Abdullah Öcalan bebörtönzött kurd lázadóvezér arra kérte fegyvereseit, hogy a török állammal folytatott béketárgyalások keretében tegyék le a fegyvert - közölte az ankarai parlament legjelentősebb kurd pártjának egyik képviselője egy szombati tévés nyilatkozatában.
Az MSZP, a DK, az LMP, az Együtt, a PM és az MLP közös főhajtással emlékezett szombat délután Budapesten az orosz nagykövetség előtt Borisz Nyemcov ismert orosz ellenzéki politikusra, akit szombatra virradóra lőttek le Moszkvában.
Kábelfektetés közben bombát találtak szombat délután Csepelen, a Szabadkikötőnél - tájékoztatta a honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs altisztje az MTI-t.
A magyar válogatott szövetségi kapitányaként is dolgozó Dárdai Pál csapata, a Hertha a 88. percben lőtt góllal verte a vendég Augsburgot a német labdarúgó-bajnokság 23. fordulójának szombati játéknapján.
Ha ezt a folyamatot az elmúlt egy évben nem vette észre a felügyelet, akkor mindenképpen hibát követett el, mondta Veres János az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Orosz ellenzékiek és jogvédők megrendelt politikai gyilkosságnak, míg a hatalom képviselői provokációnak tartják Borisz Nyemcov megölését, amelynek az a célja, hogy bizonytalanná tegye a belpolitikai helyzetet Oroszországban.
Az InfoRádió úgy tudja: elkezdődtek az egyeztetések a sportkórház felújításáról. Információink szerint az intézménynek két héten belül el kell készítenie azt a tervet, amely az épület műszaki felmérésének részleteit tartalmazza.
Roger Federer megvédte címét a 2,083 millió dollár (563 millió forint) összdíjazású, dubaji keménypályás férfi tenisztornán, miután a szombati fináléban két szettben legyőzte a világelső Novak Djokovicot.
Az MSZP, a DK, az LMP, az Együtt, a PM és az MLP közös főhajtással emlékezett szombat délután Budapesten az orosz nagykövetség előtt Borisz Nyemcov ismert orosz ellenzéki politikusra, akit szombatra virradóra lőttek le Moszkvában.
Aknatámadásban meghalt szombaton a kelet-ukrajnai Donyeck rommá lőtt repülőtere közelében egy ukrán fotóriporter és egy ukrán önkéntes fegyveres - jelentették egybehangzó források.
Terrorcsoportnak nyilvánította a Hamász radikális palesztin szervezetet szombaton a sürgős ügyekben eljáró kairói különleges bíróság, tovább mélyítve ezzel a feszültséget Egyiptom és a szomszédos Gázai övezetet uraló iszlamisták között.
A vízszolgáltató és a hulladékszállító cégek számlázási, mérési gyakorlatát is felülvizsgálná a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Március elsejétől kell megkezdeniük az elszámolást a devizahiteles ügyfeleikkel a pénzügyi intézményeknek.
Etikai chartát és választási kódexet fogadott el a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) szombati közgyűlésén. A charta egyebek között rögzíti, hogy a hallgatói érdekképviseletet ellátó hallgatóknak tiszteletben kell tartaniuk önmaguk és mások emberi méltóságát - közölte Gulyás Tibor, a HÖOK elnöke a Dunaújvárosban tartott közgyűlés után az MTI-vel.