2018. november 30. péntek

nov. 30
16:42
Magyar rajzfilmsorozat Voltaire művéből (HírTV)
Pénteken debütál a Candide kalandjai című magyar animációs sorozat.
nov. 30
16:48
Nagy értékű inzulinszállítmányt adott át Grezsa István Kárpátalján (Igényesférfi.hu)
Mintegy 40 millió forint értékű inzulinszállítmányt adott át Grezsa István miniszteri biztos és Lehel László az Ukrán Vöröskereszt Kárpátalja megyei szervezetének pénteken Csapon.
nov. 30
16:50
Gyopáros: A legsokrétűbb komplexum valósul meg a debreceni Nagyerdei strandon (Igényesférfi.hu)
A legsokrétűbb komplexum valósul meg nyolc és félmilliárd forintból a debreceni Nagyerdei strandon – jelentette ki Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos pénteken Debrecenben a beruházás alapkő letételén.
nov. 30
16:54
Két munkás szombatot és két gigahétvégét kapunk decemberben (Infostart)
A munkáé mellett változik a vasúti közlekedés és a parkolás rendje is. A hónap első fele sokkal nehezebb lesz, mint a második.
nov. 30
16:54
Pár százalékon volt a telefonjuk, amikor szóltak a rendőröknek, hogy eltévedtek az erdőben (SzMo)
Négy gyáli barát kirándulni ment az Oroszlán szikla környékére Budapesten. Hideg lett és sötét.
nov. 30
17:00
Szijjártó: Új szintre emelkedett a magyar-cseh gazdasági együttműködés (Igényesférfi.hu)
A magyar-cseh gazdasági együttműködés szintet lépett az elmúlt időben – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Prágában a közmédiának.
nov. 30
17:06
Lemondásra szólították fel a jobbikos Szávay Istvánt (ATV)
Lemondásra szólította fel Szávay István jobbikos parlamenti képviselőt a Fiatal Családosok Klubja közleményben pénteken.
nov. 30
17:18
A „patrióta” frankhamisítástól a náci kémkedésig: egy kalandor Windisch-Graetz élete (Igényesférfi.hu)
A royalista politikus, aki Károlyi hazaárulási perének tanúja volt, aki nem bocsátotta meg Horthynak IV. Károly elűzését, aki a frankhamisítási perbe is belekeveredett, s aki aztán a náci Németország ügynöke lett. Windisch-Graetz Lajos herceg emlékiratai most tudományos jegyzetekkel ellátva jelentek meg magyarul.
nov. 30
17:30
Álszent parasztvakítás Szávay parlamenti lemondása (HírTV)
Szávay István országgyűlésből való távozását követelik volt párttársai.
nov. 30
17:42
Hatmilliót kap Vona Gábor, amiért hazugságokat terjesztett róla Terry Black és a kormánybarát média (444.hu)
A volt pártelnök elmondta, általában kifizetik a lejáratása miatt kiszabott bírságokat, egy fideszes képviselő ellen kellett végrehajtást kérnie.
nov. 30
17:48
Annyi embert rúgtak ki, hogy alig van, aki intézze a Miniszterelnökségről távozók papírjait (SzMo)
A Népszava szerint október végén elküldött dolgozók még mindig nem kapták meg a távozáshoz szükséges összes papírjukat.
nov. 30
17:54
Luxemburgban legalizálják a füvet (HírTV)
Luxemburgban is engedélyezni fogják a rekreációs marihuána-fogyasztást.
nov. 30
17:54
Civitas Fortissima emlékévet rendeznek Balassagyarmaton (Igényesférfi.hu)
A legbátrabb város.
nov. 30
18:00
Az MSZP és a DK szerint Szávaynak távoznia kell (HírTV)
Az LMP és a Párbeszéd a Jobbik belügyének tartja a történteket.
nov. 30
18:36
Lecsapott a hivatal: így fogtak össze ellened ezek a cégek (Pénzcentrum)
A Gazdasági Versenyhivatal megállapította, hogy a Lakberendezők Országos Szövetsége által kidolgozott Honorárium Szabályzat korlátozta az árversenyt a lakberendezők között. A Hivatal a jogsértés megállapítása mellett komplex oktatási...
nov. 30
18:36
Kudarcba fulladt a francia sárgamellényesek és a miniszterelnök találkozója (Igényesférfi.hu)
Kudarcba fulladt az üzemanyagárak adóemelése ellen tüntető francia sárgamellényesek és Édouard Philippe miniszterelnök találkozója pénteken, miután a megbeszélésre érkezett két tüntető nem folytatott érdemi tárgyalásokat.
nov. 30
18:48
Dokumentumokkal fenyegeti Trump ellenfeleit (HírTV)
Abban az esetben hozná nyilvánosságra, ha a képviselőház új demokrata többsége vizsgálatokat indít.
nov. 30
18:48
Lemondásra szólította fel a jobbikos Szávay Istvánt a Ficsak (Igényesférfi.hu)
A szervezet hangsúlyozta: elítéli az emberi méltóság bármilyen, verbális vagy tettleges megsértését, azt, hogy bárkit származási, vallási vagy nemi identitása miatt fenyegetés érjen, vagy szóbeli megaláztatást, agressziót kelljen elszenvednie.
nov. 30
18:50
Kásler: A gyógyszerészet területén komoly hagyományai vannak Magyarországnak (Igényesférfi.hu)
Kásler Miklós egyben örömét fejezte ki, hogy harmonikus a szakmai kamara és a minisztérium együttműködése.
nov. 30
19:18
Kovács Zoltán: fel kell lépni a kettős mércével szemben (HírTV)
Kovács Zoltán ma este 9-kor a HírTV vendége lesz.
