2007. november 26. hétfő

nov. 26
0:04
Jó meleg Afrika... (Népszabadság)
Ült az ember vasárnap a tévé előtt, és próbálta befogadni, amit az MLSZ elnöke a 2010-es dél-afrikai világbajnokság selejtezőcsoportjainak beosztása után mondott. Kisteleki István végigtekintett az 1. számú hatos mezőnyén, és végtelen nyugalommal, hallatlan derűvel kijelentette, hogy a magyar válogatott versenyben lehet a második helyért, sőt talán a legelőkelőbb pozícióért is. Alig négy nap telt…
nov. 26
0:06
VB-2010: Koppenhágában egyeztetnek a selejtezők programjáról! (foci24.com)
Január 6-án Koppenhágában egyeztetnek a 2010-es dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság 1 selejtezőcsoportjában szereplő válogatottak - köztük a magyar együttes - képviselői a kvalifikációs programról, tájékoztatta az MTI-t Bienerth Gusztáv, a magyar szövetség (MLSZ) nemzetközi igazgatója Durbanból a vasárnapi sorsolás helyszínéről
nov. 26
0:06
Kisteleki megcélozná a második helyet (Topfoci.hu)
A tegnapi VB selejtező sorolást a TeleSport stúdiójában követte figyelemmel Kisteleki István, az MLSZ elnöke és Bicskei Bertalan, a szövetség szakmai igazgatója.
nov. 26
0:08
Őszi kék (Népszabadság)
Miután a Honvéd - 3-1-es vezetésről - 4-3-ra kikapott Tatabányán, eldőlt, hogy az MTK végez a táblázat élén a hazai első osztályú labdarúgó-bajnokság őszi idényében. A kék-fehérek ma a Sopron vendégeként vívják a szezon zárómérkőzését.
nov. 26
0:12
Előnytelen rajt (Népszabadság)
Noha a harmadik negyedben 6:2-re is vezetett már, mégsem tudta legyőzni a Vasast a Honvéd csapata az Euroliga "főtáblájának" nyitányán. A legrangosabb kontinentális klubtorna C csoportjába sorolt két magyar együttes első, Komjádi uszodabeli randevúján 8:8-as döntetlen született.
nov. 26
0:15
Talmácsit ünnepelték (Index)
Koncertekkel köszöntötték a SYMA-csarnokban a motoros világbajnokot.
nov. 26
0:16
Hírek (Népszabadság)
nov. 26
0:20
Bakonyi bánat (Népszabadság)
A csoportküzdelmeket követően elbúcsúzott a Bajnokok Ligájától az elitsorozatban korábban jóval sikeresebb Veszprém férficsapata. Bár a remény szombat délutánig élt, a kvartett zárómérkőzésén a várakozásnak megfelelő eredmény született: a házigazda Celje együttese 28:27-re legyőzte a már biztos első, német Gummersbach alakulatát, így a szlovénok végeztek a négyes még továbbjutást érő második…
nov. 26
0:24
Szoros volt, de "ide" (Népszabadság)
Erdei Zsolt megosztott pontozással legyőzte a panamai Tito Mendozát, s ezzel kilencedik alkalommal védte meg a Boksz Világszervezet (WBO) félnehézsúlyú világbajnoki címét.
nov. 26
0:33
VB-2010: A sorsolás előtt lelőtték az egykori osztrák válogatott játékost! (foci24.com)
A 2010-es dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság selejtezőinek sorsolása előtt, közvetlenül a ceremónia helyszínének közelében lelőtték Peter Burgstallert, egykori osztrák válogatott futballistát A 43 éves sportoló holttestét a helyi rendőrség közlése szerint egy golfpályán találták meg
nov. 26
1:08
Zakózott a csapat, Zenga repült! (foci24.com)
Lemondott posztjáról Walter Zenga, a Dinamo Bucuresti vezetőedzője, miután az együttes szombaton, a fővárosi örökrangadón 1-0-ra kikapott a régi rivális Steaua Bucuresti csapatától Az olasz labdarúgó-válogatott volt kapusa csupán nyolcvan napot töltött a Dinamo kispadján
nov. 26
1:09
Tatár világbajnoki mérkőzésre készül (Monokli.Com)
Hazánk első MMA Európa bajnoka, Német Tatár Gábor hamarosan világbajnok lehet, merthogy úgy néz ki, a december 22-i, keceli gálán minderre lehetőséget kap. A monokli.com hamarosan bővebben foglakozik majd az eseménnyel.
nov. 26
1:13
James Ventry - Russell Jordan kiütés (Monokli.Com)
Két itthon teljesen ismeretlen harcos, James Ventry és Russell Jordan küzdelme a harmadik menetben brutális véget ért. Brutális, ám látványos videó a kiütésről.
