Három új taggal bővült a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) hétfői, 23. közgyűlésén, amelynek a járványhelyzet és az érzékeny színház is témája volt - közölte a szervezet az MTI-vel.
A déli félteke 2020-ban kihagyta az influenzaszezont – ezzel a címmel közölt cikket a The Economist. A WHO adatai egyértelműen megerősítik, hogy az idei szezonban alig betegedtek meg, örvendetes mellékhatásaként a koronavírus-járvány elleni erőfeszítéseknek.
A koronavírus árnyékában a klímaváltozás messze nem kap akkora figyelmet, mint 2019-ben. Pedig a helyzet egyáltalán nem javult, csak elkezdtünk megszokni. Ez pedig az egyik legnagyobb veszély.
Az októberben várható tranzakcióról Bátor Ferenc a DM-KER igazgatóságának elnöke és Virág Ferenc a Random Capital egyik tulajdonosa, tanácsadója beszélgetett a Trend FM Prémium kategória műsorában.
Másfél év alatt megduplázódott a zöld rendszámos autók száma Magyarországon - hangzott el hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Technológiai mentőöv a COVID alatt – az akadémia és a vállalkozók tapasztalatai. Ez a címe annak a kerekasztal-beszélgetésnek, amelynek rögzítésével hétfőn délben elkezdődtek az 58. Közgazdász-vándorgyűlés informatikai szekciójának felvételei is.
A banki átutalásokat megkönnyítő másodlagos azonosítót már több mint 80 ezer ügyfél regisztrálta a bankszámlájához, de több millió ügyfélnek lenne erre lehetősége - derül ki a money.hu szakportál összeállításából.
Társadalmi egyeztetést indít az új Duna-híd úthálózatának első, a Fehérvári úttól a Gubacsi út-Illatos úti csomópontig tartó szakaszáról a tervezést irányító Budapest Fejlesztési Központ (BFK). A kérdőívet szeptember 29-ig a projektet bemutató új, www.ujdunahid.hu linken elérhető honlapon lehet kitölteni.
Dedikáltan fiatalok részére indít számlacsomagot az MKB Bank. A csomagban foglalt szolgáltatások kialakításánál kiemelt szempont volt, hogy a fiatalok igényeire reagáljon, így digitális banki és kényelmi megoldásokat tartalmaz.
Örömünnepnek nevezte Lucia Azzolina oktatásügyi miniszter a járványhelyzet miatt március 10. óta zárva tartó iskolák hétfői újraindulását, az oktatás azonban a húsz olaszországi tartományból egyelőre csak tizenkettőben kezdődött el.
Európában a közúti balesetek mintegy negyedét okozza az alkoholfogyasztás. Hazánkban ez az arány jóval alacsonyabb, azonban még mindig sok az ittasan okozott baleset, ráadásul több évnyi javulást követően az idei év első nyolc hónapjában romlott a helyzet. A ma kezdődő és idén az online térben zajló Biztonság Hetének, a MABISZ és az ORFK-OBB közös
Szigorodnak a koronavírus-járvány második hulláma miatt a maszkviselési szabályok Budapesten, a maszkviselési kötelezettség megsértőire 15 ezer forintig terjedő bírságot is kiszabhatnak majd - döntött a Fővárosi Közgyűlés hétfői rendkívüli ülésén.
Az elmúlt hetek eseményeinek és járványügyi adatainak ismeretében döntöttek úgy a szervezők, hogy az eredetileg meghirdetett időpontban, október 22. és 25. között nem rendezik meg a 24. Csabai Kolbászfesztivál - erről Hégely Sándor fesztiváligazgató tájékoztatta hétfőn az MTI-t.
A román kormány szeptember 15-től újabb 30 napra meghosszabbította a koronavírus-járvány miatt május közepén elrendelt, azóta kétszer meghosszabbított veszélyhelyzetet.
A Rákóczi Szövetség Kárpátalján is segíti az iskolakezdést: szeptember 16. és 23. között 89 településen, 1831 iskolakezdő gyermek családjainak adják át a szervezet helyi partnerei az anyaországi társadalom - benne több száz települési önkormányzat - magyar iskolaválasztást elismerő ösztöndíját.
