2023. április 5. szerda

ápr. 5
10:36
Kiszoríthatja a Google az Apple-t az autók kijelzőiről (autopro)
Az Apple CarPlay és az Android Auto rendszerek lehetővé teszik a felhasználók számára, hogy okostelefonjuk képernyőjét a jármű kijelzőjén megjelenítsék. Helyettük most a Google lehet a domináns.
ápr. 5
10:48
Kinyitották Gordon Murray szupersportkocsiját (Autónavigátor)
Bő egy éve Gordon Murray második sportkocsiját, a T.33-ast, amelynél már a mindennapi használhatóságra is odafigyeltek, és erről most egy
ápr. 5
10:48
Ebben a fővárosban már sofőr nélküli taxikkal utazhatunk (Villanyautósok)
Eddig még egyetlen ország fővárosában sem adtak engedélyt ilyen tevékenységre.
ápr. 5
11:24
Sztár Dj és világhírű sportolók faültetéssel ünnepelték az Erdők Világnapját Kápolnán (Autószektor)
Ők azok az ismert és elismert magyarok, akik a Kápolnai Macskaárvaház Alapítvánnyal együtt azt vallják: aki fát ültet, állatokat ment, ezért március 21-én,kedden, az Erdők Világnapján, maguk is ezt tették:: fákat, cserjéket ültettek a kápolnai állatvédelmi központ körüli területen. A Macskaárvaház Alapítvány minden érdeklődőt szeretettel várt az Er
ápr. 5
11:42
Komoly vevője akadt a Mercedes e-teherautóinak (autopro)
A DB Schenker száz tisztán elektromos Mercedes-Benz nyerges vontatóval készül bővíteni flottáját.
ápr. 5
12:06
Videón a kimaxolt gyorshajtás és előzés: 15 pont, 210 ezres bírság (Autószektor)
Még az egyenruhásokat is megdöbbentette annak a sofőrnek a felelőtlen közlekedési magatartása, gyorshajtás, akit április 1-jén kaptak lencsevégre Nógrád vármegyében a 22-es számú főútvonalon. A képre kattintva megnézheti a videót A szabálytalan közlekedési mutatványokért a járművezető néhány perc alatt 15 közlekedési előéleti pontot gyűjtött össze
ápr. 5
12:24
450 kilométer hatótávval érkezik az elektromos Mini Countryman (Villanyautósok)
A dizájn még titok, de néhány részlet kiderült a villanyautóról.
ápr. 5
12:36
Ezt a két gyártót sújtotta leginkább a chiphiány (autopro)
Két óriásvállalatot érintette leginkább a félvezetők hiánya.
ápr. 5
13:12
Nagy-Britanniában közel 20 százalékkal nőtt az új autók eladása (Autószektor)
A dízelüzemű autók értékesítése éves összevetésben 19,9 százalékkal, 11 ezer 24-re csökkent, piaci részesedésük 3,8 százalékra zsugorodott a tavaly márciusi 5,6 százalékról. Márciusban 119 ezer 278 új benzinüzemű autót adtak el, ez 16,5 százalékkal több az egy évvel korábbihoz képest, a piaci részarányuk 42 százalékról 41,4 százalékra mérséklődött.
ápr. 5
13:36
90 km/h helyett 190 km/h? – Mutatjuk mennyibe fájt! (Autónavigátor)
Egy fehér Mercedes-Benz kupét meszelt le a rendőrség a 22-es főúton, amelynek tulajdonosa rövid idő alatt tetemes mennyiségű büntetést gyűjtött
ápr. 5
14:00
Itt várható jelentős havazás csütörtökön és pénteken az országban (Autószektor)
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, az Országos Meteorológiai Szolgálat legfrissebb előrejelzési modelljei alapján a tavaszi iskolai szünet első napján, csütörtök délutántól Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar vármegyék síkvidéki területein 5 centimétert is meghaladó friss hó
ápr. 5
14:36
Segít megismerni a VW új követelményeit a QFD (autopro)
Az áprilisi képzés középpontjában a VW konszern frissített vevőspecifikus követelményei lesznek.
