George Russell szerint a tavalyi szezon végén kirobbant feszültség közte és Max Verstappen között nemcsak a pályán, hanem azon kívül is komoly visszhangot keltett, olyannyira, hogy holland szurkolók e-maileket küldtek csapata tagjainak a helyzet kapcsán.
Korábban már volt szó olyan különleges járműről – a Schuppan 962 CR P1-ről – amelynek alapjait szintén egy Porsche, egészen pontosan a 962 adta. Most pedig ismét olyan járművek következnek, amelyek egy másik legendás Porsche-modell átépítéséből születtek. A Schuppan 962 különlegessége másban rejlett... A 2009-ben, Kaliforniában alapított Singer ugy
Az Alpine újonc versenyzője, Jack Doohan kedden először reagált arra, hogy csapata az idei szezonra szerződtette Franco Colapintót, és hangsúlyozta, hogy számára a nyomás természetes része a Forma-1 világának.
Második nekifutásra sikerült csak megszereznie a jogosítványt a Haas Forma-1-es újoncának, Oliver Bearmannak — erről ő maga beszélt kedden, újságírók előtt.
"Sziasztok magyarok! Marc-Reiner Schmidt vagyok, négyszeres Supermoto-világbajnok. Izgatottan várom a magyar S1GP futamot, vegyetek jegyet és hamarosan ott találkozunk! Érezzétek jól magatokat!" - fogalmazott az esemény weboldalára is feltöltött Instagram-posztban a német motoros. Magyarországon először rendeznek Supermoto-vb futamot, a BSSW Vison
A villanyautó-tüzek veszélye egyáltalán nem a gyakoriságukban rejlik, hiszen bizonyíthatóan jóval ritkábbak, mint a belsőégésű motoros autókat érintő tűzesetek. A
George Russell kijelentette, hogy nem fog változtatni a Max Verstappen elleni versenyzési stílusán, annak ellenére sem, hogy a két pilóta között tavaly komoly feszültség alakult ki.
Magyar idő szerint 21 órától tartja különleges, szezonindító eseményét a Forma-1, ahol mind a 10 csapat képviselteti magát, sőt idei versenyautójuk fényezéséről is lerántják majd a leplet.
Az Audi 2023 márciusában jelentette be, hogy új módszer alapján fogja elnevezni a modelljeit, ezzel megkülönböztetve a hagyományos hajtású autókat az elektromosaktól. Az EV-ket páros, a belső égésű motor hajtotta modelleket páratlan szám jelölte. Ez alapján került például forgalomba múlt novemberben az új A7-es, ami az A6-os modellt váltotta. Egy
Teljesen más megközelítést alkalmaz a Mercedes új, W16-os kódjelű versenyautója teljesen új megközelítést képvisel, amely segíthet elkerülni azokat a csapdákat, amelyekbe az elmúlt években rendre beleestek — mondja George Russell.
Az SUV-k minden piacot letaroltak, ám ezeknek a modelleknek a nagy része nem terepjáró, legfeljebb annak mutatja magát. Sok olyan van közöttük, amelyhez összkerékhajtás például nem is kapható. Az SUV-k birodalmának van azonban egy kis szeglete, ahol még mindig fontos szerep jut a 4x4-es hajtásnak. Ahol számít, hogy mekkora a gázlómélység, hogy pote
Nem kegyelmez a Ryanair: a légitársaság nemrég azért került a figyelem középpontjába, mert az általuk magasnak tartott repülőtéri díjak miatt több európai országba közlekedő járatát is beszünteti, néhol pedig csökkenti a sűrűségüket. Mutatjuk, pontosan hol számíthatunk törlésekre és járatritkitásokra!
Hétfőn, február 18-án tartották az F1 Bizottságának (F1 Commission) első 2025-ös ülését a Formula One Management londoni irodájában. A megbeszélést az FIA együléses versenysorozatokért felelős igazgatója, Nikolas Tombazis, valamint a Forma-1 elnöke és vezérigazgatója, Stefano Domenicali vezette. A találkozó során több jelentős szabályváltozást is e
A minap rekordmagas, 1054,58 hektopascal légköri nyomást mértek Szentpéterváron két napon át (összehasonlításképpen: Szentpéterváron, csakúgy, mint Magyarországon az átlagos légnyomás 1013,2 hPa). A magas légköri nyomás után az orosz autós portálokon tömegesen jelentek meg panaszok arra, hogy az időjárási jelenség megbolondította a Haval Jolion kín
A Röszke autópálya-határátkelőhelyen február 18-án reggel egy szerb állampolgárságú férfi jelentkezett kilépésre egy gépjárműszerelvény vezetőjeként, amelyen egy Mercedes-Benz AMG S 63 4Matic típusú gépkocsit szállított. Az ellenőrzés során kiderült, hogy a jármű szerepel a nemzetközi körözési rendszerben, azt a német hatóságok keresik. A mintegy
Magyarországon is egyre több kínai márkával lehet találkozni, a használtautó.hu pedig most azt is megnézte, hogy melyik modellek iránt a legnagyobb az érdeklődés. Annak ellenére, hogy a BYD szegedi gyára a vártnál gyorsabban épül, a legnépszerűbb kínai autót nem ők forgalmazzák.