Tranzakciók tekintetében folytatódott az elmúlt hónapok pozitív tendenciája az ingatlanpiacon, amely így a tavalyi évvel megegyező szinten teljesített augusztusban.
A koronavírus-fertőzöttség kimutatására jelenleg használt PCR-teszteknél jóval egyszerűbb és gyorsabb, beavatkozást nem igénylő, nyálminta-gyűjtésen alapuló szűrésen dolgoznak a Semmelweis Egyetemen.
Sietni persze nem azért kell, mert elfogyna ez a kiváló, államilag kamattámogatott hitelkonstrukció a hazi bankfiókokból, hanem azért, mert Veled történhetnek olyan dolgok ami miatt lemaradsz az akár 10 millió Ft felvételéről. Nézzük át röviden, miért is éri meg Neked mielőbb Babaváró Hitelt igényelned! Cikkünkben nagyon lényegretörően mutatjuk be
Az elmúlt 150 év során közel a felére esett vissza az egy hét alatt ledolgozott munkaóráknak a száma. A technológiai fejlődéssel a csökkenő trend tovább folytatódhat. A Microsoft tesztje alapján a 4 napos munkahét bevezetése számottevően növelheti a munkatermelékenységet. Az Unióban az elkövetkezendő években várhatóan informatikusokra, orvosokra,
Miközben Magyarországon már nem lehet munkahelyvédelmi bértámogatásra pályázni, a Niveus Consulting Group régiós összehasonlításából az látszik, hogy más országok továbbra is fenntartják ezt az intézkedést a gazdaságuk és a munkahelyek védelmének érdekében.
A hazai válságkezelő intézkedéscsomagok súlyos szociális érzéketlenségről tanúskodnak: ide sorolható a munkájukat elvesztett emberek támogatása, ami mind összegében, mind időtartamában kevés - mondta a növekedés.hu-nak adott interjúban Chikán Attila. A Corvinus Egyetem professzora szerint nálunk az erre a célra fordított összeg sokkal kevesebb, min
A Konyhafőnök középdöntős hete és az Álarcos énekes szuperprodukció az előző hét két legnézettebb műsora, A nézők a Híradót és a Fókuszt választották a versenytárs hasonló műsoraival szemben, a kábelcsatornák pedig augusztus hónap után, szeptember második hetében is vezetnek – adta hírül a tévétársaság Marketing és Kommunikációs Igazgatósága. Hé
Az elmúlt hónapok így vagy úgy, de minden család életére hatással voltak. Rengeteg pozitív változás is történt, több régi berögződés helyét vette át valami új, valami előremutató. A Magyar Telekom a legújabb kampányában ezeknek az átalakulásoknak az egyikét ünnepli, és segíti ezáltal a továbbélésben: a tényt, hogy az apák több időt tölthettek együt
Kína sokkal olcsóbb. A ruházati termékeket akár 75 százalékkal olcsóbban állítják elő Kínában, mint Olaszországban. A Mercedes autókat gyártó Daimler kizárta a Németországban történő termelésnövelést. Helyette Kínában gyártanának többet. A koronavírus járvány az ellátási láncok súlyos akadozásán keresztül rámutatott arra, hogy nem biztonságos egy o
A hat legrátermettebb, legszívósabb versenyző elért a Döntőbe és a zsűri, azaz Sárközi Ákos, Rácz Jenő és Fördős Zé jóvoltából séfkabátba bújhattak! Egyvalaki azonban nem örülhetett sokáig, a visszatérő ügyvéd, Ragány Zoli a Döntő hét első kiesője lett! Két, igen nehéz feladatban villantottak a versenyzők, egyszerűnek tűnő borsók várták őket az e
A koronavírus-járvány kitörése óta rengeteg cégnél álltak át az otthoni munkavégzésre elővigyázatossági okokból. Ugyan a home office nagyobb népszerűségnek örvend, mint korábban bármikor, fontos tudni, hogy nem azonos a távmunkával. Utóbbiról a Munka törvénykönyve rendelkezik, melynek értelmében egy rendszeresen otthonról folytatott tevékenységről
Egy nemrégiben kifejlesztett, nagy teljesítményű lézerrel felszerelt rendszer lehetővé tette a 2PP (kétfotonos polimerizáció) 3D-nyomtatási technológiát használó osztrák szakemberek számára, hogy a nano-, a mikro- és a mezo mérettartományban is rendkívül precízen és gyorsan nyomtathassanak. A nagy teljesítményű lézer, az optimalizált optikai útvona
Jan Záhumenský a Mars új közép-európai pénzügyi igazgatója. Az új CFO a Mars Multisales Ausztriától érkezik, ahol pénzügyi menedzsment területen szerzett értékes tapasztalatot, amit most a Mars Multisales prágai központjában kamatoztat majd. A Mars korábbi közép-európai pénzügyi igazgatója, Yesim Ozer három év után kapott új lehetőséget; ő Mars Bal
Októbertől családügyi miniszter lesz Novák Katalinból, akinek a családok életszínvonalát kell majd védelmeznie. A saját életszínvonala garantáltan jobb lesz, de eddig sem panaszkodhatott.
