Sem a magyar állam, sem a magyar hatóságok nem segítették Nikola Gruevszkit Macedóniából való kijutásában - közölte a Miniszterelnökség pénteken az MTI-vel, a "sajtóban megjelent feltételezésekre és álhírekre" reagálva.
Parázs volt a hangulat azon a hallgatói fórumon, ahol a Corvinus vezetése először tájékoztatta élőben a diákokat arról, hogy milyen átalakításon esik át tanintézményük. A hallgatók csaknem egy óráig sorozták kérdéseikkel a megjelent egyetemi vezetőket, Lánczi András rektort és Pavlik Lívia kancellárt. A diákok nemcsak az autonómia kérdéseit feszege
Hosszú Katinka magabiztosan nyerte meg a 400 méter vegyest pénteken az úszó világkupa-sorozat utolsó, szingapúri rövidpályás állomásának második napján.
Szokása szerint késett az orosz, erre a házigazda lefújta a találkozót, és hogy tutira emlékezzen rá, másnap állítólag átkényszerítette egy fémdetektoros kapun.
Attól, hogy egy tárgy egy kifejezett célra készült, attól még nem feltétlenül kötelező kizárólag arra a célra használni. Például ott van az esernyő: azért találták fel, hogy megóvjon minket a csapadéktól, ám sokan napvédőként, vagy akár fegyverként is használják. Ugyanez a helyzet az ággyal is. Az ugyanis ágy arra való, hogy aludjunk benne, ám ren
A 21. században megengedhetetlen, hogy bárkit vallása miatt üldöztetés érjen. Ez ellen mindez eszközzel fel kell lépni - jelentette ki Szijjártó Péter külügyminiszter pénteken Prágában, egy keresztényüldözéssel foglalkozó nemzetközi konferencián.
Noha a legtöbben 10-50 ezer forintot költenek a karácsonyi ajándékokra, akad, aki 400 ezer forintot hagy idén az üzletekben. Bár a legtöbben nem terveznek többet költeni karácsonyi ajándékra, mint tavaly, a bevásárlás így is...
Ha egy kicsit körbenézünk magunk körül, bizonyára mindannyiunk portáján van mit sepregetni, ha a halogatásról van szó: a soha el nem kezdett életmódváltás, a messzi rokonok meglátogatása, vagy akár csak annak a hosszú emailnek a megírása, mind okozhatnak olyan frusztrációkat, amik megkeserítik a hétköznapjainkat. De honnan erednek ezek az érzések?
A médiatanács nem hosszabbította meg a Sláger FM és Music FM szerződését - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Kommunikációs Igazgatóság.
Kanász-Nagy Máté kifejtette: a csökkenés szerinte nem magyarázható pusztán demográfiai okokkal, a politikus szerint a fiatalok egy része a kormány politikája miatt választ inkább külföldi egyetemet, a forráskivonás, a magánosítás, a tandíj bevezetése, a szakok összevonása miatt.
Akkor is ki lehet venni belőle az ételt, amikor senki sem látja, így azok is élnek a civilek által működtetett ételdobozzal, akik amúgy szégyellnének sorban állni egy ételosztáson.
Akár két hónapon belül InterCity járat kötheti össze Budapestet és a kárpátaljai Munkácsot. A jegyek nagyjából hétezer forintért lesznek kaphatók. Az első próbajárat megvolt, technikai akadálya már nincs, hogy közvetlen járattal kössék össze a két várost.
Palotai Dániel, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: Európán belül Magyarország élen jár a kínai gazdasággal való együttműködésben. Hozzáfűzte, hogy az MNB 2013-ban Európában elsőként kötött devizacsere megállapodást a kínai jegybankkal.
A kormány igyekszik úgy beállítani Nikola Gruevszki bevédését, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Pedig 2015 nyara óta ő az első macedón, aki menekültstátuszért folyamodott Magyarországon.
Körülbelül nyolcezer hallgató veszítette el állami ösztöndíjas helyét idén nyáron, ők ettől a tanévtől kizárólag fizetős formában folytathatják az egyetemet vagy a főiskolát. Másfél éve módosult a törvény és a kapcsolódó...
Izrael első ízben nevezett ki arab származású diplomatát nagykövetnek a keresztény George Deek személyében Azerbajdzsánba – jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet pénteken.
Áder János emlékeztetett, hatvanöt évvel ezelőttig csak annyi erőforrást használt az emberiség, amennyit a Föld természetes körülmények között pótolni tudott.
A szerb kisebbség számíthat a magyar kormányra - mondta Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken a budapesti Nikola Tesla szerb iskolaközpont fennállásának 25. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen.
A következő évek során Közép-Európa és benne az egész Kárpát-medence lesz az európai gazdasági növekedés motorja - mondta Orbán Viktor a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) XVII. ülésén.
Molnár Zsolt kérdésre elmondta, választójogi javaslatuk láthatóan nem tetszik a Fidesz-KDNP-nek, de bíznak benne, hogy a kormánypártok előbb-utóbb belátják „a hiteles határon túli képviselethez határon túli képviseletre van szükség a magyar parlamentben”.
A párt szerint van olyan szocialista kormány, ahol újságírókat gyilkolnak meg és van olyan is, ahol fenyegetik az elődeiket. Természetesnek tartják, hogy lehetővé tették Gruevszkinek a kérelem benyújtását.
Ma már mindenki látja, hogy összefogással és egymás támogatásával békésebb és jobb életet tudnak biztosítani állampolgáraiknak a közép-európai országok - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a dunaszerdahelyi Mol Labdarúgó Akadémia megnyitó ünnepségén.