2018. május 10. csütörtök

máj. 10
4:15
A Forma-1-es Spanyol Nagydíj programja (F1világ)
Hétvégén újra felbőgnek a motorok a Forma-1-ben, mi pedig ezúttal is megmutatjuk a versenyhétvége programját! A barcelonai hétvége szinte minden évben az európai szezon kezdetét jelenti az F1-ben, az idei módosítások miatt azonban nem a már jól megszokott időpontokban tartják a versenyhétvége eseményeit. A Spanyol Nagydíj pénteken 11 órakor veszi k
máj. 10
5:45
Eljött a Jaguar, amit már tankolni se kell! Itt az I-Pace (Autónavigátor)
Hazánkban is bemutatta első teljesen elektromos modelljét a Jaguar. Az I-Pace rögtön 400 lóerővel és 5 másodperc alatti 100-as sprinttel debütált.
máj. 10
8:27
Jövőre érkezik a VW Tiguan Coupé (Autónavigátor)
A T-Roc után újabb SUV kerülhet piacra, ami méretesebb és sportosabb lesz, mint a kistesója. Az újdonság Tiguan Coupé néven válhat ismertté.
máj. 10
9:57
Elképesztő okból kellett visszahívni az egyik legritkább Lamborghinit (Auto Pult)
A különböző szériahibák miatt előforduló visszahívások ugyan nem vetnek túl jó fényt az adott márkára és modellre, de mostanra azért már elfogadott lett ez annyira, hogy ne jelentsen nagyobb problémát. Az amerikai hatóságok különösen alaposan végzik a munkájukat, így a tengerentúlon még gyakoribbnak mondhatók az ilyen akciók, és ennek esett most áldozatul a Lamborghini is, méghozzá a mindössze 40…
máj. 10
10:51
Az amerikai hadsereggel közösen fejleszt repülő taxit az Uber (Auto Pult)
Az Uber elképesztő energiákat fektet a jövőbe, és bár önvezető rendszerükkel kapcsolatban most vannak fennakadások egy sajnálatos baleset okán, ettől még nem lassítanak a vállalat. Ezúttal az amerikai hadsereggel közösen igyekeznek kifejleszteni egy olyan hajtóművet, amely az adott jármű számára függőleges felszállást és leszállást tud biztosítani, miközben minden ma létező megoldásnál jóval…
máj. 10
11:45
Egyedi ajándékkal készült a MINI a királyi esküvőre (Auto Pult)
Jövőhét szombaton az egész világ tekintete Angliára szegeződik majd, hiszen május 19-én Harry herceg és Meghan Markle egybekelnek majd. Ezt az alkalmat a MINI sem hagyhatta figyelmen kívül, és az angolok egy különleges modellel készültek a nagy napra, amit aztán később elárvereznek, és a befolyt összeget a hercegi pár által választott, HIV-fertőzött gyermekeket támogató CHIVA alapítványnak…
máj. 10
11:57
Tripla X helyett tripla V az Aston Martintól (Autónavigátor)
Újra felkerül az emlékezetes V600 jelzés néhány Aston Martinra.
máj. 10
12:57
A különbözés mestere – Lexus NX 300h (2018) teszt (Auto Pult)
Már a színe is feltűnő, amelyet még jobban kihangsúlyoz az egymásba fonódó élek, a bőven mért szellőzők és a hangsúlyos fények kavalkádja. A Lexus NX nem éppen hétköznapi jelenség, még akkor sem, ha a fokozottan sportos formákat ezúttal inkább a visszafogottságáról híres hibrid rendszer hajtja. Teszteltük a farkasbőrbe bújt bárány frissített verzióját.
máj. 10
13:15
710 lóerős hibridként is jöhet az Aston Martin első crossovere (Auto Pult)
Az Aston Martin komoly terveket dédelget, és az utóbbi években megmutatták a világnak, hogy mindezt komolyan is gondolják. A DB11 és az új Vantage mellett hamarosan újabb modellek is érkeznek majd, és az egyik legérdekesebb ezek közül mindenképpen a korábbi DBX tanulmánnyal már előrevetített crossover felépítésű négykerekű lehet majd, ami a hírek szerint egy bivalyerős hibrid hajtáslánccal…
máj. 10
13:52
Az amerikai hadsereggel közösen fejleszt repülő taxit az Uber (Auto Pult)
Az Uber elképesztő energiákat fektet a jövőbe, és bár önvezető rendszerükkel kapcsolatban most vannak fennakadások egy sajnálatos baleset okán, ettől még nem lassítanak a vállalat. Ezúttal az amerikai hadsereggel közösen igyekeznek kifejleszteni egy olyan hajtóművet, amely az adott jármű számára függőleges felszállást és leszállást tud biztosítani, miközben minden ma létező megoldásnál jóval…
máj. 10
13:54
