Még soha nem volt hazánkban olyan rendezvény, ami egyesítené a járműtechnológia csodáit bemutató nagyszabású kiállítást és a nagy, nemzetközi autós show-k pörgős, színes programjait és látványelemeit, az AutoTech Future ilyen.
A kisbuszok és kishaszonjárművek világában bevett dolog, hogy a generációváltás során az alapokat nem cserélik le a gyáriak, ugyanakkor a külső és a belső alapos – vagy kevésbé alapos – átformálásával és egyéb újdonságokkal mégis nyugodtan nevezhetjük újnak az adott modellt. Így van ez a Fordnál is, hiszen az amerikaiak még 2012-ben mutatták be a Custom családot, melynek Tourneo (kisbusz) és…

Létezik egy kategória, amely a mai crossover és SUV őrületben már-már feledésbe merül, pedig praktikum szempontjából aligha találni jobbat nála. A Dacia Dokker ráadásul árban is igen versenyképes a haszonjármű alapú egyterűk között is.
Egy rövidke videóval karöltve a héten jelentette be a Mercedes-Maybach, hogy a Pekingi Autószalonra egy látványos koncepcióval készül. Ahogyan az várható volt a csillagosok tovább bökdösik fantáziánkat a jövő heti bemutató előtt, és ezúttal egy újabb videón mutatják meg nekünk az autó utasterét, és annak látványos hangulatvilágítását – de egy skiccet is megosztottak velünk a gyáriak.

Az első Európában is hivatalosan elérhető Ford Mustang még csak most frissült, ami azt jelenti, hogy modellciklusának nagyjából a felénél jár. Ez azonban egyáltalán nem szegi kedvét a sajtónak abban, hogy máris a következő generáció lehetséges újításait találgassák, amelyeket ráadásul félig-meddig a gyáriak is megerősítettek.

A Volkswagen azok után, hogy már több koncepciót is bemutatott nekünk, hamarosan sorozatgyártásban is leleplezi első I.D. modelljét. A normál I.D., a Buzz, a Crozz és a Vizzion után ezúttal ismét előkerült a mostanra már jól ismert betűpáros, ám ezúttal egy versenyautóra aggatták rá a gyáriak, amely ráadásul nem csak egy egyszerű tanulmányként mutatkozik majd bejövő héten, ugyanis az autó a…

A Volkswagen R részlege már régóta okoz örömet a német márka rajongóinak, de eddig nem terjesztették ki igazán a sportos modellek sorát. Idén azonban a hírek szerint három modelljük megvadított változata is bemutatkozhat, ugyanis érkezik a T-Roc R, a Tiguan R és talán mind közül a legizgalmasabb, az Arteon R is. Teljesítményben nem lesz hiány, noha a pontos adatokat egyelőre még nem igazán…

Amint visszaadtuk az importőrnek a vadonatúj Kia Stinger, vagyis minden idők legdögösebb és legizgalmasabb Kia modelljének 255 lovas belépőváltozatát bő két hónappal ezelőtt, már alig vártuk, hogy végre megkaparinthassuk a koreaiak legnagyobb büszkeségét, vagyis a Stinger 370 lóerős csúcsváltozatát. Mielőtt még túl magasröptű kijelentésekbe bocsátkoznánk, le kell szögeznünk, hogy a 3,34 literes…

Míg ma a legtöbb gyártó a sportos, dinamikus irányba viszi el tucatmodelljeit is, a Citroën a komfortra gyúr: az új C4 Cactus jelmondata, hogy "a kényelem mostantól menő".
Úgy ítélték meg a General Motorsnál, hogy ideje plasztikai műtétre küldeni a Camarót. A fizimiskáján kívül a belső értékeit is továbbfejlesztették, többek között aktív biztonsági rendszereket. Emellett megérkezett a palettára a Turbo 1LE modell is!
A McLaren modellek személyre szabásáért felelős MSO nem pusztán új színekkel és bőrökkel, hanem műszaki fejlesztésekkel operál, és mostanában nem fukarkodik, ha újdonságokról van szó. Ezúttal a brit gyártó legkisebb modelljéhez kínálnak új titán kipufogódobot, még izgalmasabb hangaláfestéssel fogyókúráztatva a szuperautót.

