Nagy az egyetértés a Forma-1 csapatai között a sprintfutamos versenyhétvégék megreformálása kapcsán – ezt nyilatkozta a minap Fred Vasseur, a Ferrari csapatfőnöke.
Közlekedésbiztonsági szakértők sokszor elmondták már, ha bogár vagy még repül a kocsiba, álljunk meg, nyissuk ki az ajtókat, szüntessük meg a zavaró tényezőt. Az osztrák férfi ezt nem vette figyelembe. Lehúzta a kocsi ablakát, így próbált megszabadulni a légytől. Addig hadonászott, amíg elvesztette uralmát a jármű felett és letért az útról. Egy áro
Marcos Marques, a Porsche szintetikus üzemanyagokért felelős menedzsere egy olyan autóról beszélt, amelyről sokáig pletyka szinten sem lehetett hallani. A
A tavasz beköszöntével a vadak is elindulnak,mert kezdődik a párzási vagy vándorlási időszak. Az állatok ilyenkor sokkal bátrabban indulnak útnak, hisz hajtják őket a hormonok, ezért a forgalmasabb útszakaszokon is gyakrabban okozhatnak balesetet. „A tavasz és az ősz a vadak szempontjából nagyon meghatározó, hiszen ilyenkor hagyják el a búvóhelyük
A német mintán alapuló duális szakképzést a 2017/18-as tanévben vezették be. A képzés túlnyomórészt német nyelven, két helyszínen zajlik. A diákok az elméleti alapismereteket heti két tanítási napon az Audi Hungaria Iskolaközpont Győrben sajátíthatják el, a gyakorlati képzés pedig heti három napon a nemzetközi területen tevékenykedő partnervállalat
Igaz, az ünnepi alkalomból Norbit ebben talán még nagyobb létszámú csapat segítette, mint amekkora egy verseny csapat az EB-n.Barátai, Náksi Attila, DJ, zenei producer, Rózsa Norbert olimpiai bajnok mellúszó, Kapin Ricsi a Szurkolók mozgalom alapítója, Hankó Ákos a Harley-Davidson Budapest tulajdonosa, Matusek Zoltán a Noé Állatotthon tulajdonosa,
A 2000-es években az autógyártók többsége az egyterűekkel szemben nem volt annyira szigorú, mint manapság. A legkülönbözőbb méretekben születtek családi
Hetzmann Béla elismert autóipari szakember, aki vállalatvezetői, valamint pénzügyi és finanszírozási területen is jelentős tudással és tapasztalatokkal rendelkezik. Húsz éve az Euro-Faktor Pénzügyi Szolgáltató Zrt. tulajdonosa, igazgatósági tagja, 2008-tól a CSABAcast Könnyűfémöntöde Kft. tulajdonos-ügyvezetője. 2019-ban megválasztották a Takarékba
„Kár, hogy ez nem nekünk jutott eszünkbe” – fogalmazott a Gépészeti Szakterületek Nemzetközi Hallgatói Konferenciája (GSZNHK) kapcsán dr. Kamondi László, a Miskolci Egyetem címzetes egyetemi tanára, a konferencia állandó meghívott vendége, aminél nagyobb dicséretet aligha kaphatott volna rendezvény. Az elismerés az ötletnek szól: 2006-ban a Széche
„Tudjuk, hogy ma nehéz dolguk van a nőknek. Éppen ezért kérjük a barátainkat, férjeinket, apáinkat, testvéreinket, hogy vegyék tudomásul, vannak olyanok is közöttünk, akik a húsvétot nem úgy akarják ünnepelni, hogy állandóan át kell öltözniük, fel kell mosniuk a padlót, vagy épp poharat kell töltögetniük a már amúgy is részeg vendégeknek. Tartsátok
A klasszikus vígjátékok között megkerülhetetlen műalkotás a Fantomas-trilógia, melynek kellemes humorát természetesen Louis de Funès, illetve karaktere, Juve felügyelő biztosította
Szűcs Attila, a magyar vállalat ügyvezetője visszatekintett a kilencvenes évek legelején létrejött, jelenleg tucatnyi világmárkát képviselő Eurotrade elmúlt 32 évére. A Eurotrade-nek jelenleg három hazai telephelye, illetve három külföldi leányvállalata van, de a cég a járműkereskedelmen és a kapcsolódó szolgáltatásokon kívül foglalkozik a többi kö
Ebben a félévben Svédország tölti be az Európai Unió Tanácsának soros elnöki pozícióját. A skandináv állam magyarországi nagykövetsége ebből az alkalomból szervezett találkozót a tagállamok budapesti nagyköveteinek. A programra a Széchenyi István Egyetem kezdeményezésére a ZalaZONE-on került sor. A résztvevők csoportképe a ZalaZONE fogadóépületébe
Egy nő árokba hajtott autójával, és mivel nem használta a biztonsági övet, kirepült a tetőablakon, majd a kocsija is rázuhant. A Tények oldala. Képernyőfotó Egy arra járó autós azonnal megállt segíteni, majd egy másik sofőr is megállt, ő azonban figyelmetlen volt és nekiütközött a kocsijának. Szerencsére egyik sofőr sem sérült meg. A balesetet sze
Ford F-150 Lightning Fotó: Ford Az amerikai piacvezető General Motors (GM) után a nagy rivális Ford is erőteljes eladásnövekedést jelentett be az első negyedévben. Éves összevetésben bő tíz százalékkal, 475 906 járműre nőttek az eladások az amerikai piacon a március végével záruló három hónapban, amint azt a második legnagyobb amerikai autógyártó k
Lapo Elkann jó sok titulussal bír. Alapítója a csúcskategóriás szemüvegek, órák és kerékpárok gyártására specializálódott Italia Independent Group-nak, létrehozója a Garage Italia Customs neves autókereskedésnek, ex-marketingigazgatója a Fiatnak és ami e cikk témájához igazán releváns: igazgatótanácsi tagja a Ferrarinak. A New York-ban született, P
Komoly kritikával illeti új könyvében Mick Schumachert a Haas csapatfőnöke, Günther Steiner, aki elárulta, a német versenyző 2022-ben 2 millió dolláros, azaz közel 690 millió forintos kárt okozott az amerikai istállónak.