A Red Bull Forma-1-es csapatát irányító Christian Horner azt mondja, véleménye szerint a Mercedes alaposan átszabott versenyautója nem feltétlenül felel meg a 2022-es szabályok szellemiségének – ezért szerintük a német istálló túl messzire ment.
Fotó: TIERMég mindig nagyon gyerekcipőben jár az elektromos rollerek megítélése az utakon. Minden országban, sőt, minden városban más szabályok vonatkoznak rájuk – már, ha van egyáltalán szabály. Itthon egyelőre elég megengedő a hatóság, ugyanakkor a bérelhető elektromos rollerek mozgási területét erősen korlátozzák. Az Egyesült Királyságban még en
Nem aggódik a Mercedes Forma-1-es csapata amiatt, hogy megkérdőjeleződik idei versenyautójuk legalitása azok után, hogy a német istálló egy radikális újításokkal felvértezett géppel gurult pályára Bahreinben.
A japán befektetők nagy aggodalommal követik az ukrajnai háború fejleményeit és a bevezetett nemzetközi szankciókat. Az Oroszországban megtelepült japán autóipari cégek követik a tokiói kormány útmutatását, bezárják üzemeiket és hazarendelik japán alkalmazottaikat. A Toyota szentpétervári gyára működésének múlt pénteki felfüggesztése után bejelen
Csak többórányi késéssel tudta megkezdeni a tesztelést csütörtökön, Bahreinben a Haas Forma-1-es csapata, az amerikai istálló azonban bepótolhatja majd az elveszített pályaidőt.
Edsel A Ford kifejezetten kifejezetten sikeres volt az 50-es években, a névadó márka mellett a prémium kategóriában versenyző Lincoln modellek is jól mentek. A gyártó vezetősége úgy döntött, új márkát alapít, amit a Ford és a Lincoln közé pozícionál. A Ford óriási hírverést csapott a márka bemutatása köré: 1957. Szeptember 4-én volt a bemutató, ami
Az AlphaTauri versenyzője, Pierre Gasly érte el a legjobb köridőt a Forma-1-es csapatok bahreini tesztjének nyitónapján. A francia pilóta mögött a két Ferrari zárt, a legnagyobb figyelem pedig kétségkívül a Mercedes új versenyautóját kísérte csütörtökön.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint az elmúlt napok pánikkeltése és a benzinturizmus csak fokozta a benzinhiányt, ezért három döntést hoztak meg az ügyben a Mollal egyeztetve: a hét és fél tonna feletti kamionok csak a kijelölt benzinkutakon, a három és fél tonna feletti, külföldi rendszámú teherautók pedig csak a nagynyomású kútoszlopok
Egy igazán jelentős fejlesztési csomagot vitt pályára csütörtökön, Bahreinben a Mercedes Forma-1-es csapata, az istálló szerint azonban korai még megmondani, hogy jól működik-e minden a W13-as kódjelű versenyautón.
116 kört sikerült megtennie a Ferrari Forma-1-es csapatának a bahreini teszt nyitónapján, és ahogy Barcelonában, úgy itt is megosztva dolgoztak a csapat versenyzői.
A rendelkezésre álló adatok szerint március 11-én 1 óra 10 perc körül Budapest IX. kerületében, a Könyves Kálmán körút 28. szám előtt egy személygépkocsi villanyoszlopnak ütközött. A balesetben egy 22 éves férfi a helyszínen életét vesztette. Közúti közlekedési baleset történt március 11-én 2 óra 49 perckor az M6-os autópálya 77-es kilométerénél, B
A fene fog így reklámra költeni. A teljes anyag Van ahol máris duplájára nőttek a Tesla megrendelései címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Biró Balázs.
A nap leszorgalmasabb versenyzőjeként 138 kört tett meg a bahreini nyitónapon a Red Bull rutinos versenyzője, Sergio Perez. A mexikói úgy érzi, elégedettek lehetnek, bár rengeteget kell még tanulniuk.
- A kormány kitart a benzinárstop mellett - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtök este Budapesten, rendkívüli Kormányinfón. Gulyás Gergely szavai szerint a cél az volt, hogy az energiaár-emelkedéstől meg tudják kímélni a magyar családokat és a kisvállalkozásokat. Kiemelte: az Ukrajnában zajló háború miatt az energiaárak az egekbe
Mennyit ér az EU támogatása, ha közben finanszírozzuk az orosz hadsereget is? A teljes anyag Napi 139 milliárddal finanszírozzuk Putyin háborúját címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Biró Balázs.
Fékproblémák miatt mindössze 50 kört tudott megtenni a bahreini nyitónapon a McLaren versenyzője, Lando Norris – a brit pilóta ráadásul elárulta, a felmerült gondokat „nem is egyszerű megoldani”.
Második tesztnapjukat töltik Bahreinben a Forma-1 csapata – Daniel Ricciardo betegsége miatt továbbra sem vezethet, Kevin Magnussen viszont autóba ülhet!
Péntek délelőtt sem kezdheti meg a tesztelést Bahreinben a McLaren versenyzője, Daniel Ricciardo. Az ausztrál betegséggel küszködik, koronavírus-tesztjei negatív eredményt hoztak.
