A repülőtéri csomagkiadó szalagoknál várakozva még a rendszeresen utazókat is elfoghatja némi szorongás a feladott poggyászuk miatt. Bár a csomagok eltűnéséért sokan a repülőtéri dolgozókat vagy a hibás címkéket okolják, egy friss elemzés szerint a legtöbb esetben nem ezek állnak a háttérben.
Skoda Kylaq A Skoda azt vizsgálja, hogyan bővíthetné európai kínálatát olcsó belső égésű motoros és elektromos modellekkel. Az európai városi autópiac az elmúlt években szinte teljesen elpárolgott, mivel olyan miniautók, mint a Ford Ka, a Peugeot 108 és a Skoda Citigo, utód nélkül mentek nyugdíjba. A pótlások hiánya miatt a piac legolcsóbb szegmens
Minden nyáron emberek milliói utaznak az autópályákon, hogy elérjék az áhított üdülési célpontokat. Ebben a forgatókönyvben nem ritka, hogy a belső sávban olyan autósok száguldanak, amelyek jóval meghaladják a KRESZ által előírt maximális sebességet. Az ilpost.it racionális elemzése azonban kimutatta, hogy a 150 km/óra sebességgel történő utazás a
A 19 éves pilótának az idén és pályafutása során is ez az ötödik pole pozíciója. Antonelli mögött Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője végzett a második helyen, a harmadik rajtkockát pedig a másik Ferrarival a hazai közönség előtt szereplő hétszeres vb-győztes Lewis Hamilton szerezte meg. Antonelli csapattársa és összetettbeli legnagyobb
A Citroën új különkiadással bővíti a villanyos C3 kínálatát. Az ë-C3 TONIC a belépőszintű YOU felszereltségre épül, de több kényelmi és megjelenési extrát tartalmaz és kétféle akkumulátorral is elérhető lesz, így a vásárlók az igényeikhez és a költségkeretükhöz igazíthatják a modellt.
A nyári utazásról sokáig a tengerpart, a papucs és a forró homok jutott eszünkbe, az egyre gyakoribb hőhullámok viszont alaposan átírták elképzeléseinket. Ma már egyre többen keresnek olyan európai úti célokat, ahol júliusban és augusztusban sem kell a 40 fokos utcákon árnyék után kutatni, és ahol a városnézés még 2026 legmelegebb napjain is élveze
A Hungaroring bejáratánál egykor szobor emlékeztetett a világ első autós nagydíjának győztesére: a Renault fivérek párizsi műhelyében dolgozó 29 éves Szisz Ferencet nevezték a Francia Autóklub és az Illustration című újság által meghirdetett első Grand Prix-versenyre. A mezőny 1906. június 27-én reggel 6-kor rajtolt, Szisz 12 óra 14 perc alatt telj
Bár óriási vihart kavart a Ferrari Luce megjelenése, egyáltalán nem biztos, hogy üzleti szempontból rosszul járt a modellel az olasz luxussportautó-gyártó.
Montenegrói nyaralásnál a legtöbben Kotort vagy Budvát választják, de aki igazán jó ár-érték arányú úti célt keres, annak a Budvához közeli Sutomoréval is érdemes számolnia. A tengerparti települést több helyen is az Adria legolcsóbb célpontjai között említik, miközben minden adottsága megvan egy kellemes, egyszerűbb nyaraláshoz.
Csehország tele van mesébe illő várakkal. Akad köztük egy, amelyet azonban leginkább horrortörténetekbe lehet beilleszteni, annyi rémisztő történet kapcsolódik hozzá. Prágától 60 kilométerre északra, erdők és sziklás dombok között áll Houska, amelyről évszázadok óta azt mesélik: azért épült, hogy elzárjon egy sötét titkot a külvilág elől.
Az orf.at cikke. Képernyőfotó A várost arra is felszólítják az ÖAMTC-től, hogy a kezdeti időszakban inkább tájékoztasson, ne büntessen. Az új szabályok szerint ugyanis aki július 1. után régi parkolójeggyel parkol, annak közigazgatási bírság kockázatával kell számolnia.
