2018. február 8. csütörtök

febr. 8
8:24
Így alakulhat át az MSZP a választások után (hirado.hu)
A jelenlegi baloldali pártok politikusai azt mondják, hogy csak akkor van esély a kormányváltásra, ha minden választókerületben egy baloldalhoz köthető jelölt indul áprilisban. Úgy gondolják, hogy automatikusan a jelenlegi szereplőknek jár a lehetőség, hogy jelöltet állítsanak. Csakhogy bejelentkeztek más baloldali szervezetek és jelöltek is.
febr. 8
8:26
Kiderült, Orbán fél a fiatal demokratáktól - Újra utcára mennek a diákok (Alternatív Energia)
"Találkozunk február 23-án! Ez az utolsó reményünk..."'
febr. 8
8:27
Cinkelt lapok: Tiborcz cégére írták ki a tendereket (HírTV)
Az OLAF szerint az érintett cég egyik vezetője a fideszes városvezetéssel is egyeztetett a feltételekről.
febr. 8
8:30
Csaknem kétezer ember maradt áram nélkül (Infostart)
Nincs áram Vas és Zala megye 23 településén - közölte honlapján csütörtök reggel a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
febr. 8
8:42
Külföldről befolyásolhatták a nemzetbiztonsági szolgálatot – lapszemle (Infostart)
A Magyar Idők szerint részben fel kell oldani a szocialistákhoz kötődő kémügy iratainak titkosítását. Évről évre nő a nagy nemzetközi webáruházak Magyarországról érkező rendeléseinek volumene – írja a Magyar Nemzet. A Világgazdaság a Magyar Labdarúgó Szövetség operatív igazgatójával közöl interjút.
febr. 8
8:57
23 településen nincs áram - És folytatódik a havazás (Alternatív Energia)
A Nyugat-Dunántúlon hó, a Dunától keletre eső, havas eső jöhet.
febr. 8
8:57
A korrupció megszüntetéséből nyerne pénzt az adócsökkentéshez (HírTV)
Márki-Zay Péter szerint kiszámíthatatlan gazdasági környezet jellemzi a hódmezővásárhelyi gazdasági életet.
febr. 8
8:59
Vegyesen alakult a forintárfolyam (Alternatív Energia)
Az euróhoz képest enyhén gyengült.
febr. 8
9:09
Toroczkai számít hasonló „aljasságokra” (HírTV)
A Jobbik alelnöke szerint nem volt még ilyen mocskos kampány, mint a mostani.
febr. 8
9:12
Váratlan fordulat a Göncz Árpád metrómegálló ügyében (Infostart)
Nem született döntés arról, hogy a 3-as metró északi szakaszának felújítása után az Árpád híd megállót Göncz Árpád-városközpontra nevezzék át. A honfoglaló Árpád vezérről elnevezett hídra utaló állomás nevének megváltoztatása komoly felzúdulást keltett – írja a Magyar Idők.
febr. 8
9:12
Mégsem épülhet toronyház a Kopaszi-gáton? (ATV)
Elképzelhető, hogy mégsem építheti fel a MOL az új, 120 méter magasra tervezett irodaházát a Kopaszi-gáton – tudta meg a Népszava.
febr. 8
9:18
Tarlós: A szocialistáktól etikátlan minden állomásra liftet követelni (hirado.hu)
Tarlós István etikátlannak és logikátlannak nevezte, hogy a szocialisták a felújítás alatt álló 3-as metró minden állomására liftet követelnek az akadálymentesítés megoldására.
febr. 8
9:18
Ismét határozatképtelen a nemzetbiztonsági bizottság rendkívüli ülése (ATV)
A kormánypárti képviselők távolmaradása miatt az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának csütörtökre összehívott rendkívüli ülése is határozatképtelen lett, így most sem tudott tanácskozni a testület.
febr. 8
9:20
A Fidesz-KDNP nem vesz részt a nemzetbiztonsági bizottság ülésén (hirado.hu)
Szerintük Szél Bernadett, az LMP társelnöke újabb bizonyítékát adta annak, hogy „a Soros-hálózat zsebében van”.
