2018. május 11. péntek

máj. 11
17:54
Hétfőtől razzia, mutatjuk, hol fognak mérni! (Autónavigátor)
24 órás sebességmérő razziát tart a rendőrség. Az idei TISPOL akció helyszíneire civilek is javaslatot tehettek, most közölték a végleges mérési pontokat.
máj. 11
18:21
Az USA-ban mostantól minden új autóban kötelező a tolatókamera (Auto Pult)
A tolatókamera több szempontból is egy nagyon hasznos találmánya az autóiparnak, azonban talán túlzás lenne azt állítani, hogy nem lehet nélküle élni – főleg, ha tolatóradarunk is van. Az Egyesült Államok illetékes hatóságai azonban mégis úgy gondolják, hogy minden új autóba elengedhetetlen ez az extra, és ennek megfelelően 2018 májusától minden újonnan gyártott négykerekűnek kötelezően…
máj. 11
20:06
Budapesten fotózták az új hibrid Range Rovert (Autónavigátor)
Olvasónk fotózta le az álcázott Range Rovert, méghozzá Budapesten. A fotók mellé egyetlen sort fűzött, ami mégis nagyon sokat elárul a készülő modellről.
máj. 11
21:54
40 csapat áll rajthoz az egyetemisták autóversenyén Egerben (Autónavigátor)
Ismét mérnökhallgatók által tervezett és épített, sűrített levegővel hajtott járművek csapnak össze Egerben. 9 ország, 20 egyetemének, 40 csapata csapat méri össze tudását a XI. Nemzetközi Aventics Pneumobil Versenyen.

2018. május 12. szombat

máj. 12
7:18
Randevúztunk a 106 kilótól megfosztott VW Touareggel (Autónavigátor)
Március végén debütált, május közepére pedig hazánkba is eljutott a Volkswagen Touareg harmadik generációja. Előrendelése jövő héten kezdődik.
máj. 12
10:00
Furgont vezetni élvezet? A Ford Transit személyautós szemmel (Autónavigátor)
Most azokhoz szólok, akik még soha nem vezettek furgont. Az élet néha úgy hozza, hogy elkerülhetetlen egy kisáruszállító vezetése. Akit megijeszt a gondolat, hogy egy dobozos felépítésű furgont kell terelgetnie, nyugodtan elhessegetheti a félelmeit!
máj. 12
11:27
Méltó régi nagy híréhez – Mercedes-Benz CLS 400 d 4MATIC (2018) teszt (Auto Pult)
2004-et írtunk, amikor a Mercedes-Benz olyat mutatott a világnak, amilyet előtte még soha senki. Bemutatkozott ugyanis az első generációs CLS, ami négyajtós kupé felépítésével és sportos, de egyben elegáns formáival gyakorlatilag mindenkit lenyűgözött. A kategóriateremtő modellből tavaly novemberben már a harmadik generációt leplezték le, mostanra pedig a tesztautó is megérkezett szerkesztőségünk…
máj. 12
12:03

13:48
Egyre többen szeretnének villanyautót az USA-ban (Autónavigátor)
Érdekes adatok olvashatók ki az AAA (American Automobile Association) felméréséből, amelyben a vásárlók villanyautókhoz való hozzáállását vizsgálták.
máj. 12
16:36
Bűvös hármas, avagy Porsche szupersportautók egymás közt (Autónavigátor)
A Porsche rengeteg sportautót készített az évtizedek folyamán, de csak három igazi szupersportautót. Most egymásnak eresztették őket!