nov. 30
19:24
Rossz hír érkezett a forintról, mutatjuk (ATV)
Gyengült a forint a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben péntek este a reggeli szintekhez képest.
nov. 30
19:36
E-jegyrendszer: felszólították Tarlóst, hogy távozzon (ATV)
Az MSZP szerint, ha a főpolgármester azt állítja, hogy nem tudott a 40 milliárdos botrányról, azért, ha tudott róla, akkor pedig azért alkalmatlan a város vezetésére.
nov. 30
19:36
Berúgta az ajtót a tél: szét fogunk fagyni a hétvégén (Pénzcentrum)
A tél első hétvégéjén is marad a hideg, helyenként mínusz 10 foknál is hidegebb lehet. Jelentősebb csapadék nem várható, csak kisebb havazás valószínű - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből. A...
nov. 30
19:42
Chuck Norris is várja az adományokat a cipősdobozokba (HírTV)
A csomagokba használt, de jó állapotú cikkeket lehet helyezni, december 20-ig több mint 300 gyűjtőponton.
nov. 30
20:06
Testkamerák kerülhetnek a repülőtéri rakodókra? - ötletek csomagfosztogatás ellen (Infostart)
Folyamatos az egyeztetés a Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtéren dolgozó földi kiszolgálócégekkel a vagyonbiztonság erősítéséről – mondta az InfoRádiónak a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság vezetője.
nov. 30
20:06
Bírálatok középpontjába került a román kormány centenáriumi reklámfilmje (Igényesférfi.hu)
Bírálatok középpontjába került a Romániát reklámozó négyperces film, amelyet a bukaresti kormány készíttetett az Erdély és Románia egyesülését egyoldalúan kimondó gyulafehérvári nagygyűlés centenáriumára.
nov. 30
20:12
A szellemi honvédelem fontosabb, mint valaha (HírTV)
Szellemi honvédő díjakat adott át a CÖF-CÖKA
nov. 30
20:18
Vezérkari főnök: Korábban tervezett gyakorlat folyik a déli határon (ATV)
Nem a balkáni migrációs helyzet miatt gyakorlatozik a honvédség a szerb határszakasznál, korábban megtervezett műveletről van szó - jelentette ki Korom Ferenc, a Honvéd Vezérkar főnöke péntek este az M1 aktuális csatornán.
nov. 30
20:54
A Magyar Polgári Párt őszinte, egyenes, nyílt párbeszédre szólít fel (Igényesférfi.hu)
A román-magyar viszonyt rendező őszinte, egyenes, nyílt párbeszédre szólított fel a Magyar Polgári Párt az Erdély és Románia egyesülését egyoldalúan kimondó gyulafehérvári román nagygyűlés centenáriumának előestéjén közzétett közleményében.
nov. 30
21:00
A BRFK nyomozást indított az ATV-székházban keletkezett tűz miatt (Infostart)
Közérdekű üzem működésének gondatlanságból elkövetett megzavarása miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) az ATV-székházban pénteken keletkezett tűz miatt - közölte a BRFK az MTI-vel.
nov. 30
21:06
Uniós források: A tagállamok támogatják a túlzottdeficit-eljárás megindítását (Igényesférfi.hu)
Az európai uniós tagállamok támogatják a túlzottdeficit-eljárás megindítását Olaszországgal szemben a római kormány aggályosnak minősített jövő évi költségvetési tervezete miatt – közölték uniós bennfentes források pénteken.
nov. 30
21:12
Interneten rendelhető étrend-kiegészítőket vont ki a forgalomból a Nébih (ATV)
Interneten rendelhető étrend-kiegészítőket vont ki a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) - tudatta a szervezet pénteken.
nov. 30
21:18
Tarlós István: 2020 körül várható a budapesti elektronikus jegyrendszer bevezetése (Infostart)
Tarlós István főpolgármester szerint 2020 körül várható a budapesti elektronikus jegyrendszer bevezetése.
nov. 30
21:18
Tarlós az e-jegyről: Csak azok a kifizetések történnek meg, amelyek mögött volt teljesítés (ATV)
Tarlós István főpolgármester szerint 2020 körül várható a budapesti elektronikus jegyrendszer bevezetése.
nov. 30
22:12
Kovács: A nyomásgyakorlás csak a bemelegítés (HírTV)
Kovács Zoltán államtitkár volt a Péntek 9 vendége, aki új nemzetközi feladatairól beszélt.
nov. 30
22:18
Orbán Viktor: A visegrádi csoport jelenti Európa jövőjét (HírTV)
A magyar miniszterelnök egy cseh televíziónak is nyilatkozott.
nov. 30
22:30
Angela Merkel rettenetesen mellényúlt (HírTV)
Nógrádi György a Péntek 9 vendégeként elemezte a németországi helyzetet.
nov. 30
22:36
Orbán: A visegrádi csoport jelenti Európa jövőjét (Igényesférfi.hu)
„Bízom abban, hogy ami jó a V4-nek, az jó egész Európának is” – mondta a kormányfő, aki pénteki hivatalos csehországi látogatása alkalmával nyilatkozott a Barrandov televíziónak.
nov. 30
22:48
Tarlós: 2020 körül várható a budapesti elektronikus jegyrendszer bevezetése (Igényesférfi.hu)
Tarlós István hangsúlyozta: egész egyszerűen nem igaz, hogy a fővárost pénzügyi veszteség érte.
nov. 30
23:24
Brutális fotók az ATV-ből: így pusztított a tűz belül (ATV)
Két szerkesztőség is komoly károkat szenvedett a péntek délutáni, tetőtérben keletkezett tűz után.

Keresés