ápr. 5
15:30
Ralikrossz- és autokrossz Eb-n is indít versenyzőt a Korda Racing (Autószektor)
A csapat szerdán tartott inárcsi sajtótájékoztatóján bejelentették, hogy az Európa-bajnoki sorozatok összes viadalán tervezik indítani Benyót és Barátit, előbbi ezzel együtt a hazai bajnokságban a végső győzelemért akar harcolni a Peugeot 208 ERX típusú autóval. "Közös célunk, hogy az Eb-n minél több tapasztalatot szerezzünk és néhány kimagasló rés
ápr. 5
15:36
Nincs többé SsangYong (autopro)
Ezen a néven már nem készül több új autó.
ápr. 5
15:48
Nagypéntekre olcsóbb lehet a gázolaj (Autónavigátor)
A Holtankoljak.net információi szerint pénteken további bruttó 6 forinttal lesz alacsonyabb a nagykereskedelmi ár, ami a jelenlegi, 591 forintos átlagos
ápr. 5
16:18
Tudta-e? Milyen Audi reklámok vannak? (Autószektor)
.
ápr. 5
16:24
Elegáns, de drága töltővel álltak elő a lengyelek (Villanyautósok)
Praktikus, dekoratív, de megkérik az árát.
ápr. 5
16:36
Újabb hírek érkeztek a legolcsóbb Tesláról (Autónavigátor)
Eddig csupán Elon Musk néhány elejtett mondatából sejthettük, hogy mi készül a Teslánál, de a napokban újabb hírek kaptak szárnyra
ápr. 5
16:42
Letaszította trónjáról a Mercedes-t a Tesla (autopro)
Az elektromos autóiról ismert gyártó most először vált a világ legértékesebb autómárkájává.
ápr. 5
17:24
Húszéves a Volkswagen Touran (Autószektor)
„Több, mint családi autó” – szólt a Touran ígérete 2003. március 14-i piaci bevezetésekor. A legmagasabb fokú sokoldalúság jellemezte kompakt egyterű széleskörűen variálható családi, munka- és szabadidőautóként több mint 2,6 millió eladott példányával a világ egyik legsikeresebb többcélú modellje (MPV). A Touran második generációja 2015-ben érkeze
ápr. 5
17:24
Újraindult a Tesla Supercharger szavazás (Villanyautósok)
17 magyar helyszín a Tesla SuC szavazás következő fordulójában.
ápr. 5
17:36
Bíztató első negyedévet zárt a Volvo (autopro)
A Volvo Cars járműeladása 10 százalékkal nőtt az első negyedévben.
ápr. 5
17:54
Rossz időben, rossz helyen: sztrádabaleset, óriási torlódással (Autószektor)
A baleset a 8-as kilométernél történt, a Budapest felé vezető oldalon. Ezen a szakaszon csupán egy sávon halad a forgalom - tartalmazza a közlemény. A főváros hivatásos tűzoltók megkezdték a műszaki mentési munkákat - írták. Az M1-es és az M7-es autópálya közös bevezető szakaszán, de már a fővárosi szakaszon történt a baleset. Több kilométeres torl
ápr. 5
18:18
Feltetted már a nyári gumit? Akkor vigyázz a következő napokban! (Autónavigátor)
Az autósok döntő többsége már lecserélte a téli gumikat nyárira, ám bizonyos helyeken még érheti őket meglepetés. A legfrissebb előrejelzési
ápr. 5
19:18
Év végén 2147 nyilvános elektromos autótöltő működött az országban (Autószektor)
A 2147 töltőberendezéshez összesen 4434 csatlakozó tartozott. A legtöbb állomás továbbra is a fővárosban (731), illetve Pest vármegyében (292) érhető el. Tavaly szinte minden vármegyében nőtt a töltőberendezések száma, a legnagyobb mértékben Baranya (55,6 százalék), Tolna (53,3 százalék) és Pest (25,3 százalék) vármegyében. A legtöbb új töltő Pest
ápr. 5
19:20
Nemzeti örökség lett Amelia Earhart egykori autója (Autószektor)
Így lett például nemzeti örökség az Ágyúgolyó futam filmek legendás orrszárnyas Lamborghini Countach-a, és így kerülhetett fel a listára Nőnap alkalmából Amelia Earhart egykori 1937-es Cord 812 Phaetonja. Az egykori zseniális pilóta akkor lett világhíres, amikor első nőként repülte át az Atlanti-ócenánt, és ő is szerette volna első nőként átrepülni
ápr. 5
20:06
Ikarus maximus: a leghosszabb, a legmagasabb, a legszélesebb és legnehezebb (Autószektor)
Amerikai repülőket magyar buszokért Magyar autóbuszgyárat célzott meg a McDonald Douglas, amikor repülőgépeket kínált Ikarusokért. Ennél komplikáltabb volt az ügy, mert először részt kellett venni az USA tömegközlekedési fejélesztésről szóló versenytárgyalásán. Az 1975. január 15-i levél alaposan meglepte a magyar vezetést, de a MOGÜRT unszolására

2023. április 6. csütörtök

ápr. 6
4:36
Közölte eredményeit és céljait a Vitesco (autopro)
A Vitesco Technologies közzétette a 2022-es pénzügyi évre vonatkozó fenntarthatósági jelentését.
