2022. május 6. péntek

máj. 6
0:12
Próbára teheti a miami pálya a Forma-1-es versenyzőket (F1világ)
Komoly kihívások elé állíthatja a Forma-1 mezőnyét a vadonatúj miami versenypálya szűkös utolsó szektora – mondja az AlphaTauri ifjú versenyzője, Yuki Tsunoda.
máj. 6
0:12
Űrbatyu indul Magyarországról a közeli világűr elérésére (Autószektor)
Az Űrbatyu, amelynek indítási eseményére külön programmal készülnek a szervezők a Kemenes Vulkánparkban, a tervek szerint 32 ezer méteres magasságig emelkedik a sztratoszférában. A ballonszondát az indítás előtt közel 6 köbméter héliummal töltik fel. Ezt követően egy közös visszaszámlálás után indul útjára a majdnem 15 méter hosszúra szerelt ballon
máj. 6
0:16
A Forma-1-es Miami Nagydíj TV-közvetítései (F1világ)
A 2022-es Forma-1-es szezon ötödik versenyét rendezik meg az előttünk álló hétvégén, a száguldó cirkusz mezőnye ráadásul egy vadonatúj helyszínre, Miamiba látogat majd.
máj. 6
0:16
Hátborzongató divatnak hódolnak a közel-keleti szuperautósok (Autószektor)
A meghökkentő divathullám Dubaiból indult. Az új trend az, hogy a milliomosok egyszerre pózolnak és fotózkodnak szuperautóikkal és a körülöttük szabadon mászkáló vadállatokkal - egyebek mellett tigrisekkel, oroszlánokkal és gepárdokkal.  Dubai egyik legismertebb Instagram-híressége, Humaid Abdalla Albuqaish (@humaidalbuqaish) indította el a provoka
máj. 6
0:20
A GP Világa: Kielemezzük a Red Bull idei versenyautóját! (F1világ)
Döcögősen indult a Red Bull Forma-1-es csapata számára a 2022-es idény, az osztrák istálló azonban az Emilia-Romagna Nagydíjon magabiztos kettős győzelmet aratott. Az energiaital-gyárosok megoldották az első versenyhétvégéken tapasztalt megbízhatósági problémákat, ráadásul az új fejlesztéseknek hála sikerült könnyebbé is tenniük az RB18-as kódjelű
máj. 6
0:20
Hétfőtől már két Caf-szerelvény jár hétköznap a 14-es villamos vonalán (Autószektor)
A társaság azt írta: a visszajelzések alapján az angyalföldi és az újpesti utazók is kedvelik az alacsonypadlós, klimatizált, kamerával felszerelt és energiahatékony szerelvényeket. Az alacsony padlószintnek köszönhetően a babakocsival, illetve nagyobb csomaggal közlekedők, valamint a mozgásukban korlátozottak is könnyebben szállnak fel a járművekr
máj. 6
0:24
A meghibásodások leggyakoribb oka az akkumulátor (Autószektor)
2021-ben szinte minden második autó meghibásodásának oka a lemerült indítóakkumulátor volt. Ez a fiatal autókra is vonatkozik. Az életkor előrehaladtával az elektromosság és az elektronika egyre nagyobb problémát jelent. Egyes autók megbízhatóbbak, mások sérülékenyebbek. Az ADAC körülbelül 3,5 millió hibaelhárítási hívás alapján értékelte, hogy mi
máj. 6
0:28
A városházáról könnyű azt üzenni: „Menj biciklivel!” (Autószektor)
A polgármesteri hivatalokból könnyen ki lehet üzenni: "Menj biciklivel!" A probléma az, hogy a két kerék nem mindig helyettesítheti a négyet. Az ördög a részletekben bújik meg. Ez vegytisztán kiderül az olasz Ipsos közvéleménykutató-intézet felméréséből. Az Ipsos által a Greenpeace megbízásából végzett felmérés szerint Rómában a válaszadók 55%-a ny