Andrej Kiska - Fotó: Facebook "Egy erdei úton haladtam, amikor az egyik keréknyomból át akartam menni a másikba. Középen magas fű volt, nem sokkal korábban esett az eső, aztán megtörtént a baj. Az első kerék megcsúszott, én pedig már repültem is" – írta bejegyzésében. Kiska megsérült a vállán, és egy olyan fényképet is megosztott, amelyen felkötöt
Fotó: Facebook/ Zsigmond Gréta / Velekei Viktória A győri hallgatók a skidpad versenyszámban az első, autocrossban a második, gyorsulásiban pedig a harmadik helyet szerezték meg.
A legtöbb autós találkozott már olyan helyzettel, amikor egy keskeny hídon vagy egy forgalomcsillapított, szűk utcában kétirányú a forgalmi rend, de két jármű nem fér el egymás mellett az úton, ezért az egyiknek meg kell várnia a másikat. Ilyenkor néhány másodperc alatt kell dönteni, ki haladhat tovább, a bizonytalanság pedig balesetveszélyes helyz
Augusztus a nyári főszezon egyik legerősebb hónapja, ezért a repülőjegyek ára sok útvonalon látványosan megugrik. Budapestről indulva mégsem teljesen reménytelen olcsó repülőjegyet találni, több európai úti célra ugyanis továbbra is el lehet jutni 15 ezer forint alatt.
A mesterséges intelligencia alapvetően alakítja át a felsőoktatást és a tudományos életet. Új lehetőségeket nyit meg az oktatásban, támogatja a kutatásokat, gyorsítja az információfeldolgozást, és a mindennapi munkavégzés számos területén nyújt segítséget. Éppen ezért a Széchenyi István Egyetemen fontos cél, hogy ne csupán kövesse a technológiai vá
A főváros távhőrendszerét üzemeltető Budapesti Közművek (BKM) több hónapig tartó tárgyalások után megbízási szerződést kötött a BME-vel egy döntést megalapozó tanulmány közös elkészítésére a Paksi Atomerőmű hőjének a fővárosi távfűtési rendszerbe való eljuttatása lehetőségéről. A beruházás révén számottevően enyhülhetne a Duna vizének hőterhelése,
"A járművön utazó személy is aktívan befolyásolhatja a jármű irányítását a többszemélyes bicikliknél, a két- vagy többszemélyes kis elektromos járműveknél, a motorkerékpároknál és más L-kategóriás járműveknél. Ezért veszélyt jelent, ha az utas alkoholt vagy tudatmódosító szert fogyaszt, elterelheti a sofőr figyelmét, és rontja annak esélyeit, hogy
A tegnapi első futam után vasárnap a második versennyel folytatódott a program, a pole pozícióból Nikita Bedrin várhatta a lámpák kialvását, mellőle Deagen Fairclogh indult, míg Molnár Martin a 3. helyről, csapattársa, Abbi Pulling mellől kezdett. Martin a rajtnál simán megtartotta a harmadik helyet, miközben előtte Bedrin és a mellőle kezdő Faircl
Bali élénkzöld rizsteraszai a sziget legismertebb látványosságai közé tartoznak, ám a fotókon túl egy több mint ezeréves vízgazdálkodási rendszer történetét is őrzik. A subak egyszerre öntözési hálózat, vallási és közösségi szervezőerő, valamint a fenntartható tájhasználat egyik különleges példája, amelyhez kapcsolódó kultúrtájat az UNESCO 2012-ben
A szovjet mezőgazdaság előtte elsősorban a Fordson-Putyilovec típusra támaszkodott, amely az amerikai Fordson traktor licenc alapján gyártott változata volt. Noha a gép jelentős előrelépést jelentett az állati vontatáshoz képest, a hatalmas kolhozok és szovhozok körülményei között gyorsan megmutatkoztak korlátai. A traktorokat gyakran nappal és éjs
Június második felében kegyetlen hőhullám sújtotta Európát, és benne Magyarországot is. A vízhiány réme is felmerült, de mit jelent ez az autómosás szempontjából?
