A Nemzeti Színház főigazgatói álláshelyére december 12-én írta ki a pályázatot a minisztérium, s egyedül a jelenlegi vezető, Vidnyánszky Attila indult a posztért.
Németh Szilárd, a Fidesz alelnökeFotó: Botos Tamás / 444Ennél többet szükségtelen kiemelni az egykori MDF-es miniszterelnök Magyar Hírlap-interjújából. A fenti fotón a szellemileg és erkölcsileg kiérlelődött pártszövetség látható.
A hódmezővásárhelyi választás megmutatta, hogy igen nagy gondja a Fidesznek, hogy nem a többség, hanem a legnagyobb kisebbség támogatja. Addig tudnak győzni, amíg főleg csak a sajátjaik szavaznak.
Fotó: Botár Gergely / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI / MTVAA miniszterelnök az Országházban látta vendégül Giorgia Melonit, az Olasz Testvérek (FdI) párt elnökét. Az FdI Silvio Berlusconi pártszövetségének tagja.
Egészségügyi okokra hivatkozva lemondott tisztségéről Györfi Júlia, a Szabad Emberek Pártja (POL) marosvásárhelyi önkormányzati képviselője, a román-magyar vegyes párt azonban bejelentette: magyar jelöltet küld helyette a testületbe.
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke és Németh Zsolt, a Fidesz külügyi kabinetjének vezetője szerda délelőtt az Országházban fogadta Giorgia Melonit, az Olasz Testvérek (FdI) párt elnökét - közölte Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.
A hagyományos játékkaszinók üzemeltetéséhez adott koncessziók és az online kaszinójátékok szervezésére vonatkozó magyar szabályozás nem egyeztethető össze az uniós joggal - jelentette ki az Európai Unió Bírósága szerdán.
Kikötötték ugyan, hogy az új közvilágításnak 25 százalékos megtakarítást kell elérnie, de akkor sem járt volna rosszul a cég, ha ez nem sikerült. Ráadásul a városnak még pénze sem volt, amikor bevállalta a 721 milliós beruházást.
Egyszerűbb és gyorsabb lesz a családi otthonteremtési kedvezmény, a csok igénylése március 15-étől, és még több család számára lesz elérhető - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára.
A legnagyobb hiba, amit valaki elkövethet egy kampányban, épp az, ha elkezd a stratégiáján bütykölni - mondta Török Gábor a 24-nek adott interjúban. A politikai elemző szerint az ellenzéken is nagy nyomás van.
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke és Németh Zsolt, a Fidesz külügyi kabinetjének vezetője szerda délelőtt az Országházban fogadta Giorgia Melonit, az Olasz Testvérek (FdI) párt elnökét.
A hódmezővásárhelyi közgyűlés többségét alkotó Fidesz-KDNP-s képviselők készek támogatni az új független polgármester, Márki-Zay Péter város érdekében végzett munkáját - jelentette ki Hegedűs Zoltán volt alpolgármester szerdán a városban.
Az autós káresetek negyedét a követési távolság be nem tartása okozza. A nők leggyakrabban parkolási, a férfiak az elsőbbségadás be nem tartásából fakadó károkat okoznak - derül ki egy friss elemzésből. Az autós káresetek...
Nem kell már sokat várnunk, hogy végre búcsút mondhassunk a téli szürkeségnek, majd belevessük magunkat a tavaszi pezsgésbe. Hogy könnyebben lendüljünk formába a tavaszi hónapokra, íme néhány olyan finom és egészséges desszertrecept Rákos Lilitől, a Miss Balaton 2017-es királynőjétől, valamint Dukai Reginától, a szépségverseny egyik tanácsadójától,
Tetőfokon a kampányhangulat! Demszky Gábor, egykori főpolgármestere, az SZDSZ volt elnöke a Facebookon üzent a nemrég még a választási indulással kacérkodó, majd azon nyomban vissza is lépő egykori pornós celebnek, Kelemen Annának.
Átlagosan 8 hónapra elegendő tartalékuk van a magyaroknak arra az esetre, ha kiesne az aktuális jövedelmük. Az érintettek több mint felének ugyanakkor 3 hónapra, harmaduknak pedig mindössze 1 hónapra lenne elég spórolt pénze – derül ki a K&H biztos jövő indexéből. A spórolt pénzből kihúzható idő összefüggésben van azzal, hogy a válaszadók 3
A korábban ígérthez képest egy hónappal később, március 15-étől könnyít a CSOK igénylési feltételein a kormány. Megjelent a vonatkozó két kormányrendelet, amelyekből a részletek is kiderülnek. Egyszerűbb és gyorsabb lesz...
A magyar börtönök telítettsége 129 százalékos, a zsúfoltság alapja az, hogy a három csapás törvény miatt kétezerrel több embert zártak be - mondta az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke szerdán Vácon.
Ő maga hívta fel a kormányülés előtt Brenzovics Lászlót. A miniszterelnök aggodalmát fejezte ki a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség irodáját ért támadás miatt és segítséget ígért az Ukrajnában élő magyaroknak.
Egyszerűbb és gyorsabb lesz a családi otthonteremtési kedvezmény, a csok igénylése március 15-étől, és még több család számára lesz elérhető - ismertette az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.