ápr. 6
6:42
Továbbra is pörög a használtautó-import (autopro)
Majdnem tízezer autót hoztak be a magyarok márciusban.
ápr. 6
6:48
Dízel reneszánsz jön? A Mazda elhozhatja a CX-60-nal! (Autónavigátor)
Mondhatni sokkolta az újságírókat a Mazda a CX-60 menetpróbáján. Egyrészt a sorhatos dízelmotorral, ami napjainkban igencsak szokatlan. Másrészt az őszinteségükkel.
ápr. 6
7:18
Saját anyja gázolta el öt éves gyerekét traktorral: túlélte (Autószektor)
Reggel 9 óra 30 perc körül a fiú 30 éves édesanyja a weiz-i tanyán tartózkodott a traktorral – a gép vezetőfülkéjében a fia volt vele. Az ötéves gyerek egy észrevétlen pillanatban vezetés közben kinyitotta a jármű ajtaját - és leesett a traktorról. A gépet nem lehetett időben leállítani; a fiút elgázolta a traktor. A szerencsétlenségben azonban sze
ápr. 6
7:18
Kalifornia az elektromos teherszállítás élére áll (Villanyautósok)
Már tiltakoznak is ellene.
ápr. 6
7:54
Bárki tölthet a Tesla frissen megnyitott török Superchargerein (Villanyautósok)
A helyi törvények miatt nem lehet diszkriminálni a nem-Teslákat.
ápr. 6
8:18
Magához ölel a Toyota innovatív légzsákja (Autószektor)
Elülső légzsák, oldallégzsák és függönylégzsák: hosszú éveken át ez a trió jelentette az ütközés elleni passzív védelem csúcsát. Aztán jött a vezető oldali térdlégzsák, a két első ülés közötti, összefejelést gátló légzsák, valamint legújabban az ülőlapba épített, alábukást megakadályozni hivatott légzsák. Ezeket a rendszereket eltérő ütemezésben ve
ápr. 6
8:36
Nem állt meg a brit újautó-piac növekedése (autopro)
Nagy-Britanniában 18,2 százalékkal nőtt az új autók eladása márciusban.
ápr. 6
8:54
Két perben is a Tesla ellen ítéltek (Villanyautósok)
A vártnál jóval enyhébb ítéleteket osztottak ki.
ápr. 6
9:24
Horvátországban 35,7 százalékkal nőtt az eladott új autók száma az első három hónapban (Autószektor)
Márciusban 6274 új autót értékesítettek, 61,6 százalékkal többet, mint tavaly márciusban Az adatok szerint továbbra is a Volkswagen márka a piacvezető 10,8 százalékos részesedésével, ebből 1426-ot adtak el az első három hónapban. Ezt követi Renault 10,7 és a Skoda 9,5 százalékkal. Az előbbi márkából 1418-at, utóbbiból 1262-öt értékesítettek. Ezer
ápr. 6
9:36
Komoly visszahívásba futott bele a Volkswagen (autopro)
Légzsákokkal adódott probléma százezernél is több autóban.
