Minden tekintetben jobb lett elődjénél az új Honda CR-V, de a konnektoros hajtásláncot nem kellett volna erőltetni. Hatótávja és menetdinamikája átlagos, akkor meg minek? Nem az átlagost szoktuk meg a Hondától.
Tavaly 49 gyalogos halt meg közlekedési balesetben Ausztriában, majdnem ugyanannyian, mint 2022-ben. Az áldozatok legnagyobb csoportját az idősek alkották. Minden harmadik haláleset 80 évnél idősebb embert érintett, minden második 65 évnél idősebb volt. A halálos kimenetelű gyalogosbalesetek háromnegyede lakott területen történt.
A nagyobb futásteljesítményű autók több kockázatot rejtenek Minél több kilométert tett meg egy autó, jellemzően annál olcsóbb. A vásárlók számára csábítók lehetnek az alacsonyabb árú, ám sokat futott autók. Ez a döntés azonban számos kockázattal jár, mivel a nagy távolságokat megtett autók jó pár alkatrésze elhasználódhatott már, és az autók bármel
Lezárta a Siemens az e-busz és e-kamion flották, valamint elektromos személygépkocsik számára kínált DC gyorstöltés terén vezető pozíciót betöltő Heliox vállalat felvásárlását. A holland székhelyű, mintegy 330 főt foglalkoztató cég akvizíciójával a Siemens a meglévő e-töltési portfólióját a 40 kilowattostól (kW) a megawatt töltésig, valamint a depó
A Széchenyi István Egyetem elkötelezett a fenntarthatóság iránt, ami megmutatkozik oktatási és kutatás-fejlesztési tevékenységében, valamint együttműködéseiben. Ehhez kapcsolódóan az Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kar is számos olyan területtel gazdagodott, amely több szálon kapcsolódik ehhez a témakörhöz. Ennek egyik
A kemény orosz tél beköszöntével a helyi szaksajtóban több olyan cikk is megjelent, amely azt sugallja, hogy gondok vannak egyes kínai modellek téli tűrőképességével. Azonnal tegyük hozzá, hogy a tél meglehetősen tág fogalom, hőmérsékleti skáláján megtalálható a honi latyakos és a szibériai fogcsikorgató hideg is. És említsük meg Jakutföldet, a bol
Íme, az ellentmondásokkal teli autó, amelynek leginkább ellentmondásos része talán éppen a neve. Az XM valamiért mindenkit a visszatekintésre késztet, pedig éppen az ellenkezőjére született. Semmi nosztalgia, semmi túláradó érzékenység – ez itt az első osztály, vagy még inkább egy fancy night club (mert hát magyarul beszélni már önmagában nem olyan
2023-ra közel 14,9 millió darab e-matricát vásároltak a közlekedők, nagyjából ugyanannyit (1,4 százalékkal kevesebbet), mint egy évvel korábban. A NÚSZ
Decemberben az egy évvel korábbihoz képest 3,3 százalékkal, 867 ezer 052-re csökkent a forgalomba helyezett új személygépkocsik száma, miután novemberben 6,7 százalékos emelkedés volt éves összevetésben. Jelentős volt a növekedés olyan vezető piacokon, mint Franciaország (+4,5 százalék) és Spanyolország (+10,6 százalék), ezzel szemben a német autóp
Schmidtner úr, hogyan viszonyulnak az ingolstadti munkatársak az e-mobilitásra történő, közelgő átálláshoz? A képen Siegfried Schmidtner, az ingolstadti Audi gyár vezetője Siegfried Schmidtner: Az átállás sikerének kulcsa a munkatársainkban rejlik, és én nap mint nap azt érzékelem, hogy munkatársaink nagyon pozitívan és motiváltan állnak a kérdésh
A BME OMIKK Nagyolvasó előtti aulában tekinthető meg a közelmúltban megnyílt, Neumann Jánosról szóló MiniExpo és a hozzá tartozó interaktív kísérőkiállítás. A tárlat összeállításának apropója a világhírű és korszakalkotó matematikus professzor születésének 120. évfordulója. Munkássága előtt ezzel az összeállítással is tiszteleg a Műegyetem. (Kedvcs
A vezérigazgató szerint az utasforgalom az idén meghaladja majd a 30 milliót. Az éves eredményről tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy a repülőtérnek "sikerült elérnie az optimális utazómagasságot". Az idei forgalomról tett óvatos becslés elsősorban a geopolitikai kockázatoknak tudható be. A közel-keleti helyzet eszkalálódása feljebb haj
Japánban a full hibrid autók kiemelkedő népszerűségét tapasztalhatjuk, ami a Toyota Prius 1997-es megjelenésével kezdődött. Ez a tendencia nem csupán a fogyasztói preferenciákat tükrözi, hanem a japán kormányzat által nyújtott adókedvezmények és ösztönzők eredménye is, amelyek összhangban állnak az ország környezetvédelmi céljaival és az olajimport
Az MVM Mobiliti 2023 októberétől együttműködési megállapodás keretében a saját parkolóval rendelkező McDonald’s gyorséttermeknél megkezdte az elektromosautó-töltő berendezések létesítésének előkészületeit. A várhatóan jövő év végéig megvalósuló folyamat eredményeképpen valamennyi olyan étteremnél, ahol a szükséges villamosenergia-ellátás a hálózati
Nem, hogy végleg kifut, de még frissítést is kap a Toyota GR Yaris, amit eredetileg a Rally Világbajnokságon induló Yaris Rally1 homologizációs változatának szántak, de akkora sikere lett, hogy nem bírnak eleget gyártani belőle. A legtöbb ilyen különleges, a versenysportban való részvételért születő modell rövid úton megtalálja vásárlóit és sosem t
Január 9-én délelőtt egy gázoláshoz érkezett a Dayton nyugati külterületén illetékes trotwoodi rendőrség szolgálati autója a Voyager Village lakókocsiparkhoz. Alig derült ki, hogy egy fehér furgont vezető férfi szándékosan sodort el egy ott lakó nőt, a kérdéses pick-up elhajtott mellettük, és eközben a benne ülő férfi puskát fogott a zsarukra, de e
A böngésződ nem támogatja a hanglejátszást. Kérjük, próbáld másik böngészővel. A HangZóna korábbi adásait itt találja, a legújabbal pedig jövő héten csütörtökön várunk minden kedves hallgatónkat! Kérdéseket, észrevételt, témajavaslatot a hangzona@autoszektor.hu email címre várjuk. További autós tartalmakért kövessen minket Fac