máj. 6
0:32
Súlyos baleset - mentők, tűzoltók a hármas karambol helyszínén (Autószektor)
Egy kamion, egy kisteherautó és egy személyautó ütközött össze a 8-as főút kezdeténél, Székesfehérváron, a 63-as főút találkozásánál lévő körforgalom közelében. Az ütközés következtében a kamion árokba hajtott, és folyik belőle az üzemanyag. A műszaki mentést a székesfehérvári hivatásos tűzoltók végzik. A helyszínre mentőt is érkeztek. Az érintett
máj. 6
0:36
Suzukival győzték le a Jeep rekordját (Autószektor)
Matthias Jeschke német kalandor felállította a Guinness-rekordot a négykerekű járművel elért legnagyobb magasságban. Egy Jeep Wrangler Unlimiteddel elérte a 6,646 méteres magasságot a chilei Ojos del Salado vulkánon. Mire képes egy Samurai Jeschke öröme nem tarthatott sokaáig, a rekord már meg is dőlt, a Guinness hivatalos ellenőrzésére vár. Ápri
máj. 6
0:40
Csaknem féltucat autó rohant egymásba az M0-on (Autószektor)
Négy személyautó és egy teherautó szenvedett ráfutásos balesetet az M0-ás autóút 33-as kilométerénél, Gyál térségében, a lehajtó közelében, az M3-as autópálya felé vezető szakaszon ma, nem sokkal 17 óra után. A műszaki mentést a fővárosi hivatásos tűzoltók végzik. A helyszínre a mentők is kiérkeztek. Az érintett szakaszon forgalmi akadályra kell sz
máj. 6
0:44
Csak a villanyautók tartják a frontot Nagy-Britanniában (Autószektor)
A dízelüzemű autók értékesítése éves összevetésben 52 százalékkal, 6725-re esett, piaci részesedésük 5,6 százalékra zsugorodott a tavaly áprilisi 9,9 százalékról - írja az MTI. Áprilisban 54 ezer 633 új benzinüzemű autót adtak el, ez 23,2 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbihoz képest, a piaci részarányuk 50,3 százalékról 45,8 százalékra mérsé
máj. 6
0:48
Íme, a legdrágább használtautók Európában (Autószektor)
Ha nem számítjuk az egyértelmű elírásokat, mint a 14 millió eurós Opel Adam-ot, a legdrágább használtautó az oldalon egy Bugatti Divo. Az autóért 11,8 millió eurót kérnek, ami mai árfolyamon nagyjából négy és fél milliárd forintot jelent. 2021 júniusában helyezték forgalomba és azóta 500 kilométert tettek meg vele. Ennyi pénzért egy igazi ritkaság
máj. 6
4:30
Jól fogytak a BMW e-autói az első negyedévben (autopro)
Az első negyedév az e-autók eladásainak jelentős növekedését és a nehézségek ellenére is jó pénzügyi eredményeket hozott.
máj. 6
5:48
Így fogsz hamarosan Te is villanyfurgonnal melózni! (Autónavigátor)
A Ford E-Transit menetpróbájára érkeztünk Barcelona kikötőjébe, ám sokkal többet kaptunk egy egyszerű próbakörnél: nem csak az derült ki, hogy
máj. 6
6:12
Két évad még biztosan készül a Netflix F1-es sorozatából (F1világ)
Még két évad biztosan készül a Netflix Forma-1-es sorozatából, a száguldó cirkusz és a műsorszolgáltató ugyanis csütörtökön este bejelentette, a 2022-es szezon mellett a 2023-as idény is feldolgozásra kerül majd.
máj. 6
6:30
Óriási összegből elektrifikál Spanyolországban a VW (autopro)
Tízmilliárd eurós befektetéssel bővíti elektromosautó-gyártását Spanyolországban a Volkswagen.
