2018. április 26. csütörtök

ápr. 26
6:03
Nehéz elhinni, de az új Lexus ES a GS-nél is nagyobb (Autónavigátor)
Ott voltunk a Lexus ES hetedik generációjának leleplezésénél, az Európába első ízben érkező limuzin hozzánk csakis hibridként, de alapból is elég jó formával jön.
ápr. 26
8:33
Felfrissült a Hyundai i20 (Autónavigátor)
Kívül és belül egyaránt megújul a Hyundai kisautója, az i20.
ápr. 26
10:36
Célegyenesben a 8-as BMW fejlesztése – 530 lóerővel érkezik (Auto Pult)
Feljebb lép a 6-os BMW, és ez már az elnevezésben is tetten érhető: visszatér a 8-as a BMW palettájára, vele pedig egy minden eddiginél izgalmasabb és exkluzívabb luxuskupét kapunk. A fejlesztés a végső stádiumában jár az év végi premier előtt, a bajorok pedig nem haboztak beavatni minket a részletekbe.
ápr. 26
11:09
Hivatalos! 530 lóerővel érkezik a gyengébbik 8-as BMW (Autónavigátor)
A 8-as BMW érkezését vélhetően minden márkarajongó tűkön ülve várja, valójában még a gyáriak is alig bírják ki, hogy ne mondjanak róla valamit. Most mondtak pár dolgot.
ápr. 26
11:12
Slágertermék a Lamborghini Urus (Auto Pult)
Az Urus személyében megérkezett a Lamborghini történelmének második SUV modellje, amely már most biztosan felállhat az olasz gyártó legnépszerűbb modelljeinek járó dobogó tetejére. Exkluzivitása ellenére nagy sor áll azért, hogy a szuper-SUV-t birtokolhassák.
ápr. 26
11:48

11:50
Célegyenesben a 8-as BMW fejlesztése – 530 lóerővel érkezik (Auto Pult)
Feljebb lép a 6-os BMW, és ez már az elnevezésben is tetten érhető: visszatér a 8-as a BMW palettájára, vele pedig egy minden eddiginél izgalmasabb és exkluzívabb luxuskupét kapunk. A fejlesztés a végső stádiumában jár az év végi premier előtt, a bajorok pedig nem haboztak beavatni minket a részletekbe.
ápr. 26
12:42
250 lóerősre csitított 2.3 Ecoboost motorral jön a Ford Focus ST (Auto Pult)
Épp, hogy csak lerántotta a Ford a leplet a Focus új generációról, befutottak az első hírek a sportváltozatokról is. Az RS a jelenlegi receptet követve 2,3 literes négyhengeressel és összkerékhajtással érkezik majd a távoli jövőben, viszont az ST-t már jövőre köszönthetjük, méghozzá ugyanennek a turbómotornak a szerényebb változatával.
ápr. 26
13:18

13:54
Húsz éve készül Audi Győrben (Auto Pult)
Kettős jubileum az Audi Hungariánál: a vállalat idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját és a győri járműgyártás is jubilál, 20 éve írja sikertörténetét. 1998-ban a vállalat elsőként az Audi TT gyártását kezdte meg. Jelenleg a sportmodell Coupé és Roadster változata mellett az Audi A3 Limousine és A3 Cabriolet modellek teljes gyártási folyamata is Győrben zajlik. Ebben az évben kezdődik az első…
ápr. 26
14:03
Megvillantotta vonalait az Audi Q8 (Autónavigátor)
A gyártó elmondása alapján nemsokára érkezik a Q7 testvére, a kupés Q8. Az újdonságot ezúttal egy előzetes videón mutatták meg az ingolstadtiak.
ápr. 26
14:48
Húsz éve készül Audi Győrben (Auto Pult)
Kettős jubileum az Audi Hungariánál: a vállalat idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját és a győri járműgyártás is jubilál, 20 éve írja sikertörténetét. 1998-ban a vállalat elsőként az Audi TT gyártását kezdte meg. Jelenleg a sportmodell Coupé és Roadster változata mellett az Audi A3 Limousine és A3 Cabriolet modellek teljes gyártási folyamata is Győrben zajlik. Ebben az évben kezdődik az első…
ápr. 26
15:39
Elárulták a Polestar 1 árát! (Autónavigátor)
Ugyanaz a szám szerepel a Polestar 1 árcéduláján Európában, mint az USA-ban.
ápr. 26
19:09
Lenyomta a Koenigsegg Agerát a Nissan Qashqai! (Autónavigátor)
Olyan sportautókat eszik reggelire a Severn Valley Motorsport szülötte, mint például a Lamborghini Aventador, a McLaren 720S és a Koenigsegg Agera.

