Az olaszországi Larino börtönében kétszáz maffiózó megtagadta a vasárnapi misén való részvételt azután, hogy Ferenc pápa kiátkozta az egyházból a szervezett bűnözés tagjait.
A hazai közönség előtt szereplő Lewis Hamilton, a Mercedes pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Brit Nagydíjat, ezzel négypontosra csökkentette lemaradását a világbajnoki pontversenyben élen álló csapattársával, a most műszaki hiba miatt kiálló német Nico Rosberggel szemben.
Kövér László szerint nincs, és nem lehet többé határon túli és határon inneni magyar ügy. Az Országgyűlés elnöke az erdélyi Torockón a Duna Televízió Nonprofit Zrt. által létrehozott kulturális központ, a Duna-ház felavatásán mondott ünnepi beszédet.
Újabb épület omlott össze Indiában: a romok tizenkét munkást temettek maguk alá, közülük tizenegyen életüket vesztették - jelentette a helyi média vasárnap, nagyjából egy héttel azután, hogy egy tizenegy emeletes ház összedőlésének több mint hatvanan estek áldozatául a dél-ázsiai országban.
Nyáron egyre többen kerékpároznak, ugyanakkor ez sajnálatos módon együtt jár a balesetek számának növekedésével. Ezt a tényt felismerve a tiszaújvárosi rendőrök tovább folytatják figyelemfelhívó kampányukat.
Hillary Clinton volt amerikai külügyminiszter vasárnapi berlini látogatásán Európa legnagyszerűbb vezetőjének nevezte Angela Merkel német kancellárt és leszögezte, éppen ideje annak, hogy az Egyesült Államokban is nőt válasszanak meg elnöknek.
Lakóautónak ütközött egy motoros vasárnap a 82-es főúton, Csesznek közelében, a motorost súlyos sérülésekkel mentőhelikopter vitte kórházba - tájékoztatta a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-t.
Valószínűleg júniusban is csökkent az éves összevetésű fogyasztói árindex Magyarországon, sőt nem kizárt, hogy az árcsökkenés üteme gyorsult is az előző két hónaphoz képest - jósolták a pénteki adatismertetések előtti előzetes prognózisaikban londoni pénzügyi elemzők. Áprilisban és májusban egyaránt 0,1 százalékos éves szintű árcsökkenést mértek Magyarországon.
A szerb Novak Djokovic nyerte a férfi egyest a wimbledoni teniszbajnokságon, miután a vasárnapi döntőben öt szettben legyőzte a hétszeres bajnok svájci Roger Federert.
Az ukrán kormányerők folytatták előrenyomulásukat vasárnap és két újabb várost foglaltak vissza a szakadároktól Donyeck megyében – jelentette be közleményében az elnöki hivatal.
Hétfőre is hét megyére adott ki másodfokú figyelmeztetést a hőség miatt a meteorológiai szolgálat. Két újabb várost foglaltak vissza a szakadároktól Donyeck megyében az ukrán kormányerők.
Az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalán a 83-as kilométerszelvénytől július 6-án, vasárnap az esti órákban a megnövekedett forgalom miatt torlódás alakult ki, a rendőrség a forgalmat elterelte.