2022. június 10. péntek

jún. 10
0:12
Stagnálnak a Kgfb-átlagdíjak az egyre növekvő kárráfordítás ellenére (Autószektor)
Az MNB azt közölte: éves alapon 0,4 százalékkal mérséklődött az országos átlagdíj, és ezen belül Budapesten jelentős, 5 százalékos visszaesés történt, miközben ezt a mértéket szinte teljesen ellensúlyozza a nem fővárosi átlagdíjak 3 százalékos növekedése. Ezzel párhuzamosan folytatódott a kárráfordítások növekedése: 2022 első negyedévében ezek mért
jún. 10
0:16
Super Racing Festival - Ingyenes versenyhétvége Mogyoródon (Autószektor)
A 37 éves Kiss címvédőként és a mostani idény összetett éllovasaként érkezik Mogyoródra, a szezonnyitó misanói versenyhétvégén ugyanis két győzelmet aratott - mindkettőt pole pozícióból rajtolva -, valamint egy harmadik és egy nyolcadik helyet is szerzett. A magyar Révész Racing csapat versenyzője hat ponttal vezet a hatszoros Eb-győztes német Joch
jún. 10
0:20
Megugrott az elektromos rollerek iránti kereslet idehaza (Autószektor)
A felmérés a Pulzus kutatási applikációval készült a MediaMarkt megbízásából 2022. május 23. és 25. között 1091 válaszadói mintával. A válaszadók 20 százaléka főként élményszerzés céljával, vagy kíváncsiságból e-rollerezik, 6 százalékuk pedig az autó helyett használja. Bálint Péter, a MediaMarkt kategóriamenedzsere a közleményben kiemelte, az elekt
jún. 10
0:24
Innovatív kerékpáros forgalomszámlálási rendszert tesztelnek (Autószektor)
A közlemény szerint az elmúlt évek tendenciái folytatódnak, a tapasztalatok azt mutatják, hogy egyre többen használják a kerékpárjukat már a hétköznapokon is. A környezetterhelés, illetve a közúthálózat terheltségének csökkentésére szolgáló kerékpár- és gyalogoshálózat mérése segítheti a későbbi fejlesztések előkészítését, az egészséges életmód és
jún. 10
0:28
Beszakadt az út egy autó alatt a fővárosban (Autószektor)
Beszakadt az útburkolat egy személygépkocsi alatt Budapest II. kerületében, a Fazekas utcában. A fővárosi hivatásos tűzoltók végzik a műszaki mentést a balesetnél, amely akadályozza a forgalmat. Az egységek kiemelik a járművet.
jún. 10
0:32
Az érzés, amikor versenyzel (Autószektor)
.
jún. 10
0:36
Egy ló is megsérült a délutáni autópálya-balesetben (Autószektor)
Baleset miatt lezárták az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalát Nagyfüged közelében - közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense csütörtök délután az MTI-vel. Lázár Levente elmondta: az autópálya 87-es kilométerénél egy személyautó a szalagkorlátnak ütközött. A gépkocsi vezetője és a járművel húzott, a balesetben felborult ló
jún. 10
0:40
Putyin kedvenc autómárkáját persze legyártják (Autószektor)
Hogyan működik a hazai Aurus márka összeszerelő központja az Oroszország elleni szankciók körülményei között? A hivatalos közlések szerint zavartalanul. Ellentétben az orosz autóipar egyéb szegmenseivel, melyek keserves hónapokat élnek át az alkatrészhiány és a megszorítások miatt. Míg az egyéb márkák gyárai sorra állnak le, illetve függesztik fel
jún. 10
0:44
Bemutatták Obi-Wan Kenobi két Volkswagenjét (Autószektor)
Mindkét ID. Buzz bemutatójármű látható volt a vörös szőnyegen az „Obi-Wan Kenobi” című sorozat premierjén. Meglepetésként érkeztek a rajongói rendezvényre, ahol a Volkswagen márkanagykövete és a sorozat sztárja, Ewan McGregor is jelen volt - írja a márka közleménye. A Volkswagen és a Lucasfilm tervezőinek első közös munkája A tervezők speciális rag
jún. 10
0:48
Az autógyártók a jövőjük védelmében kiszervezik a villanyos üzletágat (Autószektor)
Az autógyártók több mint egy évszázadot töltöttek a benzin- és dízelmotorok finomhangolásával, gyárakat és kutatóközpontok hálózatát hozták létre az üzemanyagok fejlesztésére és gyártására, ahogy az elmúlt évtizedben ugyanazt teszik a szintetikus üzemanyagok esetében. Ezek a gyártók jelenleg aggasztó kilátással szembesültek: az elektromos autókra v
jún. 10
4:36
Nem tetszik a német autóiparnak az EU döntése (autopro)
A belső égésű motorok betiltását elhibázottnak tartja többek között a német közlekedési miniszter.
