2018. december 1. szombat

dec. 1
6:12
A Start-stop rendszer és az akkumulátorok. Mire kell figyelni? (Autónavigátor)
Ma már az új autók zöme start-stop elektronikával szerelt, ami kedvező az emisszió- és a zajcsökkentés kapcsán is, ha viszont akkumulátorcserére kerül sor, nem árt észnél lenni.
dec. 1
8:12
Ezt a Suzukit a felszereltsége kell eladja, sikerrel is teszi (Autónavigátor)
Egy szűk arasznyival, 12,5 centivel hosszabb a Vitaránál az SX4 S-Cross. Talán furcsa, de jól megférnek egymás mellett a palettán.
dec. 1
10:00
Közel 500 km-es elektromos hatótávval jön az európai Kia Soul – gyári fotókon (Auto Pult)
A Kia Soul harmadik generációja, pontosabban a divatos, vidám doboz tengerentúli verziója épp a napokban ünnepelte világpremierjét a Los Angeles-i Autószalonon, de a koreaiak időközben kiadtak néhány fotót az európai változatról is. A Soul nálunk csak elektromos meghajtással lesz elérhető, az autó specifikációi viszont igencsak kecsegtetőek.
dec. 1
10:36
Vettelt motorjáról faggatta Hamilton és Verstappen (F1világ)
Sebastian Vettel, a Ferrari F1-es versenyzője a téli szünetben négykerékről kétkerékre vált: bár egyelőre csak darabokban áll otthon a motorja.
dec. 1
11:30
Milyen olajat kapjon a bő 20 éves Audi? (Autónavigátor)
Örömteli, ha egy bő 20 éves autónál is ügyel a tulaj arra, hogy a lehető legjobb kenőanyagot tegye autójába.
dec. 1
13:12
Fotók: Mick Schumacher ma már a Forma-2-ben tesztelt (F1világ)
2019-ben a Forma-2-es sorozatban folytatja pályafutását Mick Schumacher – a német tehetség ma már Abu Dhabiban tesztelt csapatával. Schumacher idén megnyerte a Forma-3-as Európa-bajnokságot a Prema színeiben, jövőre pedig szintet léphet, hiszen az olasz istállóval a Forma-1 előszobájának számító F2-es sorozatban folytatja. A Forma-2 mezőnye ezen a
dec. 1
15:00
Megvehető az első kabrió Pagani Huayra (Autónavigátor)
Évtizedek óta az egyik legjobb befektetés ritka sportautókba ölni a pénzt, egy-egy modellnél garantált a pár éven belüli értéknövekedés is, így az is egyértelmű, hogy az Első Huayra Roadster miért nem ment egy métert sem.
dec. 1
18:00
Vettel Hamiltonéknak: Ha kell, elmondom, hogy kell gyereket csinálni (F1világ)
Sebastian Vettel a szezonzáró utáni sajtótájékoztatón Lewis Hamilton piszkálódására elmondta, szívesen elmondja a titkot, hogyan kell „kisbabát csinálni”.
dec. 1
18:06
A Mikulás hozza! Letisztult és ígéretes a Skoda Scala belseje (Autónavigátor)
Még van egy hét a Skoda legújabb autójának bemutatásáig, de már egészen sokat mutattak belőle, most épp a kész műszerfalat leshetjük meg, mely temérdek új megoldást mutat.
dec. 1
19:48
Fotó: Jól áll a bikini Vandoorne barátnőjének (F1világ)
Stoffel Vandoorne-t az sem mentette meg attól, hogy távoznia kelljen a McLaren csapatától, hogy egy ideje már egy párt alkot a sportigazgató Gil de Ferran lányával, Anna de Ferrannal.

