A nyári meleg beköszöntével az autósok egyik leggyakoribb kétsége visszatér: ahhoz, hogy ne fogyasszunk túl sok üzemanyagot, jobb bekapcsolni a légkondicionálót vagy leengedni az ablakokat? Ez egy látszólag egyszerű kérdés, a válasz mégsem egyértelmű. A döntő tényező a sebesség. A városi környezetben, ahol általában 50 km/óra sebességnél nem halad
A nyári szezon elejére ismét előtérbe került az ivóvízhiány Görögországban, miután idén több szigeten is vészhelyzetet hirdettek a romló vízellátás miatt. A probléma évek óta súlyosbodik, a görög kormány pedig több tízmillió euró értékű támogatással próbálja kezelni a helyzetet. A fejlesztések egyik fontos célja a tengervíz sótalanítására alkalmas
Miközben Magyarországon az elmúlt napokban több helyen is 40 Celsius-fok körül alakult a hőmérséklet, a Szent György-hegy északi lejtőjén található Sárkány-liknál egészen más körülmények várják a kirándulókat. A jégbarlang néven is ismert látványosság nem véletlenül kapta ezt a jelzőt: sajátos mikroklímája miatt a legmelegebb hónapokban is érezhető
Ács Istvánt választották az Ipar 4.0 Technológiai Platform elnökének. A Bosch Rexroth-ot több évtizedig vezető szakember az autopro.hu-nak adott interjút a digitalizáció fontosságáról.
Valóságos roham indult a részben elektromos hajtású járművek iránt a hazai használtautó-piacon a Használtautó.hu legfrissebb, 2026 májusi statisztikái szerint.
Közleményük szerint a csütörtökön induló teszt célja, hogy még szélesebb körű visszajelzések támogassák a rendszer véglegesítését. Ettől a naptól kezdve a BudapestGO alkalmazásban jelenleg érvényes (bármilyen típusú) bérlettel rendelkezők, valamint azok, akik 2024-ben vagy 2025-ben éves vagy féléves MOL Bubi-bérletet vásároltak, díjmentesen tesztel
Szerinted egyértelmű a felvételeken látható terelés? A sofőr szerint nem az ő hibája, hogy kilométereken át a forgalommal szemben közlekedett az M6-os autópályán.
Magyarországon az új személygépjárművek értékesítésének jelentős részét hosszú évek óta a céges autók adják. A vállalati autóflották világában és általában a magyar néplélekben hosszú éveken keresztül a dízelmotor jelentette az egyetlen logikus választást. Alacsony fogyasztás, nagy hatótáv és kedvező üzemeltetési költségek jellemezték ezt a technol
Magyarországon jelenleg az autópályák mintegy 95 százalékán használható a BlueCruise szolgáltatás. Ez a Fordhoz megvásárolható egy összegben, "örökre", de lehetséges havi, vagy éppen éves előfizetés is – körülbelül 10, illetve 110 ezer forintért. Ez praktikus a BlueZone útszakaszokon, amelyek 16 európai ország több mint 135 ezer kilométernyi autópá
Az elmúlt két évtizedben folyamatosan nőttek az új autók méretei Európában, ami egy friss kutatás szerint egyre komolyabb közlekedési, várostervezési és energiahatékonysági problémákat okoz.
A jubileumi modell egy fekete gyöngyház színű, 2021-es évjáratú Volkswagen Golf Variant, 150 lóerős, 2,0 literes TDI dízelmotorral, DSG-váltóval és mintegy 120 ezer kilométeres futásteljesítménnyel. Az autó a Kertész családhoz került: a fiatal pár nemrég született babája miatt cserélte le korábbi ötajtós autóját egy tágasabb, jobban felszerelt komb
Nem biztos, hogy sokan tudják a választ arra a kérdésre, hogy melyik most a legnépszerűbb Toyota Magyarországon. Azt pedig még kevesebben tudják, hogy ez az autó Franciaországban készül. Meglátogattuk a Yaris és a Yaris Cross gyártósorait Onnaingban.
Az ötrészes, kétáramnemű, óránként 160 kilométeres sebességre képes járművek a jövőben a Sopron-Budapest és Szombathely-Budapest vonalakon biztosítják majd a GYSEV InterCity szolgáltatását - ismertette. Fotó forrása: a miniszter közösségi oldala A miniszter felidézte: még 2022 elején indította a GYSEV az InterCity-motorvonat flottabeszerzést, amit
Vadonatúj szereplővel bővült a Budapest Airport kínálata: július 1-jén hivatalosan is elindult a szaúd-arábiai Flynas közvetlen Rijád–Budapest járata. A légitársaság a nyári szezonban heti három alkalommal köti össze a szaúd-arábiai és a magyar fővárost, az útvonal pedig egyelőre szeptember végéig üzemel.