2018. április 27. péntek

ápr. 27
6:03
Idén is megmértük, melyik a legjobb gumi nyárra (Autónavigátor)
Nem maradt el idén sem a legkomolyabb hazai gumiteszt, saját mérésekkel mutatjuk, hogy mit várhatunk az egyes abroncsoktól. Egyértelmű, hogy téli gumival már most is veszélyes autózni.
ápr. 27
8:51
Kihívót kaphat a BMW X2 (Autónavigátor)
Három új modellel bővül a közeljövőben a kompakt crossoverek köre a stuttgartiaknál, melyek közül az egyik feltehetően egy kupé lesz.
ápr. 27
9:45
Először Európában – máris beültünk a vadonatúj Lexus ES-be (Auto Pult)
Eddig hat generációnyi ES-ből hagyott ki minket, európaiakat a Lexus, ennek azonban vége. A méretes négyajtós hetedik generációja ugyanis végre az öreg kontinensen is elérhető lesz, és bár ezzel párhuzamosan a gyáriaknak meghoztak néhány áldozatot – és itt persze a GS nyugdíjazásáról beszélünk –, végeredményben nem fogunk rosszul járni. Ezt személyes tapasztalatok alapján mondhatom, hiszen a…
ápr. 27
10:21
48 Voltos hibrid rendszert is kap az új VW Golf – jövőre érkezik (Auto Pult)
A Volkswagen Golf hetedik generációja immár lassan 6 éve van piacon, de a teljesítményén ez nem igazán látszik meg, ez pedig a tavalyi frissítésnek is köszönhető. A németek ettől függetlenül nem szeretnék késleltetni az utód érkezését, ami már jövőre bemutatkozik, és mostanra már az is biztossá vált, hogy 48 Voltos hibrid rendszerrel is elérhető lesz.
ápr. 27
10:23

10:39

11:33
Öt csillagot kapott a Nissan Leaf az új törésteszten (Autónavigátor)
Lassan ébredt fel téli álmából az Euro NCAP, hiszen áprilisban törték össze az első autót, ami rögtön kitűnően vizsgázott.
ápr. 27
14:45
A Pogea Ferrarija mögött a Pista is elbújhat (Autónavigátor)
A Pogea Racing nem aprózta el a munkát, igen komoly teljesítménytöbbletet pakolt a Ferrari 488 GTB-be. Mutatjuk, hogy mit nyújt a 11 milliós tuningcsomag.
ápr. 27
16:21
Biztonságos elektromos – törésteszten járt az új Nissan Leaf (videó) (Auto Pult)
Régen jelentkezett már újdonságokkal az Euro NCAP, és ezúttal is csak egyetlen autót törtek össze. A Nissan Leaf eredményei azonban mindenki számára érdekesek lehetnek, hiszen a második generációs elektromos kompakt jelenleg a piac egyik legmodernebb, és ezzel együtt legélhetőbb villanyautója, amihez persze – az elektromos autók között – a jó ár/érték arány is nagyban hozzájárul. Elöljáróban csak…
ápr. 27
16:39