2018. december 2. vasárnap

dec. 2
6:06
A 2019-es F1-es versenynaptár (F1világ)
Alig lett vége az ideinek, sokan már számolják a napokat a 2019-es F1-es szezonig, a Magyar Nagydíjat augusztus 2-4. között rendezik.
dec. 2
6:12
Kétszer is meglepett! BMW 320d (F30) 215 ezer kilométerrel (Autónavigátor)
Négy év alatt 215 ezer kilométert tekertek ebbe a 3-as BMW-be, ám ez nemigen látszik rajta.
dec. 2
9:12
Versenyautó épül az új Toyota Corollából (Autónavigátor)
Húsz év kihagyás után tér vissza gyári szereplőként a Toyota a Brit Túraautó Bajnokságba.
dec. 2
12:18
Aranyat ér ez a Ford GT (Autónavigátor)
Modellautót építeni a szó szoros értelmében véve bármiből lehet, akár a világ legnemesebb anyagaiból is. Többen el is követik, most egy Ford GT készült aranyból, ezt látnod kell!
dec. 2
13:36
Az FIA-nak már vannak ötletei Verstappen közmunkájára (F1világ)
Egyelőre nincs meg a végső döntés, milyen „közösségi szolgálatot” végez majd Max Verstappen, azonban az FIA-nak már vannak ötletei a dologra.
dec. 2
14:42
Brutális Nordschleife köridőre lesz képes az új csúcs-Porsche (Auto Pult)
Két dolgot jól tudunk a Porsche kapcsán: nagyon gyors autókat képesek építeni és egy percre sem tartanak szünetet a fejlesztésben. Így aztán hiába él frissen bennünk a konnektoros hibrid 918 Spyder emléke, a gyártó már az új hiperautón dolgozik, amely természetesen mindenkinél gyorsabb lesz.
dec. 2
15:24
Íme, a versenypályára szánt Nissan Leaf (Auto Pult)
Ha valami, akkor a Nissan Leaf bizony nem egy sportmodell, de ez nem akadályozta meg a japánokat abban, hogy versenyváltozatot készítsenek belőle. A teljesen új Nissan Leaf Nismo RC versenyautó persze legfeljebb csak formai ihletésében és hajtási elgondolásában közös az utcai változattal, de éppen ez teszi ennyire izgalmassá.
dec. 2
15:24
Az igazi szabadidő-autó az arénaharcos Jeep (Autónavigátor)
Ha kell vontat, ha kell a platójára dobhatók a különböző szabadidős eszközök, és az utastér is bőséges helyet kínál. Nagyot szólhat az új Jeep Gladiator.
dec. 2
18:36
Közeledik a repülő taxik ideje? Az Audi már erre készül! (Autónavigátor)
A német márka az Airbusszal és az Italdesignnal közösen szárazföldön és levegőben is közlekedő járművet tervezett, amit nemsokára a nagyközönség számára is megmutatnak.
dec. 2
20:48
Alonso a héten rájött, mennyire hiányoznak a hangos autók az F1-ből (F1világ)
A kétszeres világbajnok Fernando Alonso elárulta, különleges élmény volt a hét elején kipróbálni a McLaren V8-as motorral szerelt 2013-as autóját, és rá kellett jönnie arra, a Forma-1-ből hiányoznak a hangos autók.

2018. december 3. hétfő

dec. 3
5:39
Beszürkült dizájn – Fiat Tipo S-Design teszt (Autónavigátor)
Kétség sem fér hozzá, hogy nagyon dögös a Tipo az S-Design kiegészítőkkel. Ám kérdéses, hogy mennyi értelme van így felcicomázni a típust.
dec. 3
8:21
Kell félnünk? Novemberben csökkentek a hazai autóeladások (Autónavigátor)
Bő tíz éve köszöntött be a világpiaci válság, ami harmadára dobta vissza a hazai autóeladásokat is. Bár évek óta csak hízott visszafelé a piac, novemberben újfent apadt.
dec. 3
10:09
A mai elektromos technológia még nem elég jó a Porsche 911-nek (Auto Pult)
Már a jelenlegi 911-generáció első hírei is a hibrid hajtáslánc bemutatkozásáról szóltak, de úgy tűnik, az ikonikus modell felvillanyozásával még vár a Porsche. Szerintük ugyanis a jelenlegi technológiával még túl sok kompromisszumot kellene bevállalni, amitől sérülne a modell esszenciája. Megértjük őket.
dec. 3
11:27
Megkapja a Civic izmos 1,5-ös turbóját a HR-V! (Autónavigátor)
Turbómotort kap a Honda HR-V, méghozzá egy elég erőset. Ezzel együtt érkezik a Sport modell, mely külsőre is vadabb lesz és ha úgy fog menni, mint a Civic, akkor valóban sportos is lesz.
dec. 3
12:33
Háromszor annyit csökken a gázolaj ára, mint a benziné (Autónavigátor)
A novemberben megszokott üzemanyagár-csökkenés decemberben is folytatódik, ám most szerdán a szokottnál is komolyabb apasztást kap a gázolaj: ára 400 forint alá kerül.
dec. 3
15:09
Ismét jó hírrel szolgálhatunk: szerdától csökkennek az üzemanyagárak (Auto Pult)
Az autósok szempontjából az elmúlt két hétben igencsak kedvezően alakultak az üzemanyagárak, ugyanis jelentős árcsökkenést tapasztalhattunk a hazai benzinkutakon. A kedvező tendencia az év utolsó hónapjában is folytatódik: a MOL mai bejelentésének értelmében most szerdától a benzin literára 2, a gázolajé pedig 6 forinttal csökken.
dec. 3
15:21
Valódi közúti luxusjacht a legújabb Bentley (Autónavigátor)
Soha nem látott anyagból készülhet a nyitható tető, megvan a forgó multimédia kijelző és az óriási luxus bőrfotelek. Meg persze a W12-es turbómotor is, ami 635 lóerőt teljesít.
dec. 3
18:09
Fotó: A családdal tölti a téli pihenőt Räikkönen (F1világ)
Családjával tölti a téli pihenőt a Forma-1 2007-es világbajnoka, Kimi Räikkönen. A finn versenyző nemrég Instagram-oldalán tett közzé egy fotót, melyen látható, mennyire jól érzi magát kisfia, Robin társaságában.   A bejegyzés megtekintése az Instagramon   Finland trip with my squad. Kimi Räikkönen (@kimimatiasraikkonen) által megosztott bejegyzés,
dec. 3
18:15
SsangYong menni Dakar! – Itt a Rexton versenyautó (Autónavigátor)
A Dakar itt most a versenyt jelenti, ugyanis évek óta egész más földrészen, Dél-Amerikában tartják a híres hosszútávú versenyt. Idén egy SsangYong Rexton is rajthoz áll, de a látszat kicsit csal!
dec. 3
20:27
Megnyílt Magyarország első Bentley szalonja, máris dübörögnek az eladások (Auto Pult)
Emlékeznek még tavalyi cikkünkre, amelyben arról referáltunk nagy boldogsággal Olvasóinknak, hogy rövidesen megnyílik Magyarország első Bentley autószalonja? Pontosan 15 hónap telt el azóta, most pedig még boldogabban jelentjük Önöknek, hogy máris megnyitotta kapuit a szóban forgó Bentley Budapest kiállítóterem, ahova ma délelőtt személyes látogatá

