2018. június 11. hétfő

jún. 11
17:06
Autóban hagyta 2 éves kislányát egy anya, megfulladt (ATV)
A 30 éves anyuka csak annyi időre hagyta ott a gyermeket, amíg bement a kórházba.
jún. 11
17:06
Zsolnay-ügy: pert veszett a Pécsi önkormányzat, 5 milliót kell fizetnie (HírTV)
A Zsolnay Porcelánmanufaktúra ZRT többségi tulajdonosának kell ennyit fizetnie.
jún. 11
17:12
"Magyarország első fekete képviselője" a BBC-n (Alternatív Energia)
Itthon pedig Kocsis-Cake Olivio végre letehette az esküt a parlament mai ülésén.
jún. 11
17:12
Magyarországon kerül sor legtöbbször amputációra (HírTV)
A vizsgált országok közül messze nálunk a legmagasabb a combot és a lábszárt érintő nagy amputációk száma.
jún. 11
18:03
Európában nem lesz párja a komáromi Duna-hídnak - Galéria (Infostart)
Hétfőn emelték a helyére a tervek szerint 2020 első negyedére elkészülő híd első három elemét.
jún. 11
18:18
Fizetnie kell a TV2-nek Spéder lejáratásáért (Alternatív Energia)
Összesen 4,5 millió forint sérelemdíjról döntött a bíróság.
jún. 11
18:30
„Fillérekből” megoldották azt, amit korábban százmilliókból (HírTV)
Ismét munkatársakat toboroz a HungaroControl.
jún. 11
18:33
Élesedik az ellenzéki pártok ÁSZ-büntetése (Infostart)
Júliusban kezdi csökkenteni a Magyar Államkincstár azoknak a pártoknak a költségvetési támogatását, amelyeknél az Állami Számvevőszék korábban tiltott támogatást állapított meg. Mindemellett a kincstár hétfőn adók módjára behajtandó köztartozásként átadja azon pártok esetében a végrehajtást a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, amelyek eddig nem fizetté
jún. 11
18:42
Figyelem: visszahívják a Lidl ásványvizeit, itt vannak a részletek (Blikk)
Visszahívja a Vivienvíz Kft. azokat az általa gyártott, Lupilu elnevezésű szénsavmentes ásványvizeket, amelyek a Lidl sajátmárkás termékeiként vannak jelen az áruházlánc polcain – közölte a gyártó hétfőn az MTI-vel.
jún. 11
18:48
Laptopokat és mobiltelefonokat lopott el a kórházból egy zalaegerszegi férfi (ATV)
A rendőrök elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki azt a férfit, aki a zalaegerszegi kórház több szobájából laptopot, mobiltelefont lopott - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.
jún. 11
18:51
Egyszerre figyelmeztetnek hőség és heves zivatarok miatt (Alternatív Energia)
Ezen a héten is folytatódik a kiszámíthatatlan időjárás.
jún. 11
18:54
Ilyen az, amikor az ellenzék leül egyeztetni a Fidesszel: mindegy, hogy mit mondanak, rájuk sütik, hogy az illegális migrációt támogatják (444.hu)
Párbeszéd és LMP: nem támogatjuk az illegális migrációt. Fidesz: az ellenzék továbbra is az illegális migrációt támogatja.
jún. 11
19:12
Nem tudni Orbán hezitálásának okát, szakértők átcsoportosítanák a forrásokat (HírTV)
Az összes készülő gyorsforgalmi utat, és autópályát érintheti az átütemezés.
jún. 11
19:24
Körbejártuk és teszteltük a Balaton kistestvérét (Blikk)
A Balaton kicsiben, extrákkal felturbózva, egy ugrásra től.
jún. 11
19:24
Tovább gyűrűznek a Zsolnay-einstand következményei (Alternatív Energia)
300 milliós pécsi ingatlanvagyont vesztett el a város fideszes vezetése.
jún. 11
19:26
Hirtelen eltűnése után újra reflektorfényben Melania Trump (Blikk)
A First Lady hosszú idő után ismét tiszteletét tette a nyilvánosság előtt, miután az elmúlt 25 napban szinte teljesen elkerülte a nyilvános megjelenéseket.
jún. 11
19:26
Állatorvosi vizsgálatokról döntött a medvebizottság (Alternatív Energia)
Az állat hatalmas távokat tett meg rövid idő alatt, így fizikailag legyengült.
jún. 11
19:28
Kényes adatainkat is elnyeli a magyar egészségügy (Alternatív Energia)
Súlyos ellentmondás feszül az uniós adatvédelmi rendelet és a nagy magyar adatbázis között.