Elképesztő okból kellett visszahívni az egyik legritkább Lamborghinit (Auto Pult)
A különböző szériahibák miatt előforduló visszahívások ugyan nem vetnek túl jó fényt az adott márkára és modellre, de mostanra azért már elfogadott lett ez annyira, hogy ne jelentsen nagyobb problémát. Az amerikai hatóságok különösen alaposan végzik a munkájukat, így a tengerentúlon még gyakoribbnak mondhatók az ilyen akciók, és ennek esett most áldozatul a Lamborghini is, méghozzá a mindössze 40…
máj. 10
13:56
Egyedi ajándékkal készült a MINI a királyi esküvőre (Auto Pult)
Jövőhét szombaton az egész világ tekintete Angliára szegeződik majd, hiszen május 19-én Harry herceg és Meghan Markle egybekelnek majd. Ezt az alkalmat a MINI sem hagyhatta figyelmen kívül, és az angolok egy különleges modellel készültek a nagy napra, amit aztán később elárvereznek, és a befolyt összeget a hercegi pár által választott, HIV-fertőzött gyermekeket támogató CHIVA alapítványnak…
máj. 10
13:58
710 lóerős hibridként is jöhet az Aston Martin első crossovere (Auto Pult)
Az Aston Martin komoly terveket dédelget, és az utóbbi években megmutatták a világnak, hogy mindezt komolyan is gondolják. A DB11 és az új Vantage mellett hamarosan újabb modellek is érkeznek majd, és az egyik legérdekesebb ezek közül mindenképpen a korábbi DBX tanulmánnyal már előrevetített crossover felépítésű négykerekű lehet majd, ami a hírek szerint egy bivalyerős hibrid hajtáslánccal…
máj. 10
14:00
A különbözés mestere – Lexus NX 300h (2018) teszt (Auto Pult)
Már a színe is feltűnő, amelyet még jobban kihangsúlyoz az egymásba fonódó élek, a bőven mért szellőzők és a hangsúlyos fények kavalkádja. A Lexus NX nem éppen hétköznapi jelenség, még akkor sem, ha a fokozottan sportos formákat ezúttal inkább a visszafogottságáról híres hibrid rendszer hajtja. Teszteltük a farkasbőrbe bújt bárány frissített verzióját.
máj. 10
14:27
Radikális orrkúppal érkezik Barcelonába a McLaren (F1világ)
Radikális fejlesztésű orrkúppal érkezik a hétvégi Spanyol Nagydíj helyszínére, Barcelonába a McLaren Forma-1-es csapata. A brit istálló a riválisok csapatok többségéhez hasonlóan komoly újításokat vonultat majd fel – a csapatnál optimisták, főleg azok után, hogy a téli problémák miatt kissé megcsúsztak az idei versenyautó fejlesztésével. Az F1VILÁG
máj. 10
14:36
Ijesztő töréstesztek (Autónavigátor)
Az Euro NCAP és az IIHS törészteszteket is többnyire laboratóriumi körülmények között végzik. De mi történik, ha nagyobb sebességgel vagy épp a megszokottól eltérő szögben ütköznek az autók? Az alábbi videóból megtudod!
máj. 10
16:33
Az első – minden információ a Rolls-Royce Cullinanről (Auto Pult)
A Rolls-Royce kétség kívül a világ egyik, ha nem a legexkluzívabb és legimpozánsabb autókat gyártó márkája. Ez természetesen hatalmas felelősséggel is jár a gyáriak részéről, így egyáltalán nem volt kis feladat belevágniuk az első emelt hasmagasságú modelljük fejlesztésébe – nem is a vásárlók, hanem inkább a saját magukkal szemben támasztott elvárások miatt. A Cullinan névre keresztelt…
máj. 10
17:09

17:18
Teljes pompájában mutatjuk a felhergelt BMW M5-öt! (Autónavigátor)
A vártakhoz híven megérkezett a BMW M5 erősebb kivitele, a Competition felszereltséggel plusz 25 lóerő érkezik, temérdek, a jobb tapadást és vezethetőséget eredményező változtatás mellett.
máj. 10
18:39
Fotó: Furcsa szárnyakat szerelt autójára a Ferrari (F1világ)
Különleges aerodinamikai elemekkel szerelte fel ’Halóját’ a hétvégi Spanyol Nagydíjra a Ferrari Forma-1-es csapata. Bár a barcelonai nyitóedzést csak pénteken tartják, a királykategória csapatai természetesen már gőzerővel dolgoznak autóik felkészítésén – csütörtökön pedig felkerültek az internetre az első fotók is a jelentős fejlesztésekkel felvér
máj. 10
19:18
Luxuskocka – Bemutatták a Rolls-Royce szabadidő-autóját (Autónavigátor)
Hát ezt is megéltük! A világ első SLC-je, avagy Szuper Luxus Crossovere már várja, hogy a milliárdosok korzózzanak vele.

Keresés