A hagyományos autókölcsönzés és a modern car sharing között a legnagyobb különbség a bérlési folyamatban van, ám a jogi és biztonsági felelősség szempontjából nagyon hasonlóak az alapszabályok. Mindkét esetben kötelező átolvasni az ÁSZF-et és tisztázni a biztosítási feltételeket. Tomin István, a Hankook Tire Budapest Kft. műszaki vevőszolgálatának
Álomszerűen kezdte a Vila Real-i hétvégét Michelisz Norbert, a BRC Hyundai N Squadra Corse magyar pilótája, aki az első szabadedzésen a leggyorsabb volt, de az időmérőn jöttek a műszaki gondok, melyek miatt csak a 9-ik helyről rajtolhatott, miközben csapattársa Mikel Azcona megszerezte a polepozíciót. Vila Real városi pályáján a rendezők két kötel
Szántó Valentin, a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta, a balesetben öten sérültek meg, köztük egy ember életveszélyesen, a forgalmat Hidas felé terelik. A katasztrófavédelmi igazgatóság honlapján azt írta, a járművekből a bonyhádi tűzoltók hét embert emeltek ki.
A kormányfő az interneten élő bejelentkezésekor a gyárépület mellett állva arról beszélt, hogy a hétfői átadást követően az új üzemben fogják gyártani a Mercedes C osztály elektromos változatát. Kiemelte: jelenleg több mint 100 ezer autót gyártanak évente, s ötezer munkavállalót foglalkoztatnak a kecskeméti gyárban, a cél pedig az, hogy évi 350 eze
Az MG a Goodwood Festival of Speed rendezvényen leplezte le a GO! tanulmányautót, amely előrevetíti a márka következő generációs, tisztán elektromos kisautóját. A sorozatgyártású változat várhatóan 2027-ben érkezhet, és a Renault 5 E-Tech, a MINI Cooper E, valamint a készülő Kia EV2 riválisának szánják.
Minden nemzetnek megvannak a maga szokásai, és ez alól az étkezés sem kivétel. Olaszországban mindez számos apró, íratlan szabályban érhető tetten, amelyek elsőre jelentéktelennek tűnhetnek, ismeretük mégis közelebb vihet az ország gasztronómiai kultúrájához.
Az elektromos autó legdrágább alkatrésze a nagyfeszültségű akkumulátor. Éppen ezért a tudatos villanyautó-vásárlónak nem az legfontosabb, hogy mennyi a gyorsulás vagy mekkora a csomagtartó, hanem hogy mi lesz az akkupakkal hat-hét év múlva? Mennyire tartós az akkumulátor, mekkora kockázatot, anyagi terhet jelent a fenntartása? A Toyota erre a bizon
Az esetről a Trencséni Kerületi Rendőrkapitányság egy Facebook-bejegyzés formájában is beszámolt, amiből egyben az is kiderült, hogy a férfin végzett első alkoholteszt 1,54, míg a második 1,63 ezrelékes véralkoholszintet mutatott, ami bőven az ittasság kategóriájába esik. A történtek kapcsán külön ki kell emelni, hogy a férfi azt követően érkezett
A megkérdezett szakemberek és kereskedők 73%-a számolt be arról, hogy a garanciák iránti kereslet az elmúlt öt évben jelentősen, sőt egyes esetekben erőteljesen növekedett. Ez az eredmény összhangban áll azokkal a piaci tapasztalatokkal, amelyeket a CarGarantie a kereskedelmi partnerekkel folytatott napi együttműködés során érzékel: a javítási költ
Anglia déli partvidékén meglepően kedvező áron kínálnak egy villát, amely első pillantásra valódi főnyereménynek tűnik. A három hálószobás, romantikus hangulatú ingatlanból gyönyörű panoráma nyílik, leendő tulajdonosának azonban egy jelentős kockázattal is számolnia kell.
Nem minden fafaj jelent azonos kockázatot, de néhány, lakott környezetben gyakran előforduló fa különösen problémás lehet. Hárs: az egyik leggyakoribb "ragacsforrás". Június–júliusban a leveleken megjelenő levéltetvek mézharmatot termelnek, amely szirupszerű bevonatként hullik az autókra. Ehhez gyorsan hozzátapad a por és a pollen, így az autó fe
Illusztráció: Google Gemini MI A benzin literenkénti ára továbbra is 1,54 euró (549 forint) marad. A dízel öt centtel 1,59 euróra (567 forintra), a kék dízel pedig hat centtel 1,02 euróra (363 forintra) drágul. A tartályos cseppfolyós gáz kilogrammonkénti ára két centtel, 1,23 euróra (438 forintra), a palackosé ugyancsak két centtel, 1,81 euróra (6
India északkeleti részén, a Bangladessel határos Meghálaja államban a khászi és dzsajntia közösségek évszázadok óta élő fák gyökereiből alakítanak ki hidakat. A rendkívül csapadékos vidéken született különleges mérnöki alkotások ma már a térség jelképei, és 2027-ben akár az UNESCO világörökségi listájára is felkerülhetnek.
Az energiatároló rendszert Münchenben mutatta be a világ legnagyobb kínai akkumulátorgyártója. A rendszert kifejezetten a hálózati energiatárolásra fejlesztettek ki. A Tener Sodium-Ion rendszer különlegessége a teljesen moduláris felépítés. Egy rendszer kapacitása meghaladja a 30 MWh-t, egyes modulok tömege nem éri el a 42 tonnát. Egy 1 GWh kapaci
Ausztráliában 1265 BYD-vásárlót érint egy szokatlan adminisztrációs hiba, amely miatt a vevők a szerződésben szereplő 2026-os gyártási év helyett 2025-ben készült autókat vehettek át. Bár a járművek műszakilag teljesen megegyeznek, a gyártási év a későbbi értéktartás és a biztosítás szempontjából is fontos lehet.