jún. 10
5:48
Evo motorral még a SUV is vonzó? Turbós Outlandert próbáltunk! (Autónavigátor)
Mostanában Magyarországon leginkább miatt, és okán kerül szóba a Mitsubishi, bár árulják még a nevét meghazudtolóan akár konnektoros hibrid, megemelt
jún. 10
6:12
Magnussen: Több a következetlenség az F1-ben a két versenyigazgató miatt (F1világ)
A Haas versenyzője, Kevin Magnussen szerint sok problémát szül idén a Forma-1-ben az, hogy két versenyigazgatót alkalmaz a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA).
jún. 10
6:36
Üzemanyagcellák alkatrészét gyártja az Innoplate (autopro)
Hidrogén üzemanyagcellák egy fontos alkatrészének gyártására jött létre a Schaeffler és a Symbio vegyesvállalat.
jún. 10
7:12
Több hónapos kényszerszünet után a Lada újraindította a gyártást (Autószektor)
Lada gyártás Togliattiban. Fotó: Renault „2022. június 8-án az Avtovaz újra megkezdte a járművek gyártását – az első Lada Granta Classic 2022 legördült a futószalagról” – írja a cég sajtóközleményében. A munkaerőnek egyelőre csak heti négy napot kell dolgoznia. A hatótáv a szankciók miatt is korlátozott. Az Avtovaz egészen a közelmúltig a francia R
jún. 10
7:24
Schumacher tudja, vissza kell fognia magát (F1világ)
A teljesen megváltozott technikai szabályok miatt nem tekinthet igazi „második évként” a 2022-es Forma-1-es szezonra Mick Schumacher. A német elismeri, egy kicsit vissza kell fognia magát a folytatásban, eddigi autótörései ugyanis komoly fejfájást okoztak már a Haas csapatának.
jún. 10
7:36
Megéri automatizálni a raklapozást (autopro)
A munkaerőhiány, a megoldások fejlődése, illetve azok gyorsuló megtérülése is az automatizálás mellett szól.
jún. 10
7:54
Ellepik a villanyautók a Hungaroringet, és ezt ingyen megnézhetjük (Villanyautósok)
Ebben az évadban már egy másik magyar versenyzőnek szurkolhatunk.
jún. 10
8:18
Nincs olyan pickup, amivel könnyebb lenne vontatni, mint az új Toyota Tundrával (Autószektor)
Az észak-amerikai piacon kapható új Toyota Tundra vontatásra termett full size pickup, és nem csak azért, mert akár egy 5,44 tonnás utánfutót is gond nélkül elhúz, hanem az új, vezetőtámogató funkciói miatt is. Két új vontatási üzemmód is kiválasztható a középkonzolon lévő gomb segítségével. Már az alap Tow/Haul is javítja a gázreakciót, ami ideáli
jún. 10
8:18
Videó: így készülnek a Rivian villanyautói (Villanyautósok)
A Rivian autógyára a legmodernebbekkel veszi fel a versenyt.
jún. 10
8:24
A benzinvérűeknek a hétvégén a Hungaroringen a helye! (Autónavigátor)
Komplett fesztivált kerekítenek a szervezők a hétvégén a Hungaroringen a versenyek köré. A Super Racing Festival nevű esemény több rangos
jún. 10
8:30
Új módon tenné elérhetővé a hidrogént a Toyota (autopro)
A kézben hordozható hidrogéntárolók járművek és épületek energiaellátásának biztosítására is alkalmasak.
jún. 10
9:18
Siemens technológia is lesz a Miskolcon épülő kínai autóalkatrész-gyárban (Autószektor)
Fotó: Siemens Magyarországon, a miskolci Mechatronikai Ipari Parkban épül a Chervon Auto első Kínán kívüli üzeme, melynek generálkivitelezői munkáit a Market Építő Zrt. végzi. A több mint 120 millió euro értékű zöldmezős beruházás keretében megvalósuló 30.000 m2-es csarnokban főként elektromos autókhoz gyárt majd alkatrészeket a vállalat, többek kö
jún. 10
9:36
Siemens technológia is lesz a Chervon Auto gyárában (autopro)
A Chervon Auto hazai üzemének energiaellátása a német vállalat megoldásaival valósul meg.