2018. december 4. kedd

dec. 4
5:33
Milyen árelőnyt ad a top 10 modell, ha egy kicsit használt? (Autónavigátor)
Néhány márka folyamatosan előkelő helyen szerepel a hazai újautó-értékesítési statisztikákban. Nézzük meg most, hogy mennyi pénzért lehet hazavinni fiatal, használtként a legnépszerűbb modelleket!
dec. 4
8:27
Már Budapesten is vehetsz Bentley-t (Autónavigátor)
Alig egy maroknyi ember vehet itthon évente Bentley-t, de ők meg is veszik. A budapesti Bentley szalonmegnyitón jártunk, ahol elsőként láthattuk az új Continental kabriót is.
dec. 4
8:51
Érdemes előre gondolkodni: már megvásárolhatjuk a 2019-es autópálya-matricákat (Auto Pult)
Bár a december anyagilag különösen megterhelő szokott lenni az ünnepi ajándékvásárlások kapcsán, így sokan nem szívesen bocsátkoznak további kiadásokba, ám annak, aki szeret előre gondolkodni, illetve idejekorán letudni néhány kiadással járó ‘kötelezettséget’, annak jó tudnia, hogy már elindult a következő évre az e-matricák értékesítése: december
dec. 4
9:45
Todt: Nem kritizálnám Vettelt (F1világ)
Jean Todt, az FIA elnöke nem szeretné kritizálni Sebastian Vettelt, a Ferrari F1-es versenyzőjét az idén elkövetett hibái miatt.
dec. 4
10:09
Az elpusztíthatatlanság szellemében –Toyota Hilux Invincible 50 teszt (Auto Pult)
Ha egy fiktív, borzalmas világban választhatnék, hogy egy világégést követően mivel menekülök a szökőár vagy a zombivá váló honfitársak elől, nem kétséges, hogy mit választanék: a megoldás egy pickup, ami mindent tud, de kiemelkedően mégsem, azonban átgázol az akadályok javán, utazni is elviselhető és a fél otthonunk elfér a raktéren. A Toyota legy
dec. 4
11:09
Költözik a műhely, új központban a Skoda Motorsport! (Autónavigátor)
A költözéssel és a saját létesítménnyel egy merőben új dimenzió nyílik meg a márka mérnökei előtt.
dec. 4
14:27
Itt a legmenőbb Nissan Leaf! (Autónavigátor)
Mindenki aggódik az autósport jövőjéért, most, hogy egyre erőteljesebben kopogtat az ajtón a villanyatók korszaka. A belsőégésű morok hangja biztosan hiányozni fog, de a Nissan most megmutatta, hogy a külsőségekkel nem lesz gond.
dec. 4
16:21
Ricciardo: Van ötletem, ki miatt nem mehettem a Ferrarihoz… (F1világ)
Daniel Ricciardo elárulta, szeretné tudni, ki miatt hiúsult meg az, hogy a Ferrarihoz szerződjön, valaki ugyanis „nemet mondott” az ő érkezésére, emiatt kerül végül a Renault-hoz 2019-re.
dec. 4
16:33
A kis töltés is számít, Tesco! (Autónavigátor)
Összefog a Volkswagen a és az egyik legnagyobb bevásárlóközpont hálózat, a Tesco. Elektromos töltőoszlopok kiépítését kezdik meg, egyelőre csak Angliában.
dec. 4
16:51
Már Lamborghini, sőt, akár Bugatti is rendelhető Magyarországon! (Auto Pult)
Tegnap megírtuk Olvasóinknak, hogy megnyitotta kapuit Magyarország első hivatalos Bentley kiállítóterme, a XI. kerületi Szerémi úton – a Porsche Centrum Budapest közvetlen szomszédságában, sőt, gyakorlatilag azzal összeépítve – található Bentley Budapest. Bár az új szalon picike (alapterülete csupán 180 négyzetméter), különleges aurája van, ráadásu
dec. 4
19:03
Legyőzheti-e a luxuslimuzin a sportgépek egyik ászát? (Autónavigátor)
Érdekes versenyt rendeztek az Autocar szerkesztői. A Porsche palettájáról két modellt eresztettek egymásnak, hogy kiderüljön, mi a fontosabb, a nagyobb erő vagy a kisebb tömeg.

