A 2006-ban alapított vállalat az elmúlt két évtizedben végigkísérte az autóipar és a vásárlói igények jelentős, olykor kihívásokkal teli változásait. Annak érdekében, hogy a jövőben is jó válaszokat tudjanak adni a kihívásokra, megújult a BMW kereskedés.
Komoly kihívás elé állítja az ipari vállalatokat a tapasztalt munkavállalók nyugdíjba vonulása, hiszen velük együtt évtizedek alatt felhalmozott szakmai tudás is elveszhet.
Akárcsak Magyarországon, Lengyelországban is számos hagyományos fogás készül burgonyából. Ezek közé tartozik a pyzy, a puha burgonyagombóc, amit gyakran hússal töltenek, máskor pedig köretként, pirított hagymával vagy szalonnával tálalnak.
Október 19-én lezárják a Szekszárd közelében található Bati-kereszt-kilátót, amelynek szerkezetét olyan súlyosan károsították a rovarok és a gombák, hogy az építmény életveszélyessé vált. A népszerű kirándulóhelyet még az év végéig lebontják, újjáépítéséhez pedig már keresik a szükséges forrásokat.
A kínai autók egyik legfontosabb előnye a kedvező ár, ám hagyományos benzinmotorral a valós fogyasztás könnyedén belerondít az összképbe. Vajon hibridként már tényleg megéri a Jaecoo újdonsága?
Európa legszebb karácsonyi vásárának választották a budapesti Advent Bazilikát a European Best Destinations 2026-os rangsorában. A Szent István-bazilika előtti rendezvény olyan népszerű adventi úti célokat előzött meg, mint Bécs, Prága vagy Strasbourg. A díjazott vásár idén november 13-án nyitja meg kapuit.
Az őszi eső könnyen átírhatja a hétvégi terveket, de emiatt még nem kell lemondanunk egy belföldi kirándulásról. A népszerű úti célokon túl Magyarország kevésbé ismert városaiban is találunk érdekes múzeumokat, kiállításokat és más fedett látnivalókat, amelyek borongós időben is jó programot kínálnak.
A villanyautóval megtett hosszú út tervezésekor könnyen fontosabbá válik a pihenőhely, mint maga az úti cél. Hol lesz szabad töltő, mennyit kell várni, és mennyi energiát sikerül felvenni egy rövid megállás alatt? A BYD párizsi bemutatója ebből a szempontból érdekes igazán: azt ígéri, hogy érdemben csökkenthető az útközbeni várakozás. Az eredmény a
A hosszú terepezések, tóparti kirándulások és szabadtéri kalandok egyik legkellemesebb pillanata, amikor az ember végre megpihenhet. Csakhogy a hagyományos kempingszékek gyakran kompromisszumokra kényszerítenek: ami könnyű és egyszerűen szállítható, az nem feltétlenül kényelmes, a masszívabb, komfortosabb változatokat pedig nehézkes cipelni. Erre a
Összesen 30 978 Toyota RAV4 Plug-in Hybridet hívnak vissza az Egyesült Államokban, mert az autók hajtásvezérlő szoftverének hibája balesetveszélyes helyzetet idézhet elő. A kampány a 2026-os modellév bizonyos példányaira vonatkozik, amelyeket 2025. július 22. és 2026. augusztus 19. között gyártottak. Az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság, az NHT
Az előzetes pletykák alapján sejteni lehetett, hogy a Roadster elképesztően gyors lesz, ám arra valószínűleg senki sem gondolt, hogy a Tesla újdonsága tud majd repülni is. Mutatjuk, mit érdemes tudni Muskék új típusáról!
Összesen 30 978 Toyota RAV4 Plug-in Hybridet hívnak vissza az Egyesült Államokban, mert az autók hajtásvezérlő szoftverének hibája balesetveszélyes helyzetet idézhet elő. A kampány a 2026-os modellév bizonyos példányaira vonatkozik, amelyeket 2025. július 22. és 2026. augusztus 19. között gyártottak. Az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság, az NHT
Ahogy arról az Autószektor is beszámolt: párizsi autószalonon idén már nem az volt a kérdés, megérkeztek-e a kínai gyártók Európába, hanem az, hogy közülük melyek maradnak itt tartósan. A kiállításon húsz kínai márka jelent meg, kétszer annyi, mint két évvel korábban. A BYD, a Chery és az MG mellett olyan, Európában még kevéssé ismert nevek is látv
A New Yorkban leleplezett új tanulmányautó megjelenése ízelítőt ad a márka megújult formanyelvéből – amely már az új formatervezési igazgató, Tobias Sühlmann irányítása alatt született. De nem csak a formából, hanem a jövő technikájából is előzetest ad: a Porsche már dolgozik egy új platformon, amely a sorozatgyártásba kerülő változat alapjául szol
Az elektromosan állítható ülés tipikusan olyan kényelmi felszerelés, amelynek működésére alig figyelünk: beállítjuk a megfelelő pozíciót, aztán megfeledkezünk róla. A Hyundai mostani visszahívása azonban megmutatja, hogy egy apró kapcsoló meghibásodása is komoly veszélyforrássá válhat. A Reuters szerint a Hyundai Motor America 94 622 autót hív viss
Egy sportautó bemutatóján általában az a kérdés, milyen gyorsan ér körbe a versenypályán. A Tesla most azt mutatta meg, mi történik, ha az autó elhagyja az aszfaltot. A csütörtökön leleplezett, újratervezett Roadster produkciója inkább kaszkadőrmutatványra emlékeztetett, mint hagyományos modellpremierre. A SpaceX is beszállt A Tesla és a SpaceX egy
A dízel és az elektromos hajtás összekapcsolásával bővítené haszonjárművei kínálatát a Stellantis. A tesztekről az olasz Uilm szakszervezet számolt be a vállalat vezetésével folytatott október 15-i egyeztetés után. A fejlesztés tényét a konszern szóvivője is megerősítette a Reutersnek, hangsúlyozva, hogy a hajtásrendszer még tesztelési szakaszban v
Miközben a modern sportautók egyre nagyobb teljesítménnyel, összetettebb elektronikával és mind nehezebb hajtásrendszerekkel próbálják lenyűgözni a vásárlókat, egy apró brit gyártó éppen az ellenkező irányba indul. A Zenos szerint ugyanis nem feltétlenül több lóerőre, hanem kevesebb kilogrammra van szükség ahhoz, hogy egy autó igazán izgalmas legye
Jelentős modelloffenzívát jelentett be az Acura, amely a következő években alapjaiban alakítaná át és bővítené észak-amerikai kínálatát. A Honda luxusmárkája október 13-án ismertette új stratégiáját, amelynek középpontjában három SUV, valamint a hibrid technológia fejlesztése áll. A cél egyértelmű: új vásárlók megszólítása, a piaci jelenlét megerős
A kínai autógyártók terjeszkedése már régen nem csupán az olcsó elektromos városi autókról szól. Egyre határozottabban lépnek be azokba a kategóriákba is, amelyeket évtizedeken keresztül a hagyományos európai márkák uraltak. Most a Land Rover Defender egyik legfontosabb piacán, Nagy-Britanniában jelenik meg egy új kihívó: a Chery-csoporthoz tartozó
Szeptemberben összesen 28 968 személygépkocsit regisztráltak újonnan, ami 12,5 százalékkal több, mint az előző év azonos hónapjában – beleértve 9723 tisztán elektromos autót. A sógorok megkedvelték a töltést. Illusztráció: SEAT A benzinüzemű autók új regisztrációja 12,1 százalékkal 6727 járműre csökkent, míg a dízelüzemű autók regisztrációja 28,2
Az automatizált gyártásban nem elég, hogy a gépek végrehajtják a szükséges mozgásokat, a vezérlésnek pontos információkra is szüksége van a folyamatok állapotáról.
Komoly fordulat körvonalazódik a Forma–1 technikai szabályozásában. Mohammed ben Szulajm, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke bejelentette, hogy 2030-ra tervezik a V8-as motorok visszatérését a világbajnokságba. A sportág irányítója a ruandai Kigali városában beszélt erről, azon az eseményen, amelyen a Forma–1 afrikai visszatérését is bej
A modern autók egyre többet tudnak a vezetőjükről. Figyelik, hogy a sofőr a forgalomra koncentrál-e, észlelik a fáradtság jeleit, és figyelmeztetnek, ha valaki megfeledkezik a biztonsági övről. Egy alapvető kérdésre azonban a legtöbb jármű mindmáig nem tud megbízható választ adni: valóban helyesen használjuk-e az egyik legfontosabb életvédelmi bere
Volt idő, amikor az amerikai autógyártók mindenáron az európai prémiumautókat próbálták utolérni. A német mérnöki precizitás, a BMW vezetési élménye és a Mercedes-Benz kifinomultsága jelentette a mércét, amelyhez a tengerentúli gyártók saját fejlesztéseiket igazították. Csakhogy az autóipar azóta nagyot fordult: miközben a németek az elektrifikáció
Megérkezett a Porsche Mission S, amely minden bizonnyal egy, a jövőben érkező szupersportautó előfutára, ám egyúttal a márka következő formanyelvének hírnöke is egyben.
Évtizedeken keresztül a választék bővítése jelentette az autóipari növekedés egyik legfontosabb eszközét. A Volkswagen-csoport különösen sikeresen alkalmazta ezt a stratégiát: ugyanarra a műszaki alapra különböző márkák modelljeit építette, miközben a vásárlók egyre több karosszériaváltozat, motor és felszereltség közül választhattak. A rendszer az
Az autóipar történetében sokáig viszonylag egyértelmű volt, mitől számít korszerűnek egy jármű. Erősebb motor, gazdaságosabb fogyasztás, fejlettebb futómű és magasabb biztonsági színvonal jelentette a fejlődés legfontosabb mércéit. A digitális technológiák térnyerésével azonban ez a logika fokozatosan átalakul. A jövő autója ugyanis már nem feltétl
Miközben az autóiparban egyre nagyobb SUV-k, nehezebb elektromos modellek és több száz lóerős családi autók jelennek meg, a Fiat egészen más irányban keresi a jövőt. Az olasz gyártó szerint ugyanis a városi közlekedés egyik legnagyobb problémája éppen az, hogy a járművek mérete és tömege sok esetben nincs arányban a tényleges használati igényekkel.
Az egyhetes teszt így teljesen hétköznapi használattal telt, és a végére nagyon megszerettem az e-Vitarát. Nem beszélve az asszonyról, aki két jó emlékű Suzuki után harmadszorra már nem akart ismét a márkába ülni, de ezt azért nagyon szívesen elfogadná városi, szaladgálós autónak, ahogy én is. Lányaink már Budapesten, a sztrádás retúr nem igazán fé
A MEBeco Tech Day keretében betekintést nyerhettünk a gyártás kulisszái mögé, és egy interaktív workshopon magunk is kipróbálhattuk az elektromotor-összeszerelést.
Vadregényes hegyvidékek, évszázados erdők és különleges építészeti emlékek is várják azokat, akik a felkapott úti célok helyett kevésbé ismert vidékeket keresnek. A Time Out friss összeállítása 41 alulértékelt helyszínt ajánl a 2027-es utazásokhoz, a lista élére pedig egy szomszédos ország, Románia egyik régiója került.
2027 elejétől tilos lesz Kínában olyan autókat forgalomba helyezni, amelyek kilincse a karosszériába húzódik az elindulás után. A szabályozás nagy eséllyel az európai piacra is hatással lesz.
Az autóipar évek óta azt ígéri, hogy a jövő járművei önállóan közlekednek majd, a vezető pedig utasként töltheti az idejét. A valóságban azonban még a legfejlettebb vezetéstámogató rendszerek többsége is állandó emberi felügyeletet igényel. A General Motors most ezen változtatna: olyan technológiát készít elő, amelynél a sofőrnek meghatározott körü
Néhány évvel ezelőtt még szinte valamennyi nagy autógyártó arról beszélt, milyen gyorsan tud megszabadulni a belső égésű motoroktól. A villanyautózás térnyerése megállíthatatlannak tűnt, a benzines hajtásláncokra pedig egyre inkább átmeneti technológiaként tekintettek. Most azonban fordulni látszik a helyzet. Több gyártó módosította elektrifikációs
Az autóipar egyik legnagyobb hatalmi átrendeződése zajlik a szemünk előtt. Alig két évtizeddel ezelőtt a kínai vállalatok még azért kötöttek vegyesvállalati megállapodásokat a nyugati autógyártókkal, hogy hozzáférjenek a modern motortechnológiákhoz, gyártási eljárásokhoz és mérnöki szaktudáshoz. Mára viszont Kína az elektromos hajtásláncok, az akku
Néhány évvel ezelőtt még úgy tűnt, hogy az autóipar elektromos átállása egyetlen globális menetrend szerint zajlik majd. Kína rohamtempóban fejlesztett, Európa szigorodó környezetvédelmi előírásokkal terelte a gyártókat a villanyautók felé, az Egyesült Államok pedig milliárdos támogatásokkal igyekezett felépíteni saját elektromosautó-iparát. Az irá