jún. 11
19:30
„Mennek az emberek, de megszabadulni nem tudunk tőlük” (HírTV)
Az uniós menekültügyi reform, és az Európai Bizottság országjelentése került terítékre ma az Európai Ügyek Bizottságában.
jún. 11
19:42
Ismét a kormányközeli reklámügynökségek nyerték a zsíros állami kommunikációs tendert (444.hu)
Balásy Gyula, Kuna Tibor és Csetényi Csaba cégei között akár 75 milliárd forintot is szétoszthat az állam.
jún. 11
19:42
Bánkódhatnak az édesszájúak, korlátozzák az élvezetet (HírTV)
A hosszú, meleg nyár és a munkaerőhiány miatt jégkrémhiányra lehet számítani.
jún. 11
20:12
Másfél év múlva átadhatják az új komáromi Duna-hidat (HírTV)
A beruházásnak köszönhetően közvetlen teherforgalmi kapcsolat jön létre Magyarország és Szlovákia között.
jún. 11
20:12
Csökkentik a Jobbik állami támogatását a plakátügy miatt (Igényesférfi.hu)
A Jobbikra kiszabott bírságot a párt állami támogatásának csökkentése útján szedi be az állam.
jún. 11
20:18
Mesterházy: Szanyi Tibor és Bródy Gábor visszalépett (ATV)
„Bitang nehéz két év” jön az MSZP életében, két választással. Ha ezen a két választáson nem tudunk valamilyen sikert felmutatni, az komoly válságba sodorhatja az MSZP-t – mondta az ATV Egyenes beszéd című műsorában Mesterházy Attila, az MSZP egyik elnökjelöltje.
jún. 11
20:30
Egy kvóta, amit szeretni fognak a magyarok (Alternatív Energia)
Kedd déltől pályázhatnak 18 éves magyar fiatalok ingyen vonatjegyért, amellyel felfedezhetik Európát.
jún. 11
20:32
Bocuse d'Or – Bizakodó a magyar csapat (Alternatív Energia)
Kedd este kiderül, kik jutnak a világdöntőbe. A spagetti a „meglepetés” alapanyag.
jún. 11
21:18
Hárman versenyeznek az MSZP elnöki posztjáért (ATV)
Hárman indulnak az MSZP elnöki posztjáért a vasárnapi tisztújító kongresszuson: Kunhalmi Ágnes volt fővárosi MSZP-elnök, Mesterházy Attila volt pártelnök és Tóth Bertalan frakcióvezető - közölte a párt jelölőbizottságának elnöke hétfőn az MTI érdeklődésére.
jún. 11
21:18
Gulyás: Az értelmiség mindig a nemzeti érdek érvényesülésén dolgozik (Igényesférfi.hu)
Az értelmiségnek vállalnia kell a vezetést a saját területén, értenie kell, merre megy a világ – mondta Gulyás Gergely a Mathias Corvinus Collegium diplomaosztó ünnepségén.
jún. 11
21:20
Hárman indulnak az MSZP elnöki posztjáért (Igényesférfi.hu)
Kunhalmi Ágnes volt fővárosi MSZP-elnök, Mesterházy Attila volt pártelnök és Tóth Bertalan frakcióvezető indul az MSZP elnöki posztjáért.
jún. 11
21:24
Red Bull Air Race: aprópénzért adja oda a rakpartot a főváros (HírTV)
A próbanapokon és a versenynapokon a teljes területet lezárják.
jún. 11
21:27
Változás az MSZP elnökjelöltjeinél (Infostart)
Az InfoRádió értesülései szerint Szanyi Tibor és Bródy Gábor visszalépett az elnökjelöltségtől, Kunhalmi Ágnes pedig a hét második felében dönthet erről. A lemondásokat megerősítette hétfő este a párt jelölőbizottságának elnöke is, aki szerint hárman indulnak az MSZP elnöki posztjáért a vasárnapi tisztújító kongresszuson: Kunhalmi Ágnes volt fővár
jún. 11
21:36
Hárman akarnak MSZP-elnökök lenni (Alternatív Energia)
Szanyi Tibor és Bródy Gábor visszaléptek a megmérettetéstől.
jún. 11
21:42
Hivatalos: Kunhalmi, Mesterházy és Tóth Bertalan indul az MSZP-elnökségéért (444.hu)
A párt vasárnap tartja a tisztújító kongresszusát.
