2018. február 6. kedd

febr. 6
20:39
Új magyarázatot talált Kósa Lajos Kövér László kiszivárgó szavaira (HírTV)
A fideszes politikus szerint csak azt akarták elérni, hogy az ellenzéki törvénymódosító javaslatok ne menjenek át.
febr. 6
20:41
Hatszázötven milliós ajándék Orbán gyülekezetének (Alternatív Energia)
Két Felhő utcai telket vett meg az állam, majd továbbadta a tulajdonjogot Orbán Viktor református gyülekezetének.
febr. 6
20:51
Ennyi élelmiszert mentettek meg tavaly (ATV)
Csaknem 400 kamionnyi, 9300 tonnányi, 5,2 milliárd forint összértékű ételt mentett meg a kidobástól a Magyar Élelmiszerbank Egyesület tavaly, ezzel több mint 300 ezer rászorulónak tudott segíteni.
febr. 6
21:00
Se jobbra, se balra: három autó csapódott egymásba a Gyömrői úton (Blikk)
– Megbénította egy ütközés a forgalmat kedd késő délután a X. kerületben: a Gyömrői út és az Újhegyi út kereszteződésében három autó csapódott egymásba.
febr. 6
21:02
Nem adna pénzt Budapestnek Brüsszel (Blikk)
Elzárná az egyik pénzcsapot az Európai Bizottság: három év múlva minden regionális támogatást megvonnának azoktól a régióktól, országoktól, amelyek fejlettsége meghaladja az európai átlagot.
febr. 6
21:03
Leomlott a segesvári várfal egy szakasza (ATV)
Leomlott hétfőre virradóan a segesvári középkori vár falának egy 4,5 méteres szakasza - közölte kedden az Agerpres hírügynökség.
febr. 6
21:04
Mi történt? Megnémult a bíróságon a nyíregyházi postásra támadó rabló (Blikk)
Egyetlen mukkot sem szólt a bíróságon az a férfi, aki október 12-én késsel támadt egy postásra Nyíregyházán. Ám a tegnapi, első tárgyalást nem csak ezért zárta rövidre a bíró: a teremben ugyanis sem a szakértők, sem pedig a tanúk nem jelentek meg. Ítélet a törvényszék közlése szerint február végén várható.
febr. 6
21:09
Kunhalmi: kizárt, hogy Fodort rakják be Gyöngyösön (ATV)
„Nem tudom, mi történt a gyöngyösi jelöltünkkel, a hírekben csak annyit hallottam, hogy a könnyeivel küszködött, de nem tudom, miért lép ki a pártból”- mondta Kunhalmi Ágnes az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
febr. 6
21:12
Újabb 150 milliót ad a kormány a magyar divatra (Alternatív Energia)
Összesen háromszázmillió forintot ad a kormány két nonprofit gazdasági részvénytársaságnak a létrehozására.
febr. 6
21:14
Pálya Fidesz-módra (Alternatív Energia)
febr. 6
21:18
Olvasóink szívesen élnének falun (Blikk)
Olva­sóink többsége szeret vagy szeretne falun élni, annak ellenére, hogy a vidéki életnek a szépségei mellett bizony megvannak a nehézségei is.
febr. 6
21:20
Disznótoron nosztalgiázik Szabó Győző (Blikk)
A boldog gyerekkorba repíti vissza Szabó Győzőt a Blikk wellnessdisznótora, ahova a színész is ellátogat.
febr. 6
21:21
Kilépett MSZP-s: 29 év után több odafigyelést érdemeltem volna (ATV)
Jött megkeresés az MSZP némely vezetőjétől, hogy másban gondolkodnának különböző szövetségi, egyéb megfontolásokból jó lenne, ha más indulna- mesélt lemondása és kilépése okairól Hiesz György az ATV Egyenes Beszéd című műsorban.
febr. 6
21:22
Szaltóval ünnepelték a cirkuszi bravúrt Budapesten (Blikk)
Ámulva várta a közönség, majd heves tapssal fogadta a Monte-Carlóból hazatérő Arany Bohóc-díjas cirkuszművészek konvoját a Hősök terén tegnap.
