2015. április 21. kedd

ápr. 21
9:10
Lemondott a korrupcióval vádolt miniszterelnök (Alternatív Energia)
A botrány egy gazdag üzletember öngyilkosságával kezdődött, aki azt állította, pénzt adott a kormányfőnek.
ápr. 21
9:12
Bombatámadás a líbiai spanyol nagykövetség ellen (Alternatív Energia)
Az Iszlám Állam magára vállalta a robbantásos merényletet.
ápr. 21
9:14
Szerb-albán konfliktus – Belgrád megoldotta a kérdést (Alternatív Energia)
Letartóztatták volna a koszovói kormányalelnököt, ha belép Szerbiába, ezért az összes külügyminiszter meghívóját visszavonták.
ápr. 21
9:16
Elítélte a keresztények lefejezését az AL-Azhar is (Alternatív Energia)
Megkezdődtek Kijevben az újabb katonai mozgósítás előkészületei.
ápr. 21
9:18
KSH: februárban 3,4 százalékkal nőtt az átlagkereset (ATV)
Februárban 3,4 százalékkal nőttek az átlagkeresetek az egy évvel korábbiakhoz képest a legalább öt embert foglalkoztató vállalkozásoknál és költségvetési intézményeknél, valamint a nonprofit szférában - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
ápr. 21
9:42
Lázár nekimegy Gyurcsánynak: Brüsszelig viszi az uniós fejlesztések ügyét (Alternatív Energia)
A miniszter személyesen is kifejezi majd nemtetszését az Altus megbízása miatt.
ápr. 21
9:54
Durva vihar pusztított Ausztráliában, többen meghaltak (ATV)
Heves vihar söpört végig Ausztrália délkeleti részén, lakóépületeket rombolt le, árvizet idézett elő, s ez utóbbi három ember halálát okozhatta - közölték helyi tisztviselők kedden.
ápr. 21
10:00
Stagnál a forint (Alternatív Energia)
Az euró jegyzése 298,18 forintra mérséklődött.
ápr. 21
10:12
Átnevezik a Napi Gazdaságot (ATV)
Teljes értékű közéleti napilappá alakítják a Napi Gazdaságot - közölte az újság főszerkesztője, Csermely Péter kedden az M1 aktuális csatorna műsorában. Várhatóan a nyár végén új nevet kap az újság.
ápr. 21
10:14
Hatvanmilliárdot csoportosított át a kormány a kórházaknak (ATV)
A kormány 60 milliárd forintot csoportosított át a kórházak adósságának rendezésére a központi tartalékból.
ápr. 21
10:30
Gyakorlat miatt lezárták az M7-es egy szakaszát (ATV)
Katasztrófavédelmi gyakorlat miatt lezárták az M7-es autópálya egy szakaszát Somogy megyében, a 120-as és a 125-ös kilométer, a bálványosi és a balatonszárszói csomópont között - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság kedden a honlapján.
ápr. 21
10:36
Orbánnak nekiment Solymosi, a kormányfő korábbi tisztelője (Alternatív Energia)
Az akadémikus Mi történt veled, kedves Viktor? című publicisztikájában éles kritikát fogalmaz meg.
ápr. 21
10:38
Náci relikviák, Hitler-arcképes öngyújtók kaphatók egy belvárosi boltban (Alternatív Energia)
Hiába számítanak ezek a tárgyak önkényuralmi jelképnek, a vevőket ez egyáltalán nem zavarja.
ápr. 21
10:39
Dénes Tamás: Undorral fordulnak el a fiatalok az egészségügytől (Infostart)
A hálapénz a beteg félelméről szól, az pedig nem összeegyeztethető az orvosi hivatással - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Rezidens Szövetség elnöke. Dénes Tamás szerint a fiatal orvosok már undorral fordulnak el a magyar egészségügytől. Nincs több idő - hangsúlyozta az elnök.
ápr. 21
10:48
Gázpalack robbant Nagykozárban, ketten meghaltak (ATV)
Két ember meghalt, amikor felrobbant egy gázpalack kedden Nagykozárban - közölte a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a honlapján.
ápr. 21
10:50
Bűnösnek vallotta magát az AC/DC dobosa (ATV)
Bűnösnek vallotta magát egy új-zélandi bíróság előtt Phil Rudd, az AC/DC halálos fenyegetéssel és drogbirtoklással vádolt dobosa.