nov. 26
1:40
Firat Arslan legyőzte Virgil Hillt (Monokli.Com)
Új bajnoka van cirkálósúlyban a WBA szövetségnek, merthogy a német-török átmeneti bajnok Firat Arslan (28 győzelem 3 vereség 1 döntetlen) letaszította a trónról a legendás Virgil Hillt. A szombat esti drezdai profiboksz gálán, ahol az Erdei Zsolt Tito Mendoza félnehézsúlyú mérkőzés is programban volt, a 37 esztendős Arslan eltökéltsége bajnoki címet ért, tudniillik az Universum bokszolójának 12…
nov. 26
2:06
Ivan Klasznics, a nagy visszatérő (foci24.com)
"A legnagyobb visszatérésről" írtak a német újságok vasárnap annak kapcsán, hogy tíz hónappal az első, s nyolc hónappal a második veseátültetése után Ivan Klasznics, a horvát válogatott volt labdarúgója ismét tétmérkőzésen játszott klubcsapatában, a Werder Bremenben a Bundesligában A 27 éves csatár vesebetegségére még 2005 novemberében, akkori vakbélműtéte során derült fény
nov. 26
2:11
Tito Mendoza: ellopták a világbajnoki címet! (Monokli.Com)
Habár Erdei Zsolt (28 győzelem 0 vereség) maga is elismerte, hogy nem bokszolt fényesen Tito Mendoza ellen, a győzelmének jogosságát kevesen vitatják. A kevesek között ott van viszont a panamai ökölvívó, aki majdhogynem csalást emleget a szombaton elvesztett WBO bajnoki küzdelem kapcsán. Erdei nagyszerű bokszoló, nagy bajnok, de ezt a mérkőzést elvesztette. A címvédőt ki kell ütni, és ha a…
nov. 26
4:06
VB-2010: Ellopták Bierhoff értékeit! (foci24.com)
Egy durbani luxusszállodában meglopták Oliver Bierhoffot, a német labdarúgó-válogatott menedzserét a 2010-es dél-afrikai világbajnokság selejtezőinek sorsolása előtt "A hallban egy pillanatra letettem a földre a táskám, utána csak azt vettem észre, hogy hiányzik belőle az útlevelem, pénztárcám és eltűntek a mobiltelefonjaim" - mondta Bierhoff
nov. 26
5:08
Az elnök nem ezen a Földön él! Kisteleki István: Elérhető a második hely! (foci24.com)
Kisteleki István, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke szerint a válogatott számára elérhető a második hely a 2010-es dél-afrikai világbajnokság selejtezői során "Amit a sorsolás előtt mondtam, azt most is fenntartom, a magyar válogatottnak versenyben kell lennie a csoportban a második helyért" - jelentette ki a sportvezető a sorsolást közvetítő Telesport című adásban
nov. 26
5:31
FIFA: aranyérem a döntőről távolmaradóknak is (foci24.com)
A brazil futball-legenda Pelé mellett további 121 világbajnoki fináléba bejutó, de azt külöböző okokból kihagyó játékos kap utólag aranyérmet a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) döntése alapján A hírt a szervezet elnöke, Joseph Blatter jelentette be Durbanben: azoknak a játékosoknak is szeretnék átadni az érmeket, akik, bár tagjai voltak egy vb-győztes csapatnak, azonban bizonyos okokból -…
nov. 26
5:37
2010-es vb: Ibrahimovic és C. Ronaldo is jön Magyarországra (bulvarsport.hu)
Vasárnap a dél-afrikai Durbanben kisorsolták a 2010-es labdarúgó-világbajnokság selejtezőcsoportjait kontinensenként. Magyarország rendkívül erős csoportba került.
nov. 26
6:05
Bravó, Madár! (Blikk.hu)
Erdei Zsolt mérlege hibátlan (27-0) maradt!
nov. 26
6:05
Előállítások a derbi kapcsán! (video) (foci24.com)
A rendőrség összesen 434 embert vett őrizetbe a szombati Steaua-Dinamo bukaresti futballderbi előtt, közben és után kitört zavargások során A meccs előtt a huligánok rendőrautók és más járművek ablakait törték be, közlekedési táblákat rongáltak meg, az összecsapások közben két rendfenntartó megsérült
nov. 26
6:07
Ezrek ünnepeltek Talmácsival (Blikk.hu)
Hatalmas bulit csapott Gábor a Talmageddonon
nov. 26
6:29
A brazil zsenit a csapat is segíti (Népszava)
Kaká, az AC Milan brazil labdarúgója, aki az idén a legfőbb esélyese az Aranylabda elnyerésének, azt mondta, minden futballista arról álmodik, hogy egyszer övé legyen a trófea.
