2018. november 6. kedd

nov. 6
16:29
Itt a kormány válasza a brüsszeli, Orbánt ábrázoló plakátra (ATV)
A kormányszóvivő szerint Guy Verhofstadt performansza nem másról szól, mint hogy „a belga politikus és kebelbarátai a bevándorláspolitikánk miatt támadják Magyarországot”.
nov. 6
16:33
A tervezettnél kétszer drágábban, 2,4 milliárdból épül nemzetközi luxus-teniszakadémia Seszták Miklós városában (444.hu)
A VIP-vendégeknek „high-end jacuzzi” is jut, a növendékeknek tornaterem se.
nov. 6
16:51
Gyurcsány Ferenc: az állam álljon jót a biztosításáért (Infostart)
A Demokratikus Koalíció elnöke szerint ha valaki az egészségbiztosítási rendszeren keresztül nem jut egy héten belül vizsgálathoz, a magánpraxisban kért vizsgálatot az államnak ki kell fizetnie. Többek között erről és az európaiságról is beszél az InfoRádió Aréna című műsorában.
nov. 6
16:51
Robbanásokat hallasz Budapesten? Ne lepődj meg: nagyszabású védelmi gyakorlatot tartanak Kőbányán (SzMo)
Több mint háromszáz ember és 25 szervezet gyakorolja két napig a detonáció utáni mentést és a sérültek ellátását.
nov. 6
16:57
Kovács: Verhofstadt azért tolvajozza Orbánt, mert migránsokat akar betelepíteni (444.hu)
Na erre varrjál gombot, libsikém!
nov. 6
17:06
10-ből 9 magyarnak nincs végrendelete – rengeteg a tévhit és a félreértés (Menedzsment Fórum)
A magyarok 90 százalékának nincs végrendelete, aki pedig rögzítené végakaratát, nincs tisztában a végrendelkezés szabályaival — derült ki a Magyar Országos Közjegyzői Kamara megbízásából készített online felmérésből. A kutatás szerint sok a tévhit a szóbeli végrendelkezéssel és az öröklésből való kitagadással kapcsolatban is, a félreértések pedig g
nov. 6
17:15
Rétvári: Nincs korszerűbb pedagógia, mint az egyházi (ATV)
Nincs korszerűbb pedagógia, mint az egyházi, hiszen évszázadok során bizonyította, hogy mindig képes a megújulásra - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kedden Budapesten, a piarista rend konferenciáján.
nov. 6
17:21
Friss vizsgálatok bizonyítják: szennyező anyag szivárog a Duna partfalából (Blikk)
- Nem mutatható ki a Duna vizében szennyezettség a volt óbudai gázgyárnál az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vizsgálata szerint, de a partfalból szennyező anyagok szivárgását észlelték.
nov. 6
17:33
Borsodban kapják a legtöbb tűzifát (HírTV)
Az igényeket szociális helyzet alapján bírálták el.
nov. 6
17:33
"8 évvel a házasságkötés után utaztunk nászútra" – videoklip készült Edvin Martonék utazásáról (SzMo)
Szerelmének játszott egy lakatlan szigeten Edvin Marton
nov. 6
17:39
Ismét későbbre halasztotta a BKV a 3-as metró felújításának közbeszerzési kiírását (Infostart)
A középső szakasz felújítására vonatkozó ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határidejét fél éve tologatják.
nov. 6
17:39
Bezárkózó, frusztrált magyar társadalom képe rajzolódik ki a 2018-as Társadalmi riportból (SzMo)
Többek között a férfiak és nők helyzetét, az elvándorlási mutatókat, és az oktatási rendszer produkálta adatokat elemezték ki 22 fejezetben.
nov. 6
17:51
Új részletek a szennyező anyagról a volt óbudai gázgyárnál (Infostart)
Nem mutatható ki a Duna vizében szennyezettség a volt óbudai gázgyárnál az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vizsgálata szerint, de a partfalból szennyező anyagok szivárgását észlelték.
