Egy gerincsérült turista mentéséhez kért segítséget a tűzoltóktól a mentőszolgálat a Szentendre melletti Kőhegyre, ahol a kivonuló egység egy másik, könnyebben sérült férfit is talált - közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője vasárnap délután az MTI-vel.
A katasztrófavédelem arra kéri az autósokat, hogy aki teheti, ne induljon útnak azokon a területeken, amelyekre másodfokú riasztást adtak ki hófúvás veszélye miatt.
Az MSZP európai diplomáciai offenzívát kezd jövőre annak érdekében, hogy Magyarországot visszavezesse az európai demokratikus értékekhez - jelentette be Ujhelyi István, a szocialisták EP-képviselője és alelnöke vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón.
A feltételezések szerint a rossz idő okozta egy török és egy Belize-i felségjelzésű teherhajó összeütközését vasárnap az Adriai-tenger olasz partjainál. Öt ember élte túl a balesetet, ketten életüket veszítették, további négy társukat keresik.
A rendőrség budapesti Teve utcai székházában jelenleg is tart a szakértői vizsgálat annak megállapítására, hogy mi okozta a rosszulléteket szombaton az épületben - mondta Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának sajtóügyeletese vasárnap délután a székházban újságíróknak.
A következő napokban is több helyen megerősödik, viharossá fokozódik a szél, emiatt továbbra is készülni kell hófúvásokra. Emellett folytatódik a lehűlés, Szilveszter éjjelén helyenként mínusz 15 Celsius-foknál is hidegebb lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttatott el az MTI-hez.
A következő napokban is több helyen megerősödik, viharossá fokozódik a szél, emiatt továbbra is készülni kell hófúvásokra. Emellett folytatódik a lehűlés, Szilveszter éjjelén helyenként mínusz 15 Celsius-foknál is hidegebb lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttatott el az MTI-hez.
A Gázai övezetet uraló Hamász megakadályozta, hogy az övezetből 37 gyerek Izraelbe látogasson az ottani kibucmozgalom és izraeli arab vezetők szervezésében.
Több nyugati megye számos járására másodfokú, vagyis narancssárga figyelmeztetéseket adott ki a meteorológiai szolgálat vasárnap kora délután. Az érintett területeken már a következő órákban készülni kell arra, hogy a viharos szél magas hótorlaszokat emelhet.
A következő napokban is több helyen megerősödik, viharossá fokozódik a szél, emiatt továbbra is készülni kell hófúvásokra. Emellett folytatódik a lehűlés, Szilveszter éjjelén helyenként mínusz 15 Celsius-foknál is hidegebb lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Csak a hólánccal rendelkező autók léphetnek be Magyarország területére a Győr-Moson-Sopron megyei határátkelőhelyeken - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője vasárnap az MTI-vel.
A barcsi határátkelőnél nem léphetnek be Horvátország területére a 7,5 tonna össztömeget meghaladó járművek - tájékoztatta Orbán Zoltán, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t vasárnap.
Pozitív mérleget vont az Afganisztánból kivonuló, NATO-vezette nemzetközi biztonsági erők (ISAF) parancsnoka vasárnap a külföldi harcoló alakulatok ottani tevékenységéről. A nemzetközi erők 13 év után az év végén hagyják el az ázsiai országot, miközben a tálib lázadók felkelése továbbra sem veszít erejéből.
Jövőre 17 milliárddal több pénzből gazdálkodhat a felsőoktatás, amely elegendő lesz a megfelelő működéshez, és ez a növekedés fontos előrelépés a hallgatói létszám csökkenése mellett - mondta Palkovics László felsőoktatási államtitkár az MTI-nek adott év végi interjúban, amelyben kitért arra is, jövő tavaszig minden intézménynél áttekintik a szakstruktúrát.
Az MSZP európai diplomáciai offenzívát kezd jövőre annak érdekében, hogy Magyarországot visszavezesse az európai demokratikus értékekhez - jelentette be Ujhelyi István, a szocialisták EP-képviselője és alelnöke vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón.
Ötból öt számot nyert meg a réunioni évzáró nemzetközi rövidpályás viadal nyitónapján Hosszú Katinka, aki a 200 méteres mellúszásban a múltnak adta át Kovács Ágnes csaknem tizenöt éve felállított magyar csúcsát.
Folyamatosan esik a hó a Dunántúl nagy részén, Bács-Kiskun megye déli területein és Csongrádban, több autópálya burkolata sónedves, latyakos, és sok helyen az erős szél is gondot okoz - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályvezetője vasárnap este az MTI-t.
Közel kétezer embert végeztek ki az Iszlám Állam (IÁ) szélsőséges szunnita csoport tagjai az utóbbi hat hónap alatt Szíriában, az áldozatok többsége civil - közölte vasárnap az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns szervezet.
Még az év vége előtt elutalta a decemberi béreket a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) az alkalmazásában álló pedagógusoknak, kormánytisztviselőknek és más munkavállalóknak.
Lezárja a rendőrség a Baranya megyei Kozármislenyt elkerülő utat vasárnap két kamion elakadása miatt - tájékoztatott honlapján a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság.
A rendőrség a budapesti Teve utcai székházában jelenleg is tart a szakértői vizsgálat annak megállapítására, hogy mi okozta a rosszulléteket szombaton az épületben - mondta Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának sajtóügyeletese vasárnap délután a székházban újságíróknak.