nov. 26
6:31
Pelé kap még egy vb címet (Népszava)
A brazil futball-legenda Pelé mellett további 121 világbajnoki fináléba bejutó, de azt külöböző okokból kihagyó játékos kap utólag aranyérmet a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) döntése alapján.
nov. 26
6:34
A dél-afrikaiak nem akarnak nyitómeccset játszani (Népszava)
Carlos Alberto Parreira, a házigazda dél-afrikai válogatott szövetségi kapitánya kijelentette: nem szeretné, ha csapata játszaná a nyitómeccset a 2010-es világbajnokságon.
nov. 26
6:40
Topligák: Ronaldo visszatért, Gólzápor Spanyolországban (bulvarsport.hu)
Ronaldo győztes meccsen tért vissza az AC Milanba. Potyogtak a gólok Spanyolországban. Kétgólos győzelmek Németországban. Döntetlenek Angliában.
nov. 26
6:42
Tragédia! Megöltek egy osztrák labdarúgót Dél-Afrikában, Bierhoffot kirabolták (bulvarsport.hu)
Cseppet sem megnyugtató, hogy Dél-Afrikában naponta 52 embert ölnek meg. A 2010-es labdarúgó-vb helyszínén ráadásul most megöltek egy volt válogatott labdarúgót, Oliver Bierhoffot pedig meglopták.
nov. 26
6:52
A Barca-rejtély nyomában - fekete bárányok és kiégett sztárok? (ma.hu)
Valaki igazán eldönthetné végre, hogy most akkor az FC Barcelona válságban van-e, vagy nem, széthúz-e a sztárokkal teli gárda, vagy a csúcsok felé röpíti a katalánok elsőszámú büszkeségét!
nov. 26
7:03
Gálázott a Juventus: a Zebrák porrá zúzták a Palermót (focitipp.hu)
A Juventus 5-0-ra verte az olasz bajnokság 13. fordulójának zárómérkőzésén a Palermót. A torinói alakulat ezzel feljött a tabella második helyére. Claudio Ranieri kitart amellett, hogy a Juventus idén is a bajnoki címre pályázik, fiai pedig szenzációs futballal támasztották alá a mester...
nov. 26
7:09
NBA: négy vendégsiker mellett csak a Toronto nyert hazai pályán (nso.hu)
Nem termett sok babér a hazai csapatoknak az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján.
nov. 26
7:09
Leomlott egy lelátó, nyolc szurkoló meghalt! (foci24.com)
Legkevesebb nyolc szurkoló meghalt, többen megsérültek, amikor vasárnap este az északkelet-brazíliai Bahía szövetségi állam Salvador városának Fonte Nova stadionjában leomlott egy lelátó - közölte a helyi sajtó és a rendőrség A baleset a Vilanova és Bahía között másodosztályú mérkőzésen történt
nov. 26
7:09
Nyert a Steaua, Zengát kirúgta a Dinamo (Topfoci.hu)
A Steaua nyerte a román labdarúgó 1. liga örökrangadójának számító Dinamo elleni mérkőzést a 16. fordulóban.
nov. 26
7:14
Leomlott egy lelátó Brazíliában (origo.hu)
Legkevesebb nyolc szurkoló meghalt, többen megsérültek, amikor vasárnap este az északkelet-brazíliai Bahía szövetségi állam Salvador városának Fonte Nova stadionjában leomlott egy lelátó - közölte a helyi sajtó és a rendőrség.
nov. 26
7:14
NHL: a New York Rangers otthonában nyert a Dallas Stars (nso.hu)
Három hazai és egy vendégsiker született az észak-amerikai profi jégkorong-bajnokság (NHL) legutóbbi játéknapján.
nov. 26
7:16
Pelé megkapja harmadik vb-aranyérmét (origo.hu)
A brazil futball-legenda Pelé mellett további 121 világbajnoki fináléba bejutó, de azt külöböző okokból kihagyó játékos kap utólag aranyérmet a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) döntése alapján.
nov. 26
7:18
Tíz ország futballistái a világválogatottban (origo.hu)
A héten lezárultak az Eb-selejtezők, és a dél-amerikai vb-selejtezők sorozatában is új fordulót rendeztek, hogy a hét végén minden visszatérjen a régi kerékvágásba, és a nemzeti bajnokságok is folytatódjanak. Álomcsapatunkba ezúttal senki sem került be a Bundesligából, és a 11 futballista tíz különböző országot képvisel - csupán Franciaországból akadnak ketten is.
nov. 26
7:20
Kaká: minden futballista az Aranylabdáról álmodik (ma.hu)
Kaká, az AC Milan brazil labdarúgója, aki az idén a legfőbb esélyese az Aranylabda elnyerésének, azt mondta, minden futballista arról álmodik, hogy egyszer övé legyen a trófea.
