2014. december 3. szerda

dec. 3
10:06
Zárt ülésen döntenek a személyi változásokról a Fővárosi Közgyűlésben (Infostart)
A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén elfogadta új szervezeti és működési szabályzatát (szmsz), majd zárt üléssel folytatta munkáját, ahol a személyi változásokról dönthetnek a képviselők.
dec. 3
10:08
A környezetvédelmi engedélyeztetésnél tart az M70-es autópályává fejlesztése (Infostart)
Megkezdődött az engedélyezési tervek készítése, s már a bővítéshez szükséges környezetvédelmi engedélyezési eljárás is zajlik az M70-es autóút kétszer két sávos autópályává történő fejlesztése ügyében - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) kommunikációs vezetője az MTI érdeklődésére szerdán.
dec. 3
10:18
Reggeli gyertyafénynél - Mert nincs más (Alternatív Energia)
26 településen, illetve településrészen 6100 fogyasztónál nincs áram szerda reggel.
dec. 3
10:21
Elsüllyedt dél-koreai halászhajó: több holttestet megtaláltak (ATV)
Halászok megtalálták szerdán a két nappal korábban elsüllyedt dél-koreai halászhajóról eltűntek közül 11-nek a holttestét - közölte egy szöuli külügyminisztériumi forrás.
dec. 3
10:24
Szijjártó: mindenkinek illik tiszteletben tartania a magyar választópolgárok döntését (Infostart)
A magyar polgárok idén háromszor nyilváníthattak véleményt arról, hogy hogyan képzelik el az ország jövőjét, és mindhárom alkalommal meglehetősen egyértelmű véleményt fogalmaztak meg ezzel kapcsolatban, amit mindenkinek illik tiszteletben tartania - reagált szerda reggel Brüsszelben az MTI-nek Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter John McCain amerikai szenátor keddi kijelentéseire.
dec. 3
10:26
Dabóczi Kálmán váltja Vitézy Dávidot a BKK élén (Infostart)
A Fővárosi Közgyűlés szerdán úgy döntött a jövő év első napjától Dabóczi Kálmán, a Közlekedéstudományi Intézet ügyvezető helyettese váltja Vitzéy Dávidot, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) élén.
dec. 3
10:39
Megszavazták: Dabóczi Kálmán váltja Vitézy Dávidot (ATV)
A Fővárosi Közgyűlés szerdán zárt ülésen döntött személyi változásokról. Távozik a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. (BFVK), a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF), valamint a FŐTÁV Zrt. jelenlegi vezetője.
dec. 3
10:41
Leváltotta a pápa a védelmét biztosító gárdisták parancsnokát (ATV)
Ferenc pápa leváltotta Daniel Rudolf Anrigot, a pápa védelmét biztosító svájci gárdisták parancsnokát - jelentette be szerdán a Vatikán.
dec. 3
10:42
Médiatanács - Közel 300 millió forint támogatás a helyi tévéknek, rádióknak (Infostart)
Huszonegy helyi hír- és magazinműsor egy éven át tartó támogatásáról, illetve 31 közösségi médiaszolgáltató működési és üzemeltetési költségeihez történő, szintén egy éven át tartó hozzájárulásokról döntött a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa - közölte az NMHH szerdán az MTI-vel.
dec. 3
10:57
Bejelentés: "most már szükség van egy össznépi tüntetésre" (ATV)
A szakszervezeteknél is lesznek megmozdulások a közeljövőben, de most már szükség van egy össznépi tüntetésre, mert a költségvetés súlyos károkat okoz, ha elfogadják - ezt Székely Tamás mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
dec. 3
10:59
TI: Magyarországon nem javult a korrupciós helyzet (ATV)
A korrupció a világ valamennyi gazdaságában gond, a korrupciós fertőzöttség csökkentéséhez pedig együttműködésre van szükség az Európai Unió és az Egyesült Államok pénzügyi központjai és a feltörekvő államok között - emelte ki a Transparency International (TI) szerdán Berlinben kiadott jelentésében.
