Fontos mérföldkövet ért el a ZF: a cég közleménye szerint elérte a 100 milliomodik elektromos szervokormány-rendszer (Electric Power Steering, EPS) legyártását.
Manapság egyre több hír röppen fel arról, hogy nagy múltú európai autógyárak hajlandóak lennének szabad gyártási kapacitásaikat kiárulni a kínaiaknak. Különösen igaz ez Olaszországban, ahol egy jogi kiskaput kihasználva már évtizedek óta vásárol fel egykori olasz gyárakat és márkaneveket a DR Automobil, hogy aztán egyszerű kínai autókat szereljenek
A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti – közölte a gazdasági és energetikai miniszter még pénteken a Facebook-oldalán.
Az új közös vállalat többféle hajtáslánccal elérhető ("multi-energy") Ford és Geely személyautó modelleket fog gyártani az európai piac számára. A gyártási volumenek egyesítésével a Ford és a Geely maximalizálja a valenciai gyár kapacitását, alacsonyabb költségeket biztosít minden ott épített gépjármű esetében, és megfelel ennek az újonnan kialakul
A japán kultúrában a nyári hőség elleni védekezésnek több mint ezer évre visszanyúló hagyományai vannak. Az uchiwa legyezők, a higasa napernyők vagy a sudare bambuszárnyékolók a lehető legegyszerűbb eszközökkel teremtenek kellemesebb környezetet. A Lexus mérnökei ezekből az egyszerű ötletekből indultak ki, majd a XXI. század technológiájával értelm
Szalagkorlátnak ütközött, majd árokba hajtott egy személyautó hétfő délelőtt az M1-es autópálya 77-es kilométerénél a Komárom-Kisbér, valamint a Tata csomópontok között a főváros felé vezető oldalon, a mentés idejére az útszakaszt lezárták - közölte a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság az MTI-vel. A tájékoztatás szerint a gépkocsiban
A személyautó márkák versenyében Magyarországon a Toyota vezet (6678 személyautó, 13,9 százalékos növekedés 2025-höz képest), a japán márka piaci részesedése 11,17 százalék, mögötte jelentősen lemaradva a Nissan a második (5715 személyautó, 68,58 százalékos meglódulás), harmadik a Skoda (5677 autó, 16,31 százalékos plusz), negyedik a Suzuki (5005 a
Fotó: MÁV A MÁV-csoport közleménye szerint a Kaposvár-Siófok, a Kaposvár-Fonyód és a Dombóvár-Kaposvár-Gyékényes vasútvonalakon közlekedő menetrend szerinti járatokon a '60-as, '70-es, '80-as és '90-es éveket idéző szerelvények állnak forgalomba. A hétvége programját a sorozatgyártásuk 60. évfordulóját ünneplő M40-es Púpos mozdonyok, a frissen felú
A BMW Group, a Toyota Motor Europe, a Bosch és a Repsol egy úttörő, hat hónapon át tartó spanyolországi kísérleti projekt útnak indítását jelentette be. E kezdeményezés részeként mintegy húsz Toyota és BMW modell közlekedik majd a Repsol 100 százalékban megújuló Nexa 95 benzinjével, miközben a Bosch digitális üzemanyag-követő technológiája garantál
Fotó: Mercedes A malajziai Sepangban pótolják október elején a Forma-1-es világbajnoki sorozat áprilisban elhalasztott bahreini futamát - jelentette be az F1 és a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) vasárnap a 41. Magyar Nagydíj helyszínén, a Hungaroringen. A két szervezet közös közleménye szerint az azeri és a szingapúri versenyhétvégék között, o
Az olaszországi nyaralást tervezők több ezer kilométernyi partszakasz közül válogathatnak, így nem meglepő, ha az úti cél kiválasztása fejtörést okoz. A Holidu utazási platform friss elemzése éppen ebben segít: a 2026-os rangsor alapján idén is Szardínia strandjai emelkedtek ki leginkább az olasz mezőnyből.
A PEUGEOT számára az élmény mindig is minden alkotás középpontjában állt. A Stellantis Design Studio közreműködésével megalkotott PEUGEOT E-5008 Dog Edition Concept ezt az ígéretet egy új útitársra, a családi kalandok hűséges résztvevőjére, a kutyára is kiterjeszti. Ez az egyedi tanulmányautó szokatlan kérdést jár körül: mi történne, ha egy autót a
Több mint száz éve sétálnak a látogatók a walesi Llandudno egyik népszerű parkjában anélkül, hogy sejtenék, milyen lenyűgöző építmény húzódik a lábuk alatt. Az egykori viktoriánus víztározót évtizedekkel ezelőtt kiürítették, most azonban interaktív turisztikai látványosságként születhet újjá.
Nagyszabású napelempark-fejlesztéssel új gyártósorok telepítésével és nagy teljesítményű, precíziós gépek üzembe helyezésével korszerűsíti veresegyházi központját a GE Vernova.
A Porsche már csak néhány hétre van attól, hogy végleg leállítsa az első generációs Macan gyártását. A 2014 eleje óta gyártott autó ami egy "sportautó a SUV-ok között" a hónap végén vonul nyugdíjba, amikor az utolsó példány legördül a lipcsei futószalagról. Az eredeti Macan Európában már néhány éve kikerült a forgalomból, miután nem felelt meg az Á
A logisztika a TME mindennapi működésének egyik alappillére. Feladata nem csupán az autók és alkatrészek célállomásra történő szállítása, hanem egy olyan átfogó rendszer működtetése, amely a járművet az első alkatrészek megtervezésétől egészen a forgalomból történő kivonásig és az újrahasznosításig végigkíséri. A folyamat a fenntarthatóság, a szén-
Karl Bushby 1998-ban merész vállalkozásba kezdett: Chile déli csücskéből indult el azzal a céllal, hogy gyalog jusson haza az angliai Hullba. A brit kalandor azóta csaknem 58 ezer kilométert tett meg, átvágott a világ egyik legveszélyesebb dzsungelén, átkelt a befagyott Bering-szoroson, és még a Kaszpi-tengert is átúszta. Huszonnyolc év után azonba
Fotó: Magyar Nemzeti Múzeum A közleményben kiemelik, hogy a Közlekedési Múzeum műtárgya azért is különleges, mert a típus tervezésében két magyar mérnök is részt vett: Galamb József és Farkas Jenő. Ezért döntöttek úgy az Amerikai álom kiállítás kurátorai, Radnóti Klára és Orgona Angelika, hogy bemutatják a nagyközönség számára. A kocsi különlegessé
A szakma által a világ egyik leginnovatívabb gyártójaként számon tartott TGB hazai érkezése jelentős mérföldkő a hazai terepjárópiacon. A vállalat nem csupán saját modelljeiről ismert: tervezőirodája és kutatóközpontja olyan meghatározó iparági óriásoknak fejlesztett ki műszaki megoldásokat, mint a Vespa, a Piaggio vagy a Polaris. Munkára és extré
"Tavaly 456 ember vesztette életét a magyar utakon, több mint 4500-an szenvedtek súlyos sérülést és közel 15 ezer ember sérült meg közlekedési balesetben. A tragédiák jelentős része nem elkerülhetetlen baleset, hanem tudatos szabályszegések következménye" - áll a tárca közleményében. A KBM július 16-án tette közzé közlekedésbiztonsági kérdőívét arr