85 éves korában meghalt Tordy Géza, Nemzet Színésze címmel és Kossuth-díjjal is kitüntetett színművész és rendező. A gyászhírt a művész családja közölte a Nemzeti Színházzal.
Chance Perdomo, aki A fiúk Gen V című spin-offjának színésze, tragikus körülmények között, 27 évesen motorbaleset következtében elhunyt, írja a Deadline. A balesetben más személy nem volt érintett.
Az emberek valamiért szeretik mindig várni a világvégét. Mindig találnak valamit, amire ráfoghatják, hogy na majd ezért ekkor vagy akkor jön el a nagy kataklizma. Bő tíz éve a maják állítólagos naptára tartotta lázban a hívőket. Ezt pedig szépen meg is lovagolta Roland Emmerich és csapata, amikor elkészítették a 2012 című katasztrófafilmjüket.
A Miramax Here című filmjét, amelyen Robert Zemeckis, a Forrest Gump rendezője újra együtt dolgozott Tom Hanks és Robin Wright párosával, novemberben mutatják be.
Hamarosan érkezik a Disney Juniorra az elsősorban óvodásoknak szóló Ariel című animációs zenés sorozat, amelyet A kis hableány élőszereplős film ihletett.
A Hulu egy évad után elkaszálta az itthon a Disney+-on március 5-től látható, Mandy Patinkin és Violett Beanee főszereplésével készült Halál és egyéb részletek című krimisorozatot.
Hogy Jared Leto valóban vámpír-e, azt illetően a Morbius után indultak csak be a vad találgatások. Hogy az MCU vámpíros-antihősös mozija jól sikerült-e, nos, azt nem kellett találgatni. Most mégis kap egy újabb esélyt, hátha a streamingen behozza - legalább némiképp - a bukás okozta lemaradását.
Egyedül vagyunk-e az univerzumban vagy vannak más értelmes lények is odakint? Erre a kérdésre még ma sem tudjuk a választ. A tudósokon kívül a téma leginkább a filmkészítőket foglalkoztatja, akik már a filmipar születése óta készítenek történeteket földönkívüli lényekről. Az élő legenda Steven Spielberg is előszeretettel nyúl e témához, olyan filme
Bár messze nincs olyan hosszú évtizedekre visszamenő múltja, mint a legtöbb DC vagy Marvel képregénynek, az 1993-ban debütált Hellboy képregények rövid idő alatt is hatalmas népszerűségre tettek szert. A karakter aztán megihlette Hollywoodot is, akik bő egy évtizeddel a képregényes premier után a mozikban is elhozták Pokolfajzatot.