jún. 10
10:06
Vettel elárulta, mikor dőlhet el F1-es jövője (F1világ)
Várhatóan nyáron döntés születhet arról, hogy Sebastian Vettel folytatja-e a versenyzést a Forma-1-ben a 2023-as idényben – erről a német versenyző beszélt a minap egy interjúban.
jún. 10
10:12
Itt az új Peugeot 408 – de nem az a 408 (Auto Pult)
A Peugeot nemrég, május végén szellőztette meg, hogy 408 néven érkezik majd egy vadonatúj modelljük. Hát most megérkezett, vagy mégsem? Az oroszlánosok bemutattak egy új 408-ast, de ez nem az a 408 amit mi kapunk majd meg, ugyanis a Kínában már eddig is létező, a 308 négyajtós kivitelének tekinthető modell új generációjáról van szó.
jún. 10
10:18
A vadonatúj Honda Civicet is megtekinthetik a Milánói Divathét látogatói (Autószektor)
– A kíváncsiságáról és forradalmi lendületéről ismert Vanity Fair mindig is igyekezett egy lépéssel előrébb járni a trendeknél. VF Social Garden névre keresztelt standunkon nagy örömmel fogadjuk azokat a kreatív, dinamikus elméket, akik arra törekszenek, hogy jobbá és egyszerűbbé tegyék az emberek életét, s arra is figyelnek, hogy milyen környezeti
jún. 10
10:36
Nagyot nő a termelési vezetők fizetése az idén (autopro)
A Wyser felméréséből az is kiderült, hogy az autóipar a legvonzóbb szektor a vezetők számára.
jún. 10
11:12
Egy márka vagy több márka? Milyen a sikeres kereskedés? (Autószektor)
Ugyanakkor vannak más megoldások is. A Duna Autó féle autóváros ritka, de nem példátlan megoldás Európában. Ennél gyakoribb két vagy több független márka egyesítetése egyetlen telephelyen, néha egy tető alatt, gyakrabban egy telephelyen, de mindegyik márka saját bemutatótermével, amelyeket közös háttériroda és szolgáltatási részleg támogat. Az ily
jún. 10
11:24
Megvan az első teszt az új akkus Teslával (Villanyautósok)
Az új Model Y-t most először vitte mezei halandó egy töltőhöz.
jún. 10
11:30
Ricciardo egy erős bakui eredménnyel reagálna a kritikákra (F1világ)
A nyolcszoros Forma-1-es futamgyőztes idén nehéz szezont teljesít a McLarennél, de a jövőjét firtató pletykák nem zavarják, a soron következő hétvégén pedig egy erős eredménnyel bizonyítaná rátermettségét.
jún. 10
11:36
Hiába az uniós nyomás, marad a benzinárstop. Megéri küzdeni? (Autónavigátor)
Az első és legfontosabb tisztázandó részlet: nem magával a benzinárstoppal van a probléma. Thierry Breton, az Európai Bizottság belső piacért
jún. 10
11:36
Magyar hallgatókat vezettek be a hidrogén világába (autopro)
Egyetemisták a ZalaZone-on ismerkedhettek meg a hidrogéntechnológiával és az azt fejlesztő vállalatokkal.
jún. 10
12:00
Verstappen ellenzi a pilótafizetések korlátozását (F1világ)
A Red Bull Forma-1-es világbajnoka szerint semmi értelme költségplafont bevezetni a pilóták fizetésére, hiszen ők kockáztatják az életüket a show érdekében. Szerinte a junior pilóták sem járnának jól.
jún. 10
13:00
A Lexus Rx plug-in hibrid elektromos hajtással és teljesítmény öntöltő hibrid elektromos kivitelben is elérhető lesz (Autószektor)
A kifejezetten dinamikus és elegáns, megújult formatervhez három különböző, elektrifikált hajtáslánc társul: a nagyteljesítményű RX 500h öntöltő hibrid elektromos kivitel a kínálat csúcsát jelenti majd, a modell történetében először az RX 450h+ kivitel plug-in hibrid elektromos hajtást kap, belépő modellnek pedig az RX 350h öntöltő hibrid elektromo
jún. 10
13:36
Egyedülálló megoldással fejlődik az Audi Hungaria (autopro)
A hatékony logisztikát szolgáló okoskereszteződések az egész konszernen belül egyedülállónak számítanak.
jún. 10
14:00
Hamiltont az FIA-elnök kritikája sem tántorítja el az emberi jogi aktivizmustól (F1világ)
Az FIA elnöke a napokban fogalmazott meg kritikát azon F1-es pilóták felé, akik „másokra erőltetik” a nézeteiket. Erre reagálva Lewis Hamilton minden pilótát arra bátorított, vállalják fel önmagukat.