Bár az M2-ben sokan azt szerették, hogy a többi M-es BMW-hez képest nagyon egyszerű volt, ez volt a legtöbb potenciális vásárlónál a hátrányos helyzet is, most ez megváltozott.
A prémiumgyártók nem félnek meglepni a rajongóikat egy-egy meghökkentő tanulmánnyal, de az, amit a Mercedes-Maybach tett most elénk, arra talán senki nem számított. A csillagosok a jövő heti Pekingi Autószalonra készített tanulmányuk utasterét már többször megmutatták nekünk, ám most egy „véletlen” szivárogtatásnak köszönhetően kívülről is megcsodálhatjuk az autót, amire elsőre nem igazán találunk…

Noha mostanra szinte minden gyártó számára presztízskérdéssé vált a Nürburgring-Nordscleifén teljesített köridő, talán hagyományosan a Porsche az a márka, amelyik igazán otthon van a legendás aszfaltcsíkon. Nem véletlen az sem, hogy a 911 GT2 RS-sel a német gyártó tartja a szériaautók körrekordját, és most ismét komoly villantást sikerült véghez vinniük, méghozzá a 911 GT3 RS-sel.

A Porschétől talán még nem volt olyan meglepő húzás a Cayenne megalkotása – noha korábban a németek is csak sportautókban gondolkodtak – ám a Lamborghini Urusra bizony már mindenki felkapta a fejét. Hiába az SUV-őrület nem nyugszik, és már a Ferrari is bejelentette, hogy hamarosan érkezik saját emelt hasmagasságú modelljével. A McLaren azonban kitart amellett, hogy nem készít ilyen jellegű autót,…

Az Audi nagy erőkkel készül első elektromos crossoverének bemutatójára: ugyan csak alapos matricázással, de tulajdonképpen már a Genfi Autószalonon leleplezték az autót – vagy legalábbis egy szériára érett prototípust –, most pedig azt is elárulták, hogy milyen adat fog szerepelni a katalógusban a hatótávolság mellett, ráadásul az új, jóval valóságosabb WLTP norma szerint mérve.

A haszongépjármű-szegmens nagyágyúja nem csak új, de a harmadik generáció teljesen külön készült, nincs köze a Crafterhez. Egy biztos, ma már nem akkora kihívás ezekkel dolgozni, örülhet, aki Sprintert kap.
Míg a Mercedes próbálja utolérni saját magát, addig a Volkswagen egy kicsit röhög a markában. Az Amarokot ugyanarra a szintre húzták, amennyit a Mercedes ígér, még többre is.
A mai rohanó világban egy 6-7 éves konstrukcióval rendelkező autót bizony már könnyen elavultnak érezhetünk – éppen ezért lövik be ennyire a modellciklusokat a gyártók –, ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy az adott modell ne tudná megállni a helyét manapság is. Többek között ezt vizsgáltuk meg legutóbb, amikor szerkesztőségünk garázsába látogatott a Lexus CT 200h, ami alapjait tekintve már nem…

Mondhatjuk, hogy Insigniából nem szűkölködünk, amit lehet, már próbáltunk, a legérdekesebb mégis a végére maradt. Most viszont a hazai gyártású 1,5-ös turbós alapmotorral is kipróbáltuk.
Kimondottan belvárosi használatra szánja legújabb teherautóját az MAN. A vadonatúj Volkswagen Crafterrel közös modell most a villany hajtást is megkapta.
A Citroën nagyot vállalt 2014-ben azzal, hogy korábbi tanulmányát szinte egy az egyben sorozatgyártásba küldte a C4 Cactus képében. Hazánkban ugyan nem lett túlságosan sikeres az autó, de európai mértékkel szép eladásokat produkált a különc négykerekű, a franciák azonban mégis úgy döntöttek, hogy a félidős frissítéssel az autó karakterét is átszabják kissé, ezzel a bohókás modellből egy jóval…
A múlt héten már megmutattuk Önöknek a Volkswagen vadonatúj versenyautóját, ám akkor még csak néhány információ állt rendelkezésre az I.D. R-ről. Most végre teljes valójában leleplezték a gyáriak az autót, és bár minden apró részletet azért most sem tudhattunk meg a különleges versenygépről, néhány izgalmas adatot azért elárultak a gyáriak.