dec. 3
11:00
Keddig lehet jelentkezni középfokú központi írásbeli felvételire (Infostart)
December 9-éig jelentkezhetnek az általános iskolások központi írásbeli felvételi vizsgára. Az erre szolgáló jelentkezési lapot abba a középiskolába kell eljuttatni, amelyben a diák szeretné megírni az írásbeli feladatokat.
dec. 3
11:01
Százak tüntetnek Budapesten Orbánék ellen - percről percre (ATV)
A mozdonyvezetők szakszervezete hirdetett meg vonulásos tüntetést szerda délelőttre, melyhez több más szakszervezet tagjai is csatlakoztak. A korkedvezményes nyugdíj tervezett megszüntetése ellen tiltakoznak. A demonstráció 11 órakor kezdődik a Nyugati térnél, innen vonulnak a tüntetők a Parlament épületéhez, ahol különböző beszédek fognak elhangzani.
dec. 3
11:06
Öt évet kapott egy trafikrablási kísérletért (Metropol)
A rabló gázspray-vel fújta le az eladót, aki szintén gázspray-vel védekezett, mire a rabló elmenekült.
dec. 3
11:15
A kormány visszautasítja John McCain szavait (ATV)
A magyar kormány elfogadhatatlannak tartja és határozottan visszautasítja John McCain szenátornak a magyar miniszterelnököt, illetve Magyarország és Oroszország viszonyát illetően tett szavait - többek között ezt hangsúlyozta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára szerdán az ideiglenes amerikai ügyvivővel folytatott megbeszélésén.
dec. 3
11:17
Március 17-én lesz Izraelben előrehozott választás (ATV)
Március 17-én lesz az előrehozott izraeli választás a kneszet frakcióinak döntése szerint. A dátumról még a parlamentnek is szavaznia kell - közölte szerdán az izraeli sajtó.
dec. 3
11:18
A KKM bekérette az amerikai ügyvivőt (Infostart)
Szerda délelőtt Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára bekérette André Goodfriend ideiglenes amerikai ügyvivőt John McCain amerikai szenátor keddi kijelentései miatt - tudatta a tárca az MTI-vel.
dec. 3
11:33
Déli Áramlat, McCain: Magyarország ismét a nemzetközi hírekben (ATV)
A Déli Áramlat gázvezeték váratlan leállítása kapcsán Magyarországot is a vesztesek között emlegetik a világlapok, ennél azonban kínosabb McCain szenátor keddi beszéde, melyben neofasiszta diktátornak nevezte Orbán Viktort. Lapszemle.
dec. 3
11:36
A Fővárosi Közgyűlés zárt ülésen döntött a személyi változásokról (Infostart)
A Fővárosi Közgyűlés szerdán zárt ülésen döntött személyi változásokról. Távozik a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. (BFVK), a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF), valamint a FŐTÁV Zrt. jelenlegi vezetője.
dec. 3
11:51
„Önkéntes névváltoztatás” Egyetlen Kim Dzsong Un maradhat (ATV)
Csak egy Kim Dzsong Un maradhat Észak-Koreában: egy phenjani hivatalos dokumentum szerint az észak-koreai kormányzat megtiltotta a lakosságnak a Kim Dzsong Un név felvételét.
dec. 3
11:54
Módosították a hajléktalanrendeletet (Infostart)
Módosította a hajléktalanokra vonatkozó rendeletet a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén.
dec. 3
11:56
Pályázatot írnak ki a roma kulturális központ vezetésére (Infostart)
Pályázatot írnak ki a Fővárosi Roma Oktatási és Kulturális Központ (FROKK) igazgatói posztjára. Kathy Horvát Lajos vezetői megbízása jövő áprilisban jár le.
dec. 3
11:58
Külügyi államtitkár: Ausztria fontos kereskedelmi partnere Magyarországnak (Infostart)
Ausztria fontos kereskedelmi és stratégiai partnere Magyarországnak - jelentette ki Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára a Wirtschaftsblatt című osztrák gazdasági lapnak adott, szerdán megjelent interjújában.