2018. május 13. vasárnap

máj. 13
6:00
Közönségkedvenc – Suzuki Vitara Limited teszt (Autónavigátor)
Számos változatban járt már nálunk a Vitara, a gyártó azonban több év után is tud újat mutatni. Ezúttal a limitált szériás Limited változatot tettük próbára.
máj. 13
9:00
Biztonsági okokból kell visszahívjon közel félmillió autót a VW (Autónavigátor)
A finn Tekniikan Maailma nevű lap tesztjén derült ki, hogy az új Volkswagen Polo (és testvérmodelljei) hátsó biztonsági öve magától kioldhat.
máj. 13
12:18
Magyar siker a XI. Nemzetközi Aventics Pneumobil Versenyen (Autónavigátor)
Rengeteg innovatív megoldást, számtalan izgalmat és drámai pillanatot hozott a XI. Nemzetközi Aventics Pneumobil Verseny, ahol idén kifejezetten jól szerepeltek a hazai csapatok.
máj. 13
15:06
Ha Barbie Mercedes G-osztállyal járna… (Autónavigátor)
A Mansorytól szoktuk meg az elborult tuningverdákat, de most rálicitált egy floridai vállalkozás.
máj. 13
18:24
Simán nyert Hamilton Barcelonában (Autónavigátor)
Hamilton idei második, a Mercedes pedig idei első kettős győzelmét aratta a Spanyol Nagydíjon. A négyszeres világbajnok mögött Bottas és Verstappen lett a sorrend.
máj. 13
20:24
Nissan Skyline evolúció (Autónavigátor)
Mutattunk már videót a Ford Mustang és a Dodge Viper evolúciójáról, úgyhogy itt az ideje kontinenst váltani. Irány Japán!

2018. május 14. hétfő

máj. 14
5:48
Így lehetne kerek – Giulia 2.0 benzin (Autónavigátor)
A Velocére mondtuk azt, hogy végre újra rajonghatunk egy Alfáért, de mi van akkor, ha nem kell a sportautós teljesítmény, de büdös a dízel? Nem járnak rosszan, akik a gyengébb benzinesre szavaznak.
máj. 14
8:24
Hátraszaltó után a gumifalban végezte (Autónavigátor)
Tapadásvesztésnek finoman sem nevezhető az, ami ezzel a versenyautóval történt Spában. Az egyik legveszélyesebb kanyarban szállt el, szó szerint.
máj. 14
10:33
Megvadult arisztokrata – itt az Aston Martin DB11 AMR (Auto Pult)
Az Aston Martin továbbra is lendületben van: múlt héten egy különleges kiadással búcsúztaták az előző generációs Vantage-t, ezúttal pedig már az új DB11 – eddigi – legvadabb változatát mutatták meg nekünk az AMR képében. Az újdonság egy igazi vadorzó lett, és mondanunk sem kell, hogy a szuperautókon innen a leggyorsabb Aston Martin jelenleg a kínálatban.
máj. 14
10:51

11:06
A Honda Civic Type R meghódítja Európa versenypályáit (Autónavigátor)
A Type R Challenge 2018 névre keresztelt projekt keretein belül a Honda Civic legsportosabb változatával szeretnék megdönteni a körrekordokat Európa versenypályáin.
máj. 14
11:27
Új taggal bővült a Mercedes-AMG GT kínálata – íme, a GT S Roadster (Auto Pult)
A Mercedes-AMG GT kínálata alaposan kibővült az utóbbi időben: míg a kezdetben csak kupéként, kétféle teljesítményszinten volt elérhető, addig kupéként immár négyféle kivitelben, roadsterként pedig két változatban lehet a miénk – és akkor az új, négyajtós kupéról még nem is beszéltünk. A szép kínálat pedig tovább bővül, méghozzá a Roadster verzió egy új kivitelével.
máj. 14
12:21

12:30
Nem kicsit drágulnak az üzemanyagok szerdán (Autónavigátor)
Folytatódik az üzemanyagárak emelkedése, a gázolaj átlagára szerdától erősen közelíti a 400 forintos fájdalomküszöböt.
máj. 14
12:39
Közel a 400-as határ – szerdától alaposan drágulnak az üzemanyagok (Auto Pult)
Megváltóként várjuk már a pillanatot, amikor végre ismét csökkenni kezdenek az üzemanyagárak, és bár a múlt hét második felét megúsztuk emelés nélkül, ezen a héten duplán kapjuk vissza ezt a kimaradást. Az üzemanyagárak ugyanis még a hétvégi becsléseknél is nagyobb mértékben drágulnak szerdától: a benzin literenkénti átlagára 7, a gázolajé pedig 8 forinttal nő, így mindenképpen érdemes lehet még…
máj. 14
13:33
Hivatalos: június 15-én mutatkozik be az új 8-as BMW (Auto Pult)
Már régóta tudjuk, hogy a BMW hamarosan leleplezi majd legendás 8-as sorozatának vadonatúj generációját, amire közel 20 évet kellett várniuk a rajongóknak. A hivatalos időpont azonban eddig nem volt meg, még ha lehetett is sejteni, hogy mire készülnek a bajorok. Most azonban egy ízelítő fotóval karöltve végre bejelentették, hogy június 15-én pénteken, a Le Mans-i 24 órás verseny alatt leplezik…
máj. 14
13:51