máj. 6
7:12
Autóalkatrészeket lopott a magyar tolvajpár Ausztriában (Autószektor)
A gyanúsítottak elsősorban lökhárítókat és autóakkumulátorokat, de fényszórókat, generátorokat, és bukósisakokat is loptak. A legutóbbi esetben egy beépített GPS nyomkövető vezette a nyomozókat az elkövetők nyomára. Képernyőfotó a Kronen Zeitung cikkéről. A pár lelepleződött a stájerországi Weiz kerületben. Egy nő bejelentést tett a rendőrségen el
máj. 6
7:18
Ez történik az autóddal, amikor leáll a 3G szolgáltatás (Villanyautósok)
Hónapokon belül megszűnik a 3G szolgáltatás Magyarországon. A teljes anyag Ez történik az autóddal, amikor leáll a 3G szolgáltatás címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Biró Balázs.
máj. 6
7:30
Már Miamiban is lesznek újítások a Ferrarin (F1világ)
Idei első komolyabb fejlesztési csomagját csak a két hét múlva esedékes Spanyol Nagydíjon viszi pályára a Ferrari Forma-1-es csapata, az olasz istálló versenyautójára azonban már ezen a hétvégén, Miamiban felkerül néhány új elem.
máj. 6
7:30
Olyan az autóiparban dolgozni, mint viharban hajózni (autopro)
Nem könnyű ma az autóiparban dolgozni.
máj. 6
8:18
Hogyan tegyünk tönkre egy csodálatos autót egy ízléstelen hátsó szárnnyal? (Autószektor)
A Fukuicsi Tokuo felügyeletével, Mori Tadao főtervező által megrajzolt LF-FC kupét 2012-ben dizájntanulmányként mutatták be a Detroiti Autószalonon, eredetileg mindössze annyi lett volna a feladata, hogy a nagyközönségnek bemutassa a Lexus új, moduláris GA-L padlólemezében rejlő lehetőségeket és a jellegzetes, orsó alakú hűtőmaszkról könnyen felism
máj. 6
8:30
A Ferrarin nem fog a válság (autopro)
Minden fontos mutatója javult az olasz cégnek.
máj. 6
8:36
Egymás ellen a Hyundai Elantra N és a Honda Civic Type R! (Autónavigátor)
, akkor a Type R jött ki jobban a kakaskodásból. Ezúttal is egy Hyundai, de az Elantra N volt az
máj. 6
9:06
Csak a villanyautók tartják a frontot Nagy-Britanniában (Autószektor)
A dízelüzemű autók értékesítése éves összevetésben 52 százalékkal, 6725-re esett, piaci részesedésük 5,6 százalékra zsugorodott a tavaly áprilisi 9,9 százalékról - írja az MTI. Áprilisban 54 ezer 633 új benzinüzemű autót adtak el, ez 23,2 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbihoz képest, a piaci részarányuk 50,3 százalékról 45,8 százalékra mérsé
máj. 6
9:18
Itt az új Mercedes-Benz T-osztály, ennyibe kerül (Autószektor)
A kompakt családi egyterűek szegmense jelentősen megnövekedett az elmúlt években. A T-osztály a kompakt külsőt egyesíti a különösen tágas belső térrel, amely családi használatra és aktív életstílushoz is tökéletesen alkalmassá teszi a modellt. Az újdonság egyben beszálló lehetőséget is kínál a csillagos márka világába azok számára, akik a praktikum
máj. 6
9:24
Forgatható képernyőt kapott az új Tesla Model S és X (Villanyautósok)
A mechanika már korábban is az autókban volt, eddig talán hiány volt motorokból? A teljes anyag Forgatható képernyőt kapott az új Tesla Model S és X címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Szűcs Gábor.
máj. 6
9:36
Összegraffitizték a Williams F1-es autóját (F1világ)
Különleges fényezésű versenyautót leplezett le Williams Forma-1-es csapata a hétvégi Miami Nagydíj előtt. A brit istálló egy amerikai művésszel, Surge-dzsel dolgozott együtt.
máj. 6
9:36
Nem tervez elbocsátásokat a Dunakeszi Járműjavító (autopro)
Tömeges elbocsátásokat legalábbis biztosan nem a cég közleménye szerint.