dec. 3
12:00
Jogerős a Mol vezetőt felmentő ítélet (Infostart)
Apróbb módosításokkal, de jogerősen helybenhagyta a nemzetközi kapcsolatokban elkövetett vesztegetés és más bűncselekmények miatt Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója ellen indult büntetőügyben hozott elsőfokú, felmentő ítéletet a Fővárosi Ítélőtábla a szerdai tárgyaláson.
dec. 3
12:09
Iszlám Állam: Bagdadi egyik feleségét sem fogták el (ATV)
Az iraki belügyminisztérium szerdai közlése szerint a libanoni hadsereg mégsem az Iszlám Állam (IÁ) vezetőjének, Abu Bakr al-Bagdadinak az egyik feleségét fogta el, mint azt libanoni források korábban állították.
dec. 3
12:24
DK: Rogán és Portik - avagy a Fidesz és a maffia (Alternatív Energia)
A fideszes politikusok szavahihetősége az elítélt bűnözőkével került egy szintre.
dec. 3
12:26
Új szerelme van Tatár Csillának (Alternatív Energia)
A műsorvezető már régóta ismeri új választottját, aki egy nagyvállalati vezető.
dec. 3
12:27
Nukleáris baleset történt Ukrajnában (ATV)
Nukleáris baleset történt a Zaprozsje atomerőműben, Ukrajna dél-keleti részén - közölte szerdán Arszenij Jacenyuk ukrán miniszterelnök. Az ukrán energetikai miniszter szerint nincs veszély. A balesetre még múlt hét pénteken került sor, de csak ma hozta nyilvánosságra a kijevi vezetés.
dec. 3
12:28
Felrobban egy lőszerraktár Csehországban (Alternatív Energia)
A környékbeli lakosság a raktár megszüntetését követeli.
dec. 3
12:30
Jogerős - Felmentették Hernádit (Alternatív Energia)
A magyar olajtársaság vezetője ellen a Mol egyik részvényese - aki korábban a cég vezető jogtanácsosa volt -, terjesztett elő pótmagánvádat.
dec. 3
12:30
Kilencmilliárddal támogatja a kormány a közösségi közlekedést (Infostart)
Kilencmilliárd forint támogatást kap a kormánytól a főváros a közösségi közlekedés üzemeltetésének támogatására.
dec. 3
12:32
"A Fidesz évek óta milliókkal tömi saját álcivil szervezeteit" (Alternatív Energia)
A PM azonnali Kehi-vizsgálatot követel a Nemzeti Együttműködési Alap támogatta civil szervezeteknél.
dec. 3
12:36
Kilencmilliárd a budapesti közlekedésre (Metropol)
Kilencmilliárd forint támogatást kap a kormánytól a főváros a közösségi közlekedés üzemeltetésének támogatására.
dec. 3
12:38
Módosulhat a Klikről szóló kormányrendelet (Metropol)
Változtatnának néhány szabályon, hogy eredményesebb és gazdaságosabb legyen az intézményfenntartó központ működése.
dec. 3
12:42
Kicsi, de korrupt - Magyarország az EU-s lista 21. helyén (Alternatív Energia)
A közhivatalnokok és politikusok körében érzékelt mértéke alapján értékelik az országokat.
dec. 3
12:44
Szép magyaros utcanév: "Audi köz" lesz Óbudán (Alternatív Energia)
Egy eddig névtelen gyalogút viseli majd a kitüntető elnevezést.
dec. 3
12:48
Módosulhat a Klikről szóló kormányrendelet (Infostart)
Módosulhat a Klebelsberg Intézményfenntartó Központról szóló kormányrendelet, a január elsejétől várható változtatások célja - a kormany.hu oldalon közzétett előterjesztés szerint - a kiszámíthatóbb, eredményesebb és gazdaságosabb működés.
dec. 3
12:50
A Magyarországi Református Egyház szolidáris az erdélyi reformátusokkal (Infostart)
A Magyarországi Református Egyház (MRE) szolidaritását fejezi ki és közösséget vállal a kiszolgáltatott erdélyi reformátusokkal, valamint a precedens miatt fenyegetett helyzetbe került összes romániai vallási felekezettel - olvasható az MRE MTI-hez eljuttatott szerdai nyilatkozatában.