Az elmúlt években ugyan csökkent a befektetési alapok díja, a mostani környezetben továbbra is nagyon drágák a befektetési szolgáltatók. A részvény-, az ingatlan- és az abszolút hozamú alapok kezelési költségei a legmagasabbak.
Chicagóban a búza 0,9 százalékkal drágult, a kukorica 1,1 százalékkal került többe nap végén, a szójabab kurzusa pedig 0,1 százalékkal került feljebb. Párizsban a malmi búza és a repce árjegyzése felfelé, míg a kukorica és a takarmánybúza kurzusa lefelé változott.
Teljes körűvé válik az online számla adatjelentés 2021. januárjától, bekerülnek a rendszerbe a cégek közötti számlákon túl a magánszemélyeknek és a külföldi vállalkozásoknak (EU-s és harmadik országbelinek egyarán) kiállított számlák is. Mivel a jelentendő számláknál nincs értékhatár, minden belföldi és külföldi vevő felé kiállított számla adata be
Arra például, hogy ha kényszerből, a megfertőződéstől tartva is, de nem kevesen voltak, akik a megszokott bankfiókba járás helyett rákaptak pénzügyeik online intézésére.
Ha minden a lehető legjobban alakul, akkor is évekig stagnálni fog Európa és a világ gazdasága a járvány hatásai miatt, könnyen jöhet egy recesszió is. Egyes szektorokat felpörgetett a koronavírus, máshol viszont örökre elvesztek a munkahelyek, ami évekkel a járvány után is kísérteni fog.
A hétfő este megjelent Magyar Közlönyből kiderül: a miniszterelnök szeptember 15-i - tehát gyakorlatilag azonnali - hatállyal felmentette dr. Kiss Zoltánt, az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatóját e tisztségéből.
A koronavírus elleni küzdelem több iparágban is tovább erősítette a 3D technológia jelentőségét és lehetőségeit. A 3D nyomtatás a jövőben a költséghatékonyság növelését és a folyamatok egyszerűsítését hozhatja a gyártási folyamatokban, ezzel is segítve a járvány elleni védekezést. Ezt a piaci lehetőséget ismerték fel a 2014-ben létrehozott, 100%-ba
Jövőre már minden, online pénztárgép használatára kötelezett helyen biztosítani kell az elektronikus fizetést - de korántsem biztos, hogy a vásárlók a bankkártyájukat használhatják.
A Fehér Ház kész megvizsgálni a héten azt a megállapodás-tervezetet, amelynek értelmében az Oracle amerikai szoftverfejlesztő konszern partnerként venne részt a TikTok videomegosztó applikáció egyesült államokbeli működtetésében - közölte hétfőn Steven Mnuchin amerikai pénzügyminiszter.
Miközben Magyarországon már nem lehet munkahelyvédelmi bértámogatásra pályázni, a Niveus Consulting Group régiós összehasonlításából az látszik, hogy más országok továbbra is fenntartják ezt az intézkedést a gazdaságuk és a munkahelyek védelmének érdekében.