2024. július 6. szombat

júl. 6
4:36
Sportos részletekkel dobná fel autóit a Hyundai (autopro)
Sportautókba illő kormánykerékről nyújtott be szabadalmat a Hyundai.
júl. 6
8:21
Ausztrália lehet a kínai autók új felvásárlója? (Autószektor)
Hatalmas, nem ritkán állami összegeket fordítottak a kínai autógyártók a villanyos átállásra, a gyártási kapacitásuk növelésére, majd termékeik szétszórására a világban. Vehemensen törtek be az észak-amerikai piacokra, majd legalább ekkora ellenállással kellett szembenézniük, amikor szinte ellehetetlenítették őket a jogszabályokkal. Később Európát
júl. 6
8:27
Egy egész kisvárost el tudna látni energiával a Siemens által tervezett 21 MW-os szélturbina (Villanyautósok)
A Siemens versenybe száll a kínai gyártókkal.
júl. 6
8:36
Mars? Még Szlovákiát sem tudja meghódítani Elon Musk (autopro)
A Cybertruck elbukott egy felvidéki kis tóban.
júl. 6
9:18
Nem tud kigyulladni a Geely egymillió kilométeres akkumulátora (Autónavigátor)
Szinte minden hónapban bejelenti egy-egy autógyártó, hogy óriási áttörést ért el az akkumulátorok fejlesztésében. A megváltás eddig még nem igazán
júl. 6
9:21
Itt a nagy Bmw-összesítés, ezeket a modelleket vették a magyarok (Autószektor)
Az idei első fél évben 2765 BMW modellt értékesítettek. Tisztán elektromos modellekből 340 darabot adott át ügyfeleinek a BMW, ezzel a tradicionális prémium márkák elektromos piacán magabiztosan vezet, és a magyarországi elektromos összpiacon is fontos szereplő a BMW – fogalmaznak. A közlemény kitér arra, hogy a MINI 2024 első felében 213 darabos e
júl. 6
10:27
Kis formula, nagy tempó: ifjú mérnökök csatája a ZalaZone-ban (Autószektor)
Ahogy arról korábban beszámoltunk, már a bemutatón ígéretesnek tűnt a BME Formula Racing Team idei autója, s nemrégiben Zalaegerszegen kiderült, hogy a fiatal mérnökök valóban jó irányban fejlesztették a gépet, amely a ZalaZone-ban rendezett Formula Student Easter versenyen bizonyított. A versenyen a csapatok elsőként bemutatták autóikat, költségel
júl. 6
11:27
Teszt: Byd Atto 3 Design (Autószektor)
Hogy néz ki? Amikor egy barátom még tavaly azzal jött, hogy ő kinézett magának egy BYD és látatlanban meg is rendelte, azt hittem, meghülyült. Kínai autót, látatlanban? Most itt a kocsi, látom és tudom, hogy a barátom nem hülye, sőt én vagyok az, mert nem tudtam felülkerekedni az előítéleteimen. Továbbra sem vagyok biztos, hogy magam vennék kínai
júl. 6
11:27
Az EU kinyírta az olcsó kisautókat? (Villanyautósok)
A Villanyóra 236. adásában Balázs, Szabolcs és Tibor beszélgettek a
júl. 6
12:18
Elkaszálja a négyhengeres Suprát a Toyota (Autónavigátor)
Tizenhét év után hozta vissza a Suprát a Toyota, a nevéhez méltó sportautó 2019-ben mutatkozott be. A rajongók öröme azért
júl. 6
12:21
Nagyobb hatótávval kapható a felfrissített Peugeot E-208 (Autószektor)
A Peugeot kínálatának egyik legfontosabb tagja a 208-as. A modell jelentőségét piaci sikere is igazolja, hiszen 2019-es bemutatása óta folyamatosan az érdeklődés középpontjában áll, s már az első alig több mint három év alatt is egymillió példány kelt el belőle. Sőt, 2022-ben egész Európában a Peugeot 208 volt a legkelendőbb típus – nem kis részben
júl. 6
13:15
Már közúton a Nissan önvezető autója (Autószektor)
A Nissan LEAF prototípus 14 kamerát, 10 radart és 6 LIDAR-érzékelőt használ. Ez a jármű demonstrálja a Nissan előrelépését az autonóm vezetés területén, különösképpen az komplex városi környezetben. A Nissan által bemutatott korábbi prototípusokhoz képest a legújabb tesztjármű számos, tetőre szerelt érzékelőt használ, amelyek jelentősen kibővítik a
júl. 6
13:33
Benzines modelleket szüntet meg a Suzuki, hogy ne fizessen büntetést (Villanyautósok)
Több ismert név tűnik el az európai piacról, inkább a sikertermékekre koncentrálnak.
