2022. május 6. péntek

máj. 6
0:12
Naftali Bennett szerint Putyin elnézést kért amiatt, hogy Lavrov lezsidózta Hitlert (444.hu)
Izrael elfogadta az orosz diktátor bocsánatkérését.
máj. 6
0:16
Az izraeli Legfelsőbb Bíróság jóváhagyta, hogy ledózeroljanak nyolc palesztin falut és kitelepítsenek ezer embert (444.hu)
Közel húsz éve zajlik a pereskedés a területről, ami az izraeli állam szerint lakatlan volt.
máj. 6
0:20
Scholz és Biden megegyezett abban, hogy nem ismernek el semmilyen orosz területszerzést Ukrajnában (444.hu)
Abban is egyetértettek: Ukrajnát továbbra is érdemben támogatni kell, hogy gyakorolhassa az önvédelemhez való törvényes jogát.
máj. 6
5:30
"Itt kemény és véres harcokat folytatunk" - tíz hete tart a háború Ukrajnában (ATV)
Az orosz erők ismét rakétatámadásokat hajtottak végre katonai célpontok ellen. Szakértők szerint ugyanakkor a vasútvonalak bombázásával sem tudták megakadályozni, hogy a nyugati országok által küldött fegyverszállítmányok eljussanak az ukrán hadsereghez. Eközben Ukrajna azzal vádolta meg az oroszokat, hogy betörtek az Azovsztal acélgyár területére,
máj. 6
6:12
Rosszabbnál rosszabb hírek a Bank of Englandtől – „Visszatértek a 70-s évek” (Infostart)
Tízszázalékos inflációval ijesztgetik a briteket az év végére, ami évtizedek óta példátlan árdrágulást jelentene. Ennek nyomán az Angol Központi Bank 1 százalékra emelte a sokáig nagyon alacsonyan tartott kamatlábat – így kezd elmúlni a jelzáloghitelesek aranykora.
máj. 6
6:24
Az ENSZ-főtitkár visszahozná a világpiacra az ukrán, orosz és fehérorosz termékeket (ATV)
Vissza kell hozni a világpiacra az ukrán, az orosz és a fehérorosz mezőgazdasági termékeket és műtrágyákat, tekintet nélkül az Ukrajnában zajló konfliktusra - jelentette ki csütörtökön António Guterres ENSZ-főtitkár a világszervezet Biztonsági Tanácsában (BT), amely az Oroszország indította háborúval kapcsolatban ülésezett.
máj. 6
6:30
Guterres: Vissza kell hozni a világpiacra az ukrán, orosz és fehérorosz mezőgazdasági termékeket és műtrágyákat (HírTV)
Az ENSZ-főtitkár szerint ezt a harci cselekmények ellenére meg kell valósítani.
máj. 6
6:36
Kártérítést követelhetünk az államtól a túlzott légszennyezés miatt (Infostart)
Az Európai Unió luxemburgi székhelyű Bíróságának főtanácsnoka szerint.
máj. 6
6:48
Olaf Scholz és Joe Biden megegyezett abban, hogy nem ismernek el semmiféle orosz területszerzést Ukrajnában (rtl.hu)
A német kancellár és az amerikai elnök telefonon egyeztettek.
máj. 6
6:54
Politikai atombomba robbant az Egyesült Államokban az abortusztilalom lehetőségének megszellőztetésével (rtl.hu)
Felbolydította az amerikai politikai életet a hír, hogy az amerikai legfelsőbb bíróság megszüntetheti az abortuszhoz való jogot. A konzervatívok fél évszázada küzdenek azért, hogy eljöjjön ez a pillanat, és több államban már készen állnak az abortusz betiltásáról és szigorú korlátozásáról szóló jogszabályok. A republikánusok azonban nagy politikai
máj. 6
7:12
Megakadt a civilek evakuálása az Azovsztálból (HírTV)
Tüdőszaggató bombákat is bevethetnek a mariupoli acélműben az oroszok - ezt állítja a brit hadsereg korábbi hírszerzője.
máj. 6
7:12
Ensz: Százával tüntetik el az oroszok az ukrán civileket (444.hu)
Az emberi jogi főbiztos szerint tisztviselőket, újságírókat, aktivistákat, nyugalmazott katonákat és más civileket visznek el erőszakkal. Eddig 180 ilyen esetről tudnak.
máj. 6
7:14
Megerőszakolt ukrán nőkön segítene az Európai Parlament (HírTV)
Sürgősségi fogamzásgátlást és abortuszt biztosítana az Európai Parlament az erőszak áldozatául esett ukrán nők számára.
máj. 6
7:24
Közel a megegyezés az orosz olajembargóról az uniós főképviselő szerint (ATV)
Joseph Borrell elmondása szerint közel állnak a megegyezéshez a hatodik orosz szankciós csomagról az uniós tagállamok.