jún. 11
21:48
Elkezdődött a 2018-as X-Faktor válogatója – videó (Blikk)
Elkezdődött az X-Faktor válogatója: idén is több ezren akarnak bekerülni a tehetségkutató műsorba.
jún. 11
22:00
Kegyetlen vihar csapott le Szilvásváradra, elöntötte a víz az utcákat (ATV)
Hatalmas vihar csapott le Szilvásváradra, utána a fél falut elöntötte a villámárvíz. A megáradt Szalajka-patakból érkező víz fél méter magasan hömpölygött az utcákon, befolyt a pincékbe, házakba, több otthon lakhatatlanná is vált.
jún. 11
22:00
Civilekkel karöltve venné fel a kesztyűt Mellár Tamás (HírTV)
A képviselő szerint április 8-a megmutatta, hogy nem lehet az ellenzéki összefogásra építeni.
jún. 11
22:09
Újabb információk a Lupa-tavi ügyről (Infostart)
A Lupa-tónál található strand üzemeltetője szerint a hét végére rendeződnek a parkoló körüli kérdések. Feltáró vizsgálatokat tartanak a területen, és ha esetleg további műszaki intézkedésekre lesz szükség, azokat is teljesíteni tudják még a héten.
jún. 11
22:09
Tizenhárom millióért kapta meg a Red Bull Air Race a rakpartot (Alternatív Energia)
Tarlós csak annyit közölt, hogy első pillantásra nem tartja túl jó ötletnek a hosszú lezárást.
jún. 11
22:18
Dőzsölés lett a spórolásból, a jövőben is kormányközeliek járnak jól (HírTV)
A jövőben is a kormány kedvenc kommunikációs ügynökségei húznak hasznot az állami hirdetésekből.
jún. 11
22:36
Dúró: Ha lesz rá igény, lesz új párt (HírTV)
Az ásotthalmi zászlóbontáson lesz döntés.
jún. 11
23:00
Elhunyt Lovas István (Igényesférfi.hu)
72 éves korában elhunyt Lovas István újságíró.
jún. 11
23:03
Elhunyt Lovas István (Infostart)
72 éves korában elhunyt Lovas István, az Echo TV és a Magyar Idők újságírója.
jún. 11
23:15
Meghalt Lovas István (Alternatív Energia)
A kormánypárti publicista 73 éves volt.
jún. 11
23:30
2,4 milliárdot kapott az államtól a falu, ahol Orbán Viktor külön megköszönte, hogy rá szavaztak (444.hu)
A miniszterelnök kétszer is járt Vajszlón, először kampányolni, aztán pedig megköszönni, hogy a Fideszre szavaztak.
jún. 11
23:36
Meghalt Lovas István újságíró (HírTV)
Életének 73. évében elhunyt Lovas István újságíró-publicista.

2018. június 12. kedd

jún. 12
4:06
Idén is dübörgött a választási biznisz: rejtély, mire költöttek százmilliókat a pártok (Blikk)
Nem sietnek beszámolni a mini pártok, hogy mire költötték a bőkezű állami kampánytámogatásokat: bár a hét végén lejárt a határidő, eddig csak két szervezet tette közzé a beszámolóját azok közül, amelyek leginkább a választás időszakában mutattak aktivitást, ugyanakkor valós politikai tevékenységet nem igazán végeztek.
jún. 12
5:18
Újra napirenden a tanév meghosszabbítása (Alternatív Energia)
Két hetes, "táborszerű" foglalkozásokkal rövidítené a nyári szünetet a kormány az általános iskolákban – értesült lapunk.
jún. 12
5:18
Óriási razziára kell számítani az utakon (ATV)
Hétfőtől 4 napos közúti razziát tart a rendőrség, hogy az autók műszaki állapotát, különösen a gumiabroncsokat ellenőrizzék. A szakemberek szerint ugyanis nyáron több baleset történik a nem megfelelő gumik miatt, mint télen. A rendőrség különösen a nyaralásra indulókat figyelmezteti.
jún. 12
5:51
Több ezer magyar szülő veszélyezteti gyerekét (Infostart)
A 2017-18-as tanévben 10 ezer leány szülője nyilatkozott úgy, hogy nem kéri a humán papillomavírus (HPV) elleni védőoltást hetedikes lányának - írta a Világgazdaság kedden az Emberi Erőforrások Minisztériumától (Emmi) kapott adatok alapján.
jún. 12
5:51
Munkában Soros „ügynökei” (Alternatív Energia)
A kormány által megbélyegzett dél-dunántúli civil szervezetek egyike sem segít "migránsokat".

Keresés