16:57
Új dízelmotort kapott az Opel Grandland X – 2020-ban jön a hibrid (Auto Pult)
Az Opel Grandland X-hez nem is olyan régen mutatkozott be egy új, izmos dízelmotor, méghozzá a PSA csoport kétliteres, 177 lóerős szerkezetének képében. Korábban az 1,2 literes háromhengeres turbós benzines és egy 1,6 literes 120 lovas gázolajos volt még elérhető, ám most ismét egy új erőforrás ünnepli premierjét a villámosok nagyobbik SUV-jában. A németek ugyanis bemutatták az ugyancsak a…
ápr. 27
17:15
Formula 1-es Lada Azerbajdzsánban! (Autónavigátor)
Nézzétek meg mit művelt Max Verstappen és Daniel Ricciardo egy Lada Nivával! (Tudom, tudom, már 4x4 a neve, de sokkal jobban hangzik a Red Bull után a Niva utótag, igaz?)
ápr. 27
17:51
Emlékeztetőül – törött autókból készített telefontokot a Volkswagen (Auto Pult)
A Volkswagen egy igen érdekes kezdeményezéssel rukkolt elő nemrég, ugyanis a német márka megrendelt néhány telefontokot, amelyek törött autók karosszérialemezeiből készülnek. Elsőre talán kissé morbidnak hangzik mindez, de a németek projektjének bizony komoly üzenete van, ami természetesen azoknak szól, akik vezetés közben is használni szokták a mobiltelefonjaikat.
ápr. 27
17:53
Új dízelmotort kapott az Opel Grandland X – 2020-ban jön a hibrid (Auto Pult)
Az Opel Grandland X-hez nem is olyan régen mutatkozott be egy új, izmos dízelmotor, méghozzá a PSA csoport kétliteres, 177 lóerős szerkezetének képében. Korábban az 1,2 literes háromhengeres turbós benzines és egy 1,6 literes 120 lovas gázolajos volt még elérhető, ám most ismét egy új erőforrás ünnepli premierjét a villámosok nagyobbik SUV-jában. A németek ugyanis bemutatták az ugyancsak a…
ápr. 27
18:09
Emlékeztetőül – törött autókból készített telefontokot a Volkswagen (Auto Pult)
A Volkswagen egy igen érdekes kezdeményezéssel rukkolt elő nemrég, ugyanis a német márka megrendelt néhány telefontokot, amelyek törött autók karosszérialemezeiből készülnek. Elsőre talán kissé morbidnak hangzik mindez, de a németek projektjének bizony komoly üzenete van, ami természetesen azoknak szól, akik vezetés közben is használni szokták a mobiltelefonjaikat.
ápr. 27
19:15
Brutális drágulás jön a fővárosi taxiknál (Autónavigátor)
Bár az üzemanyagárak szerényebbek, mint 2013-ban, a nyár derekán drágul a fővárosi taxik azóta változatlan tarifarendszere.
ápr. 27
19:21
Új AMG hajtásláncot kapott a négyajtós és a kombi Mercedes E-osztály (Auto Pult)
A Mercedes-AMG egy ideje már nem csak a legvadabb, 63-as jelzésű változatot kínálja az E-osztályból – és a C-osztályból sem –, hanem a 401 lóerős, 43-as kóddal ellátott változatot is. Most azonban a gyengébbik AMG változatot egy izmosabb hajtáslánc váltja majd, méghozzá 53-as jelöléssel. Az E-osztály tehát megkapja CLS-ben debütált, 48 Voltos lágyhibrid rendszerrel felszerelt háromliteres,…
ápr. 27
19:39

2018. április 28. szombat

ápr. 28
6:06
Fél évszázados az Opel „izomautója” (Autónavigátor)
„Csak repülni szebb…” – így szólt a reklámszlogenje 1968-ban. Az Opel GT titokban készült, a forma vadító volt, a technika egyszerű, egy csöpp Amerikát hozott az európai sportautó kínálatba.
ápr. 28
9:36
Mutatjuk az idei év legnépszerűbb modelljeit (Autónavigátor)
Változatlanul a tavaly is élen végző Toyota Corolla a világ legnagyobb példányszámban eladott autója - derül ki a Focus2Move listájából.
ápr. 28
13:48
Erősebb a ZR1, mint a versenygépek, amiknek a tempót diktálja (Autónavigátor)
Biztonsági, illetve felvezető autóként körözhet az Indy-versenyautók előtt a Corvette ZR1.
ápr. 28
15:09
A legjobb családi Dacia: Logan vs. Duster vs. Lodgy (Auto Pult)
A Duster új generációja megérkezett, és ha nem is hozott abszolút forradalmat, kimondottan nagy pezsgést okoz. De mi van akkor, ha nem akarunk terepezni, csak egy jó családi autót keresünk? Ő a legmegfelelőbb? Vagy esetleg a márka háza táján találunk jobb megoldást is? A kérdésre frissen érkezett Logan MCV Stepway segítségével kerestük a választ, és ha már arra jártunk, számításba vettük a kissé…