nov. 6
17:51
Benyújtották a közigazgatási bíróságokról szóló törvényjavaslatot (ATV)
Benyújtották a közigazgatási bíróságokról szóló törvényjavaslatot az Országgyűlésnek - közölte az igazságügyi miniszter kedden Budapesten újságíróknak.
nov. 6
17:57
Ez az egyetlen út? Orbán álmát valósítaná meg Emmanuel Macron (Blikk)
Orbán Viktor (55) után Emmanuel Macron (40) is egy európai hadsereg felállítását javasolja.
nov. 6
18:03
Nagy bajban vannak a magyar diákok: már saját magukban sem hisznek (Pénzcentrum)
Kedden délelőtt mutatták be a Társadalmi riport 2018-as kötetét. A kiadvány kétévente jelenik meg, és igyekszik összeszedni a legfontosabb társadalmi változásokat Magyarországon, illetve nemzetközi összehasonlításban. A kötetet Kolosi...
nov. 6
18:15
Gyurcsányék új ötlete: „vigye el egy békemenet a felgyülemlett szemetet” (ATV)
A DK szerint, „aki hajlandó egy békemeneten nyíltan kiállni az Orbán-kormány intézkedései mellett, annak nyilván nem nagy fáradtság besegíteni a kormánynak a szemétszállításba”.
nov. 6
18:15
Szennyezett talaj: még semmit nem tudni (HírTV)
A volt gázgyár területéről fokozatosan csordogál az arzén, naftalin, és benzol a Dunába.
nov. 6
18:17
Trócsányi a Velencei Bizottság véleményét kéri a javaslatáról (ATV)
A Velencei Bizottság véleményét is kikéri Trócsányi László a Közigazgatási Felsőbíróságról szóló törvényjavaslatról. Minden mostani közigazgatási bíró számíthat arra, hogy a jövőben is közigazgatási bíróként dolgozik, de ezt kérni kell. Az igazságügyminiszter visszautasította, hogy az új közigazgatási bíróság a politikailag kényes ügyekben a hatalo
nov. 6
18:27
Utcára vonultak a szakszervezetek (Infostart)
A szakszervezetek a cafeteria-elemek kedvezményes adózásának visszaállítását követelik a családok támogatása, a mobilitás ösztönzése és a munkaerőhiány kezelése érdekében - hangsúlyozta Szilágyi József, az Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (EVDSZ) elnöke több szakszervezet demonstrációján Budapesten, a Magyar Nemz
nov. 6
18:39
Ritka tárgyak a BÁV aukcióján (HírTV)
Rászoruló gyerekek is kapnak a bevételből.
nov. 6
18:45
Kósa Lajos lesz a Magyarország élőben vendége (HírTV)
19 óra 30 perctől várjuk Önöket a Hír TV-n!
nov. 6
18:57
Így alakul át az idegenrendészeti és menekültügyi hatóság jogköre (Infostart)
Bővülhet az idegenrendészeti és menekültügyi hatóság ellenőrzési jogköre a külföldiek magyarországi tartózkodásával kapcsolatos visszaélések megelőzése, felderítése, az ellenőrzés hatékonyabbá tétele érdekében - erről szóló javaslatot terjesztett az Országgyűlés elé Pintér Sándor belügyminiszter.
nov. 6
19:03
Jó hírt kaptak a devizahitelesek: fontos szolgáltatás válhat ingyenessé (Pénzcentrum)
Több ezer család terhein könnyíthet egy javaslat, ha elfogadja az országgyűlés: a bajba jutott, devizahitelesek Nemzeti Eszközkezelő által megvásárolt ingatlanjai után, az önkormányzati tulajdonú bérlakásokban élőknek nem kellene fizetnie...
nov. 6
19:03
20 perc és azonosítani tudják a messenger-felhasználókat (HírTV)
A mobilszolgáltatóknak Oroszországban azt is nyomon kell követniük, hogy az előfizetők milyen csevegőprogramot használnak.
nov. 6
19:03
Unokájával bicikliző 72 éves férfi életét mentették meg a makói rendőrök (SzMo)
Azonnal kapcsoltak, és segítettek a nagypapán.