dec. 3
13:03
Kitiltották a hajléktalanokat a Margitszigetről (ATV)
Módosította a hajléktalanokra vonatkozó rendeletet a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén.
dec. 3
13:06
Tárgyalásokat kezd Magyarország Koszovóval a gazdasági együttműködésről (Infostart)
Tárgyalásokat kezd Magyarország és Koszovó egy gazdasági együttműködési és befektetésvédelmi megállapodásról a kereskedelmi és beruházási együttműködés előmozdítása érdekében - közölte szerdán az MTI-vel a Külgazdasági és Külügyminisztérium, miután Szijjártó Péter miniszter Brüsszelben kétoldalú megbeszélést folytatott koszovói kollégájával, Enver Hoxhajjal.
dec. 3
13:08
Evakuálják a sebesülteket a donyecki reptérről (Infostart)
Az ukrán hadsereg és az oroszbarát szakadárok megállapodtak abban, hogy mindkét fél evakuálhatja halottait és sebesültjeit a donyecki repülőtérről - közölte Dmitro Timcsuk ukrán katonai szakértő szerdán a Facebook közösségi oldalon.
dec. 3
13:18
"Láttam egy roki helyet" - Akció a tilosban parkolók ellen (Alternatív Energia)
Több programot is rendeznek szerdán, a fogyatékossággal élők világnapján a Nemzeti Színházban.
dec. 3
13:20
LMP: Hűtlen kezelés a szekszárdi közbeszerzések mögött (Alternatív Energia)
Előre lejátszhatták a közbeszerzési tanácsadásra kiírt pályázat végeredményét.
dec. 3
13:21
Így búcsúzik Vitézy Dávid (ATV)
A BKK vezérigazgatóját egy havi végkielégítéssel felmentette a Fővárosi Közgyűlés.
dec. 3
13:22
"Hazudós" Juhász (Alternatív Energia)
Az „Együttes” Juhász Péter lebukott. Addig-addig akadékoskodott a belvárosi potentátok mindenféle vagyonügyével, amíg beleuntak.
dec. 3
13:24
Gorbacsov: a két nagyhatalom kapcsolatai fordulóponthoz érkeztek - 25 éve történt (Infostart)
1989. december 3. vasárnap: Mihail Gorbacsov szerint a világ és a két nagyhatalom kapcsolatai fordulóponthoz érkeztek, a Szovjetunióra és az Egyesült Államokra óriási felelősség hárul. Nyers Rezső, az MSZP elnöke és Németh Miklós miniszterelnök Moszkvába utazott, hogy részt vegyen a Varsói Szerződés-tagállamok párt- és állami vezetőinek találkozóján.
dec. 3
13:26
Kovács Péter a BÖSZ soros elnöke (Infostart)
Kovács Pétert(Fidesz-KDNP), a XVI. kerület polgármesterét választotta soros elnökévé a Budapesti Önkormányzatok Szövetsége (BÖSZ).
dec. 3
13:28
A délutáni csúcsforgalom előtt megnyitják a Budakeszi utat (Infostart)
A szerda délutáni csúcsforgalom előtt megnyitják a Budakeszi utat - közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel.
dec. 3
13:30
Hernádit jogerősen is felmentették (Metropol)
A Mol egykori elnök-vezérigazgatóját a cég volt vezető jogtanácsosa perelte be. Elsőfokon ejtették a hivatali vesztegetési vádat, most az Ítélőtábla is döntött.
dec. 3
13:42
Akár százmilliós is lehet a jégkár a Pilisben, illetve a Budai- és Visegrádi-hegységben (Infostart)
Az utak megtisztítását követően megkezdi a mintegy 20 ezer hektárnyi erdőt érintő jégkár felmérését a Pilisi Parkerdő Zrt.. A kár nagyságrendje százmilliós is lehet - közölte a társaság szóvivője szerdán az MTI-vel.

Keresés