A héten már Bükön edzőtáborozó Mezőkövesd labdarúgócsapata idén már több próbajátékost is tesztelt, de közülük már csak ketten készülnek a csapattal – tudta meg a Nemzeti Sport Online.
Mint beszámoltunk róla, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) közgyűlése hétfőn elfogadta a 2014-es költségvetést, illetve a jövő pénteken kezdődő szocsi téli olimpiára utazó magyar csapat összeállítását, majd a sportolók letették az olimpiai esküt.
Szezon végén lejár a szerződése Tomori Zsuzsannának az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapatánál. A magyar válogatott átlövőt megtartaná a Fradi, de a Bajnokok Ligája topcsapatai is érdeklődnek iránta, a sorsa heteken belül eldőlhet.
A Formula–1-es világbajnokságban szereplő Toro Rosso is bemutatta 2014-es idényben használandó autóját, amelyet STR9 névre keresztelt el. Első ránézésre, főleg szemből, úgy tűnik, a Toro Rosso nem módosította tavalyi autójának orrát, de ugyebár a 2014-es szabályok miatt ezt meg kellett tennie, így jobban megnézve látható rajta az előre konyuló orrocska – a festés mindenesetre nagyon ötletes.
Első fokon öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a román legfelsőbb bíróság Monica Iacob Ridzi volt román ifjúsági és sportminisztert egy korrupciós ügyben.
Michael Wiederer, az Európai Kézilabda-szövetség főtitkára szerint komolyan foglalkoznak a 24 csapatos Európa-bajnokság ötletével, amelynek három rendező ország adna otthont, mindez akár már a 2020-as kontinenstorna esetében valósággá válhat.
Hetvenegy napnak kellett eltelnie ahhoz, hogy az MKB-MVM Veszprém férfi kézilabdacsapatának kapitánya, Nagy László ismét tétmérkőzésre készülhessen. Az elmúlt év november 17-én a szlovén Celje elleni Bajnokok Ligája csoportmérkőzésen sérülést szenvedő jobbátlövő a keddi Cegléd elleni kupameccsen térhet vissza.
A hétvégi Bristol Rovers–Newport County találkozó az angol negyedosztályú labdarúgó-bajnoksában (League Two) már január végén megörvendeztetett bennünket egy olyan jelenettel, amely még a szilveszteri összefoglalókba is biztosan bekerül. Történt ugyanis, hogy a vendégek kapusa, Lenny Pidgeley kirúgta a labdát, amely a rendkívüli erősségű szél miatt a kezdőkör magasságában meggondolta magát a…
Macedón sajtóhírek szerint a nyáron tovább erősödhet a Vardar Szkopje női kézilabdacsapata. A selejtezőből indulva már a Bajnokok Ligája középdöntőjéig jutó együttes két játékost is megszerezhet az anyagi gondokkal küzdő Krim Ljublajnából, a horvát Andrea Penezic és a szlovén Barbara Lazovic-Varlec egyaránt Szkopjéban folytathatja.
Dzsudzsák Balázsnak valóban ajánlata volt az angol élvonalbeli Liverpool labdarúgócsapatától, ám klubja, a Dinamo Moszkva nemet mondott rá. A válogatott labdarúgóval kapcsolatban több pletyka is keringett a nemzetközi sajtóban az utóbbi két átigazolási időszakban, ám ő maradt az orosz klubnál.
Dzsudzsák Balázsnak ismét megerősítette, amit korábban a Nemzeti Sportnak is elárult: valóban ajánlata volt az angol élvonalbeli Liverpool labdarúgócsapatától, ám klubja, a Dinamo Moszkva nemet mondott rá. A válogatott labdarúgóval kapcsolatban több pletyka is keringett a nemzetközi sajtóban az utóbbi két átigazolási időszakban, ám ő maradt az orosz klubnál.
A legfrissebb sajtóhírek szerint Leandro marad a ciprusi élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Omonia Nicosiánál. A Magyarországra visszavágyó játékos ismét megkérte a klubvezetőket, hogy engedjék el, ám nem kapott érdemleges választ.
Mint tegnap beszámoltunk róla, Görbicz Anitát megelőzve Andrea Lekics zárt az élen a Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) hagyományos év végi szavazásán. A 2013 legjobb női játékosának megválasztott szerb irányító szerint álomszerűen alakult számára a tavalyi esztendő.
Mint tegnap beszámoltunk róla, Görbicz Anitát megelőzve Andrea Lekics zárt az élen a Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) hagyományos év végi szavazásán. A 2013 legjobb női játékosának megválasztott szerb irányító szerint álomszerűen alakult számára a tavalyi esztendő.
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Swansea hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette David N'Gogot a Boltontól (Bogdán Ádám csapata). A 24 éves francia csatár átigazolási díját nem hozták nyilvánosságra, ahogy szerződése időtartamát sem.