nov. 6
19:09
Durva videó: porrá égett egy autó az M85-ösön Rábapatonánál (Blikk)
Porrá égett egy autó az M85-ösön, a Győr felé vezető oldalon, Rábapatona közelében kedd délután.
nov. 6
19:15
Elképesztő: magyar siker született a Spartan Race Trifecta világversenyén (Blikk)
Újabb világversenyen sikerült bizonyítania Szabó Dávidnak (24), az Extreme Trail Hungary Sportegyesület kiváló növendékének.
nov. 6
19:15
Szemétszállítási botrány: Hallgat a Kukaholding (ATV)
Hallgat a Kukaholding. Hiába kerestük a cég vezetőit, hogy reagáljanak a szemétszállítás körül kialakult helyzetre, senki sem állt kamera elé, de még a megkeresésekre sem reagáltak. Gémesi György azt mondta, hónapok óta készültek - ahogy fogalmazott - a kinyírására, ezért mondott le inkább önként.
nov. 6
19:27
Trump bukja a képviselőházat, de lesz oka az örömre egy friss felmérés szerint (Blikk)
Washington – Demokrata többség várható a képviselőházban, ám a szenátus a republikánusoké marad – derült ki az amerikai közszolgálati rádió (NPR) kedd reggel közzétett felméréséből.
nov. 6
19:27
A magyar kormány nem bevándorlókkal növelné a születésszámot (HírTV)
Tíz kérdésben várják a lakosság véleményét.
nov. 6
19:29
Modern informatikai rendszert szereltek fel Baranyában (HírTV)
Csökken a vonulási idő.
nov. 6
19:39
A Velencei Bizottsághoz fordul Trócsányi László (Infostart)
Benyújtották a közigazgatási bíróságokról szóló törvényjavaslatot az Országgyűlésnek - közölte az igazságügyi miniszter.
nov. 6
19:39
Benyújtották a javaslatot: jöhet a közigazgatási felsőbíróság (Blikk)
– Benyújtották a közigazgatási bíróságokról szóló törvényjavaslatot az Országgyűlésnek – mondta igazságügyi miniszter kedden újságíróknak.
nov. 6
19:39
További gyilkosságokat ismert be az ETA baszk terrorszervezet (ATV)
További, évtizedek óta megoldatlan gyilkosságokat ismert be a Baszk Haza és Szabadság (ETA) nevű terrorszervezet fél évvel azután, hogy hivatalos közleményt adott ki a megszűnéséről - közölte a Gara című baszk napilap kedden.
nov. 6
19:39
Jöhetnek a közigazgatási bíróságok – Trócsányi László benyújtotta a törvényjavaslatot (Igényesférfi.hu)
Az igazságügyi miniszter által jegyzet törvényjavaslat értelmében a jelenlegi bírói testületekkel párhuzamosan működő különbíróságok jöhetnek létre, amelyek az állam és az állampolgárok, illetve a munkavállalók és a munkáltatók közötti ügyekben is illetékesek lehetnek. A kormány ezzel az intézkedéssel visszatér az 1949 előtti jogintézményhez, amely
nov. 6
19:45
Öt kilométerrel és négy megállóval bővülhet a 3-as metró (ATV)
Öt kilométer hosszan, két újabb föld alatti, és két felszíni állomással bővülhet a 3-as metró északi szakasza a jövőben - sikeres lett ugyanis a vonal meghosszabbítására kiírt tervpályázat. A nyertes tervező cégek nettó hárommilliárd forintért végzik el az előkészítést, valamint elkészítik az engedélyes és a kiviteli tervet is.
nov. 6
19:45
Ma is jön a Lapzárta, a nap legérdekesebb témáival (HírTV)
20 óra 30 perctől tartsanak velünk a Hír TV-n!
nov. 6
19:57
Nézze meg, hogy alakult a forint árfolyama (ATV)
A forint árfolyama vegyesen alakult, kis mértékben változott a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben kedd este a reggeli szintekhez képest.