Emlékszem, mennyire odavoltam a mobiltelefonok hajnalán a Porsche Design eszközökért. Sikerült a letisztult, szögletes formákat átültetniük egy kézzel fogható méretbe is, és nem volt kérdés, hogy az igényesség valhol itt kezdődik és végződik. Ki gondolta volna, hogy a német autógyár dizájn részlege idén már 50 esztendős, és ezt a különleges alkalma
Herczig - aki az indiai Team MRF Tyres tagjaként indul az Eb-n - az M4 Sport Sporthíradó című műsorában elmondta: szorgos munkával készülnek a sorozat kezdésére. A délelőtti edzés során minden a terveik szerint alakult, és a folytatásban is próbálják maximálisan kihasználni a tesztnap adta lehetőségeket. - Elsősorban az új abronccsal kell megismer
Azt írták, hogy az első baleset a 22-as kilométernél történt, ott egy sáv járható, míg a második baleset miatt - ami a 28-as kilométernél történt - lezárták a pályát. Aki teheti, a Bicske csomópont és Biatorbágy között az 1-es főút felé kerülhet, ahol szintén lassulásra, megnövekedett menetidőre kell számítani - közölték. A katasztrófavédelem azt í
Könnyed funkcionalitásával, progresszív egyéniségével és széleskörű alapfelszereltségével – amely jelentős mértékben túlmutat elődmodelljén és magasan kiemelkedik a mezőnyből – az új BMW 2-es Active Tourer kiváltképp vonzó választás lehet az aktív életmódot kedvelő célcsoportok számára. A piaci bevezetéskor négyféle hajtáslánc-változat elérhető els
A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto is megkérdőjelezte a Mercedes versenyautójának legalitását, az olasz istálló ezért a szabályok pontosítását sürgeti.
Számtalanszor írtuk már le, hogy oldalunkon miért foglalkoztunk mindig is az Alpina modelljeivel, amikor más „tuningcégek” termékeiről nem írtunk. Nos, rendszeres olvasóink tudják, hogy azért, mert nem egy tuningcégről, hanem egy önálló gyártóról van szó, amely nem a kész BMW-ket, hanem a bajorok részéről már egyébként is kifejezetten az Alpina szá
Régóta téma Magyarországon az autópark kora. Régi autókat használnak a magyarok, jelenleg nagyjából 15 év egy átlagos magyar autó életkora. Ez sok szempontból probléma: a régebbi autók több károsanyagot bocsátanak ki, többet fogyasztanak és kevésbé biztonságosak. Bár az utóbbi években időnként lelassult az autópark öregedése, a helyzet továbbra se
A Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) honlapjának tájékoztatása szerint a kompok Szántódról 6.40 és 18.40 között, Tihanyból 7.00 és 19.00 között, 40 percenként indulnak. A menetidő 8 perc. A járatokat szükség esetén sűrítik. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Esteban Ocon volt a leggyorsabb a Forma-1-es csapatok második bahreini tesztnapjának délelőttjén. A francia pilótát Charles Leclerc követte a 2. helyen, míg Max Verstappen lett a 3.
Mint korábban írtuk, március 11-én 1 óra 10 perc körül Budapest IX. kerületében, a Könyves Kálmán körút 28. szám előtt egy személygépkocsi villanyoszlopnak ütközött. A balesetben egy 22 éves férfi a helyszínen életét vesztette. Fotók: police.hu A képek tanúsága szerint a kocsi nagy sebességgel csapódott az oszlopnak, az szinte kettévágta az autót.
A Volvo szépen csendben frissítette az S60 és V60 modelleket: noha mielőtt bárki komolyabb változásokra gondolna, formai szempontból csupán néhány aprócska módosítást végeztek el a gyáriak, és az utastérben is leginkább az új multimédiás rendszer jelent friss elemet – lényegében tehát nem sok minden változott.
Idén pályafutása harmadik évébe lép a márka városi modellpárosa, a 2020 Év Európai Autójának megválasztott Peugeot 208 ferdehátú és a vele azonos platformra épülő 2008 szabadidőjármű. A típusok az elmúlt években sikeresnek bizonyultak, nem utolsósorban akkumulátoros elektromos változatuknak köszönhetően, amelyek egyedülálló stratégiát alkalmaznak a
Az elektromos autók térnyerésével a sportautókat forgalmazó márkák sem ültek a babérjaikon, egyre többen kínálnak már elektromos örömöket. Aki azonban arra számít, hogy az egyébként már létező villanyos 500-as alapjaira élménygépet épít az Abarth, annak várnia kell. Eheelyett egyelőre meg kell elégednünk azzal, hogy az 595 és a 695 frissítésével él
A tárcavezető kora délután azt írta: nemrég beszélt telefonon Gordan Grlić Radman horvát külügyminiszterrel az ügyben. - A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint több NATO tagország, így Magyarország légtere is érintett volt a drón repülésében. - A vizsgálatok során szorosan együttműködünk a horvát hatóságokkal és más NATO szövetségeseinkkel eg
A Fiat mintha szánt szándékkal döntögetne rekordokat a modellciklusok hossza kapcsán – persze vannak modellek, amelyekhez sosem érhet fel, mint a Lada Niva vagy éppen a korábbi Land Rover Defender. A legutóbbi Punto 13 évet húzott ki, és úgy néz ki, hogy a Panda sem szeretne lemaradni. A 2011 óta készülő Panda pedig felülmúlná a testvér teljesítmén
Az új autómodellek idén nyártól kötelezővé váló elektronikus adatrögzítői az előzetes hírek szerint nem sokat fognak segíteni a biztonsági szakértőknek. Az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (Europeat Transport Safety Council – ETSC) szerint ugyanis tilos lesz a hely-, dátum- és időadatok lekérése az eszközökről. 2022. januárjában az Európai Bizo