2018. december 5. szerda

dec. 5
5:39
Az igazi terepjáró – Jeep Wrangler (Autónavigátor)
Valahol az első szavak között lehetett a dzsip, amiket megtanultam. Gyerekként mindent, ami nagy, képesek vagyunk ledzsippezni, ám csak később tanuljuk meg, hogy egy igazi létezik, amit valójában Wranglernek hívnak.
dec. 5
8:21
Lamborghini verő SUV várható a Lexustól (Autónavigátor)
Bár itt a downsizing és az emissziócsökkentés, a megalománia azért nem hagyta még el az autóipart. A luxusautók mind nagyobbak és persze a lóerőhajhászat sem a múlté még.
dec. 5
10:27
Az Audi Hungaria jubileumi kiadással ünnepli a TT 20. születésnapját (Auto Pult)
Az Audi TT finoman fogalmazva kulcsfontosságú modell az Audi Hungaria számára, ugyanis a kétajtós sportautónak már az első generációja is (kizárólag) a győri üzemben készült és nem volt ez másképp a következő szériáknál sem: a TT és a győri Audi gyár a mai napig összefonódik.
dec. 5
11:09
Ilyen az, ha tényleg gondolnak a mozgáskorlátozottakra (Autónavigátor)
A fogyatékossággal élők világnapja alkalmából érkeztek új, innovatív megoldások a Daimler, a Mercedes-Benz és a Setra háza tájáról.
dec. 5
13:21
Litercsökkentés – a piac legkihegyezettebb motorjai (Auto Pult)
A hengerűrtartalmat semmi sem helyettesítheti – szól az örökbecsű mondás, amelynek bizonyos tekintetben kétségtelenül igazat lehet adni. Vannak azonban olyan erőforrások, amelyek kis méretből is nagyot tudnak mutatni. Jöjjenek hát a piac Dávidjai, kik Góliátot győznek, azaz a piac legnagyobb literteljesítményű motorjai.
dec. 5
13:33
Di Montezemolo: Hamiltonnal bajnok lett volna a Ferrari (F1világ)
Lewis Hamilton annyira csúcsformában versenyzett 2018-ban, hogy a Ferrari autójával is könnyedén megnyerte volna az idei világbajnokságot – ezt mondja a patinás olasz istálló korábbi elnöke, Luca di Montezemolo.
dec. 5
14:15
Spórolásból a Jaguar Land Rover (is) kihagyja a Genfi Autószalont (Auto Pult)
Szomorúan konstatáltuk az indiai Tata kezében lévő Jaguar Land Rover (JLR) mai közleményét, amelynek értelmében sem a Jaguar, sem pedig a Land Rover nem lesz jelen a 2019-es Genfi Autószalonon. Azért is sajnáljuk különösen, mert mi viszont jelen leszünk a genfi seregszemlén, a JLR pedig a Ford és a Volvo után a harmadik márka(csoport), amely bejele
dec. 5
14:21
A Volkswagen végez a belsőégésű motorokkal (Autónavigátor)
Apokaliptikusnak tűnhet, hogy a Volkswagen kijelenti; már készül az utolsó generációs belsőégésű motorcsalád és platform. Ez persze nem azt jelenti, hogy éveken belül átállnak teljesen elektromosra.
dec. 5
14:45
Aggasztó jelek: a VW konszern szerint sincs már sok idejük a belső égésű motoroknak (Auto Pult)
Megkérdőjelezhetetlen és egyben megkerülhetetlen az elektromos járművek illetve hajtásláncok térhódítása az elmúlt években, a közeljövőben pedig minden jel arra utal, hogy túlsúlyba kerülnek az akkumulátorok az üzemanyagtartályokkal szemben. Senki nem tudja pontosan megjósolni, hogy mennyi ideje van hátra a jó öreg technológiának, de azzal szinte m

Keresés