2023. április 10. hétfő

ápr. 10
16:18
Az Eurotrade disztribútori szerződést kötött az Iveco-val, és átszervezi a járműkereskedelmét (Autószektor)
Szűcs Attila, a magyar vállalat ügyvezetője visszatekintett a kilencvenes évek legelején létrejött, jelenleg tucatnyi világmárkát képviselő Eurotrade elmúlt 32 évére. A Eurotrade-nek jelenleg három hazai telephelye, illetve három külföldi leányvállalata van, de a cég a járműkereskedelmen és a kapcsolódó szolgáltatásokon kívül foglalkozik a többi kö
ápr. 10
17:18
Az európai uniós tagállamok nagyköveteit látták vendégül a ZalaZone-on (Autószektor)
Ebben a félévben Svédország tölti be az Európai Unió Tanácsának soros elnöki pozícióját. A skandináv állam magyarországi nagykövetsége ebből az alkalomból szervezett találkozót a tagállamok budapesti nagyköveteinek. A programra a Széchenyi István Egyetem kezdeményezésére a ZalaZONE-on került sor. A résztvevők csoportképe a ZalaZONE fogadóépületébe
ápr. 10
18:18
Már 10 milliónál is több Yarist adott el a Toyota (Autónavigátor)
A világ legnagyobb autógyártója immár öt olyan típussal rendelkezik, amely átlépte a 10 milliós küszöböt. A csúcstartó a Corolla, az
ápr. 10
18:18
Kocsija tetőablakán repült ki egy nő, majd az autó is rázuhant (Autószektor)
Egy nő árokba hajtott autójával, és mivel nem használta a biztonsági övet, kirepült a tetőablakon, majd a kocsija is rázuhant. A Tények oldala. Képernyőfotó Egy arra járó autós azonnal megállt segíteni, majd egy másik sofőr is megállt, ő azonban figyelmetlen volt és nekiütközött a kocsijának. Szerencsére egyik sofőr sem sérült meg. A balesetet sze
ápr. 10
19:24
A Ford erőteljesen növelte az amerikai eladásokat (Autószektor)
Ford F-150 Lightning Fotó: Ford Az amerikai piacvezető General Motors (GM) után a nagy rivális Ford is erőteljes eladásnövekedést jelentett be az első negyedévben. Éves összevetésben bő tíz százalékkal, 475 906 járműre nőttek az eladások az amerikai piacon a március végével záruló három hónapban, amint azt a második legnagyobb amerikai autógyártó k
ápr. 10
20:24
Lamborghini vs Ferrari - a vitaindító túllőtt a célon morbid hasonlatával (Autószektor)
Lapo Elkann jó sok titulussal bír. Alapítója a csúcskategóriás szemüvegek, órák és kerékpárok gyártására specializálódott Italia Independent Group-nak, létrehozója a Garage Italia Customs neves autókereskedésnek, ex-marketingigazgatója a Fiatnak és ami e cikk témájához igazán releváns: igazgatótanácsi tagja a Ferrarinak. A New York-ban született, P
ápr. 10
21:45
A Haas-főnök új könyvében árulta el, Schumacher mennyi kárt okozott a csapatnak 2022-ben (F1világ)
Komoly kritikával illeti új könyvében Mick Schumachert a Haas csapatfőnöke, Günther Steiner, aki elárulta, a német versenyző 2022-ben 2 millió dolláros, azaz közel 690 millió forintos kárt okozott az amerikai istállónak.

2023. április 11. kedd

ápr. 11
4:36
Kétszáz Kravtex busszal bővül a Volánbusz flottája (autopro)
A Kravtex Kft. az év végéig 200 Credo Econell 12 magyar gyártású autóbuszt szállít a Volánbusznak.
ápr. 11
6:06
Lamborghini vs Ferrari - a vitaindító túllőtt a célon morbid hasonlatával (Autószektor)
Lapo Elkann jó sok titulussal bír. Alapítója a csúcskategóriás szemüvegek, órák és kerékpárok gyártására specializálódott Italia Independent Group-nak, létrehozója a Garage Italia Customs neves autókereskedésnek, ex-marketingigazgatója a Fiatnak és ami e cikk témájához igazán releváns: igazgatótanácsi tagja a Ferrarinak. A New York-ban született, P
ápr. 11
6:42
Komoly e-autós célt tűzött ki a Kia (autopro)
Az elektrifikáció került a középpontba a koreai gyártó 2030-as terveiben.