febr. 8
9:27
Orbánnal a hóna alatt járja az országot Juhász Péter (HírTV)
Kecskeméten vaksötétben beszélgettek az Elios-világítás miatt.
febr. 8
9:30
Három autó karambolozott az M1-esen (Alternatív Energia)
Két személygépkocsi és egy furgon ütközött össze.
febr. 8
9:32
Feloldották az éjjeli kamionstopot (Alternatív Energia)
Ismét áthaladhatnak a kamionok a letenyei határátkelőn.
febr. 8
9:34
Szabó István Bizalom című filmjével indult a filmhét (Alternatív Energia)
A díjátadó március 11-én lesz.
febr. 8
9:36
Fricska a szélsőjobbosnak - Dadogó politikust figuráztak ki (Alternatív Energia)
A történet bukéja, hogy a férfi a "migránsok" beilleszkedését megnehezítő nyelvtudás hiányáról beszélt a Bundestagban.
febr. 8
9:36
Hatalmas baleset: két autó és egy furgon ütközött össze az M1-esen (Blikk)
Két autó és egy furgon ütközött össze Tatabánya környékén az autópályán.
febr. 8
9:36
Előre egyeztettek? Itt az OLAF-jelentés újabb részlete az Elios-ügyről (ATV)
Az OLAF szerint bizonyítható, hogy a korábban Tiborcz István érdekeltségbe tartozó Elios előre egyeztezett Szekszárd polgármesterével a későbbi közvilágítási pályázatról - számolt be róla a 24.hu.
febr. 8
9:38
Tarlós: a szocialistáktól "etikátlan" liftet követelni a metróállomásokra (Alternatív Energia)
A főpolgármester csütörtök reggel a Vajna tévé reggeli (TV2 Mokka) műsorában okolta a demszkys városvezetést.
febr. 8
9:51
Gyilkossággal végződött az összeszólalkozás (HírTV)
Autóban szurkáltak halálra egy férfit.
febr. 8
9:53
A Kanári-szigeteken fogtak el egy magyar embercsempészt (HírTV)
A férfi egy magyar bűnszervezet tagja.
febr. 8
9:54
Estig újra érvényben a kamionstop Szlovénia felé (hirado.hu)
Az intézkedést azért vezették be, mert a kultúra napját ünneplik a szomszédos államban.
febr. 8
9:54
Kamionstopot léptettek életbe Szlovéniában és Horvátországban (ATV)
Korlátozták Szlovéniában a kamionok forgalmát, ahogy Horvátországban is kamionstopot léptettek életbe.
febr. 8
10:03
Ez történt szerda reggel a metróval - Lángvágóval vágták szét a vonatot (Alternatív Energia)
Két szerelvény ütközött össze a 2-es vonalán, egy ember könnyű sérülést szenvedett.
febr. 8
10:03
Döbbenetes havazás bénítja meg a fél országot (Pénzcentrum)
23 településen nincs áram Vas és Zala megyében, a kimaradást a hó okozza, aminek következtében egymást érik a balesetek - tudósít percről perce a Kisalföld. {{KAPCSOLODO:1063715}}A nyugati országrészben folyamatos a havazás...
febr. 8
10:05
Megöltek egy embert Dövényben - Azt hitte, kibékültek (Alternatív Energia)
febr. 8
10:07
Phjongcshang - A magyar csapat zászlófelvonási ünnepsége (Alternatív Energia)
febr. 8
10:09
Fasiszta szimbólum a norvég olimpikonok pulóverén (Alternatív Energia)
A "norvégminták" közé a pulóvereken bekerült egy rúna (ősi jelkép), amit szélsőjobboldali csoportok is használnak.
febr. 8
10:11
Horogkeresztes karszalagot viselő férfit ítéltek el Esztergomban (Alternatív Energia)
Négyszázezer forintjába fájnak a történtek a szlovák férfinak.
febr. 8
10:15
230 milliárdnyi taopénz vándorolt futballklubokhoz (HírTV)
Az odaítélt források 83 százalékát hívták le ténylegesen.