ápr. 21
10:57
Rendvédelmi szakszervezetek: súlyos csapás a demokráciára a szolgálati törvény (Infostart)
Súlyos csapás a magyar demokráciára a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati viszonyáról szóló törvény, amelyet a múlt héten fogadott el az Országgyűlés - közölte hat rendvédelmi szakszervezet kedden.
ápr. 21
10:57
Ötszáz rendbeli pályázati csalás Nagykanizsán (Metropol)
Fiktív pályázati felhívással, költségtérítés fejében vissza nem térítendő támogatást ígért egyesületeknek egy férfi.
ápr. 21
10:59
Leállt a magyarorszag.hu (Infostart)
Rendkívüli karbantartás miatt leállt kedd délelőtt a Kormányzati Portál és az Ügyfélkapu.
ápr. 21
10:59
140 önkormányzat kap pénzt (Metropol)
Mintegy 1,8 milliárd forintot csoportosított át egyes önkormányzatok számára működőképességük megőrzése érdekében a kormány.
ápr. 21
11:01
Csermely Péter: teljes értékű közéleti napilappá alakítják a Napi Gazdaságot (Infostart)
Teljes értékű közéleti napilappá alakítják a Napi Gazdaságot - közölte az újság főszerkesztője, Csermely Péter kedden az M1 aktuális csatorna műsorában.
ápr. 21
11:01
Átalakítják a Napi Gazdaságot, új nevet is kaphat (Metropol)
Teljes értékű közéleti napilappá alakítják a Napi Gazdaságot - közölte az újság főszerkesztője, Csermely Péter.
ápr. 21
11:03
Leállt a magyarorszag.hu (Metropol)
Rendkívüli karbantartás miatt leállt kedd délelőtt a Kormányzati Portál és az Ügyfélkapu.
ápr. 21
11:06
Leállt a magyarorszag.hu (ATV)
Rendkívüli karbantartás miatt leállt kedd délelőtt a Kormányzati Portál és az Ügyfélkapu.
ápr. 21
11:15
Parlament előtt az ingyenes bölcsődei és óvodai étkeztetés kiterjesztése (Infostart)
A háromnál kevesebb gyermeket nevelő, tehetősebb szülők kivételével szeptembertől teljesen ingyenessé tenné a bölcsődei és óvodai étkeztetést a gyermekvédelmi törvény kedden benyújtott módosítása.
ápr. 21
11:24
Kun-Mediátor: Vadait kérdezi a Fidesz (ATV)
A Fidesz a DK-s Vadai Ágnest kérdezi a karcagi Kun-Mediátor ügyében: a kormánypárt arra kíváncsi, hogy az ellenzéki politikus szerint a támogatói tudnak-e arról, hová tűnt a betétesek pénze.
ápr. 21
11:26
Lezsák: Oroszország is Európa része (ATV)
Oroszország éppúgy Európa része, mint a nyugati-európai vagy a közép-európai országok - mondta Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke kedden egy az Oroszország és Közép-Európa közötti együttműködési lehetőségekről rendezett budapesti nemzetközi konferencián.
ápr. 21
11:28
"Rettegünk" - megszólalt a Kun-Mediátor egyik tulaja (ATV)
Kemecsi László állítja, semmit sem tudott a csalásról.
ápr. 21
11:30
Lázár Brüsszelig viszi Gyurcsány cégének ügyét (Alternatív Energia)
A miniszter személyesen is kifejezi majd nemtetszését az Altus megbízása miatt.
ápr. 21
11:32
500 szervezetet vert át pályázati csalással a férfi (Alternatív Energia)
A vádlott 4500 forint fejében vissza nem térítendő támogatást ígért.
ápr. 21
11:33
Varga: nem tudtam a Kun-Mediátor illegális tevékenységéről (Metropol)
Állítólag megtakarítása sem volt a cégnél.
ápr. 21
11:34
Halálos gázrobbanás, kigyulladt az épület is (Alternatív Energia)
A baleset mindkét sérültje életét vesztette.
ápr. 21
11:36
Lezárták az M7-es egy szakaszát (Alternatív Energia)
A gyakorlat érinti a kőröshegyi völgyhidat is.
ápr. 21
11:38
Leállt a magyarorszag.hu (Alternatív Energia)
Az Ügyfélkapu alá tartozó honlapok és szolgáltatások sem elérhetőek.