A Formula–1 Magyar Nagydíj hetében Budapest belvárosa is versenyüzemmódba kapcsol: július 22. és 26. között a Blaha Lujza téren, a Corvin Palace előtt és a Time Out Market Budapestben különleges BWT Alpine Formula One Team programok és rajongói élmények hozzák közelebb az autósport világát az érdeklődőkhöz. Július 22-től a Corvin Palace előtt egy
Az elektromos autózás fejlődésének egyik legnagyobb korlátjaként évek óta a töltési időt – na meg a nem elégséges töltői infrastruktúrát – emlegetik. Bár az ultragyors töltők egyre nagyobb teljesítményre képesek, egy hosszabb út során még mindig percekben, rosszabb esetben órákban mérhető várakozással kell számolni. Kína azonban egy másik irányba i
A Balaton-felvidék egyik legkülönösebb kirándulóhelye Zalahaláp fölött magasodik, ahol egy egykori bazaltbánya helyén ma földöntúli táj, látványos kráter és különös szoborpark várja a túrázókat. A mindössze három kilométeres Haláp-hegyi tanösvény könnyen bejárható, a végén pedig a környék Stonehenge-re emlékeztető látványossága is feltűnik.
Lassan már én sem tudom fejben tartani, hogy hány hagyományos autógyártó dönt úgy, hogy kínai együttműködésben készült modellt állít csatasorban hazájában. Legyen az Japánban vagy Európában. Most éppen a Volkswagen számolt be ilyen tervekről, nem sokkal azután, hogy a felreppent hírek szerint az egyik európai gyártósora kiüresedett kapacitását az e
A forgalmas csúcsszezonban sok utas számára a repülőtéri biztonsági ellenőrzés jelenti az utazás egyik legfárasztóbb velejáróját. Indulás előtt a várakozás könnyen végtelennek tűnhet, a Manchester Airport azonban felhívta a figyelmet egy apró pszichológiai trükkre, amely segíthet rövidebbnek érezni ezt az időt.
Az első versenyen remekül jött el a rajt után a hétszeres Európa-bajnok, megőrizte első helyét, és végül rajt-cél győzelmet aratott. A nap második futamán, a fordított rajtrácsos versenyen a nyolcadik helyről rajtolhatott Kiss Norbert, és végül negyedik helyen intette le a kockás zászló. Vasárnap aztán összejött a duplázás! A szezon hatodik időmérő
Forrás: MKIF "Kamionnak ütközött egy személyautó az M30-as autópályán múlt héten Szikszó térségében. Ez egy átlagos közlekedési hír is lehetne, de a baleset ennél érdekesebb. A forgalomfigyelő kameránk felvételén jól látszik, hogy az autó a belső sávban haladt, amikor a dombtetőre érve ismeretlen ok miatt lassan a külső sávba kezd sodródni, végül e
Az első bejelentéskor meglehetősen szűkszavúan nyilatkozott a Fiat a két új SUV-ról, ám ezúttal valamivel részletesebb tájékoztatást adtak. Íme a legfontosabb tudnivalók!
Fotók: police.hu Vízi járművét ittasan vezető négy személy ellen indult eljárás annak az átfogó, földön, vízen és levegőben végrehajtott akciónak a nyomán, amelyet a hétvégén tartott a Tisza-tó térségében a rendőrség a társhatóságokkal közösen - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n. Jász-Nagykun-Szolnok vármeg
III. Károly király 2026. május 13-án a Lordok Háza előtt mondta el a King's Speech néven ismert trónbeszédet, amelyben a kormány a következő parlamenti ülésszak teljes jogalkotási programját vázolta fel. A beszéd a közlekedési ágazat szempontjából szokatlanul sűrűre sikerült: az infrastruktúra, az utasjogok és a közlekedéstechnológia egyaránt önáll
Alig néhány hónapja állt szolgálatba a bűnözőtől elkobzott Ford Mustang a lengyel rendőrség kötelékében, azonban az izomautó bűnüldöző karrierje nem tartott sokáig, a napokban csúnyán összetörték. Íme a baleset részletei!
Fotó: Szita Károly polgármester Facebook-oldala Negyvennégy új elektromos autóbuszt állítanak a helyi tömegközlekedés szolgálatába jövő nyárig Kaposváron, ebből kettőt hétfőn átadtak, további tizenhárom július végéig érkezik a somogyi vármegyeszékhelyre - tájékoztatott Szita Károly (Fidesz-KDNP) polgármester a Facebook-oldalára hétfőn feltöltött vi
A győri Audi számai alapján erős helyzetből várja az autóipar átalakulását, a kedvező eredmények mögött azonban egyre látványosabb változások zajlanak.
Kárpótolja beszállítóit, az LF-ZC számára kifejlesztett, innovatív jármű- és gyártástechnológiákat pedig egy következő generációs zászlóshajóban hasznosítja majd a Lexus. A globális gazdasági és politikai klíma 2024-ben kezdődő, és 2025 végén kicsúcsosodó, markáns változása kirántotta a talajt az elektromos jövőben gondolkodó autógyártók alól. A sz