júl. 6
14:33
Légikáosz Európa felett (Autószektor)
Fotó: bud.hu Valentínyi Katalin közlése szerint a késések első oka, hogy az európai légtér nagyon zsúfolt, például a nyári időszak, a turistaszezon, valamint a sportesemények, a labdarúgó Európa-bajnokság és a hamarosan kezdődő párizsi olimpia miatt. Ugyanakkor a szomszédban zajló háború is hatással van az európai légtérhelyzetre, hiszen Ukrajna és
júl. 6
15:15
Öt kilométeres dugó az M7-esen a rekkenő hőségben. Aki teheti, kerüljön! (Autószektor)
Ráfutásos balesetet szenvedett két személyautó az M7-es autópálya 30-as kilométerénél, a Székesfehérvár felé vezető oldalon, Martonvásár térségében. A martonvásári önkéntes tűzoltóknak kellett áramtalanítaniuk a járműveket. A baleset miatt jókora torlódás alakult ki. Az Útinform szerint a 30-as km-nél a forgalomkorlátozás már megszűnt, de a dugó to
júl. 6
15:18
Basalt néven érkezhet az új olcsó Citroën (Autónavigátor)
A Stellantis tucatnyi márkájának nem könnyű más és más szerepet találni, a Fiat mellett a Citroën is a kevesebből gazdálkodókat
júl. 6
16:15
2026-tól önvezető robotaxi szolgáltatás indul Európában (Autószektor)
Az elektromos hiperautókat gyártó márka - még 2021-ben egyesült a Bugattival - új, önálló vezetési vállalkozást hoz létre, Verne néven. Az autók két üléssel lesznek felszerelve, és a Mobileye által fejlesztett önvezető technológiáját fogják alkalmazni. Az első Verne robotaxi szolgáltatás 2026-ban kezdi meg működését Zágráb városában, mielőtt elterj
júl. 6
16:42
Így veszi el a Tesla koronáját a BYD – ez történt a 27. héten (autopro)
Összeszedtük, milyen hírek határozták meg a járműipar világát a héten.
júl. 6
17:45
Micsoda F1-es időmérő! Három brit a top3-ban! (Autószektor)
Fotó: Mercedes A hazai közönség előtt szereplő George Russell, a Mercedes versenyzője nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíj szombati időmérő edzését Silverstone-ban, így a vasárnapi futamon ő indulhat majd az élről. A 26 éves pilótának ez az idei második és pályafutása harmadik pole pozíciója, mellőle pedig márka- és honfitársa, a hétszeres világbajnok
júl. 6
17:51
Micsoda F1-es időmérő Silverstone-ban! Három brit a top3-ban! (Autószektor)
Fotó: Mercedes A hazai közönség előtt szereplő George Russell, a Mercedes versenyzője nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíj szombati időmérő edzését Silverstone-ban, így a vasárnapi futamon ő indulhat majd az élről. A 26 éves pilótának ez az idei második és pályafutása harmadik pole pozíciója, mellőle pedig márka- és honfitársa, a hétszeres világbajnok
júl. 6
18:18
Nincs most ennél ütősebb Land Rover Defender (Autónavigátor)
Soha nem készült még gyárilag ilyen erős Defender, a Land Rover is az őrült teljesítményű, kemény terepre szánt modellek népszerűségét
júl. 6
18:39
Lauda özvegye: Érzelmes visszatérés Niki versenycsapatába (Autószektor)
Birgit Lauda (45) tizenegy évig volt házas Niki Laudával Még egy vesét is adományozott neki. A motorsport mindent jelentett Laudának, aki háromszor lett Forma-1-es világbajnok. Most Birgit példát mutatott, és meglátogatta néhai férje egykori versenyzőcsapatát a spielbergi Osztrák Nagydíjon. George Russell Mercedes-győzelmének szurkolt a boxutcában,
júl. 6
19:39
Lélektani határ felett a hazai zöld rendszámos autók száma (Autószektor)
Fotó: Energiaügyi Minisztérium Facebook-oldala Kiemelték, a Belügyminisztérium rendszeres adatközlése szerint az elmúlt hónapban túllépte a 100 ezret a zöld rendszámmal forgalomba állított gépjárművek száma Magyarországon. A tisztán elektromos személyautóké júniusban meghaladta az 55 ezret. Hozzátették, hogy a havi gyarapodásnál csak egyetlen koráb
júl. 6
20:27
Ezért vágták ki az eredetvizsgáról a Golfot (Autószektor)
Átlagos vásárlás előtti használtautó-átvizsgálásnak indult. Egy népszerűnek számító típust, egy VII-es Golfot kellett megnéznünk Budapest külvárosában. Ragyogó idő, nyugodt környezet, első ránézésre szépen tartott autó, szóval minden ideális volt. Meg is találtuk a buktatókat, el is mondtuk, aztán másnap értetlenül álltunk a történtek felett. Impor
júl. 6
21:09
Magyar autós bravúr Spa-Francorchamps-ban (Autószektor)
Fotó: Losonczy Levente Facebook-oldala A 21 éves versenyző menedzsmentjének közleménye szerint a Honda Civic-kel induló pilóta a szombati időmérő edzésen kilencedik lett, így a szombaton rendezett második - részben fordított rajtrácsos - viadalt a második pozícióból kezdte. Losonczy jól kapta el a rajtot, rövid ideig vezetett is, de aztán csapattár

Keresés