febr. 6
21:27
Baranyi: a polgármesternek sincs ingyenes parkolásra jogosító okmánya a 9. kerületben (ATV)
Az Együtt helyi képviselője szerint magas díjak, kiterjedt parkolási zóna, és parkolási káosz jellemzi a IX. kerület parkolási rendjét.
febr. 6
21:27
Kálló: Ellenségnek tekintettek, megpróbáltak ellehetetleníteni (HírTV)
Továbbra is reménykednek abban, hogy Orbán Viktor elfogadja a felkérésüket a nyilvános vitára, de már csak 24 óra van hátra a határidőig.
febr. 6
21:36
Változnak a műszaki vizsga szabályai – Mutatjuk, mire kell figyelnie (Blikk)
Szigorítják a műszaki vizsgabiztosokra vonatkozó előírásokat, például a műszaki vizsgálatok során a vizsgabiztosnak minden esetben vizsgálnia és biztosítania kell összeférhetetlenség-mentességét, vagyis nem vehet részt olyan jármű vizsgálatában, amely saját vagy hozzátartozója tulajdonában vagy üzemeltetésében van.
febr. 6
21:45
Elhallgattattak egy robotot, mert közbeszólásaival többször megzavarta egy török miniszter beszédét (ATV)
Miután többször megszakította a török kommunikációügyi miniszter beszédét, eltávolították a Sanbot nevű mesterséges intelligenciájú robotot Ankarában a biztonságos internetezés napján tartott rendezvényen.
febr. 6
21:45
Parragh: Nem igaz, hogy nem értek a szakképzéshez (HírTV)
A kamara elnöke szerint a volt oktatási igazgatójuk 300 kollégáját is megsértette.
febr. 6
22:03
Lendvai: a Fideszen sokat lehet nevetni (ATV)
„Ma egy beteg azt mondta, ízlik neki az ebéd, ez lenne az első jó hír. A második, hogy estére kitisztult a tudata”- Lendvai Ildikó így viccelte el az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azt, hogy az egészségügyben a kórházigazgatóknak jó híreket kell produkálniuk.
febr. 6
22:03
Köves Slomó továbbra sem érzi úgy, hogy beszállt volna a kampányba (HírTV)
Köves Slomó szerint lehet, hogy mégsem volt akkora hiba szerepelnie Hollik István szórólapján.
febr. 6
22:18
Tarlós ígéri: megoldják a mozgássérültek közlekedését (Alternatív Energia)
Igaz, az eszközt nem tudják egyedül használni az érintettek.
febr. 6
22:21
A bulinegyed megmentéséért gyűjt aláírást a Momentum (HírTV)
A helyi népszavazás jövő vasárnap lesz – arról dönthetnek az ott lakók, hogy nyitva tarthatnak-e a szórakozóhelyek éjfél után is.
febr. 6
23:45
Rogán Antal is bekerült a nemzetbiztonsági kabinetbe (444.hu)
Hiszen ha valakinek, akkor a propagandáért felelős miniszternek ott a helye.

2018. február 7. szerda

febr. 7
5:18
Új gyógymód a rák ellen: „még korai az öröm” (ATV)
A Dél-Pesti Centrumkórház főorvosa szerint a bejelentést komolyan kell venni, de az emberi kísérleteket még csak most kezdik, így évekbe telhet, mire a mindennapokban használhatóvá válik az új gyógymód.
febr. 7
5:27
Kicentizett kiszervezések (Alternatív Energia)
febr. 7
5:29
Leváltották a miskolci kórház főigazgatóját (Alternatív Energia)
Váratlanul vonta vissza Tiba Sándor megbízatását a humán miniszter.
febr. 7
5:31
Orvosbérek verik fel a magánellátók árait (Alternatív Energia)
Magánegészségügyi birodalom épül - Az újabb lépésekről számoltak be Budapesten.
febr. 7
5:33
Rabbi a kampányviharban (Alternatív Energia)
Kormánypárti politikus szórólapján tűnt fel, majd elnézést kért.