13:53

Fotókon a Budapesten aluljáróba gurult Volkswagen (Autónavigátor)
Rövid időn belül már a második megrázó példája ez a budapesti eset annak, hogy a navigáció használata veszélyes lehet. Egy idős hölgy értette félre a hangutasítást, aluljáróba hajtott.
máj. 14
17:27
Jövő hónapban jöhet az Alfa Romeo bivalyerős kupéja és nagy SUV-ja is (Auto Pult)
Nemrég igazán izgalmas hírek érkeztek az Alfa Romeo tájáról, ugyanis különböző külföldi források azt állították, hogy az olaszok hamarosan bemutatnak egy bivalyerős, hibrid kupét a Giulia alapjain. Akkor még csak halvány reménysugárként élt bennünk ez a lehetőség, de ezúttal – habár sajnos ismét nem hivatalos források – ismét megerősítették, hogy már júniusban jöhet az újdonság, méghozzá a gyáriak…
máj. 14
18:06
Régi Minik vágtak neki Portugáliának Budapestről (Autónavigátor)
Hosszú útra vállalkozott kilenc klasszikus Mini tulajdonosa: több mint 3000 kilométert autóznak, hogy részt vehessenek a 40. Nemzetközi Mini Találkozón.
máj. 14
18:21
Jövő hónapban jöhet az Alfa Romeo bivalyerős kupéja és nagy SUV-ja is (Auto Pult)
Nemrég igazán izgalmas hírek érkeztek az Alfa Romeo tájáról, ugyanis különböző külföldi források azt állították, hogy az olaszok hamarosan bemutatnak egy bivalyerős, hibrid kupét a Giulia alapjain. Akkor még csak halvány reménysugárként élt bennünk ez a lehetőség, de ezúttal – habár sajnos ismét nem hivatalos források – ismét megerősítették, hogy már júniusban jöhet az újdonság, méghozzá a gyáriak…
máj. 14
18:39
Mondd, te kit választanál? – Mazda MX-5 vásárlási tanácsadó (Auto Pult)
Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen sokak álma válna valóra, ha megkaparinthatnák néhány napra egy vadonatúj Mazda MX-5 slusszkulcsát, nekem pedig mindez már negyedszer adatott meg – ráadásul mindkét erőforrással, vászontetős és keménytetős RF kivitelben is volt lehetőségem alaposan vallatóra fogni az autót. Legutóbb egy gyakorlatilag nullkilométeres RF került a kezeim közé, amely bár szinte…
máj. 14
19:51

2018. május 15. kedd

máj. 15
5:48
412 készült a BMW 503-ból, vezettem az egyiket! (Autónavigátor)
Házon belül árnyékolta be az 503-at egy nagyon hasonló modell, ha hírneve nem is, eladásai sikeresebbek voltak. Pár száz példányról beszélünk, így ez egy vissza nem térő pillanat volt.
máj. 15
8:30
Állami autóbeszerzés: miért kötelező a kézi váltó? (Autónavigátor)
Hiába kötelező a közbeszerzés, ha az úgy kerül kiírásra, hogy valójában nem szül valós piaci versenyt. Márpedig sajnos ezt láthatjuk.
máj. 15
10:51
Az A-osztály lett az új „magyar” Mercedes – elindult a hazai gyártása (Auto Pult)
A Kecskeméti Mercedes-Benz gyár még 2012-ben kezdte meg a termelést a B-osztállyal, majd 2013-ban csatlakozott a CLA, 2015-ben pedig a CLA Shooting Brake. Most újabb mérföldkövet ünnepelhetünk a hazai üzemmel kapcsolatba, ugyanis nemrég legördült az első vadonatúj A-osztály is a gyártósorról, ezzel beindítva a szupermodern kompakt termelését.
máj. 15
11:09

