2022. február 1. kedd

febr. 1
0:12
Molnár Martin pontszerzéssel kezdte a Wsk Super Master Series-t (Autószektor)
Kibővült és meg is erősödött a WSK mezőnye a Super Master Series első futamára, amelyen az idén először a gyári csapatok versenyzői is rajthoz álltak. Molnár Martin az erősebb mezőnyben is megállta a helyét, hiszen az időmérőn, csoportjában a második időt futotta, mindössze 0,041 másodperccel maradt el az első helytől. Összesítettben pedig a hatodi
febr. 1
0:16
A Porsche Se pénzügyi igazgatót kapott (Autószektor)
Porsche SE: A holding pénzügyi igazgatót kap. (Fotó: Porsche) A VW esernyőcége, a Porsche SE saját pénzügyi igazgatót kapott. Johannes Lattwein veszi át a posztot február 1-jén, amint azt a cég bejelentette Stuttgartban. A pénzügyek mellett az informatikáért is felelős. Lattwein kinevezésével a Dax cég (német tőzsdeindex) immár négytagúra bővíti ig
febr. 1
0:20
Mennyit keres egy autógyártó vezére? (Autószektor)
Az autógyártókhoz hasonló óriásvállalatok vezetői a fizetésüket nem elsősorban nem havi utalás formájában kapják, annak jelentős része különböző részvénycsomagokból áll, amik értéke a vállalat teljesítményétől függ. Fizetésük egy része pedig a nyugdíjalapjukba megy, ugyanis a felsővezetőkről visszavonulások után is gondoskodnak a legtöbb esetben. A
febr. 1
4:36
Hibridben a Ford vezet Európában (autopro)
A legkelendőbb európai PHEV a Ford Kuga Plug-In Hybrid.
febr. 1
6:18
A Mercedes elárulta, mi volt a legnehezebb a 2022-es autó fejlesztése során (F1világ)
A Mercedes Forma-1-es csapatának technikai főnöke, Mike Elliott abban bízik, elég jól dolgoztak ahhoz, hogy az élen harcolhassanak a 2022-es idény során, habár elismeri, rendkívüli kihívásokkal kellett szembenézniük az új versenyautó fejlesztése során.
febr. 1
6:36
Másoknak is segít az Ineos zöld gyára (autopro)
Jól halad a karbonsemlegesség felé vezetőn úton az Ineos.
febr. 1
7:12
Lenyűgöző versenyzést kínál majd a miami F1-es pálya (F1világ)
Lenyűgöző versenyzést tesz majd lehetővé a Forma-1-es versenynaptárhoz idén csatlakozó miami versenypálya – ezt mondja Pierre Gasly.
febr. 1
7:12
Lézeres támadás érte a Bécsben landolni akaró repülőt (Autószektor)
"A támadás hajnali 5 óra 20 perckor történt" - erősítette meg az alsó-ausztriai állami rendőrség szóvivője. A gép épségben leszállt, senki nem sérült meg, de feljelentést tettek ismeretlen tettes ellen. A lézeres támadás a szlovákia határvidéken történhetett. A fotó csak illusztráció. Forrás: Austrian Az elkövetőt vagy elkövetőket a légi közlekedé
febr. 1
7:36
Emberek okozták a legtöbb ellátási zavart (autopro)
Egy amerikai cég adatai szerint tavaly jelentősen nőtt az ellátási láncokban fellépő zavarok száma, főleg emberi tényezőre visszavezethetően.
febr. 1
8:18
A Ford Performance egy világszerte bajnokság-esélyes Mustang Gt3 versenyautót fejleszt (Autószektor)
A Ford Performance közzétette terveit a vadonatúj Ford Mustang GT3 versenyautóval kapcsolatban, ami a Nemzetközi Motorsport Szövetség (IMSA) 2024-es szezonjában fog bemutatkozni a Daytona 24 órás futamon. A most hétvégén megrendezendő Daytona Rolex 24 futam előtt hangzott el a bejelentés, hogy az új Mustangot közösen fejleszti a Ford Performance és
febr. 1
8:36
Óriási átalakítások árán, de beindult a Volkswagen ID.5 gyártása (Autónavigátor)
Szászország régóta fontos bázisa a Volkswagennek, Drezdában és Zwickauban is hosszú ideje gyárt már járműveket a márka. Előbbiben lévő gyárukat
febr. 1
8:36
Új megoldás egyszerűsíti a fényezést (autopro)
Egy nanocsöves adalékkal az elektromosan nem vezető műanyag és a fém karosszériaelemek is egy soron festhetőek.
febr. 1
9:18
Videó – bámészkodás miatt torlódások, balesetek az autópályákon (Autószektor)
.