nov. 6
20:03
EP-választás: Az Mszp és a Párbeszéd közösen, a többi ellenzéki párt valószínűleg külön indul (ATV)
Az MSZP és a Párbeszéd várhatóan közösen indul a jövő évi európai parlamenti választáson, de végső döntés csak hétvégén lesz. A többi ellenzéki párt valószínűleg külön indul. A kampánytémák ugyan különböznek, de valamennyi ellenzéki erő támogatja Magyarország csatlakozását az Európai Ügyészséghez. További részletek a videóban.
nov. 6
20:15
A nyilvánosság kizárásával folytatják a gyilkos exzsaru meghallgatását (Blikk)
– A nyilvánosság kizárásával folytatta le a Budapest Környéki Törvényszék annak az exzsarunak a meghallgatását, aki először megfenyegetett, majd megölt és elásott egy milliomos nőt Újlengyelen. Sz. Attila több mint 27 éven át dolgozott rendőrként, leszerelése után magánnyomozással, őrzés-védelemmel foglalkozott. Pár éven belül azonban megcsappantak
nov. 6
20:21
Nagy tervei vannak a fegyverekkel: teljesen új stratégiát készül kidolgozni Putyin (Blikk)
Moszkva – A megváltozott körülményekre hivatkozva a hagyományos megközelítések helyett új stratégia kidolgozását sürgette a más országokkal folytatott haditechnikai együttműködés terén Vlagyimir Putyin (66) orosz elnök a szakterületen illetékes bizottság moszkvai tanácskozásán.
nov. 6
20:27
CEU-s diákok üzenik a Néppártnak, hogy tartsák be ígéretüket, és állítsák meg a magyar kormányt (444.hu)
Amire a holnap kezdődő néppárti kongresszus kitűnő alkalomnak ígérkezik.
nov. 6
20:27
Álcázással trükköznek a Soros-szervezetek (HírTV)
A Legfőbb Ügyészség vizsgálódik.
nov. 6
20:39
A cafeteria-rendszer visszaállításért tüntettek szakszervezetek az MNB és a parlament előtt (444.hu)
A kedvezményes adózás megvonása akár 2 millió dolgozónak jelenthet nettó jövedelemkiesést.
nov. 6
20:45
PDSZ: 30 százalékos a magyarországi tanárhiány (Infostart)
Harminc százalékos is lehet a tanárhiány az országban – mondta az InfoRádiónak a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke. Szűcs Tamás hozzátette: gyógypedagógusból is kevés van, csaknem 500 ilyen szakember kellene még. A képzés hiányait a döntéshozók is látják.
nov. 6
20:51
Ombudsmani hivatal: több gond is van a hazai szemétszállítással (Infostart)
A magyarországi hulladékgazdálkodási közszolgáltatást vizsgálta az alapvető jogok biztosának hivatala. Az eredményről Bándi Gyula, a jövő nemzedékek szószólója számolt be egy közleményben. Jogi és működési aggályokat állapították meg és problémákat látnak az NHKV működésében is.
nov. 6
20:51
Civilek nélkül viszi a szemetet a katasztrófavédelem (Blikk)
A felröppenő hírekkel ellentétben nem hív be civileket polgári védelmi feladatokra hivatkozva szemetet szállítani a katasztrófavédelem.
nov. 6
20:57
Több százan vonultak a Parlament elé tüntetni (ATV)
Ismét közös tüntetést szervezett több szakszervezet a cafeteria-rendszer módosítása miatt. Az új adótörvényt júliusban fogadta el az országgyűlés - ez alapján jövőre csak a SZÉP-kártyára vonatkozna az adókedvezmény a cafeteria-elemek közül.
nov. 6
21:03
Intim fotó: ágyjelenettel búcsúzott szerelme az olasz belügyminisztertől (Blikk)
Szakított az olasz belügyminiszter, Matteo Salvini (45) és olasz tévés műsorvezető kedvese, Elisa Isoardi (35): a nő a közösségi oldalán egy olyan intim fotóval búcsúzott egykori szerelmétől, ami sokak szerint a jó ízlés határait súrolja.

Keresés