máj. 6
7:24
Az ENSZ és a Vöröskereszt újabb akcióba kezdett, hogy kimenekítsék Mariupol lakóit (rtl.hu)
Eddig közel 500 civilt sikerült biztonságba helyezni.
máj. 6
7:30
Trump rakétákat lőtt volna ki Mexikóra volt védelmi minisztere szerint (rtl.hu)
Azután az egészet letagadta volna.
máj. 6
7:36
Amerika tagadja, hogy segítené az orosz tábornokok levadászását (444.hu)
A Fehér Ház szerint felelőtlenség az ellenkezőjét állítani.
máj. 6
7:42
Fejszékkel támadtak a terroristák Izraelben, több halott (ATV)
Hárman meghaltak, ketten súlyosan megsebesültek Izrael középső részén, Eládban egy csütörtök esti terrormerényletben - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.
máj. 6
7:48
Fegyverszállításokról tárgyalt Johnson és Zelenszkij (Demokrata)
Hosszabb hatótávolságú fegyverek szállításáról tárgyalt Boris Johnson és Volodimir Zelenszkij.
máj. 6
7:54
ENSZ-főtitkár: a háború miatt veszélyben a globális termelésbiztonság (Infostart)
Vissza kell hozni a világpiacra az ukrán, az orosz és a fehérorosz mezőgazdasági termékeket és műtrágyákat, tekintet nélkül az Ukrajnában zajló konfliktusra - jelentette ki csütörtökön António Guterres ENSZ-főtitkár a világszervezet Biztonsági Tanácsában (BT), amely az Oroszország indította háborúval kapcsolatban ülésezett.
máj. 6
7:54
A szexipar cápái ólálkodnak az ukrán menekültek körül (Ripost)
Gyerekekkel érkező ukrán nőkre is vadásznak a bűnözők.
máj. 6
7:54
Putyin kifogyhat a rakétákból (rtl.hu)
Az orosz tábornokok pedig egymásnak estek a kudarctól és a tisztogatástól való félelmükben – állítja a brit vezetés.
máj. 6
8:18
Kiderült, ki segített az ukránoknak elsüllyeszteni a Moszkva hadihajót (ATV)
Amerikai tisztségviselők szerint az amerikai hírszerzés segített elsüllyeszteni az orosz hadihajót – közölte az NBC News.
máj. 6
8:18
Putyin állítólagos barátnőjét is szankcionálná az EU (444.hu)
Alina Kabajeva az egyik legnagyobb orosz médiaholding vezetője.
máj. 6
8:30
Vegyi üzem telephelye lángolt Oroszországban (rtl.hu)
A dzserzsinszki gyár egykor a vegyifegyver-gyártás központja volt.
máj. 6
8:36
Donorkonferencián gyűjtöttek Ukrajnának Európa vezetői (HírTV)
A rendezvényen állam- és kormányfők mellett Ursula von der Leyen is részt vett, aki elmondta, bízik benne, hogy a támogatás elősegíti majd Ukrajna EU-csatlakozását is.
máj. 6
8:42
Katonai szakértő meredek állítása: az oroszok akcióba kezdhetnek Magyarország területén is a győzelem napja után – Provokáció készül? (Blikk)
A győzelem napja, azaz május 9. után több országban – így Magyarországon is – provokációkat hajthatnak végre az oroszok – véli egy ukrán katonai szakértő.
máj. 6
8:48
Már tizenkétezren jönnek naponta a válságzónából - a háború pénteki hírei (Infostart)
Magyarország nem fogadja el a 6. szankciós csomagot Oroszország ellen, a miniszterelnök részletesen elmondta, hogy miért. Románia és Ukrajna felől is rengetegen menekülnek Magyarországra.
máj. 6
8:48
Visszatért a SpaceX űrhajója a Földre a Nemzetközi Űrállomás legénységével (ATV)
Biztonságosan visszatértek a Földre péntek hajnalban a Nemzetközi Űrállomás (ISS) űrhajósai, akik a harmadik olyan csapatot alkották, amelyet a SpaceX rakétájával vittek fel hosszabb időre a világűrbe.
máj. 6
8:54
Falunapi buli miatt kell gyalog iskolába járniuk a gyerekeknek (Ripost)
Ki kell fizetni az adósságot.
máj. 6
8:54
WHO: Háromszor annyian haltak bele a koronavírus következményeibe a hivatalos adatokhoz képest (SzMo)
Közel 15 millióan halhattak bele a világjárványba és a következményeibe a világon. Indiában például tízszer annyian, mint korábban feltételezték..