ápr. 21
11:42
PM: Orbánnak csak bérrabszolgák kellenek (ATV)
A Párbeszéd Magyarországért szerint minden leérettségizett diáknak meg kell adni a lehetőséget arra, hogy továbbtanulhasson és ingyen szerezhessen alapszakos diplomát.
ápr. 21
11:48
Paks II: Brüsszelnek erős aggályai vannak (Alternatív Energia)
A DK szerint az Európai Bizottság lassíthatja vagy le is állíthatja a projektet.
ápr. 21
11:51
Halálos gázrobbanás Nagykozárban (Metropol)
Egy ember meghalt, egy másik pedig életveszélyesen megsérült.
ápr. 21
12:06
Brókerbotrány: Varga a baloldalra kenné a Kun-Mediátor ügyét (Alternatív Energia)
A tárcavezető szerint nem kell nagyon találgatni, kik azok, akik segíthették a cég tevékenységét.
ápr. 21
12:08
Nem alaptörvény-ellenes a fideszes "halálvideó" (Videó) (Alternatív Energia)
A Kúria korábban azt mondta ki, hogy a valótlan tényállítások miatt jogsértő a film.
ápr. 21
12:09
Kormányzati mentőövet kap másfélszáz önkormányzat (Infostart)
Mintegy 1,8 milliárd forintot csoportosított át egyes önkormányzatok számára működőképességük megőrzése érdekében a kormány.
ápr. 21
12:18
Orbán megszólalt Habony Árpáddal kapcsolatban (ATV)
Orbán Viktor és Kriza Ákos polgármester fejlesztési megállapodás írt alá kedd délelőtt Miskolcon. A sajtótájékoztató után Habony Árpádról is kérdezték a miniszterelnököt.
ápr. 21
12:24
Felszámolás indult a BTel ellen (Alternatív Energia)
A cég nem tudta határidőre teljesíteni az általa forgalomba hozott kötvények tőketörlesztését és kamatfizetését.
ápr. 21
12:26
Diáklázadás: Orbánnak csak a bérrabszolgák kellenek? (Alternatív Energia)
A PM szerint a kormányfő eltökélte, hogy nemcsak a felsőoktatást, de a középiskolákat is leépíti.
ápr. 21
12:27
Hatvanmilliárdot csoportosított át a kormány a kórházi tartozások rendezésére (Infostart)
A kormány 60 milliárd forintot csoportosított át a kórházak adósságának rendezésére a központi tartalékból.
ápr. 21
12:36
Óriási területek lángolnak Szabolcsban (ATV)
Nagy kiterjedésű tűz van Kékcse és Kisvárda között, valamint Nyírkarász határában - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője kedden az MTI-vel.
ápr. 21
12:38
Húsz év börtönt kapott Mohamed Murszi (ATV)
Húsz év szigorított szabadságvesztésre ítélte a kairói büntetőtörvényszék kedden Mohamed Murszi megbuktatott iszlamista elnököt, akit tizennégy társával együtt békés tüntetők meggyilkolásában való részvétel vádjával fogtak perbe.
ápr. 21
12:42
Kartellgyanú: lecsapott a GVH a hipermarketekre (Alternatív Energia)
A Tesco, az Auchan, a Spar, a DM és a Metro is érintett.
ápr. 21
12:45
Maradhatnak posztjukon a nagykövetek? - Szijjártó Péter az Arénában (Infostart)
Meghosszabbítják Magyarország nagyköveteinek ciklusát - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a külgazdasági és külügyminiszter.
ápr. 21
12:54
Kartellgyanú miatt eljárás indult a Tesco, az Auchan és a Spar ellen is (ATV)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított kedden előzetes értesítés nélküli helyszíni vizsgálatok egyidejű megtartásával hét vállalkozással szemben.
ápr. 21
13:21
Megkezdődtek az alakuló frakcióülések - 25 éve történt (Infostart)
1990. április 21. szombat: Nagyváradon a szakszervezetek művelődési házában megkezdődött a Romániai Magyar Demokrata Szövetség első országos kongresszusa. A Mozgalom az állampolgári szabadságért elnevezésű csehszlovák emberi jogi csoportosulás szlovákiai tagjai levélben helyezkedtek szembe az Egyesült Államokban élő emigráns szlovákoknak azzal a törekvésével, hogy Szlovákia független és önálló…

Keresés