A felejtés is tanulható, és a tudomány szerint érdemes is gyakorolni. Az emlékeket nemcsak létrehozni, hanem tudatosan felülírni is lehet, ha tudjuk, hogyan tegyük. Felejtés nélkül az elménk felesleges, elavult és olykor érzelmileg megterhelő információkkal lenne tele. Bár a felejtés leggyakrabban automatikusan történik, a kutatások kimutatták, hog
A The Walking Dead összesen 11 évad és 169 rész, amit még kimondani is kemény. Maratoni sorozat, melyet én kétszer is végignéztem, és nagy kedvencemmé vált az évek során. A többség csak a zombikat látja benne, pedig ez az egész ennél sokkal többről szól. Egy olyan jövőbeni világról, melyben az emberiségnek meg kell tanulnia túlélnie és harcolnia a
Az ismét megjelenő adatok szerint olyan rossz lett az amerikai fogyasztók hangulata, hogy az elnök több közérzetjavító ötletet és intézkedést is bedobott.
Fedezd fel a 2025-ös karácsonyi dekorációs trendeket! Inspirálódj a természetes anyagokból, túlméretezett masnikból, óriás gömbökből és színpompás díszekből álló ünnepi stílusirányzatokból.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo
Az orosz kormányfőhelyettes számolt be arról, hogy Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin tárgyalásán szó esett arról, hogy Magyarország orosz olajcégek érdekeltségeit vásárolja meg. A Lukoil olajtársaság, amelyet októberben vettek fel a nemzetközi szankciós listára, kénytelen vevőket keresni a külföldi érdekeltségeire – emlékeztetett az Interfax.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Tragédia rázta meg az amerikai Orange városát, New Jersey államban, ahol egy testvérpáros vesztette életét a hálaadás napján kitört lakástűzben, miközben fogyatékkal élő édesapjukat próbálták biztonságba helyezni.
Ha szereted a gyors, játékos gasztrofeladványokat, akkor ez az ételfelismerő kvíz neked való. Egy zöldség bukkan fel a képen, és csak rajtad múlik, milyen gyorsan ugrik be a neve. Lehet, hogy a kedvenced, de az is lehet, hogy inkább elkerülöd a tányérodon. Na, felismered, melyik zöldség látható a képen? Nálunk a kvízkuckón mindig találsz egy […]
Ha szereted felmérni, mennyire vagy képben a nagyvilággal, akkor ez a kvíz most komoly kihívás lesz. A statisztika szerint csak a legműveltebb 3% tud mind a 6 kérdésre jól válaszolni, szóval nem egy sétagaloppra készülj. Lesz benne történelem, földrajz, kultúra – egy kis vegyes felvágott. Na, te beférsz a legműveltebbek közé? A Kvízkuckóban nap min
Milliók látták a TikTok-videót, amin a 21 éves Hailey sírva fakad. A könnyek mögött egy korábbi vetélés és egy beteljesületlen álom fájdalma rejtőzött.
Hétvégi matek fejtörő! Egy gyors, de ravasz feladat vár rád. Te vajon elsőre rávágod a helyes megoldást? Próbáld ki most! A Kvízkuckóban minden nap új és izgalmas kvízek várnak rád!Ezek a játékos feladványok nemcsak szórakoztatóak, hanem észrevétlenül fejlesztik az emlékezőképességet, serkentik a gondolkodást és erősítik a figyelmet is. Közben pedi
Reisz Gábor második egész estés rendezésével, a Rossz versekkel folytatódik a Filmrendezők klubja december 8-án, a Művész moziban. A vetítést követő mesterkurzuson a rendezővel Till Attila beszélget.
Ha szereted a régi magyar népmeséket, akkor ez a retró mesefelismerő biztosan felébreszti a nosztalgiát. Mutatunk egy jellegzetes képet, és a feladatod kitalálni, melyik meséből származik. Van, akiknek egyből beugrik, másoknak kicsit mélyebbre kell ásniuk az emlékeikben. Na, te felismered a népmesét a kép alapján? Nálunk a kvízkuckón mindig találsz
A hétvége tökéletes alkalom egy kis agytornára! Ez a feladat egyszerre próbára teszi a logikádat, a számolási készséged és a figyelmedet. Látszólag egyszerű, de a részletekbe érdemes alaposan belegondolni, különben könnyen tévútra vihet. Készen állsz, hogy bebizonyítsd, mennyire vagy penge matekból? Nézd meg, és próbáld megoldani! A Kvízkuckón napo
Soknak tűnhetnek egyszerűnek, de vigyázz: ezek a kérdések könnyen megtévesztenek! Ha szereted a kihívásokat, és szeretnéd tesztelni a logikád, a számolási képességed és a kreatív gondolkodásod, akkor most figyelj jól.Csak azoknak sikerül mind a négy kérdésre helyesen válaszolniuk, akik valóban éles elmével ülnek a kvíz elé. Vajon te közéjük tartozo
A múlt ikonikus pillanatai ma is velünk élnek, és most egy legendás személyt hoztunk el neked a képernyőre! A feladat egyszerűnek tűnik, de csak azok tudják helyesen beazonosítani, akik igazán ismerik a régi magyar tévék, színházak és zenei világ nagyjait.Készen állsz a kihívásra? Nézd jól a képet, és próbáld meg felismerni a legendást! A Kvízkuckó
Mindenki ismeri Thomas Alva Edison nevét és minimum egy találmányát. A rendkívüli zseni élete során 1093 alkalommal jelentette be a saját és másokkal együtt feltalált alkotásait a szabadalmi hivatalban. Pedig iskolába nem sokáig járt, anyja tanította otthon. Éppen ezért felmerül a kérdés: ki volt a zseniális feltaláló anyja? Ki volt Nancy Edison?