Nemrégiben kaptunk megbízást vásárlás előtti használtautó-vizsgálatokkal foglalkozó vállalkozásunknál egy Mazda 5-re, ami új házat, vagy ház gazdit keres magának. Előre szólok, nem találta meg, legalábbis az általunk elvégzett állapotfelmérés után nem. Ezt az egyterűt tudja megvenni az átlagos hazai vásárló A 2008-as, tehát idén már 17. évét tapos
Helmut Marko határozottan cáfolta azokat a híreszteléseket, amelyek szerint Max Verstappen 2025 végén elhagyhatja a Red Bull csapatát. Az osztrák szakember szerint a holland versenyző jövője biztosított az istállónál, és bár a szerződésében valóban léteznek teljesítményalapú záradékok, Marko úgy véli, hogy a Red Bull nem kerül olyan helyzetbe, amel
A londoni O2 Arénában, a Forma-1 75. évfordulóját ünneplő F1 75 Live nevű eseményen mutatta be 2025-ös versenyautóját a Sauber csapata. A 14 000 fős közönség előtt leleplezett C45-ös modell a csapat jól ismert fekete-zöld színeiben pompázik, és egyértelmű üzenetet hordoz: a gárda készen áll a küzdelemre a mezőny egyik legkiélezettebb idényében.
A londoni O2 Arénában megrendezett F1 75 Live nevű eseményen mutatta be 2025-ös autóját és új versenyzőfelállását a Visa Cash App Racing Bulls (VCARB). A korábban Toro Rosso és AlphaTauri néven szereplő csapat hivatalosan is megerősítette új nevét, miközben radikális dizájnbeli változásokkal és egy izgalmas újonccal készül az idei szezonra.
A londoni The O2 Arénában megrendezett nagyszabású eseményen mutatta be új versenygépének fényezését a Ferrari Forma-1-es csapata. Az eseményen részt vett Benedetto Vigna vezérigazgató, Fred Vasseur csapatfőnök, valamint a két versenyző, Charles Leclerc és Lewis Hamilton, továbbá a csapat partnereinek képviselői is.
Székesfehérvár központjában, a Vörösmarty téren található az a bEAT étterem, amit 30 év szakmai elköteleződés és legalább ennyi szeretet alkotott meg. Moórné Veronika és Moór László ugyanis nemcsak az életben, de a konyhában is tökéletes párost alkot. Az alapítók egyik célja az volt, hogy egy magyar klasszikusokon nyugvó, de mégis friss szemléletű
A Gibraltári-szoros közelében terül el az idilli hangulatú, mediterrán város, ami remek kiindulópont lehet, ha nemcsak Spanyolország déli részét, hanem Marokkót is felfedeznénk.
A londoni O2 Arénában, a Forma-1 75. évfordulóját ünneplő F1 75 Live esemény keretében mutatta be a McLaren 2025-ös versenyautója, az MCL39-es lenyűgöző fényezését. Az eseményen a csapat mindkét versenyzője, Lando Norris és Oscar Piastri is részt vett.
A kocsiban öten ültek, a sofőr elhagyta a helyszínt, a másik négy utashoz mentőt riasztottak. A vármegyeszékhely hivatásos tűzoltói áramtalanították a járművet, Szeged belterületén, a 3-as km-nél a forgalmat megállították. Van baj máshol is, felborult egy autókat szállító tréler az M1-es sztráda 150-es kilométerénél, a Hanság pihenőnél nem sokkal h
Max Verstappen elismerte, hogy valóban folytak tárgyalások közte és az Aston Martin között – ám ezek nem egy esetleges Forma-1-es szerződésről szóltak.
A Tripadvisor 2025-re vonatkozóan is összeállította azoknak a strandoknak a listáját, amelyek az előző évben a legjobb értékeléseket gyűjtötték be. A Traveller’s Choice Awards: Best of the Best Beaches toplistásait mintegy 8 millió helyszín közül válogatták ki, tehát 1 százaléknál is kevesebben tudják megugrani a mérföldkövet.
Egyszer valakinek túl kellett tolnia, de tényleg. Egyre jobban elharapózik a felugró ablakok száma a modern autókban. Először csak a navigációk dobáltak fel teljesen indokolatlan ablakokat minden induláskor, hogy ne a képernyőt figyeljük, hanem az utat. Oké, akkor ne dobj elém egy 6 soros üzenetet, amit ráadásul odatekintés nélkül ki sem lehet nyom
Kedd este a Forma–1-es csapatok Londonban, az O2 Arénában tartották meg a sportág történetének első közös autóbemutatóját. Az eseményre 15 ezres közönség gyűlt össze, és a show keretében minden istálló leleplezte a 2025-ös szezonra szánt versenyautója fényezését. A csapatok többsége versenyzőivel együtt mutatta be új dizájnját, ám a Ferrari ennél
Nemigen esik meg a Ferrarival, hogy a bemutatója egy másik bemutató árnyékába szorul, ám most pontosan ez történt. Eredetileg február 19-ére hirdettek meg egy külön csapatbemutatót, melynek keretében online rántották volna le a leplet az idei F1-es modelljükről. Csakhogy az SF-25-ös már a kedd esti londoni festésbemutató "leple alatt" megérkezett o