Orbán Viktor szokásos évértékelő beszédét tartja ma a Várkert Bazárban, immár a 20. alkalommal. Sok konkrétumot nem említett, noha természetesen beszélt az euroblabláról, Soros Györgyről, az ENSZ-ről, az ellenzékváltó hangulatról, a Nyugat alkonyáról és még sok minden másról is. Mi annak az egy konkrétumnak a hátterét néztük meg.
Egy olvasónk küldte el a következő felvételt, amin jól látszik, ahogy egy fán ragadt vörös pandát mentenek éppen a Fővárosi Állatkertben. Az, hogy a kis jószág hogy került fel, egyelőre rejtély. Az állat végül egy kifeszített ponyva segítségével sikeresen földet ért, a látogatók pedig egy igazi mentőakciónak lehettek a szemtanúi.
Az Európai Uniónak (EU) van egy új migrációs javaslata, ami nekünk nem jó, mert a középpontjában továbbra is kötelező áthelyezés van - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Szófiában, miután megbeszélést folytatott az EU Tanácsának soros elnökségét ellátó Bulgária kormányfőjével, Bojko Boriszovval.
A Fidesz hónapokon át megpróbálta „megemelni” az MSZP-t, de ennek vége. Nem a baloldalt riadóztató "vészcsengő" volt már Orbán Viktor részéről a Várkert Bazárban az az MSZP-ről szóló gunyoros kijelentése, hogy Karácsony Gergely "csődgondnoknak" az a küldetése, hogy kivezesse a szocialistákat a parlamentből. A Fideszben már arról gondolkodnak, az MS
A takarítószerek rendszeres használata hosszú távon ugyanolyan káros lehet a tüdőre, mint húsz éven át napi 10-20 cigaretta elszívása - állapították meg norvég szakemberek. A nyugat-norvégiai Bergeni Egyetem kutatói megállapították...
A takarítószerek rendszeres használata hosszú távon ugyanolyan káros lehet a tüdőre, mint húsz éven át napi 10-20 cigaretta elszívása - állapították meg norvég szakemberek. A nyugat-norvégiai Bergeni Egyetem kutatói megállapították...
Két éve még támogatták, ma már minden erejükkel ellenzik az angyalföldi fideszesek, hogy a kerület egyik metróállomását a korábbi köztársasági elnökről, Göncz Árpádról nevezzék el – derült ki a Heti Napló riportjából. A Fidesz XIII. kerületi szervezeténél érdeklődtünk a változás okáról, de egyelőre nem jártunk sikerrel.
Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter "gyűlöli Magyarországot", ő egy elvakult bevándorláspárti, a migrációt támogató politikus, aki Soros György kottájából játszik - közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Sean Asselborn luxemburgi külügyminiszter "gyűlöli Magyarországot", ő egy elvakult bevándorláspárti, a migrációt támogató politikus, aki Soros György kottájából játszik - közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Alekosz, a ValóVilág egykori hőse valami fura ötlettől vezérelve a Facebookon írt nyílt levelet Észak-Korea diktátorának, Kim Dzsong Unnak. ilyesmi fordulatok vannak benne, mint: "Hazám szellemi fáklyája vagyok", de az is kiderül, hogy Alekosz Médiacsendőrré nevezte ki magát.
Gyermekes családok kilakoltatása ellen tiltakozott a Kossuth téren A Város Mindenkiért Mozgalom. Közben az Országházban ülésezett a házbizottság, ahol a kormánytöbbség nem volt hajlandó a gyermekes családok kilakoltatási tilalmáról szóló javaslat sürgős tárgysorozatba vételét. Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje szerint a Fidesz a válasz
Kucsák László neve elrejtve az önkormányzati kalendárium keresztrejtvényben? Vagy Németh Szilárd receptjei? Esetleg a címlap, kizárólag Simicskó István fotóival?
Luxemburg - Orbán Viktor magyar miniszterelnök hozzáállása a menekülteknek segítő civil szervezetek tevékenységéhez diktátorhoz illő - jelentette ki Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter a Der Tagesspiegel című német liberális lapnak Orbán Viktor vasárnapi évértékelő beszédével kapcsolatban.
Veszélyesnek tartja a vállalkozásfejlesztési bizottság kormánypárti többsége a béruniót, ezért elutasították a Jobbik javaslatának tárgysorozatba vételét.
A hétfői parlamenti ülés napirendi vitáján döntöttek arról, hogy házszabálytól eltéréssel tárgyalják kedden a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről rendelkező törvényt.
Tizenhat hónap rabság után pár napja új börtönbe szállították Győrkös Istvánt (78) – tudta meg a Blikk. A hungarista vezér már Szombathelyen raboskodik. Ennek oka az, hogy tárgyalásait itt tartják.
A Ferihegyi repülőtérre vezető út 48. száma előtt baleset történt. A törött járművek miatt jelentős torlódásra kell számítani a reptérre vezető sávban.
Az Élhető Erzsébetváros csoport szerint azért lett sikertelen a bulinegyedben működő szórakozó helyek nyitva tartásának korlátozásáról szóló helyi népszavazás, mert az önkormányzat nem tájékoztatta megfelelően a lakosságot. A szórakozóhelyek képviselője szerint azonban a lakosság nagy része is úgy látja, hogy egy voksolás nem oldja meg a bulinegyed
Új szankciórendszer lépett életbe a hétfőtől hatályos, a szabálytalan villamosenergia-vételezés megállapítására vonatkozó új rendelettel - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH). A MEKH közleménye...
Mint a gazdagok, úgy költik el nyereményüket Baranyi Mihályék. Szabadidejükben néznek szét, és ami megtetszik nekik, azt megveszik. Baranyiék 50 ezer forintos vásárlási utalványhoz jutottak a Nagy dobás! játékán.
Minden vészjósló jel nélkül, egyik pillanatról a másikra lett rosszul Joó Tamás (†32) porondmester, aki egy vasárnapi előadás közben tragikus hirtelenséggel hunyt el a Fővárosi Nagycirkuszban.