Szombaton délelőtt a kisvaszari temetőben helyezték végső nyugalomra azt a családot, amely autójukban szörnyethalt június 8-án, amikor rájuk dőlt egy fa.
Nyugat-nílusi láz vírusával fertőzött szúnyogok jelentek meg Csehországban. Megijedni viszont nem kell, mivel a betegség gyakrabban fertőz meg állatokat, és azok az emberek, akik elkapják, többnyire tünetmentesen átvészelik - hangsúlyozta az Inforádiónak Szlávik János infektológus.
Életének 95. évében, pénteken elhunyt Nyers Rezső, közgazdász, politikus, az 1968-as gazdasági reform atyja, az MSZMP utolsó, az MSZP első elnöke, volt államminiszter.
Kihúzták az Ötöslottó 25. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Mivel ezen a játékhéten nem volt telitalálat, így a 26. heti sorsoláson 445 millió forintos főnyereményért izgulhatnak majd...
Megalakult és a jövőben pártként működik a Mi hazánk mozgalom - jelentette be Toroczkai László ásotthalmi polgármester szombaton a Csongrád megyei községben.
A ma elhunyt közéleti személyiség nyomdászból lett közgazdász. Ő oltotta le a villanyt az MSZMP-ben, és alapította meg az utódpártot. Az MSZP 1990-es választási veresége után vonult vissza az aktív politizálástól, és néhány hete, március 21-én élte meg 95. születésnapját. Gondolatai gyakran jártak a pártja körül, megjegyzéseit érdemes nézni a mosta
A magyar férfi vízilabda-válogatott ötméteresekkel kikapott Montenegró csapatától a világliga nyolccsapatos szuperdöntőjének szombati fináléjában, a Duna Arénában.
Megalakult és a jövőben pártként működik a Mi hazánk mozgalom - jelentette be Toroczkai László ásotthalmi polgármester szombaton a Csongrád megyei községben.
350 milliárd forintos korrigálásra szorul a magyar költségvetés az uniós pénzügyminiszterek szerint. Erről határozatot adtak ki az Európai Tanács pénteki ülése után. Magyarország ugyanis nem teljesítette azt a vállalását, hogy másfél százalékon tartja a strukturális hiányát. Az unió számítása szerint mintegy 350 milliárd forintnyi kiigazításra lenn
Június 17-én új elnököt választott a Magyar Szocialista Párt. Tóth Bertalan Pécsről származott el a fővárosba, és három év alatt építették föl közéleti személyiséggé. Pályafutása, politikai tevékenysége a tőle való és a róla szóló mondatok tükrében.
„Mit csinálnak másként? Inkább mondjuk azt, hogy ők csinálnak valamit!” – reagált Hegyi Iván szakújságíró a Hetek kérdésére, ami arra vonatkozott, hogy mi lehet azoknak a Magyarországnál kisebb és egyben szerényebb futballmúlttal rendelkező országoknak a titka, akik velünk ellentétben kijutottak a világbajnokságra.
Van egy Munkács melletti falu, Beregszentmiklós, ahol egy roskatag panelház mögött évek aprólékos munkájával születik újjá egy hat évszázados magyar vár. Bartos József festőművésszel, a vár mai kapitányával beszélgettünk a hanyatlást követő újászületés kalandos történetéről. Riportunk Kárpátaljáról.
Budapesten, hosszú távú lakáskiadásnál az új vagy újszerű garzonok havi bérleti díja átlagosan 125 ezer forint, a kétszobásoké 168 ezer forint, a háromszobásoké a 200 000 forintot is meghaladhatja, a díjak kerületenként és városrészenként jelentős eltéréseket mutatnak - közölte a Cordia Zrt. az MTI-vel.
A en üzemeltetett közbringarendszer nevének mozaikszava, a Bubi lett a tavalyi év szava a Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda (Manyszi) munkatársai és szakmai partnerei véleménye alapján - közölte Minya Károly nyelvész szombaton este a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Széphalmon.
Szájer József fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő óriási eredménynek tartja, hogy Olaszország a sarkára állt és véget vetett a tengerből kimentett bevándorlók befogadásának, amivel azt az üzenetet küldik az Afrikából és Ázsiából útra kelni akaróknak, hogy Európában vége a gazdasági bevándorlókat tárt karokkal váró politikának.
Az utasok tájékoztatása nélkül megszüntette a jegyekben és a bérletekben korábban volt biztosítást a BKV, hogy ezzel évente mintegy 50 millió forintot spóroljon. Mindezt már évekkel ezelőtt megtette a cég, s azóta még a jogos kártérítést...