febr. 7
5:35
Nem kapják vissza földjüket a bábonyi gazdák (Alternatív Energia)
Hiába művelték 18 évig a területet, a Nemzeti Földalapkezelő megnyerte ellenük a pert.
febr. 7
5:37
"A füleden ülsz, gyerek?" - Mobilfüggő nemzedék (Alternatív Energia)
A magyar fiatalok 30 százaléka naponta átlagosan 1,8 órát tölt az internetes felületeken.
febr. 7
5:39
Váltás Mészáros híradójában (Alternatív Energia)
Császár Attilát nevezik ki az Echo TV a "hír"műsora megbízott főszerkesztőjének.
febr. 7
5:41
Ferihegyi fosztogatók (Alternatív Energia)
Megelégelte a szaktárca a lopásokat, és soron kívüli razziát jelentett be.
febr. 7
5:42
Óriási termálvízkincs húzódik Somogy alatt (Infostart)
Hatalmas termálvízkincs rejtőzik Somogy alatt, ennek hasznosítása azonban sok nehézségbe ütközik.
febr. 7
5:43
Jógával enyhíthető a kemoterápia negatív hatása (Alternatív Energia)
febr. 7
5:45
Bocuse d'Or magyar döntő csütörtökön (Alternatív Energia)
A rangos versenyen a selejtezőből tovább jutott hat séf mérkőzik meg egymással.
febr. 7
5:47
Leszúrták az elefántok védőszentjét (Alternatív Energia)
febr. 7
5:49
Még ha akarnák sem lenne kiút a paksi hitelből (Alternatív Energia)
A 10 milliárd euró törlesztését akkor is meg kell kezdeni, ha nincs kész a két új reaktor.
febr. 7
5:51
Tőzsdék - Zuhanás van, de pánik nincs (Alternatív Energia)
A gazdaságok stabilak, ám az árfolyamok száguldása kilenc év múltán véget ért.
febr. 7
5:53
Az energiatakarékosság megéri (Alternatív Energia)
Már sokan tartják fontosnak a környezettudatos építkezést, de egyelőre még többen az olcsó kivitelezést keresik.
febr. 7
6:00
Felkészül: Montenegró, Szerbia (Alternatív Energia)
2025-ben érkezhetnek az EU-tagság küszöbére.
febr. 7
6:02
Izrael nem nyújt segélyt Gázának (Alternatív Energia)
Avigdor Liberman védelmi miniszter kijelentette: nincs humanitárius válság.
febr. 7
6:04
Korlátok nélkül, szabadon (Alternatív Energia)
Vonzóak az intim színházi terek, újra divat a lakásszínház.
febr. 7
6:06
Kis hazugság a békéért (Alternatív Energia)
Abortusz, a női szó hitele, az elnyomottak kihasználása a fő témái az Alias Grace című sorozatnak.
febr. 7
6:08
Art mozik- és forgalmazók - Egy nullával több (Alternatív Energia)
A minisztérium kilencmillió forintról írt a kilencszázezer helyett.
febr. 7
6:10
Arénába mennek a cigányzenészek (Alternatív Energia)
Tíz év után újra az Arénában lép fel a 32 éves 100 Tagú Cigányzenekar.
febr. 7
6:12
Nem jár a 2-es metró (ATV)
Nem jár a 2-es metró az Örs vezér tere és a Deák Ferenc tér között - tudta meg a BKK fődiszpécserétől az MTI szerdán kora reggel.
febr. 7
6:12
Atyafiak együtt zenélnek (Alternatív Energia)
Gryllus Dániel és Gryllus Vilmos, a Kaláka két alapítója lép fel a Budapest Music Centerben.
febr. 7
6:14
Már az élvonalra készülnek a Hungária körúton (Alternatív Energia)
Az MTK Budapest saját nevelésű fiataljaira építve készül a kitűzött célra.
febr. 7
6:16
Futballüzlet - Közös cél, más érdekek (Alternatív Energia)
A klub, a labdarúgó és a játékosügynök is szeretne a legjobban járni egy-egy átigazolásnál.

Keresés