Hiába hajrázott nagyot az utolsó negyedben az MTK női kosárlabdacsapata, 90–79-re kikapott az Atomerőmű KSC Szekszárd vendégeként. A házigazda szerb légiósa, Maja Scsekics 38 pontig jutott, ezzel a mezőny legeredményesebbje lett a mérkőzésen.
Magyar idő szerint hétfő hajnalban sor kerül a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 2013–2014-es idényének nagydöntőjére, a 48. Super Bowlra. Ön megnézi az amerikaiak által legjobban várt sporteseményt?
A Strömsgodset magyar légiósa, Kovács Péter is betalált a Costuleni elleni felkészülési mérkőzésen, a spanyolországi La Mangában rendezett tornán. A norvég csapat 4–0-ra nyerte a mérkőzést, Kovács gólját 0.30-tól tekinthetik meg az alábbi videón!
A jégkorong Mol Liga hétfői játéknapján a címvédő Dab.Docler hazai pályán 8–3-ra kiütötte a sereghajtó Újpestet, így bebiztosította alapszakasz-elsőségét.
Varga Szabolcs kezdőként lépett pályára a holland Heerenveen tartalékcsapatának hétfői bajnokiján, melyen góllal és gólpasszal járult hozzá a Volendam 5–1-s legyőzéséhez. A télen szerződtetett magyar légiós a 24. percben gólpasszt adott, majd a 43. minutumban messziről vette be a Volendam kapuját, ezzel 3–0-ra módosította az eredményt.
Három mérkőzést kell kihagynia Ancsin Gábornak, a férfi kézilabda NB I-ben szereplő Pick Szeged játékosának. A jobbátlövő a dániai Európa-bajnokságon szenvedett térdsérülést, és mivel állapota nem javult, hétfőn újabb vizsgálatok vártak rá.
A Pécsi MFC a 7. helyről várja a labdarúgó NB I folytatását, ám a pozíció ellenére nem túl nyugodtan, hiszen a csapat körüli történések ugyanis meglehetősen bizonytalanná tették a munkavégzést. Koller Krisztián az NSO Tv-nek elmondta, ha kell, tizenketten is vállalják a mérkőzéseket, de legalább annyi játékosnak jelen kellene lennie. A vezetőedző, Márton Gábor pontosan tudja, hogy sem a bajnokság,…
Visszatér a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságba (Primera División) Antonio Adán: a Real Madrid korábbi kapusa a sereghajtó Real Betishez igazolt – adta hírül a klub hivatalos honlapja.
A DVTK 63–47-re legyőzte a PEAC-Pécset a női kosárlabda Közép-európai Liga alapszakaszában. A pécsiek vezettek a mérkőzés elején egy 6–0-s roham után, ám a diósgyőriek fordítottak és végül 16 pontos különbséggel nyertek.
Szerződést bontott a spanyol másodosztályú Deportivo La Coruna labdarúgócsapatával Kaká (teljes nevén Claudiano Bezerra Da Silva), a Videoton korábbi brazil védője.
Az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokság (Championship) hétvégi fordulójában, az Ipswich Town–Grimsby bajnokin a nézők egy tornamutatványt is élvezhettek a hazaiak 2–0-s győzelme mellett. Az egyik pályamunkás ugyanis éppen a korlát mögé kívánt visszatérni, miközben egy komolyabb és két kisebb spárgát is bemutatott a publikumnak, hiszen az alapvonal mögött megállt a víz, a sárban pedig olykor…
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Primera División) hétfői játéknapjára maradt a Real Sociedad és az Elche összecsapása. A tabellára nézve magabiztos hazai siker volt várható (a Sociedad a 6., a vendégek a kiesés szélén állnak), és ennek megfelelően Antoine Griezmann már a 3. percben betalált. De nem akárhogyan, hiszen a tizenhatos vonaláról átemelte Tonót, majd a menteni igyekvő Damian…
Varga Szabolcsot a meccs legjobbjának választották a Heerenveen tartalékcsapatának Volendam elleni 5–1-re megnyert hétfői bajnokiján. A fiatal magyar középpályás gólpasszt adott, majd messziről vette be az ellenfél kapuját, amivel kiérdemelte Marco Roelofsen edző dicséretét is.
Az Olasz Labdarúgók Szervezete (AIC) átadta a 2012–2013-as szezonra vonatkozó díjakat az idény legjobbjainak. A milánói futballgálán – amit a Serie A Oscar-díjának neveznek – a játékosok Andrea Pirlót, a Juventus középpályását választották az idény legjobb labdarúgójának, a bajnok Juventust pedig a legjobb csapatnak, Antonio Conte sikeredzőt pedig a legjobb trénernek.