A mai ésszel felfoghatatlan trianoni veszteség mellett arra is emlékezni kell a nemzeti összetartozás napján, hogy "az akkori és a mai Magyarország is meg tudott kapaszkodni", talpra tudott állni - hangsúlyozta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán hétfőn.
Brüsszeli auditorok 1200 milliárd forintnyi, 2015 és 2017 közötti közbeszerzést vizsgáltak meg, és arra jutottak, hogy a teljes közbeszerzési ellenőrzési rendszer nagy hibákkal, épp csak működik. Ezért egyes számítások szerint akár minden tizedik eurót is visszakérhetik.
Sophia, a robot volt az idei Brain bar egyik fő attrakciója! Az első, állampolgársággal rendelkező robotot egy amolyan kérdezz-felelek típusú beszélgetésben ismerhették meg jobban a vendégek.
Július 1-től nagyobb biztonságban érezhetik magukat az utazási irodák ügyfelei, két pillérre bomlik az utazásszervezők kötelező vagyoni biztosítéka, elkülönítik a befizetett előlegek, részvételi díjak visszafizetésére felhasználható részt – hívta fel a figyelmet Lambert Gábor, a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) kommunikációs vezetője az M1
A miniszterelnök vasárnap a kötcsei pikniken tartott előadást. A résztvevők elmondása alapján a magyar modell sikerességéről beszélt a miniszterelnök. A hagyományosan a jobboldali holdudvar számára tartott rendezvényen résztvevők megkóstolhatták a győzelmi paprikás krumplit is. Képgaléria.
Tíz méteres lufiszívvel akciózott az Amnesty és a Helsinki Bizottság a Parlament előtt, hogy így üzenjek meg a képviselőknek: "a jogvédők nem bűnözők. Menedékkérelmet benyújtani pedig nem bűncselekmény."
Meghaladhatja a 100 milliárd forintot a minősített fogyasztóbarát lakáshitelek állománya - mondta Fülöp Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője az M1 aktuális csatornán hétfőn. Felidézte: a fogyasztóbarát...
Meghaladhatja a 100 milliárd forintot a minősített fogyasztóbarát lakáshitelek állománya – mondta Fülöp Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője az M1 aktuális csatornán hétfőn. Felidézte: a fogyasztóbarát konstrukció bevezetése azt a célt szolgálta, hogy a magyar piacon elérhető lakáshitelek az ügyfelek számára könnyen összehas
Potápi Árpád János a nemzeti összetartozás napján tartott ünnepségen kiemelte: e nap legreményteljesebb üzenete az, hogy dacára az elnyomásnak és az elszakítottságnak, a határainkon túl ma is élnek magyarok.
Nem járnak a vonatok a keszthelyi vonalon Kiscséripuszta és Lepsény között, mert hétfő délelőtt teherautó ütközött egy vonattal – közölte a Mávinform az MTI-vel.
Trianon terhét akkor tudjuk levetni magunkról, ha hiszünk a magyarság jövőjében – jelentette ki Varga Mihály a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából, a főváros III. kerületében tartott megemlékezésen.
Orbán Viktor a Nemzeti összetartozás napja alkalmából a Facebookon osztotta meg a zenekar emblematikus dalát, "Márti dalát". Hozzátette: A jövőt magyar nyelven írják.