ápr. 11
6:42
Súlyos sztrádabalesetekkel búcsúzott a húsvét (Autószektor)
Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt  április 10-én 20 óra 30 perc körül az M1-es autópálya Ausztria felé vezető oldalán, Győr térségében, a 115-ös kilométerszelvényben - írta honlapján a police.hu. A baleset során eddig tisztázatlan körülmények között öt személyautó ütközött össze. Az elsődleges információk szerint egy szemé
ápr. 11
6:48
A nagy Swift körkép: Melyik generáció a legjobb vétel? (Autónavigátor)
A Suzuki Swift története felettébb érdekes, főleg hazánkban. A Swift ugyanis a világ bármely más részén eltérő modelleket jelölt egészen
ápr. 11
7:18
Ken Block lánya édesapja első festésével versenyzik (Autószektor)
Ken Block szűk baráti köre most meghatódottan figyeli, ahogy a pilótalegenda lánya felcseperedik, és édesapja nyomdokaiba lép, ugyanis Lia Block egy „snow camo” festésű Subaru BRZ-vel tervez indulni az Amerikai Rally Bajnokság idei futamain. Ez az arannyal tört katonaminta volt Ken Block első egyedi dekorja versenyautóin még 2005-ben, ráadásul szin
ápr. 11
7:18
Kiderült milyen új járműveket fejleszt a Tesla a következő évekre (Villanyautósok)
Van olyan amire nem számítottunk.
ápr. 11
7:36
Új önvezetési rendszeren dolgoznak a Bosch hazai mérnökei – ez történt a 14. héten (autopro)
Összeszedtük, milyen hírek határozták meg a járműipar világát a múlt héten.
ápr. 11
7:39
Ferrari: Ki kell derítenünk, miért olyan hatékony a Red Bull DRS-rendszere (F1világ)
Meg kell értenie a Ferrari Forma-1-es csapatának, miért annyira hatékony a Red Bull versenyautója nyitott DRS-rendszerrel – mondja Fred Vasseur, az istálló csapatfőnöke.
ápr. 11
7:51
Az Aston Martin remekel, Vettel pedig elárulta, megbánta-e a visszavonulást (F1világ)
Három versenyen három dobogós eredményt szerzett eddig idén az Aston Martin Forma-1-es csapata, mely az elmúlt évek sikertelenségei után 2023-ban egy igazán ütőképes versenyautóval rukkolt elő.
ápr. 11
8:12
Elektromos közösségi rollerszolgáltatás indul Békéscsabán (Autószektor)
A közgyűlés egyhangú döntése értelmében a Budapest egyes kerületeiben, Dunaújvárosban, Székesfehérváron és Zalaegerszegen szolgáltató, szegedi székhelyű Vilii Fly Magyarország Kft.-vel kötnek megállapodást arról, hogy a cég száz rollerrel, induláskor 73 parkolóponttal április 20. és 30. között, háromhónapos próbaidőszakkal az elején elindítja az el
ápr. 11
8:15
Nem omlott össze az AlphaTauri a csapatfőnök kritikája után (F1világ)
Összetartóan dolgozik tovább az AlphaTauri Forma-1-es csapata, habár az istállót irányító Franz Tost nemrég meglehetősen kritikus szavakat fogalmazott meg az istálló mérnökeivel kapcsolatban. A csapatnál uralkodó hangulatról Jody Egginton, a kiscsapat technikai igazgatója beszélt.
ápr. 11
8:24
Magyar cég napelemjárdáját csodálják Hollandiában (Villanyautósok)
Íme, 400 négyzetméter praktikum és innováció, amin akár egy autó is átmehetne.
ápr. 11
8:36
Harmadával több új autót adtak el Horvátországban (autopro)
Erős első negyedéve volt a horvát autópiacnak, ahol a Volkswagen vezeti az eladásokat.
ápr. 11
8:51
Az Alpine-nál hisznek abban, hogy harcolni tudnak a Mercedesszel idén (F1világ)
Az Alpine Forma-1-es csapatánál nagyon bíznak abban, hogy fejlesztéseiknek köszönhetően képesek lesznek felvenni a versenyt a Mercedesszel a szezon során.