jún. 10
14:06
A Volkswagen akkumulátorlaboratóriumot nyitott Chattanoogában (Autószektor)
VW elektromos autók az Egyesült Államokban Fotó: Volkswagen AG A VW csoport akkumulátorlaboratóriumot nyitott szerdán az amerikai Chattanoogában (Tennessee) található gyárában. Scott Keogh regionális menedzser bejelentette, hogy ott tesztelik és továbbfejlesztik az elektromos autók rendszereit. A Volkswagen már üzemeltet hasonló szakosodott központ
jún. 10
14:06
Kijátszható a Teslák kulcsrendszere? (Villanyautósok)
Remélhetőleg hamarosan javítják a hibát.
jún. 10
14:12
Most az agglomerációból is villanybusszal járhatunk be Pestre! (Autónavigátor)
Nemrég arról számoltunk be, hogy egyes fővárosi vonalakon ingyenesen szállhatnak buszra a tömegközlekedők, a villanyhajtotta buszokon ugyanis nem kell jegyet
jún. 10
14:18
Perez az élen Leclerc előtt a bakui nyitóedzésen (F1világ)
A Red Bull versenyzője, Sergio Perez érte el a legjobb köridőt a Forma-1-es Azeri Nagydíj első szabadedzésén, pénteken. A mexikói mögött Charles Leclerc végzett a 2., a világbajnoki címvédő Max Verstappen pedig a 3. helyen.
jún. 10
14:30
Üzemanyagcellák alkatrészét gyártja az Innoplate (autopro)
Hidrogén üzemanyagcellák egy fontos alkatrészének gyártására jött létre a Schaeffler és a Symbio vegyesvállalat.
jún. 10
14:42
Rendelhető az extrém áramvonalas napelemes autó (Villanyautósok)
Áramvonalasabb a Lucid Airnél, de a Mercedes EQXX tanulmányt nem tudja megverni.
jún. 10
15:06
Hamilton Bakuban sem vár csodát a Mercedestől (F1világ)
A Forma-1 idén debütált új szabályrendszerének egyik kellemetlen mellékhatása az úgynevezett delfinezés, ami az autók nagy sebességnél jelentkező ritmikus pattogása. A fizikai fájdalmakat okozó jelenség szinte a teljes mezőnynek fejfájást
jún. 10
15:36
Verstappen új hajtásláncot kapott, a DRS-sel megint gondja akadt (F1világ)
Sűrű napja van a Red Bull Forma-1-es szerelőinek a bakui hétvégén. Az első szabadedzésen az istálló ismét DRS-problémával szembesült, Max Verstappen autójában pedig a teljes hajtásláncot kicserélték.
jún. 10
15:36
Gépi tanulás segíti zöld kompozitok keresését (autopro)
Egy új megoldással idő- és költségmegtakarítás érhető el az anyagkutatásban.
jún. 10
15:42
Magyar versenycsapatokat támogat a Humda (Autószektor)
A HUMDA a tehetséges versenyzők felkarolása mellett párhuzamosan azokat a versenycsapatokat is támogatja, melyek évről-évre a nemzetközi porondról szállítják az eredményeket. Két olyan nemzetközi gyorsasági szakágban versenyző csapattal kezdi meg az együttműködést az Ügynökség, amelyeknél a már elért eredmények és a szakmai célkitűzések alapján tov
jún. 10
15:42
Bővül a Volkswagen ID.4 család (Villanyautósok)
Állítólag a vásárlók igényei keltették életre az új AWD típust.
jún. 10
15:54
Meghalt a buszban felejtett kislány (Autószektor)
A közlemény szerint az intenzív osztály szakemberei mindent megtettek, hogy megmentsék a kislány életét, de a legmagasabb szintű ellátás ellenére a gyermek meghalt. Korábban a szoljon.hu adott hírt arról, hogy "életveszélyes állapotban vittek kórházba egy négyéves kislányt, akit egy gyermekeket szállító kisbuszban felejtettek kedd reggel Tomajmonos
jún. 10
16:24
A Vw és a Mercedes üdvözli a belsőégésű motorok tervezett megszüntetését (Autószektor)
A VW-csoport végrehajtható lépésnek tartja a belsőégésű autók új regisztrációjának 2035-től való betiltását, amelyre az EU Parlament is törekszik. Ez azt jelenti, hogy "ambiciózus, de elérhető célt" fogalmaztak meg - közölte csütörtökön Wolfsburg. Ilyen döntés már várható volt. "Az elektromobilitás felé fordulás visszafordíthatatlan. Ez az egyetlen

Keresés