ápr. 6
10:18
Bemutatkozott a tisztán elektromos Ford E-Transit Courier (Villanyautósok)
Jelentősen nagyobb lett az új Courier, és végre került bele frunk is.
ápr. 6
10:21
Olasz innovátor: 1000 lóerős hibrid hiperautó lett a Lamborghini Revuelto (Auto Pult)
Speciális, kifejezetten a csúcsragadozóhoz fejlesztett Bridgestone abroncsokon gurult be a Lamborghini Aventador utódja, az 1000 lóerős hiperautóként említhető Revuelto. A tizenkét henger maradt, azonban immáron elektromos segítséggel tud még potensebbé válni a patinás olasz gyártó büszkesége.
ápr. 6
10:24
17 éves autós okozott balesetet, 16 éves utasa életét vesztette (Autószektor)
A tájékoztatás szerint a baleset 20 óra 30 perc körül történt, eddig tisztázatlan körülmények között. Az autót egy 17 éves szentgotthárdi fiatal vezette. A jármű Magyarlak felől tartott Szentgotthárd irányába.
ápr. 6
10:24
„A számok embere vagyok, soha többé nem akarunk ide új fosszilis autót hozni” (Villanyautósok)
Egy Berlingo, egy Niro és egy Kangoo mennek az úton. Van közös bennük.
ápr. 6
10:42
Jön a kiterjesztett gyártói felelősség (autopro)
Új terheket és új feladatokat is hoz a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer.
ápr. 6
10:48
Hatalmas akkuval licitál a konkurenciára az elektromos Ram (Autónavigátor)
Korábban tanulmányautóként mutatták meg, az idei New York Auto Show-n azonban már a szériaváltozatot állították ki a villamos hajtású Ram
ápr. 6
10:51
Nagypénteken is csökken a gázolaj ára – a benziné ezúttal sem változik (Auto Pult)
Nagypénteken tovább csökkenhet a gázolaj ára a kutakon, ugyanis a nagykereskedelmi ár literenként bruttó 6 forinttal csökken majd. Ezzel tovább nőhet a különbség a két üzemanyagtípus ára között, és a dízel esetében már bőven 600 forint alatti összegekkel találkozhatunk, amire – leszámítva persze a 480 forintos hatósági árakat – régen nem volt már p
ápr. 6
11:12
Ritkaföldfémek és fémek - fennáll-e az e-járművek gyártásának összeomlása Európában? (Autószektor)
Lítiumbánya Nyugat-Ausztráliában A frankfurti vásártársaság sajtóközleménye szerint a legfontosabb nyersanyagokért folyó harc már javában zajlik. A hajtásforduló egyik legfontosabb nyersanyaga a lítium. Az alkálifém kiváló elektrokémiai tulajdonságai elsősorban a nagy energiasűrűségű újratölthető akkumulátorokat teszik lehetővé. "Egy tipikus ele
ápr. 6
11:36
Láthatáron az akkuk sokat ígérő új generációja (autopro)
A szilíciumanód-technológiáknak köszönhetően az elektromos járművek gyorsabb töltéssel és nagyobb hatótávolsággal rendelkezhetnek a jövőben.
ápr. 6
11:48
Alapjaiban újul meg a Ford Transit sorozat legkisebb tagja (Autónavigátor)
Váratlant húzott a Ford Pro a Transit Courier bemutatásával: olyan áruszállítót készítettek, amely használati értékében elég közel áll a Volkswagentől
ápr. 6
12:18
Újabb rekordévet zárt 2022-ben az AutoWallis Csoport (Autószektor)
Ismét rekordévet zárt az AutoWallis Nyrt. 2022-ben: a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett vállalat árbevétele közel 40 százalékkal 270 milliárd forintra emelkedett, miközben az EBITDA az előző évi majdnem duplájára, 14,5 milliárd forintra (+85%) ugrott, azaz a növekedés a hatékonyság jelentős javulása mellett történt. Az eredménye
ápr. 6
12:36
Sikeresen kezdte itthon az évet a Toyota (autopro)
A személyautók és a furgonok eladásait együtt vizsgálva a japán márka vezeti az eladásokat Magyarországon.

Keresés