febr. 8
10:21
Eplény: megnyílt az A7-es pálya felső része (Síelők)
Az elmúlt napok hóágyúzásának köszönhetően most már biztonságos hómennyiséggel lehet használni az A7-es pálya felső, kb. 500 méter hosszú részét. A körülbelül 50 méter széles pálya megnyitása főleg a kezdő síelők számára lehet fontos információ.
febr. 8
10:21
1000 plakáthelyet vett a Fidesz több mint 150 millióért (HírTV)
Dübörög a bevándorlásellenes kampány.
febr. 8
10:33
Felvonták a magyar lobogót az olimpiai faluban - képek (ATV)
Ünnepség keretében csütörtökön felvonták a magyar lobogót a pénteken rajtoló phjongcshangi téli olimpia kangnungi olimpiai falujában.
febr. 8
10:36
Tudta? - Mindenki migráns (Alternatív Energia)
Az első brit lakos sötét bőrű, kék szemű és fekete, göndör hajú volt.
febr. 8
10:38
Phjongcshang - A magyar csapat zászlófelvonási ünnepsége - Fotók! (Alternatív Energia)
febr. 8
10:48
Akció a Hős utcában: lecsaptak a rendőrök, ezt találták – videó (Blikk)
A nem éppen jó hírnevéről ismert i Hős utcában razziáztak a zsaruk, akik kábítószert kerestek.
febr. 8
10:48
Látogatási tilalom lép életbe pénteken az egri kórházban (hirado.hu)
Tilos a látogatás minden fekvőbeteg-ellátó osztályon.
febr. 8
10:51
A Fidesz határozatképtelenné tette az ülést (HírTV)
A kormánypárt képviselői nem jelentek meg a nemzetbiztonsági bizottság ülésén.
febr. 8
10:57
Fekete-Győr válaszolt az LMP-nek (ATV)
Szívesen találkozik Szél Bernadettel Fekete-Győr András, de a legfontosabbnak most azt tartja, hogy minél több kiábrándult szavazót győzzenek meg a választás fontosságáról – adott ki közleményt a párt elnöke. Mindezt arra reagálva, hogy kiderült, az LMP megkereste a Momentumot egy esetleges választási együttműködés kérdésében.
febr. 8
11:03
A Momentum kész egyeztetni az LMP-vel a választás előtt (444.hu)
Fekete-Győr reagált Szél Bernadett levelére.
febr. 8
11:06
Majdnem megduplázódott a mentősök bére (hirado.hu)
A mentőorvosok átlagos bruttó keresete jelenleg 640 ezer forint, a mentőápolóké 340 ezer forint, a mentőtiszteké pedig 460 ezer forint körül van.
febr. 8
11:08
Bővül a Kollégium Plusz program (hirado.hu)
Ebben az évben már nyolc kollégium vesz részt a Kollégium Plusz programban – jelentette be Czibere Károly.
febr. 8
11:09
Laptopot lopott egy bírósági gondnok (Alternatív Energia)
febr. 8
11:10
Több szabálysértést tárt föl az ÁSZ a korábbi választásokhoz képest (hirado.hu)
Több szabálysértést tárt föl az ÁSZ a 2014-es választási időszak ellenőrzésekor a korábbiakhoz képest - közölte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) főtitkára az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.
febr. 8
11:11
Tanárokat képeznek a menekültekből (Alternatív Energia)
Másfél év alatt kaphatnak tanári diplomát szír menekültek Németországban - Szigorúak a követelmények.
febr. 8
11:12
A V4-ek gazdaságilag stabil EU-ban érdekeltek (hirado.hu)
A fenntartható gazdasági növekedés megteremtése érdekében a régió felelőssége a közösség versenyképességének a javítása – mondta Bánki Erik.
febr. 8
11:13
Szél Bernadett a Fidesz célkeresztjében (Alternatív Energia)
2018 Magyarországának kormánya így nézi le munkaadóit a (választó)polgárokat.

Keresés