11:18
Jótékony célokat szolgál az új A-osztály első hazai darabja (Autónavigátor)
Az új Mercedes-Benz A-osztály első hazai gyártású példányának kulcsait egy rászoruló családokat segítő szervezet kapta meg a márka évértékelő rendezvénye során, ahol csupa jó hírrel szolgáltak a márkával kapcsolatban.
máj. 15
12:03
Minisorozattal vezeti fel az Audi a Q8-at – itt az első ízelítő (videó) (Auto Pult)
Az Audi nagyon készül a vadonatúj Q8 leleplezésére, ami nem csoda, hiszen a négykarikások crossoverek és SUV-k terén kissé lemaradásban vannak a konkurenciához képest – például a Q8 lesz az első terepkupéjuk, amit a nagy német ellenlábasok már elég régóta kínálnak. A gyáriak marketingrészlege pedig úgy döntött, hogy a megszokott, egyszerű ízelítők helyett egy komplett minisorozattal fognak egyre…

13:15
Veszélyesek lehetnek a kulcsnélküli rendszerek (Auto Pult)
A kulcsnélküli nyitás és indítás nagyon kényelmes tud lenni, hiszen a távirányítót a zsebünkbe vagy éppen a táskánkba rejtve nincs más dolgunk, mint rábökni a start gombra, és máris menetkész négykerekű társunk. Az Egyesült Államokban azonban a hírek szerint már 28 ember halálát okozták ezek a rendszerek, ami miatt sokan azt szeretnék, hogy a gyáriak biztonságosabbá tegyék a működésüket.
máj. 15
13:48
Már csak egy hónap és jön a 8-as BMW! (Autónavigátor)
Kitűzték a 8-as BMW bemutatásának időpontját. Pontosan egy hónap múlva megismerhetjük teljes fényében is a hatalmas bajor kupét.
máj. 15
13:51
Veszélyesek lehetnek a kulcsnélküli rendszerek (Auto Pult)
A kulcsnélküli nyitás és indítás nagyon kényelmes tud lenni, hiszen a távirányítót a zsebünkbe vagy éppen a táskánkba rejtve nincs más dolgunk, mint rábökni a start gombra, és máris menetkész négykerekű társunk. Az Egyesült Államokban azonban a hírek szerint már 28 ember halálát okozták ezek a rendszerek, ami miatt sokan azt szeretnék, hogy a gyáriak biztonságosabbá tegyék a működésüket.
máj. 15
14:27
Csúcson van a hazai hibrid és elektromos autó piac (Auto Pult)
A magyar piac bizony jól teljesít, legalábbis ami a hibrid és tisztán elektromos négykerekűek arányát illeti az összes eladáshoz képest. Nem az eladási számokat kell tehát böngészni, hanem sokkal inkább az arányokat, ugyanis Magyarországon az első negyedévben az összes eladott autó 5,3 %-a volt valamilyen formában elektromotorral ellátva, ez pedig magasabb, mint az európai átlag – az ugyanis csak…
máj. 15
15:21

16:51
Még idén dízel-hibrid hajtásláncot kap a Kia Sportage (Auto Pult)
Sok gyártó a dízelek teljes eltörlését tűzte ki célul, azonban vannak olyan márkák, akik úgy gondolják, hogy bőven van még potenciál a gázolajos szerkezetekben. Így van ezzel a Kia is, ugyanis a koreaiak egy vadonatúj hajtáslánccal készülnek: az EcoDynamics+ névre keresztelt rendszer egy dízelmotorból és egy 48 Voltos elektromos rendszerből áll össze, és természetesen minden eddiginél hatékonyabb…
máj. 15
17:09

17:12
51 év után újra Monaco aszfaltján a csodás Marzal (Autónavigátor)
Több mint fél évszázada mutatkozott be Marcello Gandini elképesztő álomautója és bár a Marzalból végül az Espada lett. A két autó most újrajátszotta a történelmet.
máj. 15
18:21
Időutazás évfordulóval – a Ford Orion és a GT90 (Auto Pult)
Egy egészen átlagos és egy idősen is elképesztő autó – a közös kapocs: a Ford kék oválos emblémája. Az idén fél évszázados Escort mellett ezúttal az Oriont köszönthetjük 35. születésnapján, a tűzijátékról pedig egy majdnem elfeledett tanulmány: a Ford GT90 gondoskodik. Visszatekintünk egy sikertörténetre, melynek alapján egy újabb vette kezdetét.

Keresés