18:12
Visszatér mindenki kedvenc szerelője! (Autónavigátor)
Már 14 éve forog talán mindenki kedvenc szerelős műsora, ám a híres páros, Mike és Edd tavaly szétváltak. Kíváncsi vagy, mire készül az őszhajú szerelő? Imádni fogod!

2018. április 29. vasárnap

ápr. 29
6:06
A család kicsi ördöge – Honda Jazz Dynamic teszt (Autónavigátor)
Az idei évre nem csak ráncfelvarrást, új motort is kapott a Honda Jazz, teszteltük is már, most pedig a hozzá is kapható CVT automatával vallott nekünk.
ápr. 29
10:06
Sirályszárnyas villanykupéként éled fel az Isdera (Autónavigátor)
Sirályszárnyas kupét mutatott be az Isdera a Pekingi Autószalonon.
ápr. 29
14:12
A Jaguar nagyágyúit is szorongatja az új szabályozás (Autónavigátor)
A 2018 második felében érvénybe lépő új károsanyag-kibocsátási normák keresztbe tettek egy pár gyártónak. Úgy tűnik, a Jaguar a következő, aki kénytelen lesz nyugdíjazni a nagy motorjait.
ápr. 29
17:24
Hamilton nyerte a drámai bakui nagydíjat (Autónavigátor)
Akárcsak tavaly, idén is számos izgalmat hozott a bakui nagydíj. A hol szűk, hol széles utcai pályán végül Hamilton ért célba elsőként Räikkönen és Perez előtt.
ápr. 29
20:12
Van feljebb: Audi SQ7 ABT (Autónavigátor)
Szinte nincs olyan Audi, amihez az ABT ne nyúlna hozzá. Most a SUV-ok királyát, az SQ7-et piszkálták meg. Lássuk, hány lóerőt hoztak ki belőle!

2018. április 30. hétfő

ápr. 30
6:06
Hangulatjelentés a Hungaroringről – gondolatok a WTCR-ről (Autónavigátor)
Meghalt a király, éljen a király? Nagyon úgy tűnik, hogy a WTCC örökébe lépett WTCR sokkal jobb szórakozást nyújt az elődjénél.
ápr. 30
10:00
Van hely Pesten, ahol kapni Ferrari 250 GTO-t! (Autónavigátor)
Az utolsó bástya, vagy egy új vár elsője? Teljesen mindegy, hisz nincs túl sok hely még a fővárosban sem, ahol minőségi a modellautó kínálat. Megnéztük a legfrissebb boltot, szem nem maradt szárazon.
ápr. 30
13:12
Közúton használják ezt a Porsche 917-et, nincs másik ilyen! (Autónavigátor)
Általában egy versenyautó csak azért születik, hogy versenyezzenek vele, közúton sosem közlekedik. Különösképp a Le Mans-i versenyautók, ez viszont itt más, eredeti, de csak közúton használták.
ápr. 30
16:42
Készül a Halálos Iramban rajzfilm (Autónavigátor)
Ha esetleg létezik még valaki, akinek nem elég a Halálos Iramban filmekből, akkor most örvendhet, hiszen pozitív hírek érkeztek a folytatással kapcsolatban.
ápr. 30
19:12
Öngólt lőtt az Audi? (Autónavigátor)
Érdekes reklámmal rukkolt elő az Audi. A főszerepben egy R8 és egy önvezető masina is látható, de melyiknek örüljünk jobban?

Keresés