máj. 6
9:54
Különleges fényezésű hátsó szárnya lesz Miamiban a Mercedesnek (F1világ)
Különleges fényezésű hátsó szárnnyal viszi pályára Forma-1-es versenyautóit a hétvégi Miami Nagydíjon a Mercedes Forma-1-es csapata. A német istálló a FTX nevű partnerével együttműködve jeleníti meg az amerikai művész, Mad Dog Jones munkáját.
máj. 6
10:18
Continental: újrahasznosított Pet-palackokból készít gumiabroncsot (Autószektor)
A Continental 2021 szeptemberében mutatta be saját fejlesztésű ContiRe.Tex technológiáját, mely során poliészterfonalat alkalmaznak. Ezt használt PET-palackokból nyerik ki bármiféle közbenső kémiai lépés nélkül, ennek köszönhetően a technológia sokkal hatékonyabb, mint az egyéb módszerek, melyek során a PET-palackokat nagy teljesítményű poliészterf
máj. 6
10:36
Más szállítószalaghoz más e-motor illik (autopro)
Az igényektől függően hol egyenáramú, hol váltakozó áramú motorok jelentik az ideális megoldást.
máj. 6
10:42
800 forintos üzemanyagár jöhet az uniós olajembargóval (Autónavigátor)
Az elmúlt napok forró témája volt az Oroszországgal szemben bevezetendő szankciók kapcsán felvetett olajembargó, amivel az Európai Unió vezetése betiltaná
máj. 6
10:45
Viccnek durva lenne – íme, Will.i.am és a Mercedes-AMG közös projektje (Auto Pult)
A hét elején már beszámoltunk róla, hogy a Mercedes-AMG és a zenész, Will.i.am egy közös projekttel készülnek, aminek végeredménye egy igen érdekes, természetesen teljesen egyedi – és egy példányban elkészülő – modell lesz. Nos, megérkezett a „The Flip” névre keresztelt autó (engedjék meg, hogy ezentúl csak simán Flip néven emlegessem), amely, hát…
máj. 6
10:48
Ilyen egy kör a vadonatúj miami F1-es pályán (F1világ)
Egy vadonatúj versenyhelyszínen, Miamiban vendégeskedik ezen a hétvégén a Forma-1 mezőnye: az 5,4 km hosszú versenypálya a 76. helyszín, ahol királykategóriás futamot rendeznek.
máj. 6
11:30
Szia Lexus! – Lexus Nx 350h Special Edition Top (Autószektor)
Külső karakterében az NX nem változott az elődjéhez képest. Ha rosszindulatú akarnék lenni, illetve csak kívülről nézem a két autót, akkor erősebb ráncfelvarrásnak is tekinthetném a két generáció közötti különbséget. Persze ez nem így van, hiszen alig akad külső elem, amihez ne nyúltak volna hozzá a 2 centivel hosszabb és ugyanennyivel szélesebb ut
máj. 6
11:36
Idén is lesz Humda Nap a Techtogether Automotive Hungary-n (autopro)
A tavalyi rendezvényhez hasonlóan idén is több programmal készül a Humda Zrt.
máj. 6
11:42
Nincs más út, élesben kell kísérletezgetnie a Mercedesnek (F1világ)
Kísérletezéssel telnek a soron következő versenyhétvégék a Mercedes Forma-1-es csapata számára, miközben az istálló tovább próbálja megoldani a W13-as kódjelű versenyautó „delfinezéssel” kapcsolatos problémáit. Toto Wolff pontosan tudja, nem fog egyik napról a másikra feljavulni a teljesítményük.
máj. 6
12:18
Az Audi Hungaria Ámk végzősei magyar szokások szerint ballagtak (Autószektor)
Az egész iskolai közösség izgatottan várta ezt a napot, mivel a pandémia miatt már két évfolyam is ballagási ünnepség nélkül búcsúzott az intézménytől. A 36 magyar és német érettségiző diák énekelve ballagott végig a virággal díszített épületen, és vonult be a feldíszített sportcsarnokba, ahol szüleik, hozzátartozóik, tanáraik, iskolatársaik fogadt
máj. 6
12:30
Még több hónap mire felpörgeti termelését az MAN (autopro)
Az ukrajnai háború még sokáig érezteti hatását a haszonjárműgyártó termelésében.