febr. 1
9:42
Mercedes: Az idei autók ugyanolyan gyorsak lesznek, mint a tavalyiak (F1világ)
Hasonló teljesítményre lesznek majd képesek a 2022-es Forma-1-es versenyautók, mint elődjeik – véli a Mercedes technikai igazgatója, Mike Elliott.
febr. 1
9:42
A brit gyári munkások zöme továbbképezné magát (autopro)
A gyáriparnak szüksége van a képzett munkaerőre.
febr. 1
10:06
Tisztázta Wolff sajnálkozó nyilatkozatát a Mercedes (F1világ)
Tiszta vizet öntött a pohárba a Mercedes Forma-1-es csapata azzal az interjúval kapcsolatban, melyet Toto Wolff adott egy holland lapnak, és melyben a német istálló csapatfőnöke úgy fogalmazott, nagyon bánja azokat a szócsatákat, melyeket a Red Bullt irányító Christian Hornerrel folytatott tavaly.
febr. 1
10:24
Járműoperációs rendszereket fejlesztő vállalatot vásárolt fel a Toyota (Autószektor)
A Woven Planet Holdings, a Toyota leányvállalata még tavaly év végén vásárolta fel a Szilikon-völgy egyik úttörő autóipari operációs rendszer fejlesztőjét, a Renovo-t. A Renovo speciális szoftvereket fejleszt, amelyek előmozdítják a Woven Planet egyik fontos célkitűzését, amely a bolygó leginkább programozható járműveinek létrehozása az Arene, azaz
febr. 1
10:30
Egy WC-deszkáról vagy autójának vezetőüléséről enne inkább? – gondolja át újra (Auto Pult)
Nem kell mikrobiológusnak lennünk ahhoz, hogy sejtsük, autóinkban elég sok kórokozó lehet. Azt azonban talán nem gondolnánk, hogy egy átlagos WC-nél is jóval szennyezettebbek lehetnek négykerekű társaink. Az Aston Egyetem Biotudományi Karának kutatói most végeztek egy vizsgálatot a témában, ami igen elkeserítő eredményt hozott.
febr. 1
10:36
Nem egyszerű felpörgetni a chipgyártást (autopro)
Az Egyesült Államok küzd azért, hogy minél inkább önellátó lehessen a félvezetők piacán, de ez nehéz feladat.
febr. 1
11:00
A Koenigsegg a jövőben is önálló marad – saját villanymotort mutattak be (Auto Pult)
Aki azt gondolta, hogy a Koenigsegg az elektromos kor beköszöntével lemond majd a házon belüli hajtáslánc-fejlesztésről, az bizony nagyon tévedett. Az egészen elképesztő belső égésű erőforrások után ugyanis bemutatták az első, teljes egészében általuk tervezett villanymotoros egységet is, amely a Terrier névre hallgat, és két Quark nevű motorból ál
febr. 1
11:12
Megmenekült a gokartpálya, ahol Schumacher is bontogatta szárnyait (F1világ)
Felújítják azt a gokartpályát, ahol annak idején, még kisgyerekként Michael Schumacher is a szárnyait bontogatta. A kerpeni létesítmény a jövőben akár világbajnoki versenyeknek is otthont adhat.
febr. 1
11:12
Megvakult a nagy szegedi lámpás körforgalom (Autószektor)
Érted vagyunk – Trükkös körforgalmak címmel írtunk tavaly év végén egy cikket közlekedésbiztonsági megközelítéssel. A körforgalom mérsékli és közel azonossá teszi a járművek sebességét, egyszerűsíti a konfliktusokat, az áthaladást, csökkenti a csomóponton való átjárás időszükségletét, rugalmasságot és folytonosságot biztosít. Ezen kívül megoldottá
febr. 1
11:18
Az oroszoknak nem elég kemény a Land Cruiser, feljavították (Autónavigátor)
Hihetetlenül népszerű a Toyota Land Cruiser szerte a világon: nem véletlenül kapható a modell már több évtizede. Terepjáró-képességei legendássá, egyszersmind
febr. 1
11:30
Jól állunk autóipari termékek exportjában (autopro)
Az agrárminiszter szerint Magyarország vonzó célpont lehet a gépgyártási beruházások számára is.
