Hétfőn két olyan baleset is történt Budapesten, amelyekben a karambolozó autók kiütöttek egy-egy tűzcsapot. A feltörő vízről és a balesetről az egyik helyszínen fotók, a másikon videó készült.
2020-ra egymillió forint feletti négyzetméterárakkal kell a belvárosban, elsősorban az V. kerületben számolni, amennyiben a jelenlegi ütemben drágulnak tovább az ingatlanok – derül ki a Duna House legújabb elemzéséből.
Az Opus Global Nyrt. többségi irányítást szerez Európa egyik legnagyobb izocukorgyártójában, a Kall Ingredients Kft.-ben, miután a jelenleg zajló tőkeemelés kiegészítéseként 30 százalékról 75 százalékra növeli a részesedését. Az Opus Global keddi közleménye szerint az ügylet két lépésben valósul meg. Elsőként a Konzum PE Magántőkealap megvásárolja
Az országos vizsgálat azt állapította meg, hogy az első félévben vált a legtöbb hallgató. Az okokat az intézmények sem ismerik pontosan, viszont mindez nagyon sokba kerül a hallgatók, valamint a felsőoktatási intézmények számára egyaránt.
Az elmúlt években ismét divatba jött a befőzés, ráadásul a klasszikus kompótok és befőttek mellett már a különféle zöldséglekvárokat és -szószokat is nagy mennyiségben teszik el a magyarok. Még mindig olcsóbb ezeket elkészíteni...
A cégek tudatosan keresik azokat a diákokat, akik utolsó éveikben már szakmai területen helyezkednének el és később átveszik őket a főállásba – mondta az M1 Ma Reggel adásában Majzik Nándor, Meló-Diák cégvezetője. A munkaerőhiányos területeken pedig átmeneti megoldás lehet a diákmunka.
Kunhalmi Ágnes az MSZP legnépszerűbb politikusa, de még az is lehet, hogy Tóth Bertalan és a szintén ringbe szálló Mesterházy Attila között dől el a meccs a szocialisták tisztújító kongresszusán, június 17-én. Szocialisták szerint most nem a 2022-es miniszterelnök-jelöltet keresik, a cél a belső béke és konszenzus. Az elnökjelölti programok bemutat
Az első negyedév növekedése alapján elérhető a 4,3 százalékos GDP-bővülés 2018-ban, a lakossági fogyasztásban még jelentős tartalékok lehetnek – mondta Hornung Ágnes, a Pénzügyminisztérium pénzügyekért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán a bruttó hazai termék (GDP) első negyedéves adataira reagálva. A Központi Statisztikai Hivatal
Nemes ügy mellé állt oda az ATV műsorvezetője, amihez egy amerikai sztárzenekart is „szerzett”. Bombera Krisztináék az értő olvasás fontosságára hívnák fel a figyelmet, egyik céljuk, hogy „szexivé” tegyék a témát.
– Kiválónak mondható a magyarországi szabadvízi fürdőhelyek vízminősége a most elkészült, az elmúlt négy évre vonatkozó uniós minősítés szerint – közölte az Országos Közegészségügyi Intézet (OKI) kedden az MTI-vel.
Első helyen végzett a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az európai hatóságok rangsorában; az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) legújabb felmérése szerint ugyanis a magyarok szavaznak leginkább bizalmat a nemzeti hatóságuknak – mondta Zsigó Róbert élelmiszerbiztonságért felelős államtitkár kedden az MTI-nek. A reprezentatív
Idén második alkalommal szervezték meg a TechCsajok elnevezésű rendezvénysorozatot. A békéscsabai helyszín házigazdája a Henkel Magyarország Kft. volt.
Megdöbbentő igényekről számolnak be az anyukák a közösségi portálon: a tanárnő kerek perec megmondja, mi legyen az év végi ajándéka, és elvárja, hogy a szülők összeadják rá a pénzt. Sokak szerint a tehetősebb családok kapatták el a pedagógusokat. Hivatalosan senki sem szab határt az "iskolai hálapénznek".
A Nézőpont Intézet májusban, kétezer fő személyes megkérdezésével készítette el reprezentatív véleménykutatását, amelynek az eredményeit nemrég publikálta. Az eredményekből az derül ki, hogy a kormánypártok még az egy hónappal ezelőtti támogatottsági szintjüket is komoly mértékben tudták növelni, ami elsősorban a belpolitikai stabilitással magyaráz
Az orvoslás mérföldköveit adó tudósok sorában Semmelweis helye is örök – mondta Ádár János köztársasági elnök június 5-én, a Semmelweis Ignác-emlékév nyitókonferenciáján.
A Jobbik egy olyan jogszabálycsomagon dolgozik, amivel a „hitelkárosult" vállalkozókon segítene – közölte keddi, budapesti sajtótájékoztatóján a párt alelnöke.
Három év négy hónap börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Törvényszék a korábbi olimpiai bajnok birkózó Növényi Norbertet egy nyolc éve húzódó milliárdos adócsalási ügyben. Növényit emellett 136 186 forintos bűnügyi költség megfizetésére is kötelezte a bíróság – írja a Blikk.
Magyarországra idegen népesség nem telepíthető be a jövőben az alaptörvény hetedik módosítása alapján – közölte Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője keddi budapesti sajtótájékoztatón. A változtatásokat még júniusban elfogadhatja az Országgyűlés. A kormánypárti politikus kifejtette: az országvédelmi akcióterv keretében nyújtották be a változtatások
A Fidesz-KDNP László Tamás korábbi polgármestert, volt országgyűlési képviselőt indítja a XV. kerületi időközi polgármester-választáson - tájékoztatta a Fidesz kedden az MTI-t.