Elhunyt Zalaváry Lajos Kossuth- és Ybl Miklós-díjas építőművész, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja - közölte az MMA kedden az MTI-vel.
Brüsszel – Az Európai Parlament egyik tagja arra szólította fel képviselőtársait, hogy az Európai Unió pénzének magyar költését is szigorúbban felügyeljék – írja cikkében a The Guardian brüsszeli tudósítója.
A Demokratikus Koalíció alelnöke ismét arra szólította fel a kormányt, hogy mondja fel azt a szerződést, amelynek alapján ukrán állampolgárok magyar nyugdíjat kaphatnak.
Igaz-e az a hír, hogy a legkisebb szabálytalanságért vagy műszaki problémáért is százezrekre büntethetnek az osztrák autópályákon - ennek járt utána a Kisalföld.
A Fidesz szerint "Karácsony Gergelyék nemcsak itthon támadják a határzárat és a határvédelmet", hanem az Európai Parlamentben is mindig a migráció mellett szavaztak.
Megrendülten értesült Nemes Jeles László rendező, valamint a Saul fia és a Sunset stábja Melis László zeneszerző haláláról; az Oscar-díjas filmrendező a zeneszerzőt "kivételes művésznek" nevezte az MTI-hez kedden eljuttatott visszaemlékezésében.
Iraki, török, malajziai, szlovén, szaúd-arábiai és ausztrál kollégájával folytatott kétoldalú megbeszélést Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Kuvaitban.
A miniszterelnöki tévéviták kötelezővé tételéről nyújtott be törvénymódosítást Tóth Bertalan szocialista frakcióvezető és a független Szabó Tímea - írja a hvg.hu.
A cégbíróság tavaly 12 184 magánszemélyt tiltott el a cégvezetéstől, az érintettek a következő 5 évben nem tölthetnek be cégvezetési, cégképviselői jogköröket és többségi tulajdonosi szerepköröket sem - közölte az Opten céginformációs szolgáltató kedden az MTI-vel.
Vannak, akik a tengerparton, pálmafák alatt sütkérezve, mások a hegyekben szeretnek pihenni - és itt van Skoda Nikolett és férje, Gábor, akik Csernobilban érzik jól magukat. Védőruhában a legveszélyesebb helyekre is bemennek, ahol az atomerőmű katasztrófája óta alig néhány ember járt.
Az atv.hu írta meg elsőként, hogy február 18-án, vasárnap tartja szokásos évértékelő beszédét Orbán Viktor miniszterelnök. Ma Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke az MTI-nek is megerősítette a hírt.
Az OECD statisztikái szerint alig-alig nő a magyarok várható élettartama, pedig szervezeti szinten gyakorlatilag kilőtt ez az érték elmúlt 45 évben. Hazánk a nagy lemaradók között van, mutatjuk, kik húztak el mellettünk. 1970-ben...
Jogerősen életfogytig tartó szabadságvesztésre súlyosbította a Pécsi Ítélőtábla kedden annak a férfinak a büntetését, aki 2016-ban betört egy dunaföldvári idős emberhez, majd egy vermelő kapával agyonverte.
Nyakunkon a 2018-as országgyűlési választás, amelynek egyik nagy kérdése, hogy a pártok hogyan mozgósítják saját táborukat. Van azonban egy markáns, de meglehetősen passzív csoport: az Y és Z generáció. Az Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Társadalomtudományi Kutatóintézetének főmunkatársa szerint ebben egyrészt a Kádár-korszakban szocializálódó szü
A Terrorelhárítási Központ (TEK) nem kis mértékben járul hozzá, hogy ma Magyarország Európa egyik legbiztonságosabb országa lehessen - mondta Németh Szilárd, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságnak fideszes elnöke, miután látogatást tett a Terrorelhárítási Központban, Budapesten.
A Vodafone jóvoltából idén az adatforgalom nem szabhat határt a szerelemnek Valentin-napon - a szolgáltatóugyanis 90 gigabájtnyi meglepetéssel készül az alkalomra.
Az Emberibb Parkolásért Mozgalom főtitkára az ATV-ben arról beszélt, hogy az intézmények gyakran kiadják a parkolók működtetését magáncégeknek, így a bevételek üzleti titoknak minősülnek.
Az eredeti terv még regisztrációs kötelezettséget írt volna elő a migrációval foglalkozó civil szervezeteknek, az új javaslat viszont már engedélykötelességről ír.