica globális termésére vonatkozó előrejelzését a 2020/21-es gazdálkodási szezonra.
nov. 28
8:26
21 millió tonna gabonát exportáltak az ukránok a szezonban (Agrofórum)
Ukrajna 21,08 millió tonna gabonát exportált eddig a gazdálkodási szezonban, amely 2020 júliusától 2021 júniusáig tart – közölte a kijevi gazdasági minisztérium.

Keresés