máj. 6
12:54
Nagyon vagány sisakja lesz Norrisnak Miamiban (F1világ)
Elképesztően vagány sisakkal áll rajthoz a hétvégi Miami Nagydíjon a McLaren Forma-1-es versenyzője, Lando Norris.
máj. 6
13:18
A német e-autók kínai népszerűsége töretlen (Autószektor)
A PwC vezetési tanácsadó cég tanulmánya szerint a német gyártók növelik a lábukat a legnagyobb piacon, Kínában a teljesen elektromos autók értékesítése terén. Összesen egymillió akkumulátoros autót (BEV) adtak el a Népköztársaságban az első negyedévben – ez a világszerte újonnan regisztrált elektromos autók kétharmada. Új modellekkel a német cégekn
máj. 6
13:24
Mini Baku, sok előzés – így jellemzik az F1-es pilóták a miami pályát (F1világ)
Jelentős felhajtás közepette érkezett a mezőny az Egyesült Államok legújabb Forma-1-es nagydíjára, amit a napsütötte Miamiban rendeznek meg. A szervezők mindent megtettek a különleges futam érdekében, de vajon mit gondolnak maguk a versenyzők?
máj. 6
13:36
Eurómilliárdos megrendelést kapott a Vitesco (autopro)
A vállalattól a Hyundai rendelt nagy tételben elektromos hajtásokat.
máj. 6
13:57
A Volkswagen, a Škoda és a Cupra is megvillantotta jövőbeli elektromos kisautóját (Auto Pult)
A Volkswagen konszern márkái már sok-sok éve használják ugyanazokat az alapokat, és bár egyes kategóriákban azért igyekeznek eltérő modellekkel előrukkolni, számtalan hasonló méretű és képességű típust vonultatnak fel. Nem lesz ez másként az elektromos jövőben sem, a konszern húzómárkái – és itt rá kell világítanunk arra, hogy a Seat jövője a Cupra
máj. 6
14:00
2630 kilométeres hétvége egy Hyundai Ioniq 5-tel (Villanyautósok)
Brutális mennyiségű adatot böngészhettek végig, de egy szubjektív élménybeszámoló is szerepel a cikkben. A teljes anyag 2630 kilométeres hétvége egy Hyundai Ioniq 5-tel címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Szűcs Gábor.
máj. 6
14:12
96,2 millió forint az autópálya-koncessziós díj kilométerenként (Autónavigátor)
Szigorú feltételeknek kell megfelelnie annak a konzorciumnak, amely elnyerte az autópályák építésének és karbantartásának koncessziós jogát. Ugyanis 2023-ig 317 kilométernyi
máj. 6
14:12
Bevezető kedvezménnyel érhető el most hétvégén a vadonatúj Toyota Aygo X (Autószektor)
A mostani, a félvezető és chiphiány és az ezeknek köszönhető korlátozott kínálat, illetve hosszú szállítási határidők jellemezte autópiaci helyzetben ritkaságszámba megy, hogy egy autógyártó nyílt napokat tartson, az pedig még ritkább, hogy egyes modelljeire kedvezményt is kínáljon. Az iparági nehézségeket a legtöbb versenytársánál nagyobb sikerrel
máj. 6
14:30
Szigorít az FIA, az alsóneműt és az ékszereket is ellenőrzik Miamiban (F1világ)
A soron következő versenyhétvégétől kezdve új időszak kezdődik a Forma-1-ben, miután a sorozat egyik új versenyigazgatója egy létező, ám eddig nem ellenőrzött szabályt készül betartatni. Lewis Hamilton már hetekkel ezelőtt tiltakozott.
máj. 6
14:30
Elektromos autók szűkében van a Volkswagen (autopro)
Idén nem tud már új, elektromos autóra vonatkozó rendelést teljesíteni a Volkswagen.

Keresés