máj. 6
9:18
Trump még az idén bejelentheti, hogy elindul 2024-ben (Demokrata)
A volt amerikai elnök élesen bírálta a transzgender-mozgalmat is egy interjúban.
máj. 6
9:30
Ferenc pápa egymillió eurót fizethetett egy túszul ejtett apáca kiszabadításáért (rtl.hu)
Egy korrupciós perben hangzott el az állítás.
máj. 6
9:36
Trump rakétákat akart lőni Mexikóra, állítja egykori védelmi minisztere (444.hu)
Esper szerint Trump így akarta likvidálni a drogkartelleket.
máj. 6
9:54
Most újabb kísérletet tesznek Mariupol kiürítésére (Infostart)
Az éjszaka egy konvoj tartott az ostrom alá volt mariupoli acélüzembe, hogy evakuálja az ott ragadt civileket – közölte az ENSZ. A komplexumba visszaszorult ukrán katonák közölték, az utolsó töltényig kitartanak.
máj. 6
10:00
Drogcsempészet miatt leváltották a Brit Virgin-szigetek miniszterelnökét (444.hu)
A vád szerint öt kiló kokaint akart az Egyesült Államokba vinni.
máj. 6
10:00
Magyar csalót fogtak el az Egyesült Királyságban (Demokrata)
Unokázós csalót fogtak el nottinghami rejtekhelyén az angol rendőrök.
máj. 6
10:06
Halálos áldozatuk is van az összecsapásoknak a kirgiz-üzbég határon (HírTV)
Három kirgiz életét vesztette egy Üzbegisztánnal határos, vitatott hovatartozású területen, mert az üzbég csapatok tüzet nyitottak rájuk - közölte a biskeki kormány pénteken.
máj. 6
10:12
Egy kibelezett cápát lógattak fel a diákok egy floridai iskolában (rtl.hu)
Diákcsínyt gyanítanak a bizarr tett mögött.
máj. 6
10:18
Öt döbbenetes tény a Fehér Ház új szóvivőjéről (Demokrata)
Karine Jean-Pierre kinevezését „történelmi jelentőségűnek” nevezték.
máj. 6
10:30
Kerekesszékben Ferenc pápa (Infostart)
Először jelent meg így a nyilvánosság előtt a katolikus egyház 85 éves vezetője. Krónikus térdfájdalmai vannak.
máj. 6
10:30
Putyin szeretője is felkerülhet az Eu szankciós listájára (Blikk)
A szankciós dokumentum szerint Kabajeva „Vlagyimir Putyin elnökkel szoros kapcsolatban áll”. Rajta kívül más orosz állampolgárokat is beutazási tilalom és vagyonbefagyasztás fenyeget az EU-ban.
máj. 6
10:48
Putyin állítólagos szeretőjét is szankcionálná az EU (SzMo)
Alina Kabajeva olimpiai bajnok tornász, régóta úgy tartják, hogy Putyin barátnője, és négy gyermekének anyja.
máj. 6
10:54
Willie Smith összeverekedett 30 diákkal egy iskolaudvaron (rtl.hu)
Az esetről videó is készült.
máj. 6
11:36
Először neveztek ki fekete szóvivőt a Fehér Házban (444.hu)
Karine Jean-Pierre érkezik Jen Psaki helyére.
máj. 6
11:42
Hídpillérnek ütközött egy Viking hajó Komáromnál (Infostart)
A flotta másik kirándulóhajójának volt balesete három éve a Hableánnyal Budapesten. A komáromi ütközésben 11-en sérültek meg.
máj. 6
11:42
Vírust találtak abban a sertésszívben, amelyet elsőként ültettek emberbe (HírTV)
A kutatók, akik azon dolgoznak, hogy kiderítsék, miért halt meg az első ember, akinek szervezetében sertésszívet ültettek, a szervben állati vírust fedeztek fel.
máj. 6
11:42
Ismét megpróbálják evakuálni az Azovsztalban rekedt civileket (ATV)
Ismét megkísérlik az ukrán erők a mariupoli Azovsztal acélműben rekedtek evakuálását - jelentette be pénteken Andrij Jermak, a kijevi elnöki hivatal vezetője, részleteket azonban nem árult el.
máj. 6
12:00
Magyarországnak még egy év orosz olajat ajánlottak Brüsszelben (444.hu)
2024 végéig tolnák ki a magyarokra és szlovákokra vonatkozó kivételt, ha nem vétózzák meg az új szankciót. A csehek és a görögök is kaphatnak haladékot. Puhul az embargó, de még így sincs megegyezés.
máj. 6
12:06
Börtönbe kerül a férfi, akit egy repülőgép üléséhez szigetelőszalagoztak (rtl.hu)
Az utaskísérőket fogdosó férfit szigeletőszaggal rögzítették a székéhez.

Keresés