Sok esetben előfordul hosszú idő óta együtt lévő pároknál, hogy az együttlétek észrevétlenül rutinná válnak. Ha szeretnéd visszahozni a szenvedélyt és a könnyedséget, érdemes új szokásokkal és friss energiákkal kísérletezni.
Öt perc alatt 400 kilométerre elég áramot tölthetünk a CATL és a BYD új típusú akkumulátoraiba, amelyek a legújabb villanyautókba is bekerülnek. Hogyan lehetséges ez, és mi okozott nehézséget a fejlesztőknek?
A Tisza Pártnak van politikai közössége, van programja és van csapata is a programot végrehajtani, miközben "a Fidesznél egyik sincs" - jelentette ki a párt elnöke országjárásuk nyíregyházi állomásán szombaton.
Sok esetben előfordul hosszú idő óta együtt lévő pároknál, hogy az együttlétek észrevétlenül rutinná válnak. Ha szeretnéd visszahozni a szenvedélyt és a könnyedséget, érdemes új szokásokkal és friss energiákkal kísérletezni.
Az angol címerben három arany oroszlán látható piros háttéren. Ezek az oroszlánok az angol uralkodó szuverenitását szimbolizálják, és a 12. században váltak az ország címerének részévé, részben Oroszl
A mai energiát csak a legfontosabb dolgokra kellene fordítanod. Gyakoriak lehetnek a veszekedések, konfliktusok, viták, ha tudsz, törekedj ezek helyett az egyensúlyra és a nyugalomra .
November 20-án mutatták be a hazai mozikban a Sárkányok Kabul felett című magyar katonai akciófilmet. Dyga Zsombor alkotása fikciós elemekkel dolgozza fel a 2021-es Sámán Pajzs nevű katonai mentőakciót, melynek során a Magyar Honvédség 540 embert, köztük 180 gyermeket mentett ki Afganisztánból. A Sárkányok Kabul felett főbb szerepeit Jászberényi Gá
A feldíszített szerelvények libasorban haladtak végig a városon, elképesztő látványt nyújtva. Aki lemaradt, annak sincs oka szomorkodni, a szezon még csak most kezdődött.
Nem csoda, hogy megdőlt a költési rekord, hiszen a porszívókon és laptopokon is százezreket lehetett spórolni világszerte. Míg a webáruházak kaszáltak, a fizikai boltok forgalma alig-alig nőtt.
Ebben a kvízben most letesztelheted, mennyire vagy művelt és gyors gondolkodású. Ha a kérdések legalább hatvan százalékára helyesen válaszolsz, átlag feletti a tudásod! A feladványok változatosak és izgalmasak, szóval garantáltan nem fogsz unatkozni. Készen állsz a kihívásra? A Kvízgurun minden nap találsz valami olyat, ami kicsit átmozgatja a gond
Ebben a kvízben öt olyan kérdést gyűjtöttünk össze, amelyek egyszerre frissítik fel a tudásodat és adnak egy kis gondolkodnivalót. Földrajz, történelem, csillagászat és egy kis politika is terítékre kerül, így minden válasz egy újabb apró győzelem lesz. Nem kell kapkodni, de ha hibátlant érsz el, igazán büszke lehetsz magadra. A Kérdések.hu oldalon
Ez az agykarbantartó kvíz nem a kezdőknek való. Csak a profik képesek elérni legalább hat pontot, hiszen a kérdések alaposan próbára teszik a tudást. Szellemi edzésnek is tökéletes, ha szereted, amikor az agyadnak is dolgoznia kell. Mutasd meg, hány pontot szerzel! A Kvízgurun minden kvíz egy apró lehetőség a fejlődésre. A rendszeres gondolkodás ka
Ez a kvíz a tudásod valódi próbája lesz. Lesz benne nyelvtan, földrajz, kémia és egy kis logika is, hogy egyik terület se maradjon ki. Négy helyes válasz már kifejezetten jó eredmény, az ötös pedig igazi bravúrnak számít. A Kérdések.hu oldalon naponta új műveltségi kihívások várnak. Oldd meg most ezt az öt kérdést, és tudd meg, […]
A napi agymozgató kvíz most is remek lehetőség egy kis szellemi tornára. Nyolc érdekes kérdés vár rád, amelyek egyszerre szórakoztatnak és frissen tartják az elmédet. Néhány perc alatt felfrissít, és még egy kis sikerélményt is ad. Ne hagyd ki a napi kihívást! A Kvízgurun minden nap vár valami, ami segít feltölteni a szellemi energiáidat. A […]
Ez az öt kérdéses vegyes kvíz ideális választás, ha csak pár perc szabadidőd van, de szeretnéd megmozgatni az agyad. A témák a tudománytól a történelemig terjednek, és mindegyik kérdés kicsit másfajta gondolkodást igényel. Rövid, mégis tartalmas szellemi bemelegítés. A Kérdések.hu oldalon naponta friss vegyes kvízek várnak, így mindig találsz egy ú