Az ügyben eljáró barcelonai bíró elutasította a spanyol ügyészség beadványát, hogy ejtsék a Lionel Messi argentin sztárlabdarúgó elleni adócsalási vádat.
Megszállták a Microsoft Corp. irodáit Kína négy városában a hatóságok emberei; az amerikai vállalatóriás illetékesei megerősítették, hogy nyomozás van folyamatban a cégnél - jelentette a kínai média hétfőn.
Legalább tizenöt civil, köztük hat gyerek vesztette életét a kormányerők és a lázadók közötti összecsapásokban hétfőre virradó éjszaka az észak-szíriai Aleppóban - jelentette az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű londoni székhelyű civil szervezet.
Az ombudsman szerint mivel a magyar és a norvég állam mostani időszakra vonatkozó, a norvég alapokkal kapcsolatos szerződésében nem említik a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt (Kehi) mint ellenőrző szervet, a két kormánynak egyeztetnie kell a szerződés értelmezéséről.
Egymásnak esett a Magyar Nemzet és Orbán Viktor sajtósa. A lap állítja: Havasi Bertalan fizikailag inzultálta fotósukat Tusnádfürdőn. Havasi ezt közleményben cáfolta.
Továbbra is veszélyben van a média szabadsága Magyarországon - írta a reklámadóról blogjában Neelie Kroes, az Európai Bizottság digitális területért felelős alelnöke hétfőn.
Kunhalmi Ágnes budapesti MSZP-elnök szerint Tarlós István főpolgármester és Wintermantel Zsolt közlekedési tanácsnok hazudik a budapesti metróhálózat korábbi fejlesztéseivel kapcsolatban, állításaik tételesen cáfolhatók.
Magyarországon a vallásszabadság kormány általi tiszteletben tartásának terén néhány vonatkozásban javulás volt megfigyelhető (Orbán Viktor miniszterelnök például zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmussal szemben), de negatív fejlemények is történtek, például megpróbálták tisztára mosni a második világháborús korszak több, antiszemitának tartott szereplőjének hírnevét - állapította meg az…
Az első világháború olyan pusztítást hozott Európára, melyet máig nem tudott kiheverni - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter hétfő este egy Balatonalmádiban tartott megemlékezésen.

A svájci forrástól a hollandiai torkolatig végig akarja úszni a több mint ezer kilométeres Rajna folyót egy német főiskolai kémiaprofesszor, hogy pénzt gyűjtsön egy értékes műszerre.
Az első világháború olyan pusztítást hozott Európára, melyet máig nem tudott kiheverni - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter hétfő este egy Balatonalmádiban tartott megemlékezésen.
Kunhalmi Ágnes budapesti MSZP-elnök szerint Tarlós István főpolgármester és Wintermantel Zsolt közlekedési tanácsnok hazudik a budapesti metróhálózat korábbi fejlesztéseivel kapcsolatban, állításaik tételesen cáfolhatók.
Csaknem kétezer rendőrt vezényeltek ki hétfőn Bécsben egy anarchisták által megszállt bérház kiürítésére, de az erős ellenállás miatt késő délutánig csak a házfoglalókkal rokonszenvező 12 személyt sikerült előállítaniuk.
Kövér László szerint jövője csak olyan Európának van, amelynek nemzetállamai a keresztény erkölcs, az értékteremtő munka és a méltányos nemzetközi együttműködés alapján állnak.
Kövér László szerint jövője csak olyan Európának van, amelynek nemzetállamai a keresztény erkölcs, az értékteremtő munka és a méltányos nemzetközi együttműködés alapján állnak.
Abdel Fattáh esz-Szíszi egyiptomi államfő 354 relítéltnek adott amnesztiát hétfőn a ramadán böjti hónapot záró íd al-fitr alkalmából. További okkal szolgált az alkotmányos monarchia megdöntéséhez vezető 1952. július 23-i katonai hatalomátvétel 62. évfordulója.
A vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálatot érő villámkár után ismét teljes körű a nagyközönség tájékoztatása - mondta az informatikai és módszertani főosztály vezetője hétfőn az MTI-nek.
Az ombudsman szerint a magyar államnak egyeztetnie kell Norvégiával a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal ellenőrzési hatásköréről a norvég alapokkal kapcsolatban. Egyelőre nem befolyásolják a Paksi Atomerőmű bővítésének előkészítését az Oroszország ellen tervezett nemzetközi szankciók.
A könyvelés pontatlansága miatt nyoma veszett a Pentagon nyilvántartásában az afgán biztonsági erőknek elszállított amerikai lőfegyverek 43 százalékának, az afgán kormányerőknek ugyanakkor 112 ezerrel több fegyverük van, mint amennyire szükségük lenne - közölte hétfőn egy hivatalos vizsgálatra hivatkozva a The Washington Times című amerikai napilap.
Baleset miatt csak egy sávon halad a forgalom Budapest felé az M7-es autópályán Érdnél - közölte a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.