A Tesla amerikai elektromos járműgyártó két hétre leállítja termelését a Berlin melletti gigagyárában a Vörös-tengeren történő áruszállításban tapasztalható fennakadások miatt.
Az orf.at cikke. Képernyőfotó Bármilyen segítség túl későn érkezett hozzá – erősítette meg a burgenlandi állami rendőrség a kerületi újságok értesülését. A mentőket és a tűzoltóságot értesítették, de nem tudták megmenteni a férfit. A rendőrség szóvivője szerint az idegenkezűség kizárt, mert a 38 éves férfi egyedül volt a munkahelyén a baleset idejé
Csehországban és Szlovákiában az egyik legmagasabb az egy főre jutó legyártott autók száma a világon. Ennek kapcsán a Bloomberg beszámolójában arról ír, hogy Szlovákiában az elektromos autók gyártására való átállás következményeképp akár 85 ezer munkahely is megszűnhet. A fotó csak illusztréció. Forrás: SEAT A lap szerint a beszállítók számára pro
Fotók: Porsche Tíz évvel a premierje után a Macan a második modellgeneráció bevezetésének küszöbén áll, ezúttal már teljesen elektromos formában. Az első Porsche modellként, amely az új Premium Platform Electric (PPE) alvázra épül, a SUV teljesen új fejlesztést képvisel. Ennek megfelelően az összes alkatrész és rendszer tökéletes működését vizsgáló
Kitüntetéses, frissdiplomás gépészmérnökként, gépjármű szakmérnökként 1966-tól 1975-ig a győri RÁBA Magyar Vagon- és Gépgyár Kísérleti Gyáregységében először fejlesztőmérnöki munkakörben dolgozott, majd szerkesztési osztályvezető, főosztályvezető lett a feladatköre. A Rába-gyár a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola győri indulását, meggyöker
2023 augusztusában a tervek szerint 650 Lada Largus személygépkocsit gyártottak különböző változatokban, köztük a Lada e-Largus elektromos járművek előszériás példányait, amelyeket az év végétől kezdve szerelnek össze az izsevszki gyártóüzemben. A tervek szerint Togliattiban többféle karosszéria is készül, amelyeket később Izsevszkben használnak fe
A járőrök – miután a nagy sebességgel közlekedő gépjárműveket észlelték – a sofőröket az Olimpiai Sportparknál megállították, és mivel tevékenységükkel a személy- és vagyonbiztonságot veszélyeztették, a 22, illetve 24 éves fiatalokat 65-65 ezer forintos pénzbírságra büntették. Fotó: police.hu A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság 2024
A közlemény szerint a tőzsdei társaság minden üzletágában rekordot döntött. A nagykereskedelmi üzletágban az eladások 57,6 százalékkal 34 943 darabra nőttek. A növekedésből 7743 darab a Renault Hungária felvásárlásnak köszönhető, az akvizíció nélkül 22,7 százalékos volt a bővülés. A cég kiskereskedelmi üzletága 7907 új és 2059 darab használt
Helló február! Helló Las Vegas! Mit csinálnak a hazai fuvarozói szakma szereplői, amikor nem utaznak, hanem kikapcsolódnak? Képzeletben kelnek útra. Ennek, s a hagyományőrzésnek a jegyében szervezi 2011 óta a farsangi bálokat a NiT Hungary. A februári vigasságokon volt már latinos és keleti tematika, Moulin Rouge, retro életérzés és Oscar-díjátadó
"Jó reggelt! Morizo vagyok. Alig várom, hogy ezt az évet is közösen élhessük át Önökkel. Először is szeretném imáimat felajánlani azokért, akik életüket vesztették a Noto-félszigeten történt hatalmas földrengésben és a repülőgép-szerencsétlenségben, valamint szeretném kifejezni mély együttérzésemet mindazoknak, akiket ezek a katasztrófák érintettek
A két autóbuszvezetőt többek között arról kérdeztük, hogyan kezdődött életükben a vezetés, miként élték meg az elmúlt évtizedeket, milyen játszott szerepet játszott a szerencse az elért eredményekben, a balesetmentes kilométerekben, de szó esett a szabadidőről, a családról és az unokákról is. Mosóczi László vezérigazgató a kitüntetésátadón. Fotó: V
A WinterContact TS 870, valamint a WinterContact TS 870 P a Continental legújabb téli abroncsai. A WinterContact TS 870-et a kisautóktól a középkategóriáig terjedő személygépjárművek számára fejlesztették ki, de a sportosabb, kompakt gépkocsik is biztonságosan átvészelhetik vele a hideg évszakot. A széles termékválaszték 14 és 18 coll közötti felni
Ami tavaly még csak egy bohókás SEMA koncepció volt, abból mára valóság és sorozatgyártás lett. Tokióban ugyanis leleplezték a Lexus RZ450e F Sport Performance modellt, ami a nálunk is kapható Lexus RZ villanyautó mindössze 100 darabban limitált sportváltozata. No, hatalmas lóerő adatokra nem érdemes számítani, a hangsúlyt a külső kapja ez esetben.
Azt írták, a 15-ös kilométernél a belső sávot foglalják el a sérült járművek, a torlódás meghaladta az 5 kilométert. Az M4-es autóúti csomópontnál történt baleset miatt szintén az M1-es autópálya irányába a 40-es kilométernél a belső sávba belóg az egyik sérült jármű, a torlódás itt 6-7 kilométer hosszú - tették hozzá. A katasztrófavédelem arról tá
A Suzukihoz Japánban gyártják a motorokat, ám ezek az alkatrészek késni fognak. Így az esztergomi Suzuki-gyárban január 15. és január 21. között felfüggesztik a munkavégzést, de január 22-étől már folytatják is – írja a Reuters. Fotó: Suzuki Az alkatrészek szállítása a Vörös-tengeren keresztül történik, amiben jelenleg akadozások vannak, így a Vi
A vásárlás előtti használtautó vizsgálaton átesett Kia Sportage 2.0-s autót nem egészen 1 hónapja hozták be az országba. Honosították és új rendszámot is kapott. Ez az autó jól mutatja, hogy hol is tart a magyar használtautó piac, milyen autókat hozunk be. Elszomorító a valóság. Átlagos életkorú A Kis Sportage-t 2009. tavaszán állították először fo