ápr. 11
9:18
Még finomabbra csiszolták a Lexus Lc-t (Autószektor)
Hiába volt innovatív, ésszerű és ergonomikus, hiába nyert számos technológiai díjat, a piac nem zárta teljesen a szívébe a Lexus 2010-től alkalmazott Remote Touch kezelőfelületét. Az érintőképernyős technológia, amelynek kiváltására eredetileg született, mostanra maga is rengeteget fejlődött, így a Lexus az elmúlt években elkezdett fokozatosan viss
ápr. 11
9:42
Stagnáltak a kínai újutó-eladások (autopro)
Márciusban alig kimutathatóan emelkedett az eladott új személyautók száma.
ápr. 11
10:18
Bővítik a kolozsvári repülőteret az utasok nagy száma miatt (Autószektor)
Erdély legnagyobb és Románia második legnagyobb repülőterén évek óta gondot okoz a zsúfoltság. Most elsősorban az induló külföldi járatok utasterminálját növelik, 7200 négyzetméterrel, és két új beszállókaput is nyitnak, illetve a gépek parkolóját is megnövelik 9000 négyzetméterrel. Új beszállókaput nyitnak ugyanakkor az induló belföldi járatok szá
ápr. 11
10:21
Verstappen újra elnyerheti az egyik legrangosabb elismerést (F1világ)
Komoly presztízzsel bíró díjra jelölték a Forma-1 kétszeres világbajnokát, Max Verstappen.
ápr. 11
10:24
Elektromos motor teszt: Tromox Ukko S (Villanyautósok)
A Tromox UKKO S egy komoly űrt tölthet be a villanyos kétkerekűek piacán.
ápr. 11
10:36
Az autóipar legnagyobbjai között a Toyota volt elnöke (autopro)
Elismerték Akio Toyoda autóipar előremozdításáért tett munkáját.
ápr. 11
11:12
Abroncs nélküli automatizálás az abroncsgyártásban (Autószektor)
A létesítményeken belüli anyagáramlás hatékony kezelése mindig is szerves részét képezte a gumiabroncsipar sikerének, és a gumiabroncsgyártók világszerte a korszerűsítés útján haladnak, hogy javítsák intralogisztikájukat. A Michelin vagy a Bridgestone létesítményein belüli folyamatok hagyományosan a targoncák nyers erejére támaszkodtak. Az utóbbi é
ápr. 11
11:18
Az első Dodge Viper tényleg BMW alkatrészekből készült? (Autónavigátor)
Immár több mint 30 éve, 1992-ben került a kereskedésekbe az első Dodge Viper, az első generációból - amit 1995-ig gyártottak
ápr. 11
11:42
Százmilliós kártérítést követel a GAZ a Volkswagentől (autopro)
Az orosz autógyártó komoly összegre perli a Volkswagent.
ápr. 11
11:57
Wolff: A „tökéletes vihar” vezette tévútra a Mercedest (F1világ)
„Tökéletes vihar” – így nevezte Toto Wolff a Mercedes tavalyi szárnyalását az év második felében, mely végül odáig vezetett, hogy a német istálló zsákutcába futott 2023-as versenyautójával, melynek koncepcióját kénytelen lesz megváltoztatni az idény során.
ápr. 11
12:00
Ennyivel hosszabbítaná meg ellenőrzést a magyar határon Ausztria (Autószektor)
"Az elkövetkező napokban tájékoztatjuk az Európai Bizottságot, hogy meg kell hosszabbítanunk ezeket a határellenőrzéseket" - tudatta a miniszter. Hozzátette, hogy a schengeni övezet szabad utazási szabályainak további felfüggesztésére az illegális bevándorlás elleni küzdelem érdekében van szükség. Ausztria legutóbb tavaly októberben hosszabbította
ápr. 11
12:09
Alonso: Ahogy jönnek a fejlesztések, úgy változhatnak az erőviszonyok az F1-ben (F1világ)
A fejlesztési versenyben is oda kell tennie magát az Aston Martin Forma-1-es csapatának, Fernando Alonso szerint ugyanis ez lesz majd az alapja annak, hogy 2024-ben esélyesek legyenek a győzelmekre, illetve a világbajnoki címre.
ápr. 11
12:18
Április végére várható az új Mercedes E-osztály (Autónavigátor)
Az autó körvonalát mutató kép alapján úgy néz ki, hogy olyan drámai stílusváltás, mint a 2016-ban bemutatott aktuális modell esetében
ápr. 11
12:18
Óriási akkuval érkezik a Stellantis villany-pickupja (Villanyautósok)
A specifikációk királya lehet.
ápr. 11
12:42
Ismét csökkenti autóinak árát a Tesla (autopro)
Az idei évben már nem ez az első alkalom.