A kínai szaksajtó szerint a vállalat teljesítette a hongongi értéktőzsdére való bevezetést megelőző meghallgatást, és közzétette a jegyzési dokumentumait. A tőzsdei bevezetés és a bevonni kívánt tőke összege egyelőre nem ismer. Az alig tíz éve, 2016-ban, Cao Hszüdong vezérigazgató által alapított startup mára a világ egyik legjelentősebb intellig
Mókás fantáziarajzokra bukkantunk egy orosz insta oldalon. A készítők eljátszottak a gondolattal, hogyan nézhetnének ki a világleghíresebb sportautóinak és luxusautóinak az olcsósított változatai.
A 28 éves pilótának ez az idei második és pályafutása kilencedik futamgyőzelme. Fotó: https://charlesleclerc.com/en/ Leclerc mögött másodikként a hazai környezetben versenyző George Russell végzett a Mercedesszel, míg a harmadik helyen a hétszeres világbajnok, szintén hazai futamát teljesítő Lewis Hamilton ért célba a másik Ferrarival. A világbaj
Ha az európai autóiparról esik szó, a figyelem rendszerint a nagy gyártókra irányul. A Volkswagen, a Mercedes-Benz, a BMW, a Stellantis vagy a Renault stratégiai döntései, elektromos fejlesztései és kínai versenytársai uralják a híreket. Az iparág valódi gerincét azonban nem ezek a vállalatok adják, hanem az a több ezer beszállító, amelyek alkatrés
"Egy másik meghatározó élmény a pályafutásom elején egy tévésorozat volt, amelyben apámmal gazdáknak, halászoknak és termelőknek főztünk egy hajón. A 20. századi vitorláshajón töltött időben szakácsként megtanultam a főzés technikáját utazás közben, és azt, hogyan lehet nagyszerű ízeket elérni akkor is, ha mindezt kis helyeken kell megoldani. Vala
Ép az alja, jó a motorja, kulturált az utastere, és még a gyári katalizátor is alatta figyel: mutatjuk, milyen kompromisszumokat kell kötni egy ilyen autóval!
Bár az Európai Unió bértranszparencia-irányelvét 2026. június 7-ig kellett volna átültetni a nemzeti jogrendbe, Magyarországon egyelőre még nem születtek meg a végrehajtási szabályok.
Az igazgató a CBS News televíziónak adott interjúban elmondta, hogy miközben az Egyesült Államok 2028 végére tervezi az ismételt Holdra szállást, addig Kína 2030 előtt tervezi azt, nagy valószínűséggel 2029-ben. Fellövik az Artemis II űrutazásának SLS rakétáját és a vele összekapcsolt Orion űrhajót. Fotó: MTI/EPA/Cristobal Herrera "A kínaiak hihete
Fotó: ÖBB Az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) a decemberi menetrendváltozással ismét emeli árait. A normál jegyek és az Advantage Card átlagosan 3,5 százalékkal drágulnak. A legolcsóbb Sparschiene jegyek változatlanok maradnak. Az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) a decemberi menetrendváltozással átlagosan 3,5 százalékkal emeli a normál jegyek és az
A hosszútávú autóversenyzés története tele van olyan programokkal, amelyek nem az első próbálkozás nyomán értek a csúcsra. A Peugeot számára a 9X8 Hypercar projekt is ilyen történet: folyamatosan alakuló technikai vállalás ez, amelynek középpontjában nem egyetlen szezon, hanem a hosszabb távú fejlődési ív áll. A Peugeot most megerősítette, hogy a F
Dubrovnik történelmi városa okkal tartozik Horvátország legnépszerűbb úti céljai közé, de nem ez az egyetlen adriai város, amely megérdemli a figyelmet. Šibenik gazdag történelmi örökséget, látványos természeti környezetet és élénk kulturális programokat kínál, miközben sok szempontból megfizethetőbb alternatívája lehet híresebb dalmát társának.
Jól szerepeltek a Hyundai pilótái a franciaországi Paul Ricard pályán rendezett Kumho FIA TCR World Tour két futamán. Az időmérőn is élre került a BRC Hyundai N Squadra Corse párosa és komoly csaták után így is értek célba az első futamon: Michelisz Norbert harmadik lett, csapattársa Milel Azcona első, pedig autóikban 20, illetve 40 kilogramm plusz