febr. 1
11:36
Újabb legendás modellekkel bővült a Lego Speed Champions sorozata (Auto Pult)
A Lego Speed Champions sorozata ugyan közel sem a legrealisztikusabb autómodelleket vonultatja fel, ám a Lego és az autózás szerelmeseinek kapcsolódási pontjaként igenis kiváló szórakozást nyújt, és a kis méretük, valamint egyszerűségük – legalábbis egy nagy Technic készlethez viszonyítva – ellenére így is igazán mutatósak tudnak lenni. 2022-ben sz
febr. 1
12:36
Ezek Szlovákia kedvenc autói (Autószektor)
Tavaly tavasszal mindenki azt hihette, hogy a koronavírus-járvány okozta krízist magunk mögött tudhatjuk, az autóeladás és -gyártás a járványidőszak előtti rekordokat döngette, de aztán a Covid erősebben tért vissza, a gyártóknak pedig a félvezetőhiány, valamint a nyersanyagár-emelkedés okozta válsággal kellett szembenézniük. Ennek köszönhetően glo
febr. 1
12:42
Jól zárta az évet a Caterpillar (autopro)
Jócskán sikerült javítani a 2020-as évhez képest.
febr. 1
13:06
Házkutatás a lakóautó gyártónál (Autószektor)
Hymer lakóautó: A cég üzlethelyiségeit átkutatták. (Fotó: Hymer) A Baden-Württembergi Állami Bűnügyi Rendőrség házkutatást tartott a Hymer Group mobilház-gyártó Bad Waldsee-i telephelyén. A stuttgarti ügyészség szóvivője csütörtökön bejelentette, hogy a házkutatást az alkalmazottak ellen indított nyomozás keretében hajtották végre. A lakóautók árus
febr. 1
13:36
Megérkezett az AMG legerősebb modellje (autopro)
Megkezdődik a Mercedes-AMG GT 63 S E Performance forgalmazása.
febr. 1
14:06
Nem jó, de nem is tragikus: jávorszarvas-teszten a Mercedes EQS (Autónavigátor)
Alacsony tömegközéppontjuknak köszönhetően az elektromos autók általában jó esélyekkel indulnak a jávorszarvas-teszten, ám a Mercedes hatalmas villany-limuzinja mégsem került a
febr. 1
14:18
A legerősebb, de csak a második legdrágább Mercedes lett a 843 lóerős AMG GT (Auto Pult)
Bizonyára mindenki emlékszik még az egészen elképesztő, 843 lóerős teljesítménnyel megáldott Mercedes-AMG GT 63 S E PERFORMANCE modellre, amely nemrég mutatkozott be. A csillagosok most az árcédulát is beakasztották az újdonság nyakába, amely természetesen hazánkban is elérhető lesz, és bár a dobogó legfelső fokára nem tudott felállni, a képzeletbe
febr. 1
14:30
Van új a Nap alatt – Renault Kangoo Van 1.5 dCi (2022) teszt (Auto Pult)
Szeretem a célszerszámokat. A specializált eszközöket, amelyek egyetlen feladatra koncentrálnak igazán, a maximumot kihozva belőle. Legalábbis ezt igazolják döntéseim. Élményautóért a Caterhamhez mennék, pályaautót utánfutóval húznék, terepre G-osztály kellene, városi elektromosnak meg BMW i3, luxusautó pedig ne teremjen minden bokorban. Ha kishasz
febr. 1
14:36
Új országos HR vezetőt választott a Continental (autopro)
Kalmár Ákos a magyarországi HR vezetői feladatokért és a cégcsoportszintű HR stratégia megvalósításáért felel a német vállalatnál.
febr. 1
15:36
Másfélezer állást szüntethet meg a Stellantis (autopro)
A konszern idén közel másfélezer dolgozójától válhat meg Franciaországban.
febr. 1
16:36
Műanyag újrahasznosításával is gyártható hidrogén (autopro)
Egy energiaipari vállalat szerint több műanyag újrahasznosítása során zöld hidrogént is termelhetnénk járművekbe.
febr. 1
17:00
A Ferrari új autója az F1-75 kódnevet kapja (F1világ)
Az F1-75-ös kódjelet viseli majd a Ferrari Forma-1-es csapatának versenyautója 2022-ben – erősítette meg az olasz istálló kedden.
febr. 1
17:00
Láttál már 15,6 milliós tuning-Nivát? Mutatjuk! (Autónavigátor)
Bár az EU-ból már kivonult az idén 45 éves Lada Niva, az oroszok még mindig árulják, ráadásul tavaly kapta meg
febr. 1
17:36
Új megoldás segít kapcsolatot tartani a robotokkal (autopro)
Az ipari létesítményekben mozgó mobil robotokkal való folyamatos és zavartalan adatcsere viszonylag alacsony költséggel megvalósítására talált megoldást egy amerikai cég.
febr. 1
18:18
11 éves fiú törte össze egy vélhetően ittas utasa pickupját (Autónavigátor)
Az eset még nyáron történt, a részleteket mégis csak most hozta nyilvánosságra a rendőrség, mostanra sikerült ugyanis kideríteni, hogy mi

Keresés