ápr. 11
13:06
Nagy értékű, 36 milliós körözött Audit foglaltak le Csanádpalotán (Autószektor)
Az átkelőn egy román állampolgárságú férfi jelentkezett kilépésre április 11-én a hajnali órákban egy olasz honosságú Audi Q8 típusú autó sofőrjeként. Az ellenőrzés során a határrendészek megállapították, hogy a jármű szerepel a körözési rendszerben, azt az olasz hatóságok keresik. A Makói Rendőrkapitányság nyomozói a 36 millió forint értékű autót
ápr. 11
13:30
Ilyen, amikor egy ördög az angyalivá válás rögös útján lépdel (Villanyautósok)
Lehet, hogy az 1,9-60 kW közötti teljesítményű szélturbináké is a jövő?
ápr. 11
14:03
Ferrari: Leclerc jogosan frusztrált, de nem veszítette el motivációját! (F1világ)
A Ferrari Forma-1-es csapatát irányító Fred Vasseur azt mondja, nem kételkedik Charles Leclerc motivációjában, noha a fiatal pilótának minden oka megvan arra, hogy frusztrált legyen a kiábrándító idénykezdet után.
ápr. 11
14:18
Mellényúlhatott a Volkswagen az olcsó kisautó dizájnjával (Villanyautósok)
A többségnek nem tetszik a dizájn.
ápr. 11
14:36
Gazdaságos és sokrétű megoldás a Kuka KR Scara robot (autopro)
Legyen szó kisalkatrészek szereléséről, anyagmozgatásról vagy ellenőrzésről, a KR Scara robotok ideális megoldást nyújtanak.
ápr. 11
14:36
E-Transit Courier: elektromos haszonjárműben is erősít a Ford (Autószektor)
A Ford Pro innovatív, elektromos hajtású, hálózathoz csatlakoztatható áruszállítóinak kínálatát gyarapító, vadonatúj E‑Transit Courier teljesen összehangoltan működik a Ford Pro platformjával, amely olyan szoftveres és csatlakoztatható szolgáltatásokat biztosít a járművek hatékony üzemeltetéséhez, mint a töltéstervezés vagy a Ford Pro Software flot
ápr. 11
15:18
Kamion Eb - Elmarad a magyarországi futam (Autószektor)
Ezt a sorozat honlapján erősítették meg a szervezők, az idei futam június 3-án és 4-én lett volna a Hungaroringen. Fotó: Czeglédi Zsolt- MTI Az Eb-nek így csak nyolc fordulója lesz, a mezőnyben a négyszeres Európa-bajnok Kiss Norberttel. A Magyarországhoz legközelebbi állomást június 10-11-én Szlovákiában rendezik. További autós tartalmakért kövess
ápr. 11
15:24
Három éven belül 10 villanyautóval készül a Toyota (Villanyautósok)
A villanyautók felé fordul a világ legnagyobb autógyártója.
ápr. 11
15:36
Csökkenő eladásokkal is magabiztos a BMW (autopro)
Az eladások első negyedévi csökkenése ellenére is bízik az idei növekedésben a BMW Csoport.
ápr. 11
15:54
Ferrari 300 ezer forintért? Csak, ha kompromisszumkész vagy! (Autónavigátor)
A "szuperautós szöszi" oldalán posztolták azt a Ferrari replikát, amit három Vietnámban élő srác épített. Négy hónap és körülbelül 345
ápr. 11
16:12
A GAZ százmilliárdos kártérítést követel a VW-től (Autónavigátor)
A GAZ, a Volga személyautók egykori gyártója 2010 óta volt a Volkswagen orosz gyártási partnere. A kapcsolat az ukrajnai háború
ápr. 11
16:24
Hamarosan ciki lesz a bőr és a króm (Autószektor)
Az új környezettudatos generációk a bőrben nem exkluzivitást hanem óriási ökológiai lábnyomot és meggyilkolt állatok szenvedését látják. A Z generáció számára a króm pedig nem csak óriási felesleges energiafelhasználással járó eljárás, de egyfajta értelmezhetetlen hülyeség is. Természetesen a jövő vásárlói sem fognak és akarnak lemondani arról, hog
ápr. 11
16:27
Perez a Verstapennel való kapcsolatáról vallott, le akarja győzni a világbajnokot (F1világ)
A Red Bull rutinos versenyzője, Sergio Perez állítja, bár kívülről talán nem így tűnik, valójában óriási a tisztelet közte, illetve csapattársa, a címvédő Max Verstappen között.

Keresés