nov. 26
7:20
Csak a régi taktika mentheti meg a Lyon edzőjét (origo.hu)
Az elmúlt évek francia egyeduralkodójának számító Olympique Lyon kissé döcögve kezdte a jelenlegi pontvadászatot, és sokan már a nyáron kinevezett tréner, Alain Perrin távozásáról beszéltek pár forduló után. A szakvezetőnek azonban sikerült úrrá lennie a krízisen, visszatérve a korábbi sikeres taktikához, ám helyzete csak akkor stabilizálódik véglegesen, ha a BL-ből is továbbjut majd a csapat -…
nov. 26
7:21
Leomlott egy stadionlelátó Brazíliában (DunaTV)
Legkevesebb nyolc szurkoló meghalt, többen megsérültek, amikor vasárnap este az északkelet-brazíliai Bahía szövetségi állam Salvador városának Fonte Nova stadionjában leomlott egy lelátó - közölte a helyi sajtó és a rendőrség.
nov. 26
7:22
Futballistát vegyenek! - Sagnol, Carvalho (origo.hu)
A Bayern München francia jobbhátvédje, Willy Sagnol átigazolási kérelmet nyújtott be. Az Atlético Madrid a Liverpool FC spanyol középpályását, Xabi Alonsót csábítja.
nov. 26
7:27
A dél-afrikaiak nem akarnak nyitómeccset játszani (DunaTV)
Carlos Alberto Parreira, a házigazda dél-afrikai válogatott szövetségi kapitánya kijelentette: nem szeretné, ha csapata játszaná a nyitómeccset a 2010-es világbajnokságon.
nov. 26
7:32
Stiebert kölcsönadta az Aston Villa! (foci24.com)
Utánpótlás válogatott középpályásunkat, Stieber Zoltánt (képünkön) kölcsönadta klubja az angol Aston Villa a harmadosztályú Yeovil Town együttesének, hogy több játéklehetőséghez jusson Bár a nyáron abban bíztunk, hogy Zoli esetleg az ősszel lehetőséget fog kapni a Villában, ősszel nem lépett pályára tétmérkőzésen Martin O'Neill együttesében
nov. 26
7:55
Leomlott egy lelátó Brazíliában, nyolc szurkoló meghalt (stop.hu)
Legkevesebb nyolc szurkoló meghalt, többen megsérültek, amikor vasárnap este az északkelet-brazíliai Bahía szövetségi állam Salvador városának Fonte Nova stadionjában leomlott egy lelátó - közölte a helyi sajtó és a rendőrség.
nov. 26
8:00
Várhidi a körbeverésekben reménykedik, Kisteleki szerint reális a második hely (napi magyar) (focitipp.hu)
A szövetségi kapitány és az MLSZ-elnök első értékelése a vb-selejtezők csoportjainak vasárnapi sorsolása után. Magyarország a tegnapi vb-selejtező sorsoláson az 1. csoportba került, Portugália, Svédország, Dánia, Albánia és Málta társaságában. A szövetségi kapitány szerint a csapatnak hazai...
nov. 26
8:06
Brazíliában nyolcan haltak meg egy összedőlt lelátó alatt (Népszabadság)
Legkevesebb nyolc szurkoló meghalt, többen megsérültek, amikor vasárnap este az északkelet-brazíliai Bahía szövetségi állam Salvador városának Fonte Nova stadionjában leomlott egy lelátó.
nov. 26
8:06
VB-2010: A dél-afrikaiak nem akarnak nyitómeccset játszani (foci24.com)
Carlos Alberto Parreira, a házigazda dél-afrikai válogatott szövetségi kapitánya kijelentette: nem szeretné, ha csapata játszaná a nyitómeccset a 2010-es világbajnokságon "A rendező válogatottra mindig sokkal nagyobb nyomás nehezedik, mint a többi résztvevőre, ehhez jön a nyitómeccs körüli hatalmas felhajtás, ami további rendkívüli plusz terhet jelent" - mondta Parreira
nov. 26
8:12
FIFA: aranyérem a döntőről távolmaradóknak is (stop.hu)
A brazil futball-legenda Pelé mellett további 121 világbajnoki fináléba bejutó, de azt külöböző okokból kihagyó játékos kap utólag aranyérmet a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) döntése alapján.
nov. 26
8:13
2008 elején alakul ki a program (Topfoci.hu)
Vb-selejtezők: programegyeztetés január 6-án, Koppenhágában.
nov. 26
8:33
Sosa megvédte címét (profiboksz.hu)
Sikeresen védte meg WBC kislégsúlyú világbajnoki címét Edgar Sosa. A mexikói bokszoló a korábbi bajnok Roberto Leyvat győzte le 4. menetes TKO-val. Az egész mérkőzés során meggyőzően bokszoló Sosa egy remek májra irányuló ütéssel döntötte el végleg a találkozót, aminek következtében honfitérsa képte

Keresés