A képre kattintva megnézheti a videót Azt írták, hogy a Budapest felé közlekedő férfi - tájékoztatásuk szerint a napokban - a bátaszéki alagutaknál zajló útkarbantartás miatti terelésnél nem vette figyelembe a kötelező haladási irányt jelző táblát, és kilométereken keresztül a forgalommal szemben haladt. Az autópályarendőröknek Szekszárd térségében
A képre kattintva megnézheti a videót Azt írták, hogy a Budapest felé közlekedő férfi - tájékoztatásuk szerint a napokban - a bátaszéki alagutaknál zajló útkarbantartás miatti terelésnél nem vette figyelembe a kötelező haladási irányt jelző táblát, és kilométereken keresztül a forgalommal szemben haladt. Az autópályarendőröknek Szekszárd térségében
A Hayabusa már álló helyzetben is tiszteletet parancsol. Hosszú, áramvonalas idomai és jellegzetes sziluettje semmihez sem hasonlítható. Miközben a motorkerékpár-ipar folyamatosan változik, a Hayabusa formája megőrizte egyediségét. Nem akar agresszív superbike lenni, és nem akar túramotornak látszani. Egyszerűen Hayabusa. A 1340 köbcentis soros né
A Flynas az eredetileg bejelentett június 26. helyett július 1. és szeptember 30. között szerdánként, péntekenként és vasárnaponként közlekedik az útvonalon. Fotó: Budapest Airport Az XY 369/370 számú járatokat Airbus A320neo repülőgépeivel teljesíti a légitársaság. A járatok helyi idő szerint 06:40-kor szállnak fel Rijádból és 10:40-kor érkeznek B
A Ferrari nem kényszeríti ügyfeleit arra, hogy megvásárolják a vitákat kiváltó Luce elektromos autót ahhoz, hogy jogosultak legyenek a luxusautógyártó következő, limitált szériás modelljeinek megvásárlására – nyilatkozta Enrico Galliera, a vállalat marketing- és kereskedelmi igazgatója. A múlt hét végén tartott termékbemutatón Enrico Galliera cáfol
A Spanyolországhoz tartozó szigetcsoportra érkező turistáktól hamarosan kötelező turisztikai adó helyett önkéntes hozzájárulást kérhetnek. A kezdeményezésből befolyó összegeket környezetvédelmi és közösségi projektek finanszírozására fordítanák.
A Honda több mint 70 éve építi hírnevét a belső égésű erőforrások terén szerzett mérnöki tudására, a világ legrangosabb versenysorozataira készített autóktól és motorkerékpároktól kezdve a városi robogókon, Japánban forgalmazott kei car modelleken, egyterűeken és SUV-kon át egészen a legkülönfélébb járművekig. Miközben az autóipar továbbra is több
A BME kutatói olyan termikus modellezési és mérési megoldásokat fejlesztettek ki, amelyek felgyorsíthatják a következő generációs teljesítmény-félvezetők fejlesztését.
Ma már világszerte a legkülönbözőbb pizzaváltozatok közül választhatunk, egy olasz séf szerint azonban a kreativitásnak is vannak ésszerű határai. A jó pizza lényege nála mindig az alap és a feltétek gondos egyensúlya, ezzel a mércével viszont több ma népszerű recept is a „bűnös” kategóriába esik.
A fedélzetre felvihető csomagok méretére és súlyára vonatkozó előírásokkal a legtöbben már csak a lehetséges pótdíjak miatt is tisztában vagyunk, de nem ez az egyetlen szabály, amire érdemes figyelni.
Kipróbáltuk a Chery jelenleg 10 millió forint alatt kapható B-SUV-ját, amely ugyan az egyik legnépszerűbb szegmensben indul, cserébe igyekeztek mindent belepakolni, amit az árcédula engedett. Sikerült? Máris mutatjuk!
A Porsche a Cayenne SUV-ja gyártását – mindhárom hajtáslánccal – Pozsonyból Lipcsébe, Kelet-Németországba helyezheti át. Michael Leiters vezérigazgató állítólag biztosítani szeretné a szászországi üzem hosszú távú kapacitáskihasználását, írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) az ügyhöz közel álló forrásokra hivatkozva. Fotó: Porsche Ez a lépé
Ha a nyári hőségben inkább észak felé indulnánk, Skandinávia vonattal is elérhető cél lehet. A hosszabb menetidő több jól tervezhető megállóval tagolható, így a budapesti indulásból néhány nap alatt tartalmas, többvárosos nyári kaland kerekedhet. Ajánlunk egy nyolcnapos útitervet, amely életszerű átszállásokkal és városnézős megállókkal visz közele
Dávid Mónika, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársa elmondta, a közlekedésbiztonság hosszú távon javul Magyarországon, ugyanakkor a nyári időszakban - a nagyobb forgalom, a turisztikai szezon, a szabadságolások és a hőség együttes hatása miatt - rendszerint nő a súlyos és halálos kimenetelű balesetek száma. A kánikula oko
Ritkán találni olyan izgalmas munkalehetőséget, amilyet most a RiseGuide kínál. Az önfejlesztéssel foglalkozó cég Európa legbarátságosabb városát szeretné megtalálni, ehhez pedig egy közvetlen, magabiztos és társaságkedvelő embert keres. A kiválasztottnak háromezer dolláros díjazásért nyolc